Bevezetés: Szenvedélybeteg szülôk gyermekei fejlôdésük során gyakran alakítanak ki a családi rendszerhez alkalmazkodó, attól függô, diszfunkcionális szerepeket, annak érdekében, hogy fenntartsák a törékeny családi egyensúlyt. Bár ezek az alkalmazkodási mechanizmusok rövid távon segíthetnek a megküzdésben, hosszú távon jelentôsen megzavarhatják az identitásfejlôdést és a stabil énkép kialakulását.
Módszerek: Jelen kvalitatív kutatás célja az volt, hogy feltárja azoknak a felnôtteknek az élettapasztalatait, akik szenvedélybeteg szülôk mellett nôttek fel, különös tekintettel arra, hogyan formálta ez a közeg az identitásukat és hogyan hat mindez az énképükre felnôttkorban. Félig strukturált interjúk készültek egy célzott, 16 fôs mintával, amelyeket Interpretatív Fenomenológiai Elemzés (IPA) módszerével elemeztünk. Három fô témát azonosítottunk: 1. fôtéma: „Eljátszottam, hogy nincsen semmi bajom”; 2. fôtéma: Létjogosultság kérdése; 3. fôtéma: A „hontalan” gyermeki én.
Következtetések: Az eredmények rávilágítanak a szenvedélybetegség által érintett családi környezetben való felnövekedés hosszú távú pszichológiai hatásaira, beleértve az önelfogadás, a határállítás és az autonómia nehézségeit. A tanulmány kiemeli a „belsô gyermek” terápiás megközelítésének potenciálját a feldolgozatlan veszteségek – összefoglalóan „elveszett gyermekkor” – feldolgozásában és az önazonosság megerôsítésében. A folyamatok mélyebb megértése hozzájárulhat célzott beavatkozások kidolgozásához szenvedélybeteg szülôk felnôtt gyermekei számára.

Introduction: Children of parents with substance use disorders often develop dependent, dysfunctional roles within the family system to adapt and maintain its fragile balance. While these coping mechanisms may provide short-term relief, they can significantly disrupt identity formation and the development of a stable sense of self in the long term.
Methods: The aim of this qualitative study was to explore the lived experiences of adults who grew up with substance-dependent parents, with particular attention to how this environment shaped their identity and how it influences their self-perception in adulthood. Semi-structured interviews were conducted with a purposive sample of 16 participants, and the data were analysed using Interpretative Phenomenological Analysis (IPA). Three main themes were identified: Main Theme 1: “I Pretended Nothing Was Wrong”; Main Theme 2: “The Question of the Right to Exist”; Main Theme 3: “The ‘Homeless’ Inner Child.” The findings highlight the long-term psychological effects of growing up in a family affected by addiction, including difficulties in self-acceptance, boundary-setting, and autonomy.
Conclusions: The study underscores the therapeutic potential of “inner child” work in processing unresolved losses – collectively referred to as the “loss of childhood” – and in strengthening self-identity. A deeper understanding of these processes may contribute to the development of targeted interventions for adult children of parents with substance use disorders.

Háttér: A szorongásos zavarok gyakran diagnosztizáltak a serdülôk (7%) és gyermekek (6,5%) körében, ennek ellenére többségük nem részesül megfelelô pszichoterápiában. A kognitív viselkedésterápia (CBT) bizonyítottan hatékony elsô vonalbeli módszer a szorongásos zavarok kezelésében.
Célkituzésünk az volt, hogy serdülôkorú, szorongásos tünetekkel küzdô populáció számára adaptált nyolc alkalmas csoportos CBT intervenciót dolgozzunk ki, melynek fókuszában a szorongáshoz kapcsolódó kognitív torzítások, elkerülô viselkedések és testi tünetek csökkentése áll.
Módszer: Az intervencióban 15–20 év közötti, szorongásos és komorbid hangulatzavarral diagnosztizált fiatalok (N=51) vettek részt, 8–12 fôs csoportokban. A CBT hatékonyságának felmérésére az alábbi kérdôíveket vettük fel az intervenció elôtt és után: BDI, STAI-S, ROE, RS, CERQ, FÉLNE-8, Nem produktív gondolatok kérdôív (NPG-K). Az eredmények statisztikai elemzéséhez páros és független mintás t-próbát alkalmaztunk.
Eredmények: A terápiát követôen szignifikánsan csökkentek a szorongásos (t(50)=3,82; p<0,001) és depressziós tünetek (t(49)=4,09; p<0,001), valamint a negatív megítéléstôl való félelem (t(50)=3,15; p=0,001). Emellett mérséklôdtek a nem produktív gondolatok (t (49)=3,47; p<0,001), a reménytelenség (t(50)=1,69; p=0,049), és az önértékelési problémák (t(49)=-1,76; p=0,042). A depressziós tünetek kiindulási szintje szignifikánsan különbözött a kizárólag szorongásos és a komorbid csoportok között (t(48)=-2,016; p=0,049), míg a végsô értékek között nem.
Következtetések: Hazánkban elôször vizsgáltuk a rövid, csoportos CBT-t a serdülôkorúak szorongásos zavarainak csökkentésében. Más vizsgálatokhoz hasonlóan azt tapasztaltuk, hogy a csoportos CBT hatására a páciensek szorongása mellett a depresszió, önértékelés és reménytelenség szintje is csökkent, és komorbid zavar fennállása nem csökkentette az intervenció hatékonyságát. Ez indokolttá teszi a módszer minél szélesebb köru alkalmazását Magyarországon.

Background: Anxiety disorders are often diagnosed in adolescents (7%) and children (6.5%), yet most of them do not receive adequate psychotherapy. Cognitive behavioral therapy (CBT) is a proven effective first-line treatment for anxiety disorders.
Our aim was to develop an eight-session group CBT intervention adapted for adolescent population with anxiety symptoms, focusing on reducing cognitive distortions and avoidance behaviours and associated physical symptoms.
Methods: The participants (N=51, age group: 15–20 ys.) were diagnosed with anxiety and comorbid mood disorders. Groups of 8–12 patients were formed to apply group CBT. To assess the effectiveness of CBT, the following questionnaires were administered before and after the intervention: BDI, STAI-S, RSES-H, BHS, CERQ, FNE-8, Non-productive Thought Q. (NPTQ-C). Paired-sample and independent sample t-test were used for statistical analysis of the results.
Results: Anxiety (t(50)=3.82; p<0.001), depressive symptoms (t(49)=4.09; p<0.001) and fear of negative appraisal (t(50)=3.15; p=0.001) were significantly decreased after therapy. In addition, there were reductions in unproductive thoughts (t(49)=3.47; p<0.001), hopelessness (t(50)=1.69; p=0.049), while self-esteem increased (t(49)=-1.76; p=0.042). Baseline levels of depressive symptoms differed significantly between anxiety-only and comorbid groups (t(48)=-2.016; p=0.049), while not between final scores.
Conclusion: In our country, we were the first to examine brief, group CBT to reduce anxiety disorders in adolescents. We found that group CBT reduced patients’ anxiety, depression, self-esteem and hopelessness, and the presence of comorbid disorders did not reduce the effectiveness of the intervention. These findings support the method’s broader application in Hungary.

Háttér és célkituzés: A nevelési-oktatási feladatokat ellátó szakemberek körében megjelenô depresszió – mint mentális egészséget érintô probléma – kapcsolatot mutat a kiégés jelenségével, továbbá az egyéni védô- és rizikófaktorokkal a munkakörnyezet tekintetében. A szakma nemi eloszlását figyelembe véve, a nôi pedagógusok vizsgálata kiemelt figyelmet érdemel, egyrészt számottevô felülreprezentáltságuk, másrészt fokozott érintettségük miatt. Ezért vizsgálatunk célja a depressziós tünetegyüttes védô- és rizikófaktorainak (kiégés, munkamotivációk, tanári reziliencia és jóllét) elemzése volt magyarországi nôi pedagógus mintán.
Módszer: Online, anonim, keresztmetszeti kérdôíves vizsgálatunkban magyarországi nôi pedagógusok vettek részt (N=520). A következô skálákat alkalmaztuk a változók mérésénél: Epidemiológiai Kutatási Központ – Depresszióskála; Mini Oldenburg Kiégés Kérdôív; Tanári Jóllét Kérdôív; Többdimenziós Munkamotivációs Skála; Tanári Reziliencia Skála. SPSS programmal történt az adatok feldolgozása, leíró, korreláció és logisztikus regressziós elemzéseket alkalmazva.
Eredmények: A CES-D skála eredményei alapján a minta 35%-a mutatott depressziós tüneteket. A logisztikus regresszió alapján rizikófaktorként azonosítottuk a kiégés dimenzióit, fôként a kimerültséget, továbbá az amotivációt. Védôfaktorként jelent meg a tanári jóllét, az intrinzik és identifikált motiváció, a személyes és társas reziliencia.
Következtetések: Kutatásunk újdonsága elsôsorban a foglalkozási faktorok bevonása a mentális egészséggel összefüggés ben. Eredményeink felhívják a figyelmet, hogy a nôi pedagógusok körében magas a depresszió kockázata, mely a kiégés kimerültség dimenziójával és az amotivációval áll szoros kapcsolatban. A pedagógusok körében fontos lenne a depressziós tünetek idôbeli felismerése, a védôfaktorok megerôsítése, valamint a munkahelyi stresszforrások feltérképezése és a rizikófaktorok kezelése.

Background and objectives: Depression, as part of mental health issues among professionals working in the field of education, is associated with burnout and several personal protective and risk factors in relatin to their work environment. Considering gender distribution of the profession, investigation of female educators should get special attention, partly due to their substantial overrepresentation, partly due to their elevated involvement. Therefore, the aim of our study was to analyze risk and protective factors (burnout, work motivatons, teacher resilience and well-being) of depressibe symptomatology in a sample of female educators.
Methods: Participants of our online, anonymous, cross-sectional survey were Hungarian female teachers (N=520). We applied the following scales for measuring variables: Center of Epidemiologic Studies - Depression Scale; The Mini Oldenburg Burnout Inventory; Teacher Subjective Wellbeing Questionnaire; The Multidimensional Work Motivation Scale; Teachers’ Resilience Scale. Data analysis was conducted with the help of SPSS, using descriptive statistics, correlation, and logistic regression analyses.
Results: Thirty-five percent of the sample demonstrated depressive symptoms based on the CES-D scale. Risk factors were identified with logistic regression analysis including dimensions of burnout, especially exhaustion, and amotivation. Teacher well-being, intrinsic and identified motivation, personal and social resilience emerged as protective factors.
Conclusions: The novelty of our research is the involvement of occupational factors in relation to mental health. Our findings highlight the great risk of depressive symptoms among female teachers, which has been strongly linked to exhaustion dimension of burnout and amotivation. Screening for depression in due time would be important among teachers as well as strengthening protective factors and detecting workplace stressors, and managing risk factors.

A gyermekkorban átélt tapasztalatok hosszú távon meghatározzák a testi-lelki fejlôdést és a felnôttkori jóllétet. Az utóbbi években az ártalmas élmények mellett egyre nagyobb figyelem irányul a pozitív gyermekkori tapasztalatokra, amelyek nem csupán kompenzáló jelentôséguek, hanem önállóan is elôsegítik a reziliencia kialakulását és a mentális egészség megôrzését. Tanulmányunk áttekinti hogyan járulnak hozzá ezek a tapasztalatok a felnôttkori jól léthez, sokféleségük és hatásmechanizmusuk milyen elméleti keretekben értelmezhetô, és mérésük miként jelenhet meg a kutatói és intervenciós gyakorlatban. Külön hangsúlyt kap a pozitív – védô és kompenzáló – élmények tudatos erôsítésének jelentôsége a prevenció, az egészségfejlesztés és a klinikai beavatkozások területén. Célunk, hogy bemutassuk, miként nyithatnak új perspektívát a pozitív gyermekkori élmények a jóllét megértésében és támogatásában.

Childhood experiences play a decisive role in shaping long-term physical and mental health as well as overall well-being in adulthood. In recent years, alongside adverse childhood experiences, increasing attention has been directed toward positive childhood experiences, which not only compensate negative effects, but also independently contribute to resilience and to maintaining mental health. This paper reviews how these experiences support adult well-being, outlines the theoretical frameworks that help in understanding their diversity and impact mechanisms, and highlights potential measurements in science and intervention practice. Special emphasis is placed on the importance of strengthe ning positive, protective and compensatory experiences in the fields of prevention, health promotion, and clinical interventions. Our aim is to demonstrate how positive childhood experiences can open new perspectives in understanding and supporting well-being.

A pszichoterápiás beavatkozások hatékonysága számos mentális zavar esetén korlátozott, különösen komorbiditásokkal és gyermekkori traumával terhelt esetekben. A hagyományos, diagnózis-specifikus protokollok gyakran nem veszik figyelembe a páciensek transzdiagnosztikus mechanizmusait, ami rontja az eredményességet. Az algoritmus-alapú moduláris pszichoterápia (MoBa) egy személyre szabott, mechanizmus-központú kezelési modell, amely különbözô bizonyítékokon alapuló terápiás modulokat integrál, és egy döntési algoritmus alapján választja ki a páciens számára megfelelô elemeket. A cikk áttekinti a MoBa elméleti hátterét, nemzetközi kutatási eredményeit, a moduláris rendszer felépítését és a transzdiagnosztikus célpontokat (pl. elutasítás-érzékenység, érzelemszabályozási zavar, társas kogníció). Kiemelt figyelmet kap a MoBa hazai alkalmazhatósága, beleértve a klinikai és szervezeti kihívásokat. A szerzôk javaslatokat fogalmaznak meg a modell magyar adaptációjára és jövôbeli kutatási irányokra.

The efficacy of psychotherapeutic interventions remains limited for many mental disorders, particularly in cases involving comorbidities and histories of childhood trauma. Traditional diagnosis-specific protocols often fail to address patients’ underlying transdiagnostic mechanisms, which may hinder therapeutic success. Algorithm-Based Modular Psychotherapy (MoBa) is a personalized, mechanism-focused treatment model that integrates empirically supported therapeutic modules selected through a decision-making algorithm tailored to each patient. This article reviews the theoretical background of MoBa, key international findings, the structure of the modular approach, and its core transdiagnostic targets (e.g., rejection sensitivity, emotion dysregulation, impaired social cognition). Special emphasis is placed on the potential implementation of MoBa in the Hungarian mental health system, including clinical and institutional challenges. The authors provide practical recommendations for adapting MoBa in Hungary and outline directions for future research.

Az anorexia nervosa (AN) serdülôkorban induló, krónikus lefolyású, magas mortalitású pszichiátriai betegség, amely jelentôs szenvedést okoz a betegeknek és környezetüknek, valamint súlyos terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. Bár a biológiai, pszichológiai és szociális tényezôk összjátéka ismert, a betegség kialakulásának és fennmaradásának pontos mechanizmusai továbbra sem tisztázottak. A cikk áttekinti a disszociáció, a gyermekkori rossz bánásmód és a korai kötôdési mintázatok szerepét az AN patogenezisében. A szakirodalom alapján a disszociatív jelenségek különösen gyakoriak az evészavarokban, és szoros összefüggést mutatnak a korai érzelmi abúzussal, és a biztonságos kötôdés hiányával. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a disszociáció és a kötôdési zavar hozzájárulhatnak az evészavar kialakulásához, melyben az érzelmi regulációs zavarnak – mint mediátortényezônek – lehet szerepe. A terápiás beavatkozások során a disszociatív mechanizmusok, valamint a kötôdési sérülések felismerése kulcsfontosságú a gyógyulás elôsegítése érdekében, és egyben magyarázza a terapeuta és páciens közti személyes kapcsolat jelentôségét is.

Anorexia nervosa (AN) is a chronic, life-threatening psychiatric disorder that typically begins in adolescence and imposes a considerable psychological and socioeconomic burden on patients, families, and healthcare systems. Although biological, psychological, and social factors have been identified, the mechanisms underlying the development and maintenance of AN remain only partially understood. This review examines the role of dissociation, childhood maltreatment, and early attachment patterns in the pathogenesis of AN. Evidence from the literature indicates that dissociative phenomena are particularly prevalent among eating disorder patients and are strongly associated with emotional abuse, and insecure attachment. These findings suggest that both dissociation and attachment disturbances contribute to the development, and maintenance of AN symptom, where impaired emotional regulation may play a mediating role. Recognizing and addressing these mechanisms in psychotherapy may play a crucial role in facilitating recovery and improving therapeutic outcomes in individuals with severe and chronic forms of AN.

Csontváry (1853–1919), pszichiátriai megítélésében az elemzés parafrénia expanzíva, illetve szkizotíp személyiségzavar fennállását valószínusítette. A festô kettôs életet élt. Szabályos és eredményes életvezetés és muvészi alkotótevékenység mellett titkolt és hite szerint folyamatos kapcsolat fuzte ôt felsôbb hatalmakhoz, saját szavaival „talán Istenhez”.
Kéziratos jegyzetei alapján új megközelítésként felvetjük affektív zavar lehetôségét. Elemeztük a közel 400 oldalt kitevô írásait és egy 200 oldalnyi antológiát kortársainak róla szóló feljegyzéseivel, továbbá a több mint 500 címet tartalmazó Csontváry-irodalom egyes adatait, keresve a pszichopatológiai, köztük affektív jelenségeket.
Életében 39 témánkba illô epizódot találtunk. 6 történésrôl kiderült, hogy azok kóros elemet nem tartalmaznak. 4 esetben nem volt a döntéshez elégséges adat. A 39 közül 29 epizódban derült ki kóros tünet. Ezek összhangban állnak a 24 kortársi jellemzéssel, azokkal együtt megfelelnek affektív zavarnak. A kórtünetek: emelkedett hangulat, eufória; impulzív magatartás; túl gyors gondolkodás és beszéd; logorrheára és grafomániára való hajlamosság; felfokozott mentális és pszichomotoros aktivitás; a kritikai érzék csökkenése, de nem teljes megszunése; egodiasztolé, megalománia; ritkábban inkoherenciára való hajlam.
Eredményeink megerôsítik egy affektív, sporadikus és enyhe hipomániás zavar lehetôségét. Depresszióra csupán egyetlen kérdéses epizód utalt. Ám ennek oka lehet az is, hogy a festô évekig magányban élt. Ezért nem derülhetett ki, hogy visszavonultsága esetleg éppen egy depressziós fázis következménye, illetve tünete.
Új megközelítésként a festô élettörténetének furcsaságait, kérdéses jelenségeit szórványosan elôforduló, személyiségét és tevékenységét inkább csak színezô (patoplasztikus), enyhe affektív, hipomániás zavarként értékelhetjük. A manifesz tációk összességükben eredményes életvezetését lényegileg nem befolyásolták. Nem láttuk jelét annak sem, hogy affektív zavara károsan hatott volna muvészi alkotómunkájára.

Csontvary (1853–1919), the great Hungarian painter was retrospectively diagnosed by psychiatrists as having paraphrenia expansiva or schizotypal personality disorder, respectively. He conducted a double life: beside his regular, productive artistic and private life, he also had a long lasting, secrectly kept mystical connection with higher powers, in his own words „perhaps God”.
However, his handwritten diary drafts suggest that he was suffering eventually from an affective disorder. We analyzed the 400 pages of this diary as well as 200 pages of an antology with testimonies of his contemporaries. Using the data of some of the Csontvary literature comprising over 500 references, we analysed his life events focusing on the data and episodes, looking for putative psychopathological, including affective manifestations.
We could define a total of 39 events relative to our topic. 6 episodes turned out to be just normal. In 4 cases we could not define their exact nature, because of insufficient data. 29 out of the 39 events, along with 24 testimonies of contemporaries seemed to be pathological, demonstrating clearly the features of an affective disorder, such as elevated mood, euphoria; ego- diastole; impulsive behaviour; rapid thinking and speech; a tendency to logorrhea and graphomania; increased mental and psychomotor activities; megalomania; a decrease in judicial faculty but no complete loss of it; and occasionally some tendency to incoherence.
Our results suggest the presence of sporadic and minor affective manifestations . However, we found only one questio nable episode of a depression. This can be due to the fact that for long periods of time the painter lived in isolation thus hiding an eventual depression.
This new approach, the possibility of an affective disorder in the painter’s history can help us to better understand some open questions concerning his life and work. However, it also seems clear that his pathological manifestations did not significantly impact his dominantly integral mental health nor the extraordinary high level of his artistic achievement