Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság FNO elméleti és gyakorlati alkalmazása – térítésmentes képzés Zalaegerszegen
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.22. A rendezvény Web oldala: http://www.gurulo.hu 2010. októberében a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja térítésmentes, 4 napos akkreditált képzést tart „Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) elméleti és gyakorlati alkalmazása” címmel. Az FNO használata segít abban, hogy a vizsgálatok során ne a kiesett, hanem a meglévő funkciókra és képességekre, valamint a környezet szerepére fókuszáljunk. Ez a szemlélet és az FNO használata Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, így pl. ezt a módszert alkalmazzák a megváltozott munkaképesség felmérésében, valamint hasznos eszköznek bizonyult a mozgássérült emberek komplex rehabilitációjában is. Az FNO könyv ajánlásával összhangban az osztályozás használatához megfelelő jártasság megszerzése javasolt. A képzésen résztvevők megismerhetik az FNO elméleti hátterét, kódolási és minősítési szabályait, gyakorlatát. Önállóan képesek lesznek a megfelelő kódok kiválasztására és minősítésére. A felhasználók igényeihez alkalmazkodó kerekesszék kiválasztás elméleti és gyakorlati szempontjaiba is betekintést kapnak. A képzés helyszínei és időpontjai: 1.) 2010. október 14-15. (csütörtök, péntek) Kiskondás Étterem , 8900-Zalaegerszeg, Hock János u.53. 2.) 2010. október 21-22. (csütörtök, péntek) Arany Bárány Hotel, 8900 - Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Jelentkezési határidő: 2010. október 11. További részletek, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos információk a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság 'ELME MATER' 2010/II. félév
Rendezvény kezdete: 2010.10.13.Rendezvény vége: 2010.11.01. Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Új Klinikai Tömb, földszinti tanterem A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése, CME)' E L M E M A T E R ' 2010/II. félév
2010. október 13. Állati Elme Mater: Mozgóképes ízelítő az állati viselkedésfarmakológia módszereiből Ea: Dr.Lévay György tudományos főmunkatárs (Richter Gedeon Gyógyszergyár, Budapest)2010. november 10. Történelmiség és tört-értelmiség: Itt nem élned, hanem halnod kell Ea: Prof.Dr.Zinner Tibor főosztályvezető (Legfelsőbb Bíróság, Budapest)2010. december 08. Kognitív remediáció Ea : Dr.Kovács Zoltán Ambrus c.egyetemi docens (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)2011. január 12. Ki kivel van? Közvetett következtetések és előrejelzett vonatkozások szkizofréniában Ea: Dr.Must Anita egyetemi tanársegéd (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)
A rendezvények időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra. Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra. Szervező: Dr.Szendi István, T: (62)-545-942, Fax: (62)-545-973 A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
Magyar Dermatológiai Társulat JDP 2024 - Journées Dermatologiques de Paris (Paris, France, 2024.12.03-07.)
Rendezvény kezdete: 2024.12.03.Rendezvény vége: 2024.12.07. Helyszín: France, 232;s Paris, Palais des Congr& A rendezvény Web oldala: https://www.lesjdp.fr/ Cher Ami, Chère Amie, Depuis 2020 nous avons fait le pari réussi de l’hybride, ce dernier nous permettant de nous connecter les uns aux autres, d'acquérir de nouvelles connaissances et de perfectionner nos acquis. Les JDP - Journées Dermatologiques de Paris - organisées par la Société Française de Dermatologie proposent un accès in-situ au Palais des Congrès et un accès en ligne à toutes les sessions, qu’ils s’agissent des communications orales, des plénières, des séances de formation médicale continue : 10 sessions sont accessibles en direct lors du congrès avec la possibilité de poser des questions en ligne et plus de 150 sessions en replay pendant une période de 6 mois sont également accessibles sur la plateforme officiel des JDP, les problématiques de fuseaux horaires étant ainsi résolues. Nous pensons que cet accès - bien entendu payant mais d’un coût que nous avons voulu raisonnable - pourrait intéresser toute la communauté dermatologique francophone dans le monde. Lien pour télécharger l’affiche des JDP 2024 https://www.lesjdp.fr/storage/ uploads/ac48ede7-070c-4a55- b9a2-892c898b628d/JDP24_ AFFICHE_A3.pdf Lien pour télécharger la signature mail des JDP 2024 https://www.lesjdp.fr/storage/ uploads/5ed2aaa5-1cdf-419d- 82b9-2b16d232cad0/Signature- V2-JDP2024-1919x798-px.jpg D’autre part nous préparons la cinquième édition du « JDP QUIZ » (le jeudi 05 décembre 2024 de 18h15 à 20h00 dans l’amphithéâtre Bordeaux), un tournoi de connaissances en dermatologie où s’affrontent des équipes de 4 internes, représentant des villes de France ou des pays francophones. Ce tournoi est ouvert à l’ensemble des pays francophones participant au congrès. Nous limiterons le nombre d’équipes à 18 et les inscriptions se feront par ordre de déclaration. (Le lancement des candidatures se fera le 20 mai prochain) J’espère que nous aurons aussi l’occasion de nous revoir prochainement, Bien amicalement, Pr. Gaëlle Quéreux Présidente de la SFD Pénélope RAYMOND Chargéed d’Organisation Mobile : +33(0)6 84 07 06 26 jdp@sfdermato.com // www.lesjdp.fr Société Fran çai se de Dermatologie 10 Cité Malesherbes - 75009 Paris www.sfdermato.com www.fondsdedotation.sfdermato. org
Magyar Dermatológiai Társulat ERN-Skin e- learning course on auto immune bullous skin diseases and severe toxic drug reactions (online, 2024.11.27.)
Rendezvény kezdete: 2024.11.27. 16:15Rendezvény vége: 2024.11.27. 17:45 Helyszín: online A rendezvény Web oldala: https://ern-skin.eu/ern-skin-meetings/
For this online session, 4 didactic clinical cases of AIBD and toxic drug reaction will be presented by
Prof Mathias Goebeler Dr Vvien Hebert Prof. Saskia Oro Dr. Marie Tauber
Theses cases will allow to discuss the different aspects of the diagnosis and management of AIBD and Severe drug induced reaction.
Registration is now open, click
here to fill in your information.
Join the meeting
Meeting ID: 889 2021 8132 Pasword: 883118 Connection link, available here
Kind regards
Marie Guillou
ERN-Skin Coordination
www.ern-skin.eu Fondation René Touraine
“Our mission: a healthy skin for all"
www.fondation-r-touraine.org Hôpital Necker - Enfants malades
Bâtiment Carré Necker, Cour Breteuil
149 rue de Sèvres, 75015 Paris - France
Tel: + 33 (0)6 32 38 63 08
Magyar Gyermekorvosok Társasága Advances in Paediatrics 2024
Rendezvény kezdete: 2024.11.23.Rendezvény vége: 2024.11.24. Helyszín: China, Hong Kong, A rendezvény Web oldala: https://cuhkpaedconf.com Registration is now open for the Advances in Paediatrics 2024 conference, organised by the Department of Paediatrics at The Chinese University of Hong Kong. This year’s conference will be held on 23-24 November 2024 , focusing on two pivotal subspecialties: Nephrology and Intensive Care Medicine . We are privileged to present a distinguished panel of international experts and experienced local clinicians, who will share their insights and the latest advancements in these vital areas of paediatric healthcare. The sessions have been meticulously structured to deliver in-depth knowledge and provide practical guidance that can be readily applied in clinical practice. Conference Details: Date: 23-24 November 2024 (Saturday & Sunday)Focus Areas: Nephrology & Intensive Care MedicineRegistration Website: Early Bird Discount: We are pleased to offer an Early Bird Discount for participants who complete their registration and payment by 15 October 2024 . Don’t miss out on this opportunity to enjoy reduced rates for the conference. We look forward to your participation and encourage you to extend this invitation to your colleagues or others with a professional interest in paediatric healthcare to share the latest advancements in this field.
Magyar Dermatológiai Társulat IWCM 2024 (ICAMP World Congress Milan) - (Italy, 2024.11.22-24.)
Rendezvény kezdete: 2024.11.22.Rendezvény vége: 2024.11.24. Helyszín: Italy, Milan, A rendezvény Web oldala: https://iwcm-congress.com/ On 2024, ICAMP school raised its 9th edition congress to an even more practical, international and innovative dimension: IWCM 2024 (ICAMP World Congress Milan ), that will take place from November 22nd to 24th , in Milan (Italy ). The congress attracts delegates from over 35 countries and boasts a faculty comprising some of the world's most experienced experts in aesthetic medicine, dermatology, dentistry and many others different fields.Registration : early bird till June 30thIWCM 2024 Call for video-abstract submission >>