| |
| Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
| Fiatal Pszichiáterek Hétvégéje |
Rendezvény kezdete: 2014.09.19. | Rendezvény vége: 2014.09.21. |
| Helyszín: |
Szeretettel meghívunk Benneteket a Magyar Pszichiátriai Társaság Fiatal Pszichiáterek Szekciója, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Pécsi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet támogatásával a Psychodeucatio-Léleknevelés Alapítvány szervezésében 2014.09.19-21. között megrendezésre kerülő Fiatal Pszichiáterek Hétvégéjére!
Az egyben hagyományőrző, valamint hagyományteremtő hétvége célja többszörös; amellett, hogy többféle workshopon vehetünk részt, kötetlen programokon keresztül ismerkedhetünk meg egymással. A korábbi horányi Fiatal Pszichiáterek Fóruma hasonló alapokkal indult évtizedekkel ezelőtt, ennek megújítását tűztük ki most célul. Fontosnak tartjuk, hogy a workshopokon olyan témákat tudjunk körbejárni, melyek képzésünk során kisebb hangsúlyt kaptak, de hasznosak a mindennapi gyakorlatban.
A hétvégére e-mailben lehet jelentkezni a fiatalpszichiaterekhetvegeje@gmail.com e-mail címen 2014. szeptember 17-ig.
Résztvevő lehet minden olyan kolléga, aki már képzésben van, illetve szakvizsgája óta legfeljebb 4 év telt el. Előreláthatólag kb. 50 fő részvételére van lehetőség, a szállás és ellátás költségeit szponzorok támogatják, egy 3000 Ft-os önköltség mellett. A helyeket egyenlő arányban igyekszünk szétosztani a 4 régió között (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged vonzáskörzete).
A jelentkezésben kérjük, hogy az alábbi adatok szerepeljenek: név, elérhetőség (mobil, email), munkahely, képzésben eltöltött idő, képzőhely (egyetem), szakvizsga megszerzésének időpontja, esetleg speciális érdeklődési kör.
További részleteket hamarosan az MPT honlapján találtok!
Várjuk jelentkezéseteket!
Hajduska-Dér Bálint
MPT Fiatal Pszichiáterek Szekció titkára
Szendi István
MPT főtitkár helyettes |
|
|
 |
| |
| Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
| Őszi ETK-Eduvital előadássorozat - 'Vas utcai délutánok' |
Rendezvény kezdete: 2014.09.19. | Rendezvény vége: 2014.11.28. |
| Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat |
| Helyszín: 1088 Budapest, Vas u. 17., Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar |
1. Szeptember 19. - Védőoltás
• Dr. Kulcsár Andrea (Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Gyermek Védőoltási Szakrendelés vezető főorvos, védőoltási szaktanácsadó):
„Védőoltással a fertőzések ellen felnőttkorban is”
• Dr. Koiss Róbert PhD (Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház szülész-nőgyógyász, nőgyógyász onkológus):
„Egy rák, amely oltással megelőzhető”
2. Október 3. - Mozgás
• Prof. Dr. Bálint Géza DSc (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, reumatológus főorvos):
"Mozogj, hogy egészséges maradj"
• Dr. Somhegyi Annamária PhD (Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgató, reumatológus):
„Mindennapi testmozgásunk – hogyan is?”
3. Október 31 – Evészavarok, elhízás
• Prof. Dr. Túry Ferenc (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet intézetvezető):
„Mindennapi kenyerünk, vagy mindennapi evészavarunk?!”
• Prof. Dr. Karádi István (Semmelweis Egyetem AOK lll. Belgyógyászati Klinika igazgató, egyetemi tanár):
„Elhízás, lipidproblémák, metabolikus szindroma”
4. November 28. – Stresszkezelés
• Fülöp Emőke (Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alkalmazott Pszichológia Tanszék, adjunktus):
„Stressz a mindennapjainkban - rombol vagy épít? Rajtunk múlik?!”
• Prof. Dr. Kurimay Tamás (Szent János Kórház, osztályvezető főorvos, pszichiáter, a Baba-Mama-Papa program vezetője):
„A születés körüli angyalok és démonok: a posztpartum időszak mentális zavarai és kezelésük dilemmái”
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! |
|
|
 |
| |
| Magyar Ortopéd Társaság |
|
| XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés |
Rendezvény kezdete: 2014.09.19. | Rendezvény vége: 2014.09.20. |
| Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi utca 21., MRE Zsinati Székház |
Tisztelettel és szeretettel hívunk minden gyermeksérültet ellátó kollégát, szakdolgozót XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlésre, amelyet idén Budapesten az MRE Bethesda Gyermekkórháza szervez.
A XX. kongresszuson a résztvevők száma 130 felett volt, mely azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi gyermektraumatológiai ellátásra. Minden fiatal kollégát bíztatok arra, hogy ne csak résztvevőként jelentkezzen, hanem előadás formájában is mutatkozzon be. Hozza el érdekes eseteit, mutassa be osztálya gyermek traumatológiai tevékenységét. Azért tartom nagyon fontosnak a fiatalok megmutatkozását, mert az előadás elkészítése közben felkészülnek az adott témából. Ne féljenek az esetleges kérdésektől, mert az az érdeklődés jele, és így tisztázhatjuk mindenki számára a felmerülő kétségeket. A fő téma, az alsó végtag sérülések ellátása, tág teret ad a jó előadások számára.
A korábbi kongresszusokon nagy sikert aratott workshop-ok sorában az idén az egyik a kézsebészetben elengedhetetlen mikrosebészeti és különböző ínvarrat technikák gyakorlása, a másik a lágyrész kezelés, bőrvarrat és egyéb bőrhiányos területek fedési lehetőségeinek ismertetése és gyakorlása lesz. A szokásos baráti hangulat és jó közérzet biztosítása felől a rendezőket ismerve nincsenek kétségeim.
Dr. Novoth Béla Gyermektraumatológiai Szekció Elnöke
A regisztrációhoz és a részletes program megtekintéséhez kattintson ide. |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| 18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care |
Rendezvény kezdete: 2019.11.04. | Rendezvény vége: 2019.11.05. |
| Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Onkológia, Hipertónia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Urológia, Nephrologia, Sebészet, Transzplantációs medicina, Allergológia, klinikai immunológia, Radiológia, Diabetológia, Belgyógyászat, Érsebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat |
| Tudományos információ: Tharani R |
| Címe: United Kingdom, London, |
| Tel: +442037691778 |
| E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org |
| Szervező: Tharani R |
| Címe: United Kingdom, London, |
| Tel: +442037691778 |
| E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org |
| Helyszín: Japan, Radisson Hotel Narita |
| A rendezvény Web oldala: https://pediatricnephrology.cmesociety.com/ |
| 18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care invites all the Pediatrics, Urology, Nephrology and other related students & professionals to gather for the grand meet up at Radisson Hotel Narita, Tokyo, Japan on November 18-19, 2019. We welcome your participation in this conference. Should you, in addition, desire to present your research, unique technique or clinical experiences, kindly submit us your abstract. This can be done by sending to the attention of the scientific committee at https://pediatricnephrology.cmesociety.com/abstract-submission The Abstracts of the conference will be published in the Conference Proceedings as well as Selected papers published in Journal of Nephrology & Renal Diseases. Download brochure https://pediatricnephrology.cmesociety.com/conference-brochure |
|
|
 |
| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| ESDR Future Leaders Academy 2019 |
Rendezvény kezdete: 2019.10.24. | Rendezvény vége: 2019.10.26. |
| Helyszín: Portugália, Porto, |
| A rendezvény Web oldala: http://esdr.org/educational-programs/future-leaders-academy/2019-future-leaders-academy |
“Inflammation at the gates”
2019 APPLICATIONS ARE NOW OPEN
Please complete the application as a Word document or PDF file and send to the address mentioned. Deadline for applications is Friday 3 May 2019, 17.00 CET. Program is at bottom of this page.
Overview
The ESDR Academy for Future Leaders in Dermatology has been held annually since 2011 and brings together around 25 of the most promising young skin scientists with established leaders in the field for a 3-day event. Mixing scientific exchange, career advice and mentoring, the Academy provides an essential platform for young, motivated scientists to move forward in their careers.
Objectives
The goal of this initiative is to encourage young gifted dermatologists to further pursue their academic careers through guidance and mentoring of established scientists in the field. Besides scientific sessions, there is a strong emphasis on encouraging young people to network and to exchange ideas. The Academy is an excellent opportunity for sponsoring companies to establish strong professional relationships with the next generation of leaders in dermatology.
General Information
The program is primarily open to European residents currently engaged in all areas of skin-related research (MD, PhD, Post-Doc, Resident etc). A limited number of places will be made available for participants residing outside Europe. Participants should be 40 years old or under by 1 November 2019. Exceptions may be made for career breaks, maternity/paternity leave etc.
Applications are reviewed on scientific merit by the ESDR Future Leaders Committee.
ESDR covers accommodation costs for all participants and travel costs for ESDR members. If you are not a member you may apply prior to the Academy. Participants must commit to staying for the entire duration of the Academy and should travel alone. All participants give oral presentations of their work and be expected to attend mentoring events. Past participants are not eligble for consideration. |
|
|
 |
| |
| Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
| Endobridge |
Rendezvény kezdete: 2019.10.24. | Rendezvény vége: 2019.10.27. |
| Helyszín: Törökország, Antalya, Regnum Carya Convention Center, Antalya |
| A rendezvény Web oldala: http://www.endobridge.org |
Helyszín: Regnum Carya Convention Center, Antalya
Klinikai esetek bejelentésének határideje: 2019.08.26.
Kedvezményes jelentkezés határideje: 2019.06.14.
További részletek, előzetes program, online regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: http://www.endobridge.org
Fő témák, melyekhez klinikai esetek bejelentését várják:
• Diabetes
• Lipids/Obesity
• Bone/Calcium
• Pituitary
• Thyroid
• Adrenal
• Male reproductive endocrinology
• Female reproductive endocrinology
• Neuroendocrine tumors
|
|
|
 |