Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE 90. éves jubileumi vándorgyűlése
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.07. Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: Budapest, A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE:
Danubius Hotel Helia****
1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.
REGISZTRÁCIÓ:
A vándorgyűlésre való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról:
http://congress-service.hu/rendezveny/mre2018
Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.
A programtervezet letölthető ide kattintva
A Vándorgyűlés támogatói megtekinthetőek ide kattintva
KÖSZÖNTŐ:
A Magyar Reumatológusok Egyesülete 1928-ban jött létre, így 2018-ban a 90. születésnapját ünnepli.
Ehhez a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan ebben az évben ünnepélyes, számos tekintetben különleges és meglepetésekkel teli vándorgyűlést tervezünk. Az MRE idei vándorgyűlését Budapesten, a Hotel Heliában rendezzük 2018. október 4-7. között.
Külön nagy megtiszteltetés, hogy az EULAR évente rendezett Posztgraduális Kurzusát 2018.
október 1-3. között , tehát a vándorgyűléshez kapcsolódóan, ugyancsak a Hotel Héliában rendezi.
Ezen a szakmai kiválóságai tartanak továbbképző előadásokat. Mindent megteszünk, hogy minél több hazai reumatológus rezidens, szakorvosjelölt és szakorvos hallgathassa meg a kiváló előadásokat.
A jubileumi MRE vándorgyűlés október 4-én reggel kezdődik. Erre a jeles alkalomra az egyesület 19 külföldi tiszteletbeli tagját hívtuk meg, hogy velünk ünnepeljenek. A 19 meghívott nemzetközi
szaktekintély és több magyar vezető kutató közreműködésével csütörtökön egész nap és pénteken
délig kutatási előadásokból álló kaleidoszkópot rendezünk. Csütörtök este ünnepélyes megnyitó, az elmúlt 10 év reumatológiai történetét bemutató eloadások, meglepetés eloadás, majd a reumatológus és szakdolgozó kollégák gyermekei közremuködésével kulturális műsor formájában ünnepeljük meg a jubileumot. Ugyancsak ekkor avatjuk tiszteletbeli taggá Annamaria Iagnocco, Mikecz Katalin és
Johannes Bijlsma professzorokat.
A „hagyományos” MRE vándorgyűlés október 5-én pénteken ebéd után kezdődik és vasárnap
délutánig tart. Ennek formátuma a megszokottnak felel meg. Néhány szakmai kerekasztalt (pl. gyermekreumatológia, a célzott terápia speciális szempontjai) tervezünk. Emellett párhuzamosan
az MRSZE is megtartja éves kongresszusát és betegfórumot is tervezünk.
A vándorgyűlésen adjuk át a Bozsóky-emlékérmeket, a Petrou Petros-díjat, a de Chatel-díjat és a Díszokleveleket is.
Minden kedves Kolléganőt és Kollégát szeretettel várunk Budapestre az MRE 90. éves születésnapi vándorgyűlésére!
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
az MRE és a kongresszus elnöke
Prof. Dr. Kiss Emese
az MRE főtitkára
Magyar Ortopéd Társaság Hajlító- és feszítőínsérülések ellátási stratégiái a kézen és varrattechnika gyakorlati kurzus
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.04. Helyszín: 1082 Budapest, Ortopédiai Klinika, Üllői út 78/B A kurzus időpontja: 2018. október 4.
Helyszín: Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, 1082 Budapest, Üllői út 78/B
Jelentkezés: az OFTEX portálon >> keresztül!
Kedves Kollégák!
A kézsebészet iránt érdeklődőknek ajánljuk hajlítóín varrattechnikák GYAKORLATI elsajátítását célzó tanfolyamunkat - „Hajlító- és feszítőínsérülések ellátási stratégiái a kézen és varrattechnika gyakorlati kurzus”. A tanfolyam során résztvevőink az elméleti képzés anyagát hajlító/feszítőín modellen gyakorolhatják. A tanfolyam során az elméleti képzés magába foglalja: A kéz hajlítóínrendszerének anatómiáját, sérüléseit, a hajlítóínvarrat típusokat , a hajlítóinvarratok biomechanikáját, locking/non-locking technikákat, a primer ínvarratok indikációit, a gyűrűszalagok szerepét a hajlítóínsérülésekben, a hajlítóínsérülések ellátását a Verdan zónák alapján, a gyermekkori hajlítóínsérüléseket, szövődménylehetőségeket, a halasztott hajlítóín ellátás indikációit és technikáit. Az extensorapparátus anatómiáját, sérüléseit, az ínvarratok típusait, ellátási stratégiákat a Verdan-zónák alapján. A gyakorlati képzés során minden részvevő saját felnőtt illetve gyermek hajlítóín modellen gyakorolhatja a különböző típusú magöltéseket (Locking Kessler/Pennington), epitendinosus öltéseket(egyszerű/Silfverskjiold), illetve az extensorapparátus varrattechnikáit.
Amennyiben tanfolyamunk felkeltette érdeklődését, várjuk jelentkezését!
Üdvözlettel,
dr. Hetthéssy Judit Réka
kézsebész
egyetemi tanársegéd
Semmelweis Egyetem
Ortopédiai Klinika
06206663705
Magyar Kardiológusok Társasága A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 26. kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.06. Tudományos információ: Dr. Lupkovics Géza Munkahely neve: Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Kardiológia Osztály Helyszín: 8749 Zalakaros, Üdülő sor 1. A rendezvény Web oldala: https://mktintervencio.misandbos.hu/ Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Munkacsoportjának 2018. évi Vándorgyűlését a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kardiológiai Osztálya szervezheti meg.
Fontos határidők: Kedvezményes jelentkezési határidő: 2018. szeptember 3. Absztrakt beküldési határidő: 2018. szeptember 15.
Továbbképzési pontérték: Folyamatban
Jelentkezés: mktintervencio.misandbos.hu
-----
További információ a kapcsolódó dokumentumban.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Lélegeztetés korszerűen: moduláris tanfolyam 2018
Rendezvény kezdete: 2018.10.03.Rendezvény vége: 2018.11.22. Helyszín: Budapest, Korányi Betegellátó Épületben A kritikus állapotú betegek jelentős része szorul valamilyen fajta lélegeztetésre. A lélegeztetés szervpótló kezelés, de mindazonáltal a primer pulmonális kórképeknél terápiás eszköz is, így számos kórkép kapcsán már evidencia alapú ajánlásunk van a lélegeztetés kivitelezésére (pl. tüdőprotektív lélegeztetés ARDS kapcsán, noninvazív lélegeztetés hiperkapniás légzési elégtelenség kapcsán). A különböző indikációból történő lélegeztetés más-más formát, paraméter beállításokat, monitorozást és eszközparkot igényel, mely részletes fizikai, élettani és medicinális tudást követel a kritikus betegellátásban résztvevő szakemberektől. Jelen multidiszciplináris tanfolyam ezt a szerteágazó tudást hivatott megalapozni rendszerezett, célratörő elméleti, és Európában is egyedülálló szimulációs gyakorlati képzés segítségével . A tanfolyam elvégzésével 50 továbbképzési pont szerezhető.
A következő képzés a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében 2018. október 3-5., október 18-19. és november 20-22. időpontban kerül megrendezésre Budapesten , a Korányi Betegellátó Épületben.
A tanfolyam orvosok részére akkreditált . Tekintettel a témára, elsősorban az invazív és noninvazív lélegeztetést napi szinten végző osztályokon (pulmonológián, intenzív osztályon) dolgozó munkatársakat várjuk.
Jelentkezés az Oftexen (SE-TK/2018.I./00171), illetve a http://bit.ly/AITKposztgrad2018 címen elérhető online űrlap kitöltésével 2018.10.02-ig .
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
Dr. Lorx András
tanfolyamvezető
Dr. Fritúz Gábor
klinikai oktatásvezető
Magyar Dermatológiai Társulat ISA München 2017 - 5th Munich International Summer Academy of Practical Dermatology
Rendezvény kezdete: 2017.07.25.Rendezvény vége: 2017.07.29. Tudományos információ: Professor Thomas Ruzicka (Congress President) Munkahely neve: Department of Dermatology, University of Munich Címe: Frauenlobstrasse 9-11 / Thalkirchner Strasse 48
80337 Munich
Germany Munkahely neve: INTERPLAN Fortbildungswoche GmbH Címe: Landsberger Strasse 155
80687 Munich
Germany Tel: +49 (0)89 54 82 34-73 Fax: +49 (0)89 54 82 34-42 E-mail: Email: isa@interplan.de Helyszín: Germany, München, A rendezvény Web oldala: http://isa2017.com/ Connecting the Global Dermatological Community:
The 5th gathering of international experts and colleagues is planned for July 2017 and we extend this invitation to you to join us in Munich. ISA 2017 will once again present a unique and exciting platform where different cultures with a variety of approaches to skin diseases, varying access to and availability of treatment protocols, products and equipment will meet, learn and exchange. Emphasis is placed on the practical treatment of skin diseases, important in daily practice.
The entire spectrum of practical dermatology will be addressed including paediatric dermatology, infectious diseases, dermatosurgery, geriatric dermatology, aesthetic dermatology, laser treatment, leg ulcers and wound healing, dermatopathology, eczema, psoriasis, rosacea, photodynamic therapy, fillers and botulinumtoxin, trichology. The highly successful Master Classes and hands-on courses will be on offer again.
Registration: Online registration will be available in early December 2016. Watch this space for details concerning registration fees and course offer. Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Immunológiai Társaság 13th World Congress on Inflammation (London, UK, July 8th-12th, 2017)
Rendezvény kezdete: 2017.07.08.Rendezvény vége: 2017.07.12. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: UK, London, Hilton London Metropol Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.wci2017.org This congress is organized every two years by the International Association of Inflammation Societies.
This congress brings together a large number of immunology researchers to dicuss the latest developments in inflammation research, including cancer, fibrosis, and ageing, as well as traditional inflammatory diseases. You may find more information about our scientific program and abstract submission at our website: http://www.wci2017.org >>
Extended abstract submission deadline: May 22nd, 2017.
Magyar Dermatológiai Társulat EADO 7th European Post-Chicago Melanoma/ Skin Cancer Meeting
Rendezvény kezdete: 2017.06.29.Rendezvény vége: 2017.06.30. Helyszín: Germany, Munich, A rendezvény Web oldala: http://www.melanomaglobal2017.org European Association of Dermato-Oncology (EADO) invites to the 7th European Post-Chicago Melanoma / Skin Cancer Meeting
Dear colleagues,
Hereby we would like to invite you to join the “7th European Post-Chicago Melanoma / Skin Cancer Meeting: Results and Interpretations of ASCO Presentations 2017: Interdisciplinary Global Conference on News in Melanoma / Skin Cancer”, June 29th-30th, 2017 in Munich, Germany. Please find the conference program including a registration form attached. Registration is also possible online at http://www.melanomaglobal2017. org/index.php/registration. html.
The first Post-Chicago Meeting on Melanoma / Skin Cancer took place 2011. In 2016, the meeting has attracted more than 600 participants from almost 35 countries. The interactive congress offers a comprehensive overview on all new developments in melanoma diagnostics and therapy and a direct communication with the world´s leading experts in these fields.
European Association of Dermato-Oncology (EADO):
The EADO is a non-profit organization funded in 1999 to promote, coordinate and improve clinical and laboratory research activities in the field of skin cancer including primary and secondary prevention, early detection, clinical diagnosis and clinical and experimental research. EADO has organized many successful meetings and the upcoming ones are visible on the website http://www.eado.org.
Educational Objectives:
The aim of the Interdisciplinary Global Conference on News in Melanoma / Skin Cancer in Munich is to grant a deep overall insight into the development of new drugs for melanoma and other cutaneous malignancies. The lively interaction of clinicians, as well as experts in translational and basic research, and representatives of the pharmaceutical industry, guarantees a successful outcome for every participant.
International and national key opinion leaders on skin cancer will be invited to give an overview throughout specified presentations, to present latest clinical trial results, and to discuss on exciting new drugs with the audience. In addition to the scientific value of this meeting, every participant may seize the given opportunity to interact with experts in a familiar setting in one of the most interesting cities of Germany.
Abstracts:
All those interested in presenting abstracts at the “7th European Post-Chicago Melanoma and Skin Cancer Meeting” are invited to submit their work to the Program Committee for review. Selected abstracts will be chosen for the Free Communications Session and as posters. The acceptance of an abstract does not include conference registration.
Deadline Abstract Submission: May 1st, 2017
Notification of Acceptance of Abstracts: May 15th, 2017
Further information regarding the conference is available online at http://www.melanomaglobal2017. org.
We look forward to welcoming you in Munich in June 2017!