Magyar Pszichiátriai Társaság Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)
Rendezvény kezdete: 2015.05.09.Rendezvény vége: 2015.05.10. Helyszín: Galyatető, Galya Hotel „Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Részletek a kapcsolódó dokumentumokban! Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Sebész Társaság IX. Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások Konferencia és Továbbképző Tanfolyam (Herceghalom, 2015.05.8-9.)
Rendezvény kezdete: 2015.05.08.Rendezvény vége: 2015.05.09. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: Herceghalom, A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php" TARGET="_blank">http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php">http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php Tisztelt Kolléganők, Kollégák!
Szeretettel várunk minden résztvevőt a IX. Határterületi Mikroinvazív Beavatkozások Konferenciáján és Továbbképző Tanfolyamán, mely idén – az eddigi hagyományokkal szakítva – új helyszínen, a herceghalmi Hotel Abacusban kerül megrendezésre, 2015. május 8-9-én.
Fő témák:
• laparoszkóppal történő különböző szerv-eltávolítási módszerek
• hálóval történő rekonstrukciók aktuális problémái, interdiszciplináris szempontjai
• mikroinvazív beavatkozások oktatása, minősítése
• a „kedvenc eseteim” szekció lehetőséget biztosít a technikai részletek megismerése mellett a szövődmények és azok elhárításának megvitatására is.
• szervezett látogatás keretében mutatjuk be a Semmelweis Egyetem, Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet “George Berci” Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratóriumát
• külön szekció keretében a műtétekben résztvevő egészségügyi szakemberek (műtősnők, stb.) számára is biztosítunk továbbképzési lehetőséget
Az akkreditált konferencián és tanfolyamon való részvétel, a záró tesztvizsgával együtt, kreditpontok megszerzésére ad lehetőséget.
Előadás bejelentés határideje: 2015. március 6.
Az absztraktokat a golob@congressline.hu e-mail címre várjuk.
Bővebb információ és on-line jelentkezés a konferencia honlapján:
http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/index.php >>
Letölthető jelentkezési lap:
http://www.congressline.hu/mikroinvaziv2015/pdf/regisztracio.pdf >>
Magyar Pszichiátriai Társaság Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)
Rendezvény kezdete: 2015.05.09.Rendezvény vége: 2015.05.10. Helyszín: Galyatető, Galya Hotel „Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Részletek a kapcsolódó dokumentumokban! Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság A Magyar Ortopéd Társaság 49. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2006.06.08.Rendezvény vége: 2006.06.10. Szervező: Krammarics Judit Munkahely neve: Assisztencia Congress Bureau / Kongresszusi Iroda Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20. E-mail: ortoped@asszisztencia.hu Helyszín: Budapest, Európa Kongresszusi Központ, 1021 Budapest Hárshegyi út 5-7. Tervezett program
június 8. csütörtök
9:00 - 18:00....Fiatal Orvosok Fóruma
20:00..............Nyitófogadás
június 9. péntek
9:00................MOT kongresszus megnyitója
9:30 - 18:00....Előadások
20:30..............Bankett vacsora
június 10. szombat
9:00 - 18:00....Előadások
Második értesítő és Absztrakt felhívás: 2006. január közepe
Absztrakt beküldési határidő: 2006. március 1.
Absztraktok visszaigazolása: 2006. április 1.
Bővebb információ a kongresszus információs oldalán >>
Részletes PROGRAM a kapcsolódó dokumentumban:

Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Európai Intenzív Terápiás Kongresszus (ESICM), Berlin, 2015. október 3-7.
Rendezvény kezdete: 2015.10.03.Rendezvény vége: 2015.10.07. Helyszín: Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.esicm.com Az Európai Intenzív Terápiás Társaság éves kongresszusát 2015. október 3-7. között rendezik meg Berlinben. A kongresszus első napján lesz a „NEXT Day”, melynek során a fiatal intenzíves kollégák nemzetközi szaktekintélyek társaságában vitathatják meg az intenzív terápia forrongó témáit. A tudományos program ezt követően 12 párhuzamos szekcióban zajlik, ahol a résztvevők a 250 meghívott előadó közel 2000 előadása közül választhatnak.
Magyar Pszichiátriai Társaság 2015 IASR/AFSP International Summit on Suicide Research
Rendezvény kezdete: 2015.10.11.Rendezvény vége: 2015.10.14. Helyszín: USA, New York, The Waldorf Astoria A rendezvény Web oldala: http://iasr.submitabstract.org/conf_website/iasr.submitabstract.org/ You are invited to submit a proposal to the 2015 International Summit on Suicide Research of the International Academy for Suicide Research and the American Foundation for Suicide Prevention to be held at the Waldorf Astoria in New York City October 11-14, 2015.
The Program Committee is especially interested in proposals on the topics of:
• Intervention research for prevention of suicidal behavior
• Clinical and neurocognitive studies of suicidal behavior
• Genetic, epigenetic and gene expression contributors to suicide risk
• Neurobiological underpinnings of suicidal behavior
• Testing the effectiveness of prevention strategies
• Ethical and methodological challenges and solutions in suicide research
• Clinical phenotyping of suicidal individuals
• Novel monitoring strategies for detecting changes in risk over time
2015 Submission Categories and Deadlines:
•Symposia Proposals: This session includes a session chair, up to 4 speakers and an optional discussant/moderator. DEADLINE: MARCH 1, 2015
•Individual Paper Presentations: Single research presentations lasting 10 minutes with 5 minutes for Q&A and discussion. Research reports will be grouped into sessions based on similar topics. DEADLINE: MAY 4, 2015
•Posters: Abstract for poster presentation. DEADLINE: MAY 4, 2015
We look forward to seeing you in New York!