Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság FNO elméleti és gyakorlati alkalmazása – térítésmentes képzés Zalaegerszegen
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.22. A rendezvény Web oldala: http://www.gurulo.hu 2010. októberében a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja térítésmentes, 4 napos akkreditált képzést tart „Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) elméleti és gyakorlati alkalmazása” címmel. Az FNO használata segít abban, hogy a vizsgálatok során ne a kiesett, hanem a meglévő funkciókra és képességekre, valamint a környezet szerepére fókuszáljunk. Ez a szemlélet és az FNO használata Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, így pl. ezt a módszert alkalmazzák a megváltozott munkaképesség felmérésében, valamint hasznos eszköznek bizonyult a mozgássérült emberek komplex rehabilitációjában is. Az FNO könyv ajánlásával összhangban az osztályozás használatához megfelelő jártasság megszerzése javasolt. A képzésen résztvevők megismerhetik az FNO elméleti hátterét, kódolási és minősítési szabályait, gyakorlatát. Önállóan képesek lesznek a megfelelő kódok kiválasztására és minősítésére. A felhasználók igényeihez alkalmazkodó kerekesszék kiválasztás elméleti és gyakorlati szempontjaiba is betekintést kapnak. A képzés helyszínei és időpontjai: 1.) 2010. október 14-15. (csütörtök, péntek) Kiskondás Étterem , 8900-Zalaegerszeg, Hock János u.53. 2.) 2010. október 21-22. (csütörtök, péntek) Arany Bárány Hotel, 8900 - Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Jelentkezési határidő: 2010. október 11. További részletek, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos információk a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók.
Magyar Ortopéd Társaság Magyar Sportorvos Társaság 2010. évi Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 44., Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/10mst 2010. október 14 – 16. között Budapesten, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán kerül megrendezésre a Magyar Sportorvos Társaság 2010. évi Kongresszusa, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak! Jelentkezési határidő: 2010. október 11. A jelentkezéssel, valamint a részletes szakmai programmal kapcsolatos információk a rendezvény web-oldalán olvashatók >> A kongresszus meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Magyar Ortopéd Társaság FNO elméleti és gyakorlati alkalmazása – térítésmentes képzés Zalaegerszegen
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.22. A rendezvény Web oldala: http://www.gurulo.hu 2010. októberében a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja térítésmentes, 4 napos akkreditált képzést tart „Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) elméleti és gyakorlati alkalmazása” címmel. Az FNO használata segít abban, hogy a vizsgálatok során ne a kiesett, hanem a meglévő funkciókra és képességekre, valamint a környezet szerepére fókuszáljunk. Ez a szemlélet és az FNO használata Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, így pl. ezt a módszert alkalmazzák a megváltozott munkaképesség felmérésében, valamint hasznos eszköznek bizonyult a mozgássérült emberek komplex rehabilitációjában is. Az FNO könyv ajánlásával összhangban az osztályozás használatához megfelelő jártasság megszerzése javasolt. A képzésen résztvevők megismerhetik az FNO elméleti hátterét, kódolási és minősítési szabályait, gyakorlatát. Önállóan képesek lesznek a megfelelő kódok kiválasztására és minősítésére. A felhasználók igényeihez alkalmazkodó kerekesszék kiválasztás elméleti és gyakorlati szempontjaiba is betekintést kapnak. A képzés helyszínei és időpontjai: 1.) 2010. október 14-15. (csütörtök, péntek) Kiskondás Étterem , 8900-Zalaegerszeg, Hock János u.53. 2.) 2010. október 21-22. (csütörtök, péntek) Arany Bárány Hotel, 8900 - Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Jelentkezési határidő: 2010. október 11. További részletek, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos információk a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók.
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 4th Central European Congress of Intensive Care Medicine
Rendezvény kezdete: 2008.10.24.Rendezvény vége: 2008.10.25. Helyszín: Österreich, 2500 Baden, Kaiser-Franz-Ring 1, Congress Casino Baden A rendezvény Web oldala: http://www.cecim.at The theme of this event is “Best Evidence in Practice”, at which strong importance will be placed on communication between the various disciplines involved in intensive care. Participants will have the chance to attend a series of specific presentations addressing the following themes; airway management & coagulation, sepsis, acute respiratory failure, nutrition & fluid replacement, bariatric surgery, haemodynamics, paediatric traumatology, quality management, economics, risk management, pain management & safety, emergencies in neurology, imaging & monitoring, and infections, as well as, networking with other colleagues in the field. Letölthető a program a "Kapcsolódó dokumentumok" közül.
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság 1st Congress of the European Association of Societies of Aesthetic Plastic Surgery (EASAPS)
Rendezvény kezdete: 2008.10.23.Rendezvény vége: 2008.10.25. Munkahely neve: Eventos Marsans Congresos Címe: C/ Mahonia 2,1Ş Planta
28043 Madrid Tel: +91 343 30 46 Fax: +91 343 32 21 E-mail: info@congresosmarsans.es Helyszín: Spain, Madrid, A rendezvény Web oldala: http://www.easaps-madrid2008.com/index_i.php The program has been organized under the theme of “Emerging trends, New Technologies and Techniques in Aesthetic Plastic Surgery” and all the meeting will be dedicated exclusively to topics related to Aesthetic Plastic Surgery with free papers, panels, lectures and the section denominated “Best of Europe in Aesthetic Surgery”, where each of the countries which constitute the EASAPS selects the four best papers to represent their society. Besides of that, there will be seminars or instructional courses dedicated to new devices, technologies, fillers, lasers or new applications of existing products.
További információk Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Hypertonia Társaság 7TH International Symposium on 'Multiple Risk Factors in Cardiovascular Diseases Prevention and Intervention – Health Policy'
Rendezvény kezdete: 2008.10.22.Rendezvény vége: 2008.10.25. Szervező: Fondazione Giovanni Lorenzini Munkahely neve: Medical Science Foundation - Main Office MRF 2008 Címe: Via Appiani 7
20121 MILAN (ITALY) Tel: + (39) 02 29006267 Fax: + (39) 02 29007018 E-mail: mrf@lorenzinifoundation.org Helyszín: Italy, Venice Lido, A rendezvény Web oldala: http://www.lorenzinifoundation.org/mrf2008.html The congress is held under the auspices of the International Atherosclerosis Society.
Multiple risk factors management is a critical area in cardiovascular prevention and therapy. The aim of the symposium is to offer an integrated view of the new approaches now prevailing which include combined control of lipid disorders, hypertension, thrombosis, and diabetes, and the increasing use of polytherapy to reduce global cardiovascular risk. The meeting will also provide practical answers to the health care professionals who are often confronted with selecting either a single risk factor for treatment or treating several risk factors simultaneously and with which priority. The concept of the “global patient” and of “personalized medicine” will be presented and discussed and much attention will also be devoted to health economic issues.
For further updatings please check the MRF08’s website.