Nincs jó passzban. Ozsváth Károly először 2011 karácsonyán szenvedett combnyaktörést, másodszor idén, húsvétkor. Az elsőből gyorsan felépült, és újra megnyitotta pszichoterápiás rendelőjét, megint autót vezetett, s abban bízik, hogy most is hamar eldobhatja a járókeretet, és lesz még alkalma a hozzáfordulókkal beszélgetni.
Többségük nem pszichiátriai beteg, hanem kimutatható alap nélkül, gyötrő tünetekkel gyógyulást kereső ember. A panaszok forrását igyekszik felismertetni, ami ha sikerül, remény van a gyötrelmek enyhítésére. Ezért szeretné folytatni...
A kollégák drukkolnak neki, hogy megint csatasorba álljon. Pécsen nem találkoztam olyan pszichiáterrel és pszichológussal, aki ne tisztelné, becsülné. S ez nem a 87 évének szól, és nem a balesetei okán érzett sajnálatot csomagolják dicséretbe. Valamennyien nagyra tartják. Mondják róla, hogy a terápiás pszichiátriai hagyományok szuggesztív mestere, tanárként remek előadó, megemlítik, hogy vezetőként igazi csapatépítő volt, aki a fiatalabbakra sosem volt féltékeny (pedig az roppant természetes érzés), inkább atyaian segítette őket, teret nyitott nekik. Tisztelettel beszélnek tudományos munkásságáról, tan- és szakkönyveiről, arról, hogy ő annak a szellem-körnek a meghatározó alakja, akik a lélek működési zavarainak a szociális hátterét kutatták.
Tovább a teljes íráshoz (Forrás: Lélekemelő 2013/3. - Ungár Tamás)