Kopp Máriánál kezdtem TDK-zni, hozzá írtam a szakdolgozatomat, ő volt a PhD témavezetőm., fontos sorvezető volt az életemben. Nagy kutató volt számtalan rangos nemzetközi és néhány fontos hazai elismeréssel. Mária tudománya úgy vált nemzetközi hírűvé, hogy nem az elefántcsonttornyok, a kívülálló számára nehezen érthető fogalmi rendszerek tudománya volt. A mindennapi életről szólt, a személy szubjektív valóságától ívelt a társadalmi közösségek valóságáig, fogalomrendszere könnyen érthető volt – talán mindezek miatt övezte ekkora érdeklődés, nemcsak a tudományos közösség, hanem az érdeklődő tömegek részéről is. Mária számára nagyon fontos volt, hogy munkásságát ne csak a tudományos világ ismerje meg, hanem közkinccsé váljon, és nagyon fontosnak tartotta a tudomány aktív társadalmi szerepvállalását is.
Mária szakmai életéhez a klinikum is hozzátartozott. Az utóbbi években közvetlenül már nem foglalkozott vele, de mindvégig nagyon fontosnak tartotta. Úttörő szerepe volt a kognitív viselkedésterápiás szemlélet elterjedésében Magyarországon, az általa indított szakrendelésen kezelték a világon másodikként kognitív viselkedésterápiával a pánikbetegséget. Továbbvitte és a magatartástudományok keretében újrakeretezte a stresszel és pszichoszomatikával foglalkozó nagy magyar elődök (Bálint, Alexander, Selye) munkáját. Ha nagy szavakat használnék, mondhatnám azt is, hogy a „magatartástudományok anyja” volt Magyarországon. Valóban anyafigura volt sokunknak, munkássága során született meg a magyar magatartástudomány, de anyafigura volt a hétköznapi életben is, annak minden aspektusával: bármikor fordulhattunk hozzá, mindig segített, jó volt vele beszélgetni, jó volt vele együtt ebédelni a menzán. Fájdalommal és megzavarodva állunk most. A búzakéve túl hamar halt meg, magjait azonban szétszórta: rajtunk is múlik, hogy százszorosát, vagy ezerszeresét hozza-e.
Purebl György Kopp Máriát a Magyar Pszichiátriai Társaság saját halottjának tekinti.