Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
KÖNYVAJÁNLÓ - Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia (Árkovits Amaryl beszámolója)Irvin D. Yalom magyarul megjelent negyedik könyvéről Pécsen, a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ „Szalonjában” beszélgettünk. (Kéthavonta megrendezésre kerülő szakmai, társasági összejövetelünk, a Szalon nem titkolt célja, hogy a Bizalom kapuit kinyitva kollégáink és barátaink számára lehetőséget nyújtson a találkozásra, a szakmai fejlődésre. Az egészségügyből kiszorulva, a pszichoterápia újra „földalattivá” váló mozgalma a '60-as évek mintájára lassan visszatér a lakások nappalijába. Ez a szituáció ihlette a Szalon létrehozását, mely a pszichoterápia és kultúra értékeinek őrzését tűzte ki célul.)
Jómagam a Szalon háziasszonyaként, Stark András a beszélgetés vezetőjeként, organizátoraként, Tényi Tamás pedig meghívott vendégként vett részt az olvasókörben, ahol több mint negyvenen, szakmabeliek és érdeklődő barátaink gyűltünk össze, hogy gondolatainkat, véleményünket, élményeinket megosszuk egymással erről a regénybe ágyazott pszichológiai-filozófiai esszéről, mely a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2010 őszén.
Az alábbiakban a beszélgetés kiemelt pillanatait, gondolatait gyűjtöttem össze, s miként a könyv szerkezetét is meghatározza a ritmus, ahogy a csoportterápiás elemek, az egyéni történetek és Arthur Schopenhauer filozofikus gondolatai, fontosabb életrajzi történései váltogatják egymást, úgy tartja a hozzászólások sorrendjét a beszámoló, a témafelvetéseket tekintve időnként ugrálva, vissza-visszatérve, mégis: eredőjét tekintve az olvasó számára lineárisan.
A könnyebb érthetőség kedvéért elöljáróban néhány sor a borítóról: „Julius Hertzfeldről, a jó nevű pszichiáterről egy rutinvizsgálaton kiderül, hogy gyors lefolyású bőrrákja van. A férfi rákényszerül, hogy szembenézzen a rideg ténnyel: hamarosan meghal. Ez arra készteti, hogy számvetést készítsen az életéről. Felkeresi egykori szexfüggő páciensét, Philip Slate-et, akin húsz évvel korábban hiába próbált segíteni. Philip mégis gyógyultnak tekinti magát, felépülését pedig a nagy német filozófus, Arthur Schopenhauer pesszimista tanításainak tulajdonítja. Az érzelmeit kifejezni képtelen, kapcsolatfóbiás férfit Julius meghívja terápiás csoportjába…”
Stark András: Ki hogy olvasta ezt a könyvet?
Árkovits Amaryl: Számomra egyszerre volt regény és szakkönyv. Ám szakkönyveknél ritka, hogy az olvasót megríkatja az utolsó oldalakon. Gyakran segítségül hívom a mindennapok terápiáiban: vajon mit mondana Julius/Yalom, ha az „itt és most”-ra kellene fókuszálni.
Tényi Tamás: A könyvről szinte egy időben hallottam Andrástól és New Orleansban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kongresszusán Gabbard életmű előadásában, aki egy történetet is elmesélt egy doktornőről, aki haldokló AIDS-es gyerekkel foglalkozik. Úgy olvastam ezt a könyvet, hogy mikor bukkan fel benne a doktornő, s a mai napig sem tudom, vajon szerepel-e ténylegesen a könyvben. Még Julius halála után is vártam.
Stark A.: Ezek szerint a halálról szól a könyv?
Tényi T.: Igen, nekem arról szól, a halálról. Érdekes hasadás figyelhető meg a pszichoterápiák emberképe – ami többek közt a kapcsolatiságról, szeretetről szól – s Schopenhauer vagy Nietzsche, mint életfilozófusok emberképe közt. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Talán Philipnek is ez a gondja.
Stark A.: Kiről szól a könyv: Yalomról, Juliusról, Philipről, a csoporttagokról? A szereplők vajon kitalált vagy valóságos személyek?
Osváth Péter: Bár a jó érzések és az ellenérzések kavarognak bennem, katartikus hatású volt számomra a regény. A pszichiáter főhős integratív megközelítése közel áll hozzám, s ahogy telnek az évek - s egyre több a régi páciens - mind gyakrabban jut nekem is eszembe: vajon profitált-e abból az életben, hogy valaha hozzám járt? Érezhetem-e úgy, hogy mindent megtettem érte? Másrészt megdöbbentett, hogy a 40-es éveinek a közepétől a halál mennyire jelen van az ember életében. Így aztán a könyv mindenkiről szól, elsősorban azonban Yalomról.
Könnyen tudtam csatlakozni a kezdő képhez, ahol nem könnyes szemmel nézegetünk egy siker-sztorit, hanem egy kudarccal nézünk szembe: a három éves terápia során Julius és páciense, Philip közt nem alakult ki valóságos kapcsolat, így nem is történt lényegében semmi.
Gáti Ágnes: Talán nemcsak azért veszik fel újra a kapcsolatot, mert a terápia lezáratlan, hanem hogy – miként a traumatizáltak – visszakerüljenek oda, ahol meggyógyíthatják magukat. Ennek a dinamikája nagyon hangsúlyosan jelen van a közös munkában.
Stark A.: Ezáltal Julius a saját traumájához is közelebb kerülhet?
Gáti Á.: Igen, de akár azzal is szembenézhet, hogy nem tudott ezzel a férfivel mit kezdeni, így előkerül a korrekció lehetősége.
Hogy Péterre reflektáljak – aki fiatalabb nálam – először éreztem azt könyvvel kapcsolatban, hogy „belülről” olvasom. Nagyon megmozgatott.
Stark A.: Igen, én is hasonló módon voltam vele, és azt kerestem sokszor, hogy Julius mennyire azonos Yalommal, mennyire ő és mennyire lehet benne a figurájában más, személyes tapasztalat.
Nagy Tímea: Az ember nem tud úgy írni, hogy közben óhatatlanul is ne reflektáljon saját magára. Mindannyian sok veszteséggel dolgozunk, ezért érdekes kérdés volt számomra, hogyan fordítható át, mikor a terapeuta a veszteséggel, a halállal kapcsolatban maga is érintetté válik.
Sétáló György: Molekuláris biológusként inkább a páciens oldaláról fogott meg. Sokat gondolkodtam Philip kényelmes, semleges, megfigyelői pozícióján, ahogy a dolgokról elfilozofálva kívül helyezi a történéseken magát. És hogy lesz egyre kreatívabb attól, hogy a szexet kiiktatja az életéből. Azon kaptam magam, hogy egyre kisebb és kisebb egységekben olvasom a könyvet, hogy tovább tartson. Nagyon tetszettek a fejezeteket indító idézetek, különösen az első. „Minden lélegzetünk a szüntelenül hozzánk tolakvó halált hárítja el… Befejezésül a halálnak kell győznie: áldozatai lettünk már a születéssel, s csak eljátszogat zsákmányával, mielőtt bekebelezné. Eközben nagy törődéssel és gonddal éljük az életünket, ameddig csak lehet, ahogyan egy szappanbuborékot is a lehető legnagyobbra és jó hosszan fújunk, jóllehet bizonyossággal tudjuk, hogy szét fog pukkanni.”
Stark A.: A könyvben hosszan idézik a sündisznók példáját: hogyan bújnak össze a sündisznók, mikor fáznak. A történetet Mérei Ferenctől hallottam először, az ember intimitásigényének, közelség-távolság szabályozásának alapvető paradoxona. Pszichoterápiás helyzetekben is érdemes elővenni.
Tiringer Aranka: Számomra nagyon ismerős volt, ahogy Yalom ír a kapcsolatról, a csoport működéséről, annak ellenére, hogy a világ másik végén elő idősebb, ellenkező nemű, más kultúrájú ember szólal meg. Én is „belülről” olvastam ezt a nagyon személyes, szívhez szóló könyvet, ami nem egy távolságtartó szakkönyv számomra, hanem nagyon is emberi. Ahogy ezt Yalom írja, az nem egy szakkönyv hozzáállása, hanem egy ember viszonyulása, aki mindezt megszenvedte, megkínlódta.
Árkovits A.: Én ezért olvastam el kétszer a könyvet. Először „csak” élveztem, Yalom jó író. Biztos az életkori sajátosságokból adódóan is, kezdetben könnyebben tudtam azonosulni a csoporttagokkal. Másodszorra vált számomra szakkönyvvé is, amiből elleshetők azok a szakmai fortélyok, amik igazán hitelessé teszik Julius/Yalomot.
Gáti Á.: Lenyűgöző, hogy Julius mennyire képes volt támogatni Philipet a változásban. Nem nárcisztikus terapeutai attitűdből, hanem segítő, támogató aspektusból.
Tényi T.: Gondolkodtam azon, vajon miért húzódik végig a könyvön Schopenhauer élete, mintegy játékként, ahogy minden negyedik fejezetben felbukkan. Megfigyelhető egy kettősség a pszichoterápia emberképe, illetve Nietzsche és Schopenhauer egzisztencialista filozófiája közt, ahogy az előbbiben a kapcsolatiság, a szeretet, a megbocsátás kap hangsúlyt; utóbbi pedig az egyedüllét, a magány, a szorongás, a kapcsolati reménytelenség életfilozófiája, amelynek a felszínes üzenete valami olyasmi, hogy lehetetlen valódi kapcsolatiság. Nem véletlen, hogy a szexfüggőség és a halál is megjelenik, mint téma.
Stark A.: Az is nyilvánvalóan szerepel a könyvben, hogy Freud a schopenhaueri elfojtás, a szexualitás, a tudattalan schopenhaueri koncepciójából építkezett tovább. Schopenhauer a pszichoanalízis előfutára.
Csordás Gábor: Schopenhauer pesszimizmusa szerintem nem idegen a pszichoterápiától, hisz a pesszimista nem fordul el a problémától. Az optimista az, aki nem vesz tudomást a problémáról. Semmiféle terápia nem létezik pesszimizmus nélkül.
Stark A.: Például Németországban a filozófiai terapeutáknak erős praxisuk van, a filozófusok konkurálni kezdtek a pszichoterapeutákkal. Segít-e az embernek, ha valaki Montaigne-t, Nietzsche-t, Schopenhauert tanít neki?
Tényi T.: Ennek az estének lehetne egy fontos kérdése, hogy ez konkurenciája-e annak, mit mi csinálunk. Újra a kapcsolat a téma. Hogy a kapcsolatban megtapasztalt tudással szemben egy magányos filozófus gondolatai riválisok lehetnek-e?
Árkovits A.: Yalom utal erre egy mondattal, mikor azt írja, hogy a páciens számára nem az a fontos, hogy a terapeutája mennyire okos, hanem hogy kapcsolatban van-e vele.
Tényi T.: Ez egy üzenete lenne a könyvnek? Szerintem Yalom sem biztos ebben.
Árkovits A.: A vége erről árulkodik.
Tényi T.: A végén mindenki elsírja magát. Kissé „amerikai”. Odateszi a „vörös farkat”, ahogy régen a szocialista irodalomban is volt.
Lehet, hogy Philip megvertsége a mi megvertségünk is, csak mi sokkal kispolgáribbak vagyunk, mint Philip vagy Schopenhauer, nekünk a hiány is kispolgári.
Osváth P.: A könyvben leegyszerűsítve két alapvető hiány jelenik meg: egyrészt a kapcsolati, másrészt az intellektuális hiány. Julius, a hős, aki egész életében a kapcsolatban hisz, minden támogatást megkap, mégis egyedül kell megküzdenie a halállal. Philip – aki mindent tud a filozófiáról – akkor változik igazán, mikor megéli, hogy van megbocsátás, szeretet.
Stark A.: Felmerül a könyvben, hogy létezik-e ember-ember közti kapcsolat, s gyógyít-e?
Ungi Szilvia: Létezik-e egyáltalán a kapcsolatokba vetett hit? Ha nem lenne Julius és Philip belső vívódása, nagyon egyértelmű lenne a válasz. Ez a választás szabadságáról szól.
Árkovits A.: Philip attól szenved, hogy nincsenek értő diákok, nem megosztható, ami benne van. Schopenhauer a maga gőgjével, mely megakadályozta a valódi kapcsolódást a másik emberhez, szintén magányos volt, talán ő is szenvedett.
Stark A.: A regény végén Philip katartikusan éli át saját magányát, hogy húsz éve nem evett együtt senkivel, hogy mit jelent az emberi kapcsolat melege… amiért a sündisznók is fáznak. És ezt semmi nem pótolja. Lehet, hogy kell hozzá a schopenhaueri filozófia, de kell hozzá a közösség melege, ami a csoportban létezés elementáris élménye.
Olvasás közben kezdtem kicsit rátalálni a saját csoportterápiás működésemre, felszabadító bátorítást éreztem, hogy másként is foglalkozzam az „itt és most”-tal, hogy másként tudjunk visszajelzést és tükröt tartani egymásnak, és hogy az élmény, ami a csoport „itt és most”-ja, az a pszichoterápiás aktualitás, az a miliő – amiben én is felnőttem – mennyire érvényes és átélhető.
Osváth P.: Érdemi belátás csak kapcsolatban érhető el, ebben rejlik a kapcsolat korrektív ereje. Megbocsátás, valódi kapcsolat, szeretet, katarzis – ezért csináljuk nap, mint nap, hogy átélhessünk ilyen pillanatokat.
Tényi T.: Tengernyi dolog van a pszichoterápiában, aminek a megtanulása nem tankönyvi ismeret. Ilyen például a kapcsolatiság, a megértés átélhető élménye. Amiről ez a regény is szól, hogy miként jutunk el az érzelmek megtagadásától a korrektív emocionális élményen át a reparációig.
Az én fejemben a terápia olyan, mint a barátság vagy a szerelem: az összes szépségével, kiszámíthatatlanságával, veszélyével és turbulenciájával együtt.
Visszatérve egy korábbi kérdésemre: Mire szolgál Schopenhauer élettörténete ebben a könyvben felszabdalva? Működhetne-e nélküle is?
Stark A.: Schopenhauer élete, életszerűsége, s hogy mi módon születik meg ebből egy filozófiai rendszer, párhuzamba állítható Julius életével, hogy miként lesz ebből terápiás módszer, szemlélet, gondolkodásmód, praxis. A könyv alapvetően valami olyasmiről szól, hogy miként gyógyíthatja egymást két ember az áttétel, a viszontáttétel, a kapcsolat, vagyis az egzisztenciális filozófia megközelítésében.
Célom a beszélgetés lendületének, a regény által bennünk hagyott lenyomatok sokszínűségének bemutatása volt. Igyekeztem a hozzászólások érvényességét a yalomi üzenetnek megfelelően tiszteletben tartani. A gondolatok azonban itt koránt sem fejeződnek be… Ajánlom ezt a – szakmailag és irodalmilag egyaránt színvonalas - könyvet minden szakmabelinek, páciensnek, a Másik iránt érdeklődő embernek.
