Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Kardiológusok Társasága X. Jubileumi Szegedi Echocardiographiás Napok és a MKT Echocardiographiás Munkacsoportjának I. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Tudományos információ: Dr. Varga Albert Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 6. SZTE II. Belgyógyászati Klinika E-mail: vargaa@in2nd.szote.u-szeged.hu Szervező: C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12. Tel: 62/548 485 Fax: 62/548 485 E-mail: congress@congresstravel.hu Helyszín: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2., IH Rendezvényközpont A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/echo2010 A rendezvényt 30 kreditponttal akkreditálták. A jelentkezési lap és az első értesítő letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság FNO elméleti és gyakorlati alkalmazása – térítésmentes képzés Zalaegerszegen
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.22. A rendezvény Web oldala: http://www.gurulo.hu 2010. októberében a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja térítésmentes, 4 napos akkreditált képzést tart „Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) elméleti és gyakorlati alkalmazása” címmel. Az FNO használata segít abban, hogy a vizsgálatok során ne a kiesett, hanem a meglévő funkciókra és képességekre, valamint a környezet szerepére fókuszáljunk. Ez a szemlélet és az FNO használata Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, így pl. ezt a módszert alkalmazzák a megváltozott munkaképesség felmérésében, valamint hasznos eszköznek bizonyult a mozgássérült emberek komplex rehabilitációjában is. Az FNO könyv ajánlásával összhangban az osztályozás használatához megfelelő jártasság megszerzése javasolt. A képzésen résztvevők megismerhetik az FNO elméleti hátterét, kódolási és minősítési szabályait, gyakorlatát. Önállóan képesek lesznek a megfelelő kódok kiválasztására és minősítésére. A felhasználók igényeihez alkalmazkodó kerekesszék kiválasztás elméleti és gyakorlati szempontjaiba is betekintést kapnak. A képzés helyszínei és időpontjai: 1.) 2010. október 14-15. (csütörtök, péntek) Kiskondás Étterem , 8900-Zalaegerszeg, Hock János u.53. 2.) 2010. október 21-22. (csütörtök, péntek) Arany Bárány Hotel, 8900 - Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Jelentkezési határidő: 2010. október 11. További részletek, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos információk a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatók. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Dermatológiai Társulat 24th IMCAS World Congress (Paris, 2023.01.26-28.)
Rendezvény kezdete: 2023.01.26.Rendezvény vége: 2023.01.28. Helyszín: France, Paris, A rendezvény Web oldala: https://www.imcas.com/en/attend/imcas-world-congress-2023 The 24th edition of IMCAS World Congress is back, face-to-face in Paris, France. The global learning event will take place from January 26th to 28th, 2023 and will present the latest in dermatology, plastic surgery and aging science..
Join us to explore the future and revolutionize your practice! Register before Sunday, November 26th and take advantage of the early bird rate . Registration >> Scientific program >>
Magyar Dermatológiai Társulat IPC Global Webinar 1: Psoriasis and Heart Disease: Expert Perspectives on Future Research (online, 2023.01.19.)
Rendezvény kezdete: 2023.01.19.Rendezvény vége: 2023.01.19. Helyszín: online, A rendezvény Web oldala: https://www.psoriasiscouncil.org/event/gw1-psoriasis-heart-disease/?utm_source=Master+List&utm_campaign=bc9e0fcff6-EMAIL_CAMPAIGN_2019_03_14_06_00_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_76ed70c5ae-bc9e0fcff6-98187485 Regisztráció >> I dőpont: 15:30 - 16:30 CET Előadók: Andrew Blauvelt, MD, MBA Oregon Medical Research Center Portland, Oregon, United States Joel Gelfand, MD, MSCE University of Pennsylvania Philadelphia, Pennsylvania, United States Michael Garshick, MD NYU Langone Health New York, New York, United States Mona Ståhle, MD, PhD (Az MDT 2017. évi Tiszteletbeli Tagja) Department of Medicine, Karolinska Institutet Stockholm, Sweden