Magyar Dermatológiai Társulat Hétköznapi gyakorlat a bőrgyógyászatban
Rendezvény kezdete: 2018.02.23.Rendezvény vége: 2018.02.23. Helyszín: 8203 Budapest, Üllői út 94-98., Hunguest Hotel Millenium *** A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HETKOZNAPI2018 TISZTELT KOLLEGÁK!
Tisztelt Kollégák ebben az évben is szeretettel invitáljuk Önöket a Szent István Kórház bőrgyógyászai által szervezett hagyományos tudományos ülésére.
Ülésünk 29. alkalommal kerül megrendezésre.
A cél eddig is az volt, hogy témaválasztásunkban a gyakorlat szempontjait tartsuk szem előtt. A témák változnak, de a cél változatlan.
Kongresszusaink, legnagyobb örömünkre baráti hangulatban zajlottak. Az előadások és hozzászólások hasznosak voltak, a mindennapi problémákat tükrözték.
Ebben az évben is lesz szakdolgozói szekció, mert fontosnak tartjuk a szakdolgozók továbbképzését. A betegek gyógyításában sikeres eredményt csak az orvos és a szakdolgozó együttes munkájával lehet elérni.
Meghívott előadóink, osztályunk orvosai, szakdolgozói izgalmas témákat választottak, amit a napi problémák ihlettek.
Úgy tervezzük, hogy mind az előadások, mind a betegbemutatások után kellő időt biztosítsunk a hozzászólásokra, vitára. Azt szeretnénk, hogy kollegáink, akik jelentkezésükkel megtisztelnek minket, ez alkalommal is tartalmas előadásokat halljanak, és hasznos vitában vegyenek részt.
Az egyesített Szent István és Szent László Kórház Lymphoedema Osztály, Bőrgyógyászati Szakambulancia és Gondozó munkatársai nevében
Dr. Telkes Márta
osztályvezető főorvos
Magyar Dermatológiai Társulat DDG 2015 - 48. DDG TAGUNG
Rendezvény kezdete: 2015.04.29.Rendezvény vége: 2015.05.02. Munkahely neve: MCI Deutschland GmbH (Kongressorganisation) Címe: Teilnehmerregistrierung
E-Mail: registration.berlin@mci-group.com Tel: +49 (0)30 20 45 90 90 E-mail: ddg@mci-group.com Helyszín: Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.derma.de Kongressorganisation
MCI Deutschland GmbH
E-Mail: ddg@mci-group.com
Teilnehmerregistrierung
E-Mail: registration.berlin@mci-group.com
Telefon: +49 (0)30 20 45 90 90
Magyar Dermatológiai Társulat Várady WS 2015 - 30. Internationaler Várady-Workshop für Phlebologie Lymphologie und Angiologie
Rendezvény kezdete: 2015.04.17.Rendezvény vége: 2015.04.18. Munkahely neve: Venenklinik Frankfurt Címe: Rossmarkt 23, 60311 Frankfurt am Main
Info: www.Venenklinik-Frankfurt.de – www.phlebo-varady.de Tel: 0049-69-28 40 44 Fax: 0049-69-29 79702 E-mail: workshop@phlebo-varady.de, profvarady@aol.com Helyszín: Németország, Frankfurt/M, A rendezvény Web oldala: http://www.phlebo-varady.de 30. Internationaler
Várady-Workshop
für Phlebologie
Lymphologie und Angiologie
Jahrestagung des Internationalen Forums für Minichirurgie der Varizen mit über 1500 Mitgliedern einer der größten phlebologischen Gesellschaften weltweit.
Themen: Diagnostik, Operative und Konservative Therapie, Endoluminale
Verfahren, Kompressions,- und Sklerotherapie, Lymphologie,
Haemostaseologie und Thrombose etc.
Freitag, den 17.04.2015 Ort: Le Méridien Parkhotel Frankfurt
Vormittagsprogramm Kurse: Operation, Sklerotherapie, Diagnostik
Vorträge
Nachmittagsprogramm Satellitentagung: praktische Themen für niedergelassene Ärzte
Fortsetzung der Vorträge
ca. 18.00 Uhr Festvortrag mit anschliessendem Bankett
Samstag, den 18.04.2015 Ort: Le Méridien Parkhotel Frankfurt
Vormittagssitzung Fortsetzung der Vorträge
Nachmittagssitzung Fortsetzung der Vorträge
Berufspolitik .
Teilnahmegebühren : 100,-- € nur Bankett (Begleitperson): 40,-- €
Studenten frei ( ohne Bankett u. Mittagessen ) – Bescheinigung erforderlich!
Der Betrag beinhaltet: Kurse, Tagung, Kongress DVD (sämtliche Originalvotrträge der Tagung von 2013,
Bankett, Mittagessen am Samstag (ohne Getränke) (Mittagessen am Freitag Selbstzahler) und Kaffeepausen.
Die Teilnahmegebühr bleibt auch bei Nichtinanspruchnahme einer bzw. mehrerer Leistungen unverändert, da
sie Dank der Firmen niedriger als die gebotenen Leistungen ist (allein die Bankett- und Buffetkosten liegen bereits über diesem Betrag). Nur Satelitentagung ist kostenfrei.
Veranstaltungsort: Le Meridien Parkhotel -Wiesenhüttenplatz 28-38, 60329 Frankfurt
Ärztliche Leitung : Prof. Dr. med. Z. Várady, Hochschullehrer der Universität Zac./ Mexico
Prof. Hon. (Univ. Puebla) Dr. med. Z. Böhm, Chirurg und Phlebologe
Die Veranstaltung wird mit 16 Punkten zertifiziert (2014)!
Kapcsolódó dokumentumok (6)