Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Kommentár Bruffaerts és mtsai, Treatment of suicidal people around the world c. közleményéhez[2011.09.19.] - Prof. Dr. Rihmer Zoltán, MPT Web-szerkesztőség - Hírkategória: Tudomány Bruffaerts és mtsai, Treatment of suicidal people around the world c. cikkéhez (Brit J Psychiatry, 2011; 199: 64-70). Prof. Dr. Rihmer Zoltán (Semmelweis Egyetem) írt kommentárt.
A mind a hat kontinensre kiterjedő, összesen 21 ország reprezentatív mintáit magában foglaló, több mint 55 ezer páciens adatait feldolgozó kitünő közlemény világosan mutatja azt, amit a témával foglalkozó szakirodalom számos, viszonylag kisebb mintán ismételten demonstrált, vagyis azt, hogy az öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett emberek csak csekély hányada részesül kezelésben. Mivel az öngyilkosságban meghalt ill. a szuicid kísérletet elkövetők kb. 90 ill. 85 százaléka aktuálisan valamilyen pszichiátriai betegségben szenved a cselekmény idején (1) itt nyilvánvalóan a pszichiátriai betegség – és a vele kapcsolatos pszichoszociális háttérproblémák – kezeléséről, menedzseléséről kell, hogy szó legyen. Bár a jelen vizsgálatban magyarországi centrum nem szerepelt, megelőző hazai vizsgálatok ugyancsak azt mutatták, hogy az öngyilkosságban meghaltak és szuicid kísérleten átesettek közel 60 százaléka járt orvosnál a cselekményt megelőző 1-3 hónapban és ezen páciensek kb. kétharmada aktuálisan depressziós volt, az antidepresszív farmakoteárpia aránya ezen vizsgálatokban csak 18 és 24 % között volt, és ezen
esetek egy részében az alkalmazott dózis szubterápiás volt (2,3,4).
Jól értelmezhető a jelen közlemény azon adata is, miszerint a gazdaságilag fejlettebb országokban a kezelésben részsülők aránya lényegesen magasabb. Bár kétségtelen, hogy az öngyilkosság megelőzés korántsem redukálható a depresszió megfelelő kezelésére, a jelen közlemény eredményei – megelőző vizsgálatok adataival egybehangzóan – jól mutatják, hogy a szuicid prevenció hatékonysága a pszichiátriai betegek kiterjedtebb és eredményes kezelésével tovább fokozható. Ez természetesen nemcsak az egészségügyi-pszichiátriai személyzeten múlik. A pszichiátriai – elsősorban ambuláns – ellátás fejlesztése és támogatása tehát feltétlenül indokolt, főleg a magas szuicid halálozással járó országokban. Bár hazánkban az 1980-as évek közepétől 2006-ig folyamatosan (több mint 40 százalékkal) csökkent a szuicid halálozás (ezt követően fokozatos enyhe emelkedés észlelhető) az EU-ban még mindig a második, világviszonylatban pedig a nyolcadik helyet foglaljuk el ezen szomorú versengésben. Mivel a jól képzett egészségügyi és szociális személyzet csak azokon tud segíteni, akik segítséget kérnek, az ellátás elérhetőségének javításán túl a pszichiátriai és szuicidális betegekkel kapcsolatos egyéni és társadalmi attitűdök helyes irányban történő megváltozása is feltétlenül kívánatos.
1, Rihmer Z. Curr Opin Psychiat, 2007; 20: 17-22.
2, Rihmer Z. és mstai, J Affect Disord, 1990; 18: 221-225.
3, Balázs J. és mtsai, J Affect Disord, 2003; 76: 113-119.
4, Almási K. és mtsai, BMC Psychiatry, 2009; 9: 45-52.
