Gyógyszerek felírása a megjelenési lapról |
Betegeink gyógyszereinek felírását több helyen is kezdeményezhetjük a programban. Ha már nyitottunk a betegnek új megjelenési lapot, akkor kattintsunk bal gombbal a lap Gyógyszer nyomógombjára, ekkor kinyílik a Gyógyszer összeállítása ablak. Ebben az ablakban gyűjthetjük össze a felírandó gyógyszereket, és ha a lista rendben van, akkor egy kattintással egyszerre nyomtathatjuk ki az összes receptet. |
A gyógyszereket több csoportból
kereshetjük ki. Kiválogathatjuk azokat a teljes, rendszeresen frissített gyógyszerkönyvből,
egy tetszőlegesen összeállított általános listából, a paciens állandó
gyógyszerei közül, vagy az előzőleg feltöltött fono ill. magisztrális
listából.
A recept dátuma annak a megjelenési lapnak a dátuma lesz, melyről
elindítjuk a funkciót. Ha tévedésből régebbi megjelenési lapról hívjuk
meg, akkor a program figyelmeztetést küld, de folytathatjuk a munkát.
Gyógyszerkönyv |
A Gyógyszer összeállítás ablakból a Gyógyszer gombra bal egérgombbal kattintva hívhatjuk be a teljes gyógyszer listát. Ez tartalmazza a gyógyszerek megnevezését, a teljes és a TB által támogatott árat, a jogcímeket, a rendelhetőségeket, a kiszerelési mennyiséget, a TB támogatás összegét, valamint a támogatás egy egységre (tablettára, kapszulára, drazséra stb.) jutó összegét.
A gyógyszerkönyv adatbázis oszlopfejlécei az alábbi jogcímek rövidítéseit takarják:
HM: | Honvédelmi Minisztérium | |
Kgy: | Közgyógyellátásra adható | |
Üb: | Üzemi baleset | |
Er: | Eü. térítésmentes | |
Et: | Eü. térítés köteles |
Keresés a gyógyszerkönyvben |
A gyógyszerkönyv név szerinti rendezettségben jelenik meg. Ha elkezdjük beírni a gyógyszer nevét, a kurzor a leütött karakterekkel megegyező első sorra ugrik. Ha megtaláltuk a keresett gyógyszert, kattintsunk rá jobb egérgombbal vagy a sorára állva, üssük le az ENTER billentyűt. A gyógyszer ezzel kijelölődik, és máris kereshetjük a következőt. Ha egy kijelölt soron ismét ENTER-t ütünk ill. jobb gombbal kattintunk rá, törölhetjük az adott gyógyszer kijelölését. A Kijelölés törlése nyomógomb használatával az összes gyógyszer kijelölését egyszerre szüntethetjük meg. |
Ha nem tudjuk pontosan a gyógyszer nevét, vagy hogy az mely karakterekkel kezdődik, használjuk az Előfordulás szerinti keresést. Írjuk be a mezőbe a keresett gyógyszer megnevezésében biztosan előforduló szót vagy szótöredéket, majd kattintsunk rá a Név nyomógombra. Ekkor egy szűkített listát kapunk, melyben az összes olyan gyógyszer szerepel, melynek nevében a megadott töredék megtalálható. Ebben az ablakban is kereshetünk az első karakterek begépelésével. Ha megtaláltuk a kívánt gyógyszert, gyógyszereket, akkor jelöljük ki azokat, majd üssük le egyszerre a CTRL+ENTER billentyűket, vagy kattintsunk rá a Kijelöltek átvitele gombra. Ezzel visszajutunk a teljes gyógyszerkönyvbe, ahol az imént áthozott gyógyszerek is a kijelöltek között lesznek.
Harmadik lehetőségünk a hatóanyag szerinti keresés. Kattintsunk a jobb egérgombbal a Hatóanyag nyomógombra.
Álljunk rá arra a csoportra, melybe a keresett gyógyszer tartozik. Dupla kattintásra vagy az ENTER billentyűt lenyomva megkapjuk a csoport alcsoportjait. Ha itt a Szűrés gombra kattintunk, akkor azonnal az ide tartozó gyógyszerekről kapunk listát. Ha viszont egy alcsoportot még tovább szeretnénk bontani, ezt ismét dupla kattintással vagy ENTER-rel tehetjük meg. A program jelzi, ha a csoport tovább már nem bontható. Bármely alcsoportból egy szinttel feljebb léphetünk, ha jobb gombbal kattintunk valamelyik sorára. |
A kiválasztott alcsoportba
tartozó készítményeket a Szűrés gombbal jeleníthetjük meg.
A szűkített listában vékony kék szín jelöli azt a készítményt, amelynek a TB
támogatása a legkevesebb, illetve vastag kék színű az a sort, ahol a legkisebb
a darabszámra vonatkozó támogatás. A listát a megfelelő oszlopfejlécre
kattintva rendezhetjük Megnevezés, a Támogatás ill. a TB Támogatás/Egység
értékei szerint.
A gyógyszereket a szokásos módon jelölhetjük ki, és a CTRL+ENTER billentyűkkel, vagy a Kijelöltek átvitele gombbal térhetünk vissza a Gyógyszerkönyvbe, ahol ezek a gyógyszerek is kijelölődnek.
Ha a Hatóanyag gombra a bal egérgombbal kattintunk, konkrét hatóanyagra szűrhetjük meg a gyógyszerlistát.
Az ablak megjelenése után
kezdjük el begépelni a keresett hatóanyag megnevezését, és álljunk rá a
sorára. A Szűrés gombra kattintva vagy az ENTER-t leütve kapjuk meg azoknak a
gyógyszereknek a listáját, melyek ezt a hatóanyagot tartalmazzák. |
A különböző keresési lehetőségeket kombinálhatjuk, azaz egymás után több módszerrel is jelölhetünk ki gyógyszereket. Ha az összes felírandó gyógyszert kijelöltük, nyomjuk le a CTRL+ENTER billentyűket, vagy kattintsunk rá a Kijelöltek átvitele gombra. Így a gyógyszerkönyv bezáródik és az összes kijelölt gyógyszer megjelenik a Gyógyszer összeállítás ablakban. Ha csak egyetlen gyógyszert akarunk áthozni, akkor nem szükséges kijelölni, elég, ha duplán kattintunk a megtalált gyógyszer sorára.
A Gyógyszer összeállítás ablak címsorában a program folyamatosan kijelzi az ablakban összegyűjtött gyógyszerek beteg által fizetendő összesített árát. Ezt az összeget a gyógyszerkönyvben szereplő árak alapján számolja ki, figyelembe véve az általunk beállított mennyiséget és a jogcímek szerinti támogatásokat is.
Előző gyógyszerek |
A Gyógyszer összeállítás
ablakban a Gyógyszer gombra jobb egérgombbal kattintva listát
kapunk a beteg korábban felírt gyógyszereiről. Ezek közül is kiválaszthatjuk
a most felírandókat. Jelöljük ki a kívánt sort vagy sorokat. Használhatjuk
az Összes kijelölése ill. a Kijelölés törlése
nyomógombokat is. A kijelölt gyógyszereket az összeállítás ablakba a CTRL+ENTER
billentyűkkel vagy a Kijelöltek átvitele gombbal hozhatjuk át.
Ha az előző gyógyszerek közül választunk, nemcsak a gyógyszer neve,
hanem a forma, mennyiség, adagolás, jogcím, helyettesíthetőség és
megjegyzés rovatban szereplő adatok is átkerülnek a Gyógyszer összeállítás
ablakba, de ezeket természetesen módosíthatjuk.
Fontos: A Törlés
gombbal törölhetjük a listából azt a sort, amelyiken a kurzor áll.
Ezzel a művelettel azonban az adatbázisból fizikailag törlődik a
rekord, tehát például a gyógyszer-felhasználási statisztikánk nem
valós adatokat fog mutatni. |
Fono készítmények felírása |
Kattintsunk duplán bal egérgombbal a Gyógyszer összeállítás ablakban a Fono/Magisztrális nyomógombra, amely legördülő listává alakul. A listából válasszuk ki a megfelelőt, álljunk a sorára és üssük le az ENTER- t, vagy használjuk a bal egérgombot. A kiválasztott készítmény megjelenik a Gyógyszer összeállítás ablakban.
Új Fono felvétele |
Ha új
Fonot szeretnénk felvenni a listánkba, kattintsunk a Fono/Magisztrális
gombra egyszer a bal egérgombbal, majd még egyszer az egér jobb
gombjával. Ekkor megjelenik a Szótár bővítés (FONO kódok) ablak.
Az Alcsoportot ne változtassuk meg, a program a soron következőt kínálja
fel. Írjuk be mindkét mezőbe a készítmény megnevezését, majd a kezelőpultot
használva mentsük el a lapot.
Az ablakban a már meglevő Fono-k nevét módosíthatjuk is, ha a kezelőpult
lapozógombjaival, vagy a Lista fül használatával a változtatni kívánt
fono-ra állunk. A módosításokat mindig menteni kell.
Magisztrálisok felírása |
Kattintsunk a jobb, majd rögtön utána a bal egérgombbal a Gyógyszer összeállítás ablakban a Fono/Magisztrális nyomógombra. A továbbiakban a FONO-nál leírtak szerint járjunk el. |
Új magisztrális felvétele |
Új magisztrális felvételéhez kattintsunk a Fono/Magisztrális gombra kétszer egymás után a jobb egérgombbal.
A Megnevezés mezőbe
írjuk be az új magisztrális nevét, majd az első összetevő nevét és
mennyiségét. Kattintsunk az ablakban lévő, floppy-t ábrázoló mentés
gombra. Az első komponens ezzel bekerül a felső mezőbe. |
Ha egy elemet teljesen ki akarunk törölni a felvittek közül, akkor a felső ablakban egy kattintással jelöljük ki, majd az X (Elem törlése) gombbal törölhetjük ki az összetevők közül.
Ha minden összetevőt felvittünk, a Befejezés gombra kattintva menthetjük el az új magisztrálisunkat. Ha munka közben meggondoljuk magunkat, és mégsem akarjuk megtartani, akkor a Mégsem gombbal mentés nélkül zárhatjuk be az ablakot.
Magisztrális javítása |
Ha már elmentettük a magisztrálist, összetevőit a későbbiekben is módosíthatjuk.
Hozzuk át a Gyógyszer összeállítás ablakba a javítandó készítményt. Állítsuk a kurzort a megnevezésére és nyomjuk le egyszerre a SHIFT+R billentyűket. Az előzőhöz hasonló ablak jelenik meg, melyben elvégezhetjük a változtatásokat. Az összetevőkben történő módosítás után mindig a floppy gombbal kell mentenünk.
Ha befejeztük a javítást, akkor mentenünk kell a magisztrális új összeállítását. Ezt kétféleképpen tehetjük meg:
Ha a Befejezés gombra kattintunk, akkor ezzel véglegesítjük a magisztrálist, tehát az eredetit felülírjuk.
A Lement gombbal viszont a módosítások csak addig őrződnek meg, amíg a receptet kinyomtatjuk, így az eredeti magisztrálisunk változatlanul marad. Ezt a lehetőséget akkor alkalmazzuk, ha egy paciensünknek speciális, személyre szabott készítményt akarunk felírni.
A SHIFT+R billentyűkombináció csak a Megjelenési lapról meghívott Gyógyszer összeállítás ablakban működik.
Magisztrálisok karbantartásának másik módszere |
A magisztrálisok összeállításának, módosításának, törlésének van az előbb ismertetettnél egy még egyszerűbb módszere.
Vegyes menü / Egyéb funkciók / Magisztrális karbantartása
A megjelenő ablak bal oldalán a már felvett magisztrálisok találhatóak. Ha valamelyik sorra kattintunk, a jobb oldalon láthatjuk annak összetevőit.
Magisztrális módosítása:
Kattintsunk a
bal oldalon a módosítani kívánt magisztrális nevére, majd a jobb oldal
Módosít gombjára. Változtathatunk a már meglévő összetevőkön, és újakat is
felvehetünk:
A bal oldalra írjuk be az összetevő megnevezését, míg jobbra a mennyiségét.
Összetevő eltávolításához a Delete ill. a BackSpace billentyűvel
töröljük ki a sort. A módosításokat a Ment gombra kattintva tárolhatjuk
el.
Új magisztrális felvétele:
Kattintsunk a jobb oldal Új nyomógombjára. A legfelső rubrikában adjunk nevet a magisztrálisnak. Ez nem fog a receptre kerülni, csak a magisztrálisok listájából való kiválasztásra szolgál. Ezután írjuk be az összetevőket, majd kattintsunk rá a Ment gombra.
Magisztrális törlése:
Kattintsunk a bal oldalon a törölni kívánt magisztrális nevére, majd a jobb oldalon a Töröl nyomógombra. A program megerősítést kér, majd felhívja figyelmünket, hogy a törlés után futtassuk le a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Indextábla generálás menüpontot. Ez fontos, ne hagyjuk figyelmen kívül!
Magisztrális törlése |
Magisztrális készítményeink a szótárban tárolódnak el. Egy teljes magisztrális készítmény törlésére csak ott nyílik lehetőség. Lapozzuk fel a Szótárak karbantartása fejezetet.
Gyógyszer összeállítás |
Ha sikeresen egybegyűjtöttük a felírandó gyógyszereket a Gyógyszer összeállítás ablakban, akkor következhet a felírási jellemzők megadása.
BNO
Az
IBR-ben minden felírt recept mellé jelenteni kell a felírást indokló
diagnózist is. Amennyiben be van kapcsolva az IBE adatok ellenőrzése
kapcsoló, a program, nem is engedi a gyógyszereket BNO kód nélkül felírni. A
kódot a legördülő listából lehet kiválasztani, melyben azok a diagnózisok
szerepelnek, melyek az aktuális megjelenési lapon, ill. a beteg gondozási vagy
anamnézis lapján már rögzítve vannak.
A mezőbe jobb gombbal kattintva új BNO kódot is adhatunk a listához.
Ekkor a program felajánlja, hogy a kódot a megjelenési lapra is átvezeti,
válasszuk az Igen gombot.
Amennyiben a megjelenési lapon már nem lehet több BNO-t rögzíteni,
figyelmeztetést kapunk, és a BNO kód nem kerül be a listába.
A felírt gyógyszereknél az általunk beállított gyógyszer felírását indokló BNO
kód eltárolódik mind az állandó, mind az előző gyógyszerek esetében, tehát a
gyógyszer felírási szokásokban. Ez azt jelenti, hogy ha legalább egyszer már
hozzárendeltük a BNO kódot a felírt gyógyszerhez, vagy vettük a fáradtságot,
és az állandó gyógyszerek karbantartásában beállítottuk a rendszeres
gyógyszerekhez a megfelelő BNO kódot, a program automatikusan eltárolja és
felajánlja a gyógyszer kiválasztása után.
Fontos: Az átvezetés felajánlása csak abban az esetben működik, ha a Vegyes - Beállítások - Általános menü Alap fül alján beállítottuk az Előző gyógyszereknél BNO figyelés megnevezésű kapcsolót Igen állásba, és megadtuk a visszamenőlegesen figyelendő napok számát. |
Forma, Mennyiség, Adagolás
Minden
gyógyszernél külön állíthatjuk be a kívánt paramétereket, melyeket
egy-egy legördülő listából választhatunk ki. Ha valamelyik mezőben nem
találunk megfelelő adatot, akkor kattintsunk jobb gombbal a mezőre.
A megjelenő Szótár bővítése ablakban fogadjuk el a program
által felajánlott Alcsoportkódot, adjuk meg a hosszú megnevezést,
ez fog a receptre kerülni, valamint a rövid megnevezést, mely csak a listában
jelenik meg, tehát ez alapján fogjuk kiválasztani. Ha új Mennyiséget
veszünk fel, a rövid megnevezés minden esetben egy arab szám legyen, mert a
program csak így tudja a fizetendő árat kiszámolni.
A kezelőpult mentés
ikonjával tároljuk el a lapot.
Ezek a mezők tehát szótármezők, melyek jobb gombbal szabadon bővíthetőek.
A listából való törlést, valamint az alapértelmezettséget, tehát, hogy
a felírás során milyen paramétereket kínáljon fel, a program a Szótárak
karbantartása fejezetnél tárgyaljuk.
Jogcím
A
program alapértelmezésként az Általános jogcímet kínálja fel. Ha más
jogcímre akarjuk felírni a gyógyszert, akkor azt a Gyógyszer összeállítás
ablakban nekünk kell átjavítani. Ez alól kivételt jelent, ha a paciensünk
érvényes közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, és ezt a törzskartonján
nyilvántartjuk. Ebben az esetben a közgyógyellátásra adható gyógyszerek
jogcímét a Gyógyszer összeállítás ablakban automatikusan Közgyógy.-ra
állítja. Amennyiben az adott gyógyszert mégis más jogcímre kívánjuk
felírni, természetesen kijavíthatjuk.
A program figyeli a gyógyszerkönyv jogcímbejegyzéseit. Ha egy gyógyszert
nem megengedett jogcímre akarunk felírni, akkor a Gyógyszer összeállítás
ablakban a készítmény neve figyelmeztetésképpen piros színűre változik.
Helyettesíthetőség
A H oszlopban rendelkezhetünk a gyógyszer helyettesíthetőségéről. Ha a négyzetet bejelöljük, akkor a recept Nem helyettesíthető rubrikáját a program egy X-el áthúzza.
Felírás
Ebben
az oszlopban olvashatjuk, hogy az adott gyógyszert mikor írtuk fel legutóbb
betegünknek. Ha a legutolsó és a jelenlegi felírás között még nem telt
el egy hónap, akkor ezt a program a Gyógyszer összeállítás ablakban a dátum
piros színével jelzi.
Ha egy hónapnál rövidebb vagy hosszabb időszakra szeretnénk a jelzést kérni, a
Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak Vény fülén, a
Korábban felírt gyógyszerek figyelése mezőben állíthatjuk be a kívánt napot.
Megjegyzés
A Megjegyzés mezőbe írhatjuk a további, receptre nyomtatandó szöveget (Pl. sok folyadékkal étkezés után).
Állandó
Ez a kapcsoló a paciens állandó (rendszeresen szedett) gyógyszerlistájának karbantartására szolgál. Használatával a későbbiekben ismerkedhetünk meg.
Vény nélkül
Ha a
Gyógyszerkönyv Rendelhetőség oszlopában, egy gyógyszer sorában a VN
bejegyzés szerepel, akkor azt a Gyógyszer összeállítás ablakba áthozva
a VN (vény nélkül) oszlop négyzetében egy kis pipa jelenik meg. Ez
jelzi a programnak, hogy ennek a gyógyszernek nem kell receptet nyomtatni,
csak a megjelenési lap Terápia ablakába, és a paciens előző gyógyszerek
közé kerül majd be, így a későbbiek folyamán visszakereshető lesz. Ha
egy gyógyszer vényre és vény nélkül is adható, akkor nekünk kell bejelölni
a négyzetet, amikor úgy döntünk, hogy most vény nélkül szeretnénk
adni.
A program lehetőséget kínál arra, hogy a vény nélkül rendelt gyógyszerekről
a recept helyett egy kis emlékeztetőt nyomtassunk a paciensnek, melyen a
paciens adatain kívül a gyógyszer neve, mennyisége és adagolása
szerepel. Ehhez a Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak Vény
fülén a Vény nélküliek nyomtatása kapcsolót állítsuk
Kell állásba.
Beállítási lehetőségek a Gyógyszer összeállítása ablakban
Oszlopszélesség módosítása
A Gyógyszer összeállítása ablak oszlopainak szélességét a Windows-ban megszokott módszerrel változtathatjuk meg. Ha kilépünk az ablakból, a program megőrzi beállításunkat, tehát legközelebb is úgy jelenik meg a táblázat, ahogyan azt legutoljára láttuk.
Gyógyszer nevének módosítása
A gyógyszerek felírásakor tetszés
szerint módosíthatjuk azok megnevezését.
Ennek feltétele, hogy előzőleg a Vegyes menü / Beállítások / Általános
ablak Vény fülén a Gyógyszernév szerkesztése kapcsolót
bejelöljük, azaz Kell állásba kapcsoljuk.
Ezután, ha egy gyógyszert beemelünk a Gyógyszer összeállítása
táblázatba, átírhatjuk a gyógyszer nevét.
A gyógyszerlistában továbbra is a gyógyszer hivatalos - OEP által kiadott -
neve fog szerepelni, de a receptre az általunk adott új név kerül rá, és a
paciens előző ill. állandó gyógyszerei között is az új néven tárolódik el a
gyógyszer. Ez tehát azt jelenti, hogy ha a betegnek legközelebb az állandó
vagy az előző gyógyszerei közül választjuk ki a felírandó készítményt, ismét
az új néven kerül be az ablakba.
Fontos: A gyógyszernév átírását érdemes alaposan megfontolni, mert azokat a készítményeket, melyeknek új nevet adtunk, a program nem tudja beazonosítani - ezt a gyógyszernév dőlt betűs megjelenése jelzi is. Így a felírás során szükséges ellenőrzéseket nem is tudja a program végrehajtani, azaz ezekre a gyógyszerekre nem lehetséges a hatóanyag-azonosság, az interakció, a jogcím és a rendelkezések vizsgálata. |
A gyógyszernév módosítás funkció érvényességi köre nem terjed ki a magisztrális és a fono-s készítményekre, ezek nevét a felvételük módjánál leírtak szerint változtathatjuk meg.
Dozírozás szabad szerkesztése
A ProDoki Plus-ban a gyógyszerek
adagolását egy általunk előre feltöltött listából választhatjuk ki, és ekkor a
Megjegyzés rovatba írhatjuk be a személyre szabott utasításainkat.
Ha ezt a listát nem kívánjuk alkalmazni, lehetőség van arra, hogy az adagolást
szabadon gépelhessük be. Ha így szeretnénk használni a programot, a Vegyes
menü / Beállítások / Általános ablak Vény
fülén jelöljük be a Szabad szerkesztés gyógyszer
dozírozásnál kapcsolót.
Ennek hatására a Gyógyszer összeállítása táblázatban az Adag
mező a legördülő lista helyett adatbeviteli mezővé változik, ahová szabadon
beírhatjuk a szükséges dozírozást, ugyanakkor az eddigi Megjegyzés mező
eltűnik.
Fontos: Lehetőleg már a program használatba vételekor döntsük el, hogy melyik kitöltési formát kívánjuk alkalmazni. Az előre feltöltött listából kiválasztott adagolások ugyanis eltűnnek, ha átváltunk a szabad szerkesztésre, azaz, ha az állandó vagy előző gyógyszerek közül választjuk ki a felírandó gyógyszert, az adagolás üres marad. Ha viszont a szabad szerkesztést használjuk, de később átváltunk a listából történő kiválasztásra, a Megjegyzés mezőben meg fog jelenni a szabad szerkesztés folyamán beírt adagolás. |
Felírt gyógyszerek számának jelzése
A program figyeli, hogy egy-egy
paciensünknek egy általunk beállítható időszak alatt összesen hány gyógyszert
írtunk fel.
A ProDoki Plus-ban beállított alapértelmezett intervallum 90 nap, a vények
száma pedig 100 db. Ezeket az értékeket azonban tetszés szerint
megváltoztathatjuk a Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak
Vény fülén, a Vények számának ellenőrzése csoportban.
A program a Gyógyszer összeállítása ablak alján tünteti fel,
hogy a kiválasztott betegnek az adott időszak alatt eddig hány gyógyszert
rendeltünk. Ha számuk eléri a kvótát, a felirat piros színűvé változik.
Ugyanezt jelzi a megjelenési lapon a Gyógyszer nyomógomb feliratának
piros színe.
A gyógyszerfelírást az Irányítópultról is kezdeményezhetjük. Ebben az esetben
az ablak jobb alsó sarkában kerül feltüntetésre a felírt gyógyszerek száma. A
határ elérésére itt is a szám piros színe figyelmeztet.
Dátum nélküli receptírás
Dátum nélkül írhatunk receptet, ha nyomtatás előtt a Gyógyszer összeállítás ablak alján a Dátum szerepeljen kapcsolóból kivesszük a jelet. A dátum csak a recepten nem jelenik meg, az előző ill. az állandó gyógyszerek közé a készítmény felírás dátumával együtt kerül be, azaz visszakereshető lesz.
Naplószám nyomtatása a receptre
Ha szeretnénk az ellátás naplósorszámát is rányomtatni a receptre, a Gyógyszer összeállítás ablak Megjegyzés mezőjébe egy * kezdő karaktert gépeljünk be. A naplószám [040801/012] formátumban kerül a receptre, ahol a 040801 az aktuális dátum, a 012 pedig az adott napi ellátási sorszám.
Vonalkódok beolvasása
Az Irányított Betegellátási
Rendszerben opcionálisan jelenthető a felírt vények vonalkódja, így a vényre
felírt gyógyszer összekapcsolódik a vény azonosítójával.
A vényazonosító tartalmazza az orvos pecsétszámát (2.-6. számjegy), a 7.
karakteren a recept gyártási évszámát, további 5 karakteren a 0-tól növekvő
sorszámot, és a legutolsó jegyen egy ellenőrző számot. Ez a vény egyedi
azonosítója.
Ha szeretnénk a vonalkódokat jelenteni, az IBE adatok ellenőrzése
mellett a Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak Alap
fülén a Vény sorszám kapcsolót is be kell jelölnünk, vagyis
a Kell állásba kell állítanunk. Ennek eredményeként, a gyógyszerek
felírásakor, a Nyomtatás vagy a Mentés nyomógombra kattintva, a
Vényazonosító kód bevitel ablak jelenik meg. Amennyiben
kódleolvasónk van, itt megkezdhetjük a vonalkódok beolvasását.
Van azonban egy egyszerűbb megoldás is a vényazonosító kódok kitöltésére a
ProDoki programban.
A Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak Alap fülének
alján található Utolsó vény sorszám kapcsolót jelöljük
be, és a mellette található mezőbe írjuk be a legutoljára kinyomtatott recept
vényazonosító kódjának az első 12 karakterét. A jobbra található kis
kapcsolóval pedig azt állíthatjuk be, hogy a recepteket vonalkódjuk szerinti
növekvő vagy csökkenő sorrendben helyezzük a nyomtatóba.
Ha ezt megtettük, a ProDoki a vényazonosító kód utolsó, 13-ik jegyen található
ellenőrző számával együtt automatikusan képzi a Vényazonosító kód
bevitel ablakban a vényazonosítót, ahol áttekinthetjük a felírt
gyógyszereket a hozzá tartozó vonalkódokkal együtt.
Ennek feltétele természetesen, hogy a gyári csomagban megérkezett vényeket ne
keverjük össze. Ha a recept nem nyomtatódott ki bármilyen technikai oknál
fogva, az Előző gyógyszerek ablakban lévő vényazonosítót
tartalmazó oszlopban szabadon beírhatjuk vagy módosíthatjuk ezt.
A Vényazonosító kód bevitel ablakban helyet kapott
Kódol nyomógombnak akkor van szerepe, ha nem vonalkód leolvasót használunk
a vényazonosító kódok rögzítésére, hanem képeztetjük azt a fent leírtak
szerint. Ha éppen a gyógyszerek felírása közben fogyott el egy kötet gyári
sorrendben lévő recept, új recept kötetet kell helyeznünk a nyomtatóba, és
ezzel együtt új kezdő vényazonosító kódszámot is meg kell adnunk.
Kattintsunk az ablakban először a soron következő gyógyszer nevére, vagyis
amelyikről még nem nyomtattuk ki a receptet. Ezután a Kódol nyomógomb
előtti szöveges mezőbe gépeljük be az új kötet első vényazonosító kódjának az
első 12 számjegyét, majd kattintsunk a Kódol nyomógombra.
Ekkor a program - attól a gyógyszer sortól, ahol éppen állt a kurzor -,
újrakódolja a megadott kezdő sorszámtól a vényazonosító kódokat.
Törlés a felírandó gyógyszerek közül |
A Gyógyszer összeállítás ablakban a gyógyszer nevére jobb egérgombbal kattintva törölhetjük ki a gyógyszert a listából.
Receptek nyomtatása |
A Gyógyszer összeállítás
ablak Nyomtatás nyomógombjára bal egérgombbal kattintva indíthatjuk
el a receptek kinyomtatását. Ezzel egyidőben a program elmenti az összeállítást,
és a gyógyszerek bekerülnek a megjelenési lap Terápia ablakába, valamint
az Előző gyógyszerek listába. Ha használtuk az állandó gyógyszerlista
feltöltésére szolgáló kapcsolót, akkor egy lépésben megtörténik az
állandó gyógyszerek módosításainak mentése is.
Néhány másodperccel a mentés után visszakapjuk a megjelenési lapot, és
tovább dolgozhatunk, tehát nem kell megvárni, míg a nyomtató az összes
receptet kinyomtatja.
Abban az esetben, ha csak elmenteni szeretnénk az összeállítást, de egyik gyógyszerről sem akarunk receptet nyomtatni, akkor az ablak Mentés nyomógombjára kattintsunk a bal egérgombbal. Ha ugyanitt a jobb egérgombot használjuk, akkor kizárólag az állandóként bejelölt gyógyszereket tároljuk el a paciens állandó gyógyszerlistájába. Erről még az Állandó gyógyszerekről szóló részben bővebben lesz szó.
Fontos: Ha a Gyógyszer összeállítás ablakot nem a Nyomtatás vagy a Mentés gombbal zárjuk be, akkor a gyógyszereket nem tárolja el a program! |
Receptnyomtatási és egyéb beállítások |
Vegyes menü / Beállítások / Általános Vény fül
Egyéni vény:
2003.
folyamán új szabványú OEP vény került forgalomba, melyen a vonalkód mérete
miatt a paciensadatok feltüntetésére szolgáló mező magassága kisebb lett.
Amennyiben új formátumú receptre kívánunk nyomtatni, kapcsoljuk be ezt a
kapcsolót.
Ezután lehetőségünk van arra, hogy a Vegyes menü / Egyéb funkciók / Egyéni
vény menüpontban tetszőleges formát adjunk receptjeinknek. Fontos, hogy a
Normál vényt és a Magisztrális vény formátumát is
állítsuk be.
Egymás után hívjuk meg mindkét menüpontot, és a mezők mozgatásával állítsuk be
a kívánt formát. Ha valamennyi mezőt egyszerre kell elmozgatni (pl. ha a
nyomtatónk középen vagy a bal oldalon húzza be a papírt), akkor a szabvány
Windows-os módszerrel (bal egérgomb húzásával) az összes mezőt egyszerre
jelöljük ki, majd így mozgassuk át a megfelelő helyre. Az ablak bezárásakor a
program felkínálja a beállítások mentését, kattintsunk a Yes gombra.
Próbarecept nyomtatásával ellenőrizzük le, hogy valóban a kívánt helyre
történik-e a nyomtatás. Ha nem, az egyes mezők igazításával tovább
korrigálhatjuk a beállítást.
Új vény:
A
kapcsolót hagyjuk Igen állásban, így aktív marad a mellette található
Betűtípus nyomógomb, melynek segítségével új formát adhatunk
receptjeinknek. Tetszőlegesen állíthatjuk be a recepten szereplő betűtípusokat,
stílusokat és betűméreteket, ezzel gazdaságosabbá tehetjük nyomtatónk festékhasználatát.
Kattintsunk rá a Betűtípus gombra. A megjelenő ablakban először a
Normál és Fono vényeken szereplő Paciens adatok mező formátumát módosíthatjuk,
majd a kezelőpult segítségével mentsük el a változtatást. Ezután szintén
a kezelőpult Következő lapozógombjával álljunk rá a következő, tehát
a TAJ mezőre. Itt is hajtsuk végre a kívánt javítást, és mentés után
hívjuk be a következő mezőt. Így sorban végighaladhatunk a recept összes
adatán. A Normál és Fono vény után - tovább lapozva a mezők között -,
a Magisztrális vény adatainak megjelenését is ugyanígy módosíthatjuk.
A Betűstílus alatti mintaterületen kísérhetjük figyelemmel, hogy a kijelölt
beállításokkal milyen lesz a recept e mezőjének külalakja.
Alapértelmezés visszaállítása: Abban az esetben, ha módosítottuk
a beállításokat, elmentettük, de utóbb mégis szeretnénk az eredeti állapotot
visszaállítani, csak kattintsunk rá az ablak Vény nyomógombjára.
Így egy lépésben minden mező formátumát visszaállítottuk az alapértelmezés
szerintire. Ha csak meghatározott mezők megjelenését akarjuk visszaállítani,
akkor ezt a Mező nyomógombra kattintva tehetjük meg. Ezzel mindig
annak a mezőnek az alapértelmezett formáját állíthatjuk vissza,
amelyiken éppen állunk.
Nyomtatás:
A nyomtatást igazíthatjuk balra, középre vagy jobbra attól függően, hogy a recept a nyomtatóban hol helyezkedik el. Ennek a beállításnak csak akkor van jelentősége, ha a régi formátumú receptre nyomtatunk, azaz, ha az Egyéni vény kapcsoló nincs bejelölve.
Papírforrás:
Ha leporellós receptet használunk, akkor a papírforrást állítsuk Befűzöttre, míg egyedi recept esetén Kézi adagolásra. Ha leporellós receptre kívánunk nyomtatni, feltétlenül olvassuk el Az első teendők fejezetben a Nyomtatók beállítása részt.
Bal margó; Üres sorok:
Ha a recepten nem a megfelelő helyre kerülnek az adatok, akkor a bal margó értékét növelve jobbra mozgathatjuk a szövegeket. Ha függőleges irányban kell eltolni a szöveget, akkor az üres sorokat kell növelni ill. csökkenteni. Az üres sorok a recept első sora elé kerülnek, tehát ha növeljük az értéket, a szöveg lejjebb kerül. A recepten szereplő adatok és jelölések csak együtt mozgathatók. Ennek a beállításnak is csak akkor van hatása, ha a régi formátumú receptre nyomtatunk, azaz, ha az Egyéni vény kapcsoló nincs bejelölve.
Jelzés nyomtatás:
Ha a recept nyomtatása során a jogcímek jelölését semmiképpen nem tudjuk pontosan beállítani, akkor tegyük Nincs állásba a jelzés nyomtatása kapcsolót. Természetesen a Gyógyszer összeállítás ablakban ilyenkor is állítsuk be helyesen a jogcímeket, de a recepteken majd magunknak kell kézzel bejelölnünk a megfelelőt.
Egyéb vény:
Ezeket a mezőket a program mostani verziójában már nem használjuk.
Felírási szokások tárolása:
Ha a
kapcsoló Kell állásban van, a program megőrzi gyógyszerfelírási
szokásainkat. Ez azt jelenti, hogy ha az adott gyógyszert egyszer már felírtuk
a betegnek, akkor a következő felírás alkalmával azt a formát, mennyiséget
és adagolást kínálja fel a program, melyet akkor beállítottunk. Ha ennek
a betegnek még nem írtuk fel ezt a gyógyszert, de valaki másnak a
praxisban igen, ebben az esetben a legutolsó felírás alkalmával megadott
jellemzőket ajánlja fel.
Ha nem kívánunk élni ezzel a lehetőséggel, akkor állítsuk a kapcsolót Nem
kell állásba. Így gyógyszerfelírás alkalmával a gyógyszerkönyvből
kiválasztott gyógyszerek mindig a szótárban beállított alapértelmezett
paraméterekkel kerülnek be a Gyógyszer összeállítás ablakba.
Vény nélküliek nyomtatása:
Ha bejelöljük a négyzetet, tehát Kell-re állítjuk, akkor a receptek nyomtatása során a vény nélkül adható gyógyszerekről emlékeztetőt nyomtat a program.
Közgyógy lejárat:
A
program figyeli a közgyógyellátási igazolványok érvényessé-gének dátumait.
Ha gyógyszert akarunk felírni egy közgyógyellátásra jogosult betegnek,
és az igazolvány érvényessége hamarosan lejár, figyelmeztetést kapunk a
programtól. Ebben a mezőben adhatjuk meg azt, hogy a lejárat dátuma előtt
hány nappal jelezzen. Állítsunk be például 30 napot. Így, ha a lejárat
dátumát megelőző 30 nap alatt bármikor gyógyszert írunk a betegnek,
mindig megkapjuk az üzenetet.
Abban az esetben, ha az igazolvány érvényessége már lejárt, akkor nem gyógyszerfelíráskor,
hanem már a beteg pacienslistából történő kiválasztásakor figyelmeztet
a program.
Szakorvosi javaslat lejárat:
A
szakorvosi javaslatra adható gyógyszerek felírása során szintén tájékoztatást
kapunk, ha a felírhatóság határideje rövidesen le fog járni. Ebben a mezőben
azt állíthatjuk be, hogy erre hány nappal előre figyelmeztessen bennünket
a program.
A szakorvosi javaslatra történő gyógyszerfelírásról a Szakrendelés
beutalás fejezetnél lesz bővebben szó.
Nyomtatáson ár:
A négyzet bejelölésével utasíthatjuk a programot, hogy a kinyomtatott recepteken a gyógyszer árát is tüntesse fel. Mivel az ár a recepten a megjegyzés mező szövege után szerepel, ha túl hosszú (kb. 16 karakternél hosszabb) utasítást írunk a megjegyzés rovatba, akkor az ár nem kerül rá a receptre.
Gyógyszertörzs módosítás:
A hivatalosan kiadott, szigorúan szabályozott gyógyszertörzsbe nem szabad belejavítani. A kapcsolót hagyjuk Nem állásban!
ANTSZ:
Gyógyászati segédeszközök felírásakor a recepten kötelező feltüntetni az orvos ÁNTSZ kódját, mely a praxisadatok között van eltárolva. Alapértelmezésként csak a segédeszközök felírásakor kerül a szám a receptre, de a kört kiterjeszthetjük a teljes gyógyszertörzsre is, ha az Állandóan feliratot jelöljük be.
Életkor:
Eldönthetjük, hogy a recepten a paciens éveinek száma vagy születési dátuma szerepeljen.
Gyors recept nyomtatás:
Ezt a funkciót ebben a verzióban már nem használjuk, állítsuk Nem kell állásba a kapcsolót.
Közgyógy kérő lap felajánlása:
Ha kértük a Közgyógy lejárat figyelését, és ezt a kapcsolót is bekapcsoljuk, akkor a lejáratra való figyelmeztetéssel egyidejűleg a program felajánlja a meghosszabbítást kérő lap nyomtatását. Az Igen gombra kattintva állíthatjuk be a nyomtatvány paramétereit. Az ablak kezeléséről a Sablonok fejezet Dokumentumok / Közgyógyellátási nyilatkozat részénél olvashatunk.
Vény formátumú beutaló:
A vény formátumú labor, szakrendelés és kórházi beutalókat a program alapesetben a Vény nyomtatás mezőben beállított nyomtatóra küldi ki. Ha mégis az Egyéb nyomtatás mezőben megadottra szeretnénk nyomtatni, akkor itt kell az Egyéb nyomtatót bejelölnünk.
Állandó gyógyszerek |
Minden beteghez hozzárendelhetjük rendszeresen szedett gyógyszereit. Ezzel jelentősen megkönnyíthetjük a felírásukat, hiszen így ezeket nem kell minden alkalommal a gyógyszerkönyvben megkeresni, sőt az összes beállított paramétert is eltárolja a program, majd felíráskor ezt kínálja fel.
Az állandó lista feltöltésének
legegyszerűbb módja, ha a Gyógyszer összeállítás ablakban
összegyűjtjük a paciens állandó gyógyszereit, beállítjuk a megfelelő
paramétereket (formát, adagolást, stb.), majd minden gyógyszer sorában
belekattintunk az Á nevű oszlopba. Ennek hatására egy kis pipa
jelenik meg a négyzetekben. Kattintsunk jobb egérgombbal az ablakban lévő
Mentés nyomógombra, ezzel a gyógyszereket eltároltuk paciensünk állandó
gyógyszereinek listájába.
Az állandó gyógyszerlistát folyamatosan bővíthetjük. Amikor gyógyszert
írunk fel a betegnek, bármikor bejelölhetjük az Á oszlopot. Ahogy
kinyomtatjuk a receptet, a megjelölt gyógyszer automatikusan bekerül az állandók
közé.
Állandó gyógyszerek felírása |
Az állandó gyógyszerek
gyors felírását a Gyógyszer összeállítás ablak Állandó nyomógombja
biztosítja.
Ha van paciensünknek rendszeresen szedett gyógyszere, ezt az Állandó
gomb feliratának piros színe jelzi, és a gombon a gyógyszerek számát is
feltünteti a program.
Ha a paciens összes állandó gyógyszerét fel akarjuk írni, akkor jobb
egérgombbal kattintsunk rá, így a teljes lista bekerül a Gyógyszer
összeállítás ablakba.
Ha a bal egérgombot használjuk, akkor egy új ablakban először
megtekinthetjük a listát, majd kijelölhetjük a most felírandókat.
A listában név szerint
kereshetünk is.
Ha törölni szeretnénk az állandó gyógyszerek közül, állítsuk a
kurzort a törölni kívánt sorra, majd kattintsunk a Törlés nyomógombra.
A kiválasztott gyógyszereket a Kijelöltek átvitele gomb vagy
a CTRL+ENTER billentyűkombináció segítségével emelhetjük be a Gyógyszer
összeállítás ablakba.
Itt utólag, szükség esetén módosíthatjuk is a felírási jellemzőket,
de figyeljünk rá, hogy a módosítások az állandó listában eltárolódnak,
tehát ha legközelebb felírjuk az állandó gyógyszereket, azok a legutoljára
beállított paraméterekkel jelennek meg. Ha ezt el szeretnénk kerülni,
akkor a nyomtatás előtt a gyógyszer sorában az Á nevű oszlopban
vegyük ki a jelet a négyzetből.
Állandó gyógyszerek törlése |
Az állandó gyógyszerlisták karbantartását segíti a program azon funkciója, amely lehetőséget ad arra, hogy a teljes adatbázisból egy lépésben töröljük ki azokat az állandó gyógyszereket, melyeket az utóbbi időben nem írtunk fel pacienseinknek.
Fontos: Mielőtt nekifognánk az állandó gyógyszerek törlésének, kérjük ki a ProFix ügyfélszolgálatának véleményét. |
Vegyes menü / Adatkarbantartás / Törlés / Állandó gyógyszerek
Az ablakban csak a hónapok
számát kell megadnunk. Ha a Törlés gombra kattintunk, a program azon
állandó gyógyszereket fogja törölni - minden egyes paciensnél -, amelyek a
megadott időszak alatt nem lettek az adott betegnek felírva.
Például: Ha 24 hónapot adunk meg, a program egyesével végignézi a betegek
állandó gyógyszerlistáit, és ha talál olyan gyógyszert, amit az utóbbi 24
hónapban nem írtunk fel neki, azt törli a listából. Azok az állandóba eltárolt
gyógyszerek, amelyet még sohasem írtunk fel betegünknek, nem kerülnek
törlésre.
A törlés megkezdéséhez kattintsunk a Törlés nyomógombra. Ha a megjelenő
figyelmeztető üzeneteket az Igen gombokra kattintva tudomásul vettük, a
program eltávolítja az adatbázisunkból a kijelölt állandó gyógyszereket.
Terápiás lap |
A rendszeresen szedett
gyógyszerekről terápiás utasítást nyomtathatunk betegünknek. |
|
Mindkét esetben manuálisan
tölthetjük ki a táblázatot, melyben lehetőségünk arra, hogy külön tüntessük
fel a gyógyszerek reggeli, déli, esti ill. éjszakai adagját. A heti terápiás
utasításban ezen kívül a hét napjaira is külön bonthatjuk meg az adagolást.
A táblázatba beírt adatokat a program mentés nélkül is automatikusan
eltárolja.
Az ablakban található nagyítót ábrázoló gomb segítségével a képernyőn
tekinthetjük meg a nyomtatványt, míg a nyomtató ikonnal kinyomtathatjuk a
lapot.
Bianco terápiás lap |
Vegyes menü / Egyéb funkciók / Bianco therápiás lap
A menüpontban többféle
variációban nyomtathatunk bianco terápiás lapokat.
Megadhatjuk, hogy paciens adatokkal, vagy név nélkül kérjük a nyomtatást,
illetve, hogy heti vagy napi terápiás lapot kívánunk nyomtatni.
Állítsuk be a kívánt példányszámot is az ablakban, majd a nyomtatót ábrázoló
ikonra kattintva elindíthatjuk a nyomtatást.
Ha a nyomtató ikonra a jobb egérgombbal kattintunk, a képernyőn is
megtekinthetjük a kész bianco terápiás lapot.
Általános gyógyszerek |
A ProDoki Plus lehetőséget biztosít arra, hogy egyes gyógyszereket egy saját, általános listába kiválogassunk, így ezek felírása, mivel nem kell a teljes gyógyszerkönyvben keresni, jelentősen gyorsítható. Azokat célszerű ide felvinni, amelyeket gyakran, és általában azonos adagolásban és mennyiségben írunk fel betegeinknek. Az általános gyógyszerlistába egy gyógyszert többször is felvehetünk különböző adagolásban és/vagy mennyiségben.
Általános gyógyszerlista készítése |
A Gyógyszer összeállítás
ablakban álljunk rá annak a gyógyszernek a nevére, amelyet az általános
listába el szeretnénk eltárolni. Ezután kattintsunk jobb egérgombbal
az Általános nyomógombra. A gyógyszer ezzel bekerül a listába, a
beállított adagolással és mennyiséggel együtt.
Az általános listát célszerű a napi munka során bővíteni.
Gyógyszerfelírás az általános listából |
A Gyógyszer összeállítás
ablakban az Általános gombra bal egérgombbal kattintva hívhatjuk
be az általános listánkat. A listában név szerint kereshetünk. Több gyógyszert
is kijelölhetünk, majd azokat a Kijelöltek átvitele gombbal
vagy a CTRL+ENTER billentyűkombinációval vihetjük át a felírandó
gyógyszerek közé.
A listából törölni is tudunk, ha az Általános gyógyszerek
ablakban rákattintunk a gyógyszer sorára, majd a Törlés gombra.
A Gyógyszer összeállítás ablakban természetesen lehetőség van a
mennyiség és az adagolás utólagos módosítására. A módosítás csak az
aktuális receptre érvényes, az állandó listánk ezzel nem változik.
Gyógyszerek felírása az Irányítópultról |
Előfordul, hogy a
rendelés során egy paciensünknek csak gyógyszert akarunk felírni.
Ilyenkor használhatjuk a Vegyes menü / Egyéb funkciók / Recept
nyomtatás parancsát, ill. a CTRL+R billentyűkombinációt.
Először természetesen válasszuk ki a beteget a paciens listából. |
A funkció elindításakor a
Gyógyszer összeállításhoz hasonló ablakot kapunk, melyet azzal megegyező
módon használhatunk.
A megjelenési lap pontos elkészüléséhez válasszuk ki a listából az Ellátás
típusát. A program felkínálja az aktuális dátumot, amit szükség
esetén módosíthatunk. Ha jobb egérgombbal kattintunk a dátum mezőre,
igazolást nyomtathatunk a paciensnek.
BNO kódokat is rögzíthetünk a leendő megjelenési lapon. A program
automatikusan felhozza az Ismételt gyógyszerfelírás vagy a Sine Morbo kódját,
attól függően, hogy a Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak
Alap fülén bekapcsoltuk-e az IBE adatok ellenőrzését. Ezt kitörölhetjük,
és maximum hat tetszőleges kódot írathatunk be. A BNO listát a szokásos
módon, jobb gombbal a mezőbe kattintva hívhatjuk be.
Ha áthoztuk a gyógyszereket,
a mentés ill. nyomtatás után automatikusan kapjuk meg a paciens listát. A
következő beteget kiválasztva rögtön a Gyógyszer összeállítás
ablak jelenik meg, és máris összeállíthatjuk az ő receptjeit.
Ezt a gyógyszerfelírási módszert érdemes tehát használnunk, ha egymás
után több betegnek szeretnénk receptet nyomtatni.
Gyógyszercsoportok létrehozása |
A programban mi is létrehozhatunk ún.
gyógyszercsoportokat,
pld. gyulladásgátlók, cukorbetegség vagy hipertónia, majd ezekbe a
csoportokba tetszőleges gyógyszereket tárolhatunk el.
A későbbiekben, gyógyszerfelírás során
innen is kiválaszthatjuk a felírandó készítményeket.
Törzsadatok menü / Szakértői alrendszer / Gyógyszerek csoportosítása
Gépeljük be a
Csoport nevét, majd
kapcsoljuk be a Csak gyógyszer feliratú kapcsolót. Kattintsunk a
Gyógyszer
nyomógombra, és a megjelenő gyógyszerlistában Enter-rel vagy jobb egérgomb-kattintással
jelöljük ki azokat a gyógyszereket, melyeket ebben a csoportban szeretnénk
eltárolni. Az átvitelhez üssük le a CTRL+ENTER billentyűkombinációt,
vagy kattintsunk a Kijelöltek átvitele gombra.
A következő csoport felvételéhez
kapcsoljuk ki a Csak gyógyszer kapcsolót. A kezelőpultról kérjünk üres
lapot, majd ismételjük meg az előző lépéseket. Így tetszőleges számú
csoportot hozhatunk létre.
A már meglévő csoportokba új gyógyszereket
is beemelhetünk. Ha a Csoport mező melletti távcső gombra kattintunk, a
mező legördülő listává alakul, amelyből válasszuk ki a bővíteni kívánt
csoportot. A Csak gyógyszer négyzet legyen bejelölve. Hívjuk meg a gyógyszerlistát.
Azokat a gyógyszereket, melyek már szerepelnek az aktuális csoportban a
program a listában eltérő színnel jeleníti meg. A kijelölés és átvitel
az előzőekhez hasonlóan történik.
Ha a Gyógyszerek csoportosítása ablakban a
Lista fülre kattintunk, megtekinthetjük az összes eddig rögzített
csoportot, a hozzájuk tartozó gyógyszerekkel együtt.
Törlés: A kezelőpult lapozógombjaival álljunk rá a törölni kívánt gyógyszerre. Használhatjuk ehhez a Lista fület is. Kattintsunk a keresett sorra, majd vissza az Adatok fülre. A Törlés gombra kattintva a gyógyszert eltávolíthatjuk a csoportból. Ha egy teljes csoportot akarunk megszüntetni, akkor töröljük ki a csoportban szereplő valamennyi gyógyszert.
Gyógyszercsoportok használata a Gyógyszer összeállítás ablakban |
A Gyógyszer összeállítás ablakban kattintsunk az ablak közepére az egér jobb gombjával. Ekkor megjelennek az eddig felvitt Gyógyszercsoportok.
Álljunk rá arra a gyógyszercsoportra, melyet meg szeretnénk nyitni és üssünk egy ENTER billentyűt vagy kattintsunk rá duplán. Ekkor kinyílik egy szűkített gyógyszerlista azokkal a gyógyszerekkel feltöltve, melyeket előzőleg mi választottunk ki és tettünk ebbe a gyógyszercsoportba. ENTER-rel vagy dupla egérkattintással választhatjuk ki a gyógyszert (egyszerre csak egyet), és helyezhetjük be a Gyógyszer összeállítás ablakba.
Felvitelük sorrendjében a gyógyszercsoportok megszámozódnak. Ha már legalább egy gyógyszert áthoztunk a Gyógyszer összeállítás ablakba, akkor a gyógyszer nevén állva a csoport számát leütve is behívhatjuk a csoportot. Ekkor egyből a csoportba tartozó gyógyszerek listáját kapjuk.
Gyógyszercsoportok használata a Gyógyszerkönyvben |
A Gyógyszerkönyvben bármely gyógyszer nevén állva szintén 1 vagy a 2 stb. gombokkal hívhatjuk meg a gyógyszercsoportokat. A csoport hívása csak akkor lehetséges, ha a kereső mező üres. Ha a csoportból gyógyszert választunk ki, akkor az a gyógyszerkönyvben kijelölődik, majd innen a már ismertetett módon vihetjük át a felírandók közé. |
Egy már létező csoportba új gyógyszer felvételére a Gyógyszerkönyvben is lehetőség van. Miután ráálltunk a megfelelő gyógyszer nevére, nyomjuk le a SHIFT+1 vagy SHIFT+2 stb. gombokat attól függően, hogy hányadik csoportba akarjuk a gyógyszert beíratni. Fontos, hogy ebben az esetben ne a numerikus billentyűzetet használjuk, hanem az írógépgombok feletti számokat.
Egészségügyi rendelkezések a gyógyszerkönyvben |
Olyan gyógyszer során állva, ahol a Gyógyszerkönyvben az Er, (azaz az Egészségügyi rendelkezés szerint térítésmentes) vagy az Et, (azaz az Egészségügyi rendelkezés szerint térítés köteles) oszlopokban bejegyzés (vonal) található, él a SHIFT+R billentyűkombinációnk, mellyel az Egészségügyi Közlöny egészségügyi rendelkezéseit jeleníthetjük meg. Ezek az adatok tájékoztató jellegűek.
A rendelkezéseket a programon belül a Diagnózis jogcím adatbázis tartalmazza, melyet a ProFix Kft rendszeresen frissít. A csak néhány készítményt érintő változások rögzítéséhez kifejlesztettük az Eü. rendelkezések karbantartó programját, mely segítségével a köztes módosítások egyszerűen és gyorsan elvégezhetők.
Törzsadatok menü / Szakértői alrendszer / Diagnózis jogcím
Az ablak kezelése hasonló a gyógyszercsoportok
létrehozásához. Azokat a gyógyszereket, amelyekre azonos vagy legalábbis
hasonló rendelkezések érvényesek, célszerű csoportba foglalni, mivel így
a rendelkezések szövegét elegendő egyszer rögzíteni. Utána, ha szükséges
az egyes gyógyszereknél még külön-külön módosíthatjuk az alapszöveget
ill. beállítást.
A Lista fülre átkattintva az eddig rögzített
csoportokat és gyógyszereket nézhetjük át. Csak az itt szereplő gyógyszereknél
él a gyógyszerkönyvben a SHIFT+R billentyűkombináció. Ha egy gyógyszeren
állva átlépünk a BNO intervallum fülre, elolvashatjuk az adott gyógyszerhez
felvitt rendelkezéseket, és módosíthatjuk azokat. Utána a kezelőpult segítségével
mentsünk.
Meglévő csoporthoz új gyógyszereket is
adhatunk. Kattintsunk az Adatok fülre. A távcső gomb segítségével válasszuk
ki a csoportot, majd ezen belül (a lapozógombok segítségével) azt a gyógyszert,
melynek érvényes rendelkezései a leginkább hasonlítanak a most rögzíteni
kívánt gyógyszer rendelkezéseire. Jelöljük be a Csak gyógyszer kapcsolót.
A Gyógyszer gombbal hívjuk be a gyógyszerkönyvet, jelöljük ki, majd vigyük
át a kívánt készítményeket. Az ilyen módon áthozott gyógyszerek tehát
az előbb kiválasztott készítmény rendelkezési beállításaikat és szövegeit
öröklik. Természetesen az átvitel után módosíthatjuk ezeket.
Ha egy gyógyszer rendelkezései érvényüket
vesztik, az Adatok fül Törlés gombjával távolíthatjuk el az adatbázisból.
Új csoportot hozhatunk létre, ha az Adatok
fülön állva a Csak gyógyszer kapcsolót kikapcsoljuk és a kezelőpultról
új lapot kérünk. Adjuk meg a csoport nevét és EÜ típusát, majd a BNO
intervallum fülre kattintva írjuk be a csoportra általánosan jellemző
rendelkezések szövegét. A Hónap mezőben a rendelhetőség időtartamát
kell megadni, és jelöljük be, hogy csak szakorvos írhatja-e fel a készítményt,
vagy szakorvosi javaslatra a háziorvos is.
Ha mindent beállítottunk, menjünk vissza
az Adatok fülre, kapcsoljuk be a Csak gyógyszer kapcsolót, és
hozzuk át
a gyógyszereket a gyógyszerkönyvből. Mentsünk. A gyógyszerek rendelkezései
közötti esetleges eltéréseket ezután módosíthatjuk.
A gyógyszerallergia |
A ProDoki Plus figyelemmel kíséri, ha paciensünk valamilyen gyógyszerhatóanyagra érzékeny, majd a gyógyszer kiválasztása során a segítségünkre siet, így elkerülhetjük az allergiát kiváltható készítmények felírását. |
A gyógyszerek hatóanyagát a programba beépített Hatóanyag szakértői adatbázis figyeli. A Diagnózis jogcím adatbázishoz hasonlóan, a ProFix Kft ezt is frissíti, de az aktuális változtatások elvégzéséhez a karbantartó program itt is felhasználóink rendelkezésére áll.
Törzsadatok menü / Szakértői alrendszer / Hatóanyag érzékenység
Az ablak kezelése teljesen megegyezik a
Diagnózis jogcímnél ill. a Gyógyszerek csoportosításánál leírtakkal.
Az azonos hatóanyagú gyógyszerek
csoportokba vannak foglalva. Az egyes csoportokhoz új gyógyszereket tehetünk,
ill. törölhetünk közülük. Új csoportokat is létrehozhatunk.
A betegek gyógyszerallergiáját az anamnézis
lapjukra kell felvezetni. Ennek módját az erről szóló fejezetben már részleteztük.
Az anamnézis lapon a hatóanyagcsoportok nevét
ill. a valamely csoportba tartozó gyógyszer nevét kell rögzíteni. Ha a
paciensnek ezután gyógyszert akarunk felírni, akkor a Gyógyszerkönyvben
minden olyan készítmény sora piros színnel jelenik meg, amely szerepel az
adott csoportban.
Az allergiát kiváltó készítmények ill.
csoportok neve megjelenik a paciens megjelenési lapjának címsorában is.
Helyettesítő gyógyszerek |
A program lehetőséget biztosít az ATC kód
szerinti helyettesítő gyógyszerek lekérésére.
Álljunk rá a Gyógyszerkönyvben a gyógyszer
nevére, és nyomjuk le a SHIFT+C billentyűket.
Az ATC hossz mezőben adjuk meg, hogy hány karakterig vizsgálja a program a kódazonosságot. Az érték növelésével szűkíthetjük, míg csökkentésével bővíthetjük a leendő listát. |
Beállíthatjuk, azt is, hogy mely jogcímű
készítményeket akarjuk kigyűjteni. A program automatikusan bejelöli
azokat a jogcímeket, amelyek a lekért gyógyszernél szerepelnek, de ezt módosíthatjuk.
Ha több jogcímet is bejelölünk, minden olyan készítmény szerepelni fog
a listában, amely legalább az egyik jogcímre adható. Ha egy jogcímet se,
jelölünk be, akkor a program nem vizsgálja a kigyűjtés során a rendelhetőséget,
csak a beállított kódhosszt veszi figyelembe.
A helyettesítő gyógyszereket a Tovább
gombra kattintva tekinthetjük meg. Az ablak címsorában annak a gyógyszernek
a neve jelenik meg, amelyről a helyettesíthetőségi listát kértük.
A szűkített listában vékony kék szín jelöli azt a készítményt, amelynek a TB
támogatása a legkevesebb, illetve vastag kék színű az a sort, ahol a legkisebb
a darabszámra vonatkozó támogatás. A listát a megfelelő oszlopfejlécre
kattintva rendezhetjük Megnevezés, TBár, a Támogatás ill. a TB
Támogatás/Egység értékei szerint.
Ha
csak megnézzük a listát, de a gyógyszert nem kívánjuk másikra cserélni,
akkor az ablakot a jobb felső sarkában levő X gombbal zárjuk be. Ha
viszont inkább másik készítményt választanánk a listából, csak
kattintsunk duplán a sorára, vagy üssünk rajta ENTER-t. Ennek hatására
visszajutunk a Gyógyszerkönyvbe, a listából kiválasztott készítmény
kijelölésre kerül, míg a helyettesített gyógyszer kijelölése - ha volt
- törlődik.
A helyettesítő gyógyszereket lekérhetjük
a Gyógyszer összeállítás ablakban is. A Gyógyszerkönyvben alkalmazott módszerhez
hasonlóan, a gyógyszer nevén állva nyomjuk le a SHIFT+C billentyűket.
Ha a listából másik készítményt választunk,
a Gyógyszer összeállítás ablakban a két gyógyszer automatikusan kicserélődik.
Gyógyszer-információs modul |
A ProDoki Plus programhoz külön megvásárolható a Novodata RT. Pharmainfo 2 adatbázisára épülő Medinfo gyógyszer-információs program.
A ProDoki Plus programba integráltan, gyógyszer
felírásnál automatikusan használható, a gyógyszerek hatásáról,
javallatáról, ellenjavallatáról, adagolásáról, mellékhatásáról, kölcsönhatásáról,
figyelmeztetéséről, gyártójáról, alakjáról ad bővebb tájékoztatást.
A rendelhetőséget, az egészségügyi közlönyben
megjelent rendeleteket is ellenőrzi felírás közben.
Az információs ablakot a Gyógyszerkönyvben
a gyógyszer nevén állva az F2 billentyűt leütve jeleníthetjük meg. A
gyógyszer ismertetése 9 külön oldalon olvasható, ill. a Nyomtat gombra
kattintva oldalanként ki is nyomtatható. A gombra a jobb egérgombbal
kattintva az összes oldal tartalmát egyszerre nyomtathatjuk ki.
Első használat előtt a modult telefonon
regisztráltatni kell. (Vegyes menü / Infobase regisztrálás)
Azonos hatóanyag-tartalom és interakció kijelzése |
A ProDoki Plus gyógyszerfelírás során figyelmeztetést küld, ha két - vagy több - azonos hatóanyagú gyógyszert akarunk betegünknek felírni, valamint akkor is jelez, ha olyan készítményeket választunk ki, melyek egymás hatását befolyásolhatják. Nemcsak az együtt (egyidőben) felírt gyógyszereket vizsgálja meg, hanem általunk megadott időintervallumban visszamenőlegesen is leellenőrzi az esetleges interakciót és hatóanyag-azonosságot. A figyelmeztetés a gyógyszerek felírását nem tiltja!
Fontos: Mivel a program a Novodata RT. Pharmainfo 2 adatbázist használja, így az interakcióra és hatóanyag-azonosságra való figyelmeztetés csak abban az esetben jelenik meg, ha rendelkezünk a Medinfo gyógyszer-információs programmodullal. |
A funkciók használatához először a Vegyes menü / Beállítások / Általános ablak Egyéb fülén a Hatóanyag azonosság és/vagy az Interakció négyzeteket jelöljük be. Ugyanitt, az Intervallum mezőben állíthatjuk be, hogy a program az előzőleg felírt gyógyszereket hány napra visszamenőleg figyelje.
Fontos: A visszamenőleges interakció és hatóanyag kijelzés csak akkor működik, ha előbb lefuttatjuk a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Felírt gyógyszerek frissítése funkciót. A funkció futtatására csupán egyszer van szükség, de a folyamat a felírt gyógyszerek mennyiségétől függően akár egy órát is tarthat. |
Ha kértük az interakció jelzését, az alsó kapcsolókkal külön
beállíthatjuk, hogy csak meghatározott jelentőségű ill. gyakoriságú
esetekben jelenjen meg a figyelmeztetés. (Ha ezeket a kapcsolókat nem
használjuk, tehát egyet sem jelölünk be, akkor minden esetben figyelmeztet a
program. Ez a jelentőségre és a gyakoriságra egyaránt, külön-külön érvényes.) A
jelentőségre és a gyakoriságra vonatkozó négyzetek között és kapcsolat
van. Tehát ha például a jelentőségek közül a Veszélyest, a gyakoriságok
közül pedig a Nagyon ritka négyzetet jelöljük be, akkor a figyelmeztetést
csak azokban az esetekben kapjuk meg, ha a kijelölt vagy előzőleg felírt
gyógyszerek közötti interakció bár nagyon ritkán fordul elő, de ugyanakkor
veszélyesnek minősül.
Másik példánk: ha a jelentőségek közül a veszélyes
és a jelentős, a gyakoriságok közül pedig a ritka és a nagyon
ritka kapcsolókat jelöljük be, akkor figyelmeztetést olyankor kapunk, ha
a veszélyesnek vagy jelentősnek tartott interakció csak ritkán vagy nagyon
ritkán jelentkezik. Ilyenkor tehát a gyakran vagy esetenként előforduló
interakcióra még akkor sem figyelmeztet a program, ha az veszélyes vagy jelentős
következménnyel járhat.
Gyógyszer felírása során a program egyaránt jelez akár a gyógyszerkönyvből, akár az állandó vagy előző gyógyszerek közül választjuk ki a készítményt. Ha az interakció ill. a hatóanyag-azonosság egy előzőleg felírt gyógyszerrel áll fenn, akkor az ablakban az utolsó felírás dátuma is megjelenik. |