Tisztes életkort megérve, nagyívű életpályát maga után hagyva távozott közülünk Paneth Gábor. Szerettei között, otthonában halt meg 2023. szeptember 22-én.
Szerteágazó, sokgenerációs családból származott – „az egyik, ami keletről jött, és keleti, inkább misztikus gondolkozású, szegény emberek voltak. Nyugaton természettudósok, jómódú emberek.” Különösen az erdélyi ágból estek sokan áldozatul a holocaustnak.
A szélesebb családba tartozott Bálint Mihály, édesanyja unokatestvére, de a pszichoanalízis iránti elköteleződése nem innen ered, hanem egy fontos beszélgetésből Lipótmezőn Gimesné Hajdu Lilivel, aki az ötvenes években az intézet igazgatója volt – egyszerre pszichiáter és pszichoanalitikus. Önmagáról azt mondta: „Asszimiláns vagyok, de soha nem tértem ki, és tulajdonképpen ateistának tekintem magam.”
Az orvosi tanulmányokat választva előbb belgyógyász vagy sebész kívánt lenni, de inkább a dolgok misztikuma érdekelte. Szerinte a pszichiátria „egy bastard, törvénytelen dolog, se nem orvos, se nem bölcsész; valami a kettő között.” Ki is kötött mellette. Nagy tapasztalatot szerzett a Lipótmezőn, de munkásságának talán legértékesebb részét a Csepelen töltött évek adták – az idegszakrendelő-ideggondozó világából mentálhigiénés ellátóközpontot hozott létre, elsőnek Magyarországon. Együttműködő kapcsolatba hozta a gondozót, a szakrendelőt, később az alkoholgondozót és a nevelési tanácsadót – az általa épített teamben lett pszichológus, gyógypedagógus is.
Pszichoanalitikussá válása hosszú folyamat volt. Hermann Imre körébe kapcsolódott, s egyike volt az „ötöknek (Hidas, Linczényi, Nemes, Paneth, Vikár)” akik megalapítójává váltak az eredetileg 1913-ban létrehozott, 1948-ban feloszlatott, 1975-ben nemzetközileg ismét bekapcsolódott Magyar Pszichoanalitikus Egyesületnek.
Azok közé a vezető analitikusok közé tartozott, akik a csoportozásban is aktív szerepet vállaltak. Így tagja volt a Pszichoterápiás Hétvégek stábjának, népszerűsítve a Bálint-csoport módszerét. A Magyar Pszichiátriai Társaság megalakulásakor ő lett a Pszichoterápiás Szekció első elnöke, egyben a Pszichoanalitikus Munkacsoport vezetője.
Hihetetlenül széleskörű ókori tudással rendelkezett – amiről beszélgetésekben, szemináriumi szünetekben szívesen osztott meg morzsákat, szellemesen, érdekesen. Ugyanígy beszélt a jelenkori történelemről, politikáról. Bekényszerítették a pártba, majd egy idő múlva kizárták:
„A kizárási határozatomban olyanok voltak, hogy nem jártam ülésre [nevet], ilyesmikre, és azt mondták – ezt föl kéne írni az örökkévalóságnak, ebben benne van a történelem –, ’polgári hisztériából lépett be a pártba’. Tökéletes.” – jellemezte a történteket, miközben minikupicában kontyalávalót töltött hallgatóinak.
Talán ez a légkör – a szörnyűségek ironikus-kulturális élvezeti forrássá változtatásának utánozhatatlan képessége hiányzik a legjobban.
Szőnyi Gábor
