A Medscape orvosi információs portálon érdekes vitát olvashatunk arról, kell-e kezelni a szkizofrénia-prodróma szindrómát. A beszélgetés résztvevői: Patrick McGorry, Charles Schulz, Alison Yung, Rabindra Tambyraja, a moderátor Stephen voltak. A vitában a következő kérdések vetődtek fel.
A szkizofrénia-prodróma kezelésével kapcsolatban a pszichiátriát körülvevő kulturális környezet is megosztott. Egyfelől természetes igényként merül fel egy súlyos, a személy és környezete számára is nagyon megterhelő progresszív betegég megelőzése, másrészt egyesekben félelmek merülnek fel a kiterjesztett antipszichotikus gyógyszereléssel és a kockázati csoporthoz tartozás bélyegével kapcsolatban is. Fontos további megoldandó konceptuális kérdés, hogy szkizofrénia prodrómáról (vagyis egy elkerülhetetlent megelőző állapotról) vagy szkizofrénia lehetséges prodróma-veszélyről (vagyis beavatkozásokkal elkerülhető kockázatról) érdemes-e gondolkodni, hiszen a kockázat megítélését segítő tényezők egy része maga is módosítható (trauma-feldolgozás, ill. pszichoszociális stresszcsökkentés). A résztvevők egyetértettek abban, hogy a szkizofrénia-prodróma terápiája nem szükségszerűen egy korán elkezdett, szkizofrénia-protokoll szerinti kezelést jelent. Számos alacsony kockázatú beavatkozással biztatóak az eredmények: ilyen az omega 3 zsírsavak fogyasztása, a kognitív viselkedésterápia és a szupportív támogatás. Egérkísérletekben a prepubertás korban végzett SSRI kezelés csökkentette a későbbi pszichózis-releváns viselkedések kockázatát. A beszélgetésben részben képviselt ausztrál munkacsoport a közelmúltban már irányelveket is megfogalmazott a korai pszichózisok kivédésére a magasabb kockázatú csoportokban. Ezek lényege: omega 3 zsírsavakban gazdag diéta, kognitív viselkedésterápia, szupportív életvezetési tanácsadás, illetve fennálló mentális zavarok pl. depresszió esetén ezek gyógyszeres kezelése. Az irányelv egyértelműen kimondja azt is, hogy az antipszichotikus medikáció nem lehet elsőként választott kezelési forma, még az egészen magas kockázati csoportban sem – elsősorban azért, mert a többi, biztonságosabb beavatkozások ugyanolyan hatékonyan segítenek a pszichózis kockázatának csökkentésében. Ez utóbbi állítással kapcsolatban azonban megoszlottak a vélemények. Noha a résztvevők egyöntetűen hangsúlyozták a komplex pszichoszociális támogatás fontosságát, ennek gyakorlati megvalósíthatóságával kapcsolatban azonban megoszlottak a vélemények: felmerült a pszichoterápia nehezebb elérhetősége, illetve az, mindenütt megvalósítható-e hatékony komplex pszichoszociális gondozás? Ráadásul a kockázatfelmérést és csökkentést egészen kis gyermekkorban érdemes megkezdeni, ami ebben az életkorban számos gyakorlati nehézségbe ütközik: gyermekkorban a potenciális betegek nem pszichiáterrel, hanem gyermekorvossal találkoznak. – a gyerekpszichiátriai ellátás az egész világon kapacitáshiánnyal küzd, a gyermekorvosok pszichiátriai képzettsége pedig sokszor nem elégséges a kockázat felméréséhez és kezeléséhez. A gyógyszeres prevencióval kapcsolatban a legfontosabb kérdés végül azonban az, mikor kell elkezdeni, hogyan kell monitorozni és mikor kell abbahagyni? A megszólalók egy része az alacsony dózisú antipszichotikus kezelés szélesebb körű alkalmazását is megfontolandónak tartotta, mások szerint az antipszichotikus kezelést még átmeneti pszichotikus tünetek megjelenése esetén sem szabad elkezdeni, csak a rapid deteriorizációval járó formákban. Forrás:
www.medscape.com
