A címben szereplő kérdést vetette fel a Lancet 2012. április 7.-i számában Tom Brown a Royal College of Psychiatrist tagfelvételi felelőse, annak kapcsán, hogy az egyesült-államokbeli adatok szerint egyre kevesebb végző orvostanhallgató választja a pszichiátriai szakképzést, ráadásul a gyakorló pszichiáterek száma is csökkenő tendenciát mutat. Az idézett szerző szakmánk identitáskrízisét nemzetközi problémának tartja, melynek hátterében több okot is feltételez, úgymint: a pszichiátria nem elég tudományos, távol áll a hagyományos orvostudománytól, és negatívabban is ítélik meg, ráadásul itt a legnehezebb az orvos-beteg kapcsolat kialakítása és kevés a terápiás siker, valamint relatíve alacsony anyagi megbecsülést jelent.
A National Institute of Mental Health, Thomas Insel által jegyzett Director’s Blog-jában reflektál a Lancetben közöltekre. Az egyesült-királyságbeli adatokat idézve megállapítja, hogy 2009 óta a kevesebb, mint a felére csökkent a pszichiátriát választó orvostanhallgatók száma, ráadásul az elmúlt évtizedben a pszichiáterek száma a negyedével csökkent, miközben az orvosok száma összességében közel harmadával nőtt. Alig 5 % a betöltetlen kezdő orvosi állások száma, míg ez az arány a pszichiáterek esetében közel egyharmad. Ezzel szemben az Egyesült Államokban sokkal kedvezőbb a helyzet, hiszen ott csak minimálisan csökkent a pszichiátria iránti érdeklődés az orvostanhallgatók körében, az ezen a területen kutatni vágyó PhD hallgatók száma pedig megduplázódott az elmúlt évtizedben, így ma már ez az egyik legnépszerűbb diszciplina. Miből származhat az a különbség a klinikai és a kutatói érdeklődés között? A szerző szerint a pszichiátria területén ma már egyre több izgalmas laboratóriumi és klinikai kutatásra van lehetőségük a PhD hallgatóknak, ahol értékes és hasznos kutatómunkát végezhetnek, melyek roppant ígéretesek a mindennapi klinikai gyakorlatban való hasznosíthatóság szempontjából is. A pszichiátriát azért is tartják különösen érdekesnek, mert ez a terület, ahol az emberi agy működésének gyakorlati kérdéseire kereshetik a választ, így a pszichiátria, mint klinikai
idegtudomány a mindennapi gyógyítás korszerű tudományos bázisát képezi.
Az angol szerző olyan súlyosnak tartja a helyzetet, hogy speciális és átfogó beavatkozást lát szükségesnek, mely a pszichiátria iránti érdeklődés felkeltését célozza, nemcsak a rezidensek, vagy az orvostanhallgatók, de akár már a pszichológiát hallgató főiskolások körében is. Fontosnak tartja, hogy mind a pszichiáterek, mind a mentálhigiénés team többi tagja a bizonyítékokon alapuló terápiás megközelítéseket helyezzék előtérbe. A mentális zavarokkal küzdők rossz általános egészségi állapota elengedhetetlenné teszi a szomatikus orvoslással foglalkozó kollégákkal való szorosabb együttműködést is. Az angol szerző megállapítja, hogy itt az ideje túllépni azon a szemléleten, hogy a pszichiátria egyfajta áltudomány, melynek pusztán a mentális zavarokban szenvedők elzárása a feladata, hiszen ma már bőségesen rendelkezünk a mentális zavarok neurobiológiai hátterét tisztázó tudományos eredményekkel. Ahogy az amerikai szerző megfogalmazta, az egyesült-államokbeli helyzet sokkal ígéretesebb az európaihoz képest, mert olyan tudományos idegtudományi megközelítést alkalmaz, ami a mentális zavarban szenvedők hatékonyabb gyógyítását eredményezheti.
A referáló megjegyzése:
Nagyon tanulságos adatokat szolgáltat az angolszász szakemberek véleménye, mely akkor is figyelmet érdemel, ha a hazai pszichiátriában ezek a problémák háttérbe szorulnak a kedvezőtlen gazdasági helyzetből származó financiális nehézségek mögött. Ez arra is felhívja a figyelmünket, hogy hivatásunk elfogadottságának és színvonalának javítása nem pusztán pénzkérdést jelent. A valóban megújult és stabilabb szakmai identitás eléréséhez kríziseken keresztül vezet az út, melyek megoldásában a (társ)tudományos és a kapcsolati pszichiátriai szempontok előtérbe helyezése, a konstruktív intra- és interdiszciplináris kommunikáció, valamint a modern tudományos eredményeken alapuló oktatás és (tovább)képzés és egyaránt kiemelt szerepet játszanak.
Ezeket a szempontokat érdemes lenne a döntéshozók figyelmébe ajánlani, hiszen egy új pszichiátriai-idegtudományi központ kialakítása, a fentiek és a pozitív külföldi példák alapján jelentős mértékben elősegíthetné a haza szakemberképzést, és az utánpótlásnevelés javításával szerepet játszhatna a már kritikus szintet elérő hazai pszichiáterhiány orvoslásában is.
Dr. Osváth Péter
Forrás:
http://www.nimh.nih.gov/about/director/2012/the-future-of-psychiatry-clinical-neuroscience.shtml Lancet. 2012 Apr 7;379(9823):1274.
