Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság III. Szisztémás Amiloidózis Napok Továbbképző Tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2025.11.21.Rendezvény vége: 2025.11.22. Helyszín: Mátrafüred, Avar Hotel**** A rendezvény Web oldala: https://szan.clubservice-event.hu/ Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szisztémás Amyloidózis Napok, mely most is lehetőséget teremt, hogy interdiszciplináris, izgalmas szekciók keretein belül ismerjük és vitassuk meg a betegség diagnosztikájának, gondozásának jelen helyzetét, valamint megosszuk a legfrissebb ismereteket. A konferencia időpontja 2025. november 21-22. Helyszíne: Mátrafüreden az Avar Hotel**** Idén a szív amyloidosis gondozásával kapcsolatos tapasztalatokat külföldi szakember osztja meg velünk. A világszínvonalú, transztiretin amyloidosist érintő hazai alapkutatási eredményeket Perczel András professzor, az ELTE tanszékvezetője osztja meg a hallgatósággal, míg az AL-t érintő eredményeket Mikala Gábor Főorvos Úr foglalja össze. Külön szekciót szervezünk a vese amyloidosis témájának , külön szekcióban mutatjuk be a legfrisebb neurológiai ismereteket , valamint az amyloidosis diagnosztikájának igazán gyakorlati vonatkozásait is körbejárjuk. Természetesen nem maradhatnak el a nagy újdonságokat is magába foglaló, terápiával foglalkozó előadások sem, valamint a mindig nagy érdeklődésre számot tartó esetismertetések is megjelennek a programban. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kedvezményes jelentkezési határidő: 2025. szeptember 22. Csoportos szobafoglalás lemondási határideje: 2025. szeptember 22. Szállásfoglalás határideje: 2025. október 9. Jelentkezési határidő: 2025. november 12. A rendezvény weboldala: https://szan.clubservice-event.hu/ Szakmai program: https://szan.clubservice-event.hu/szakmai-informaciok/
Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság XX. Jubileumi Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2025.11.21.Rendezvény vége: 2025.11.22. Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hilton Budapest A rendezvény Web oldala: https://www.momot.hu/ A kétnapos tudományos ülésnek a Budai Várnegyedben található elegáns Hilton Budapest ad otthont. Időpont: 2025. november 21-22. Helyszín: Hilton Budapest (1014 Budapest, Hess András tér 1-3.) A jubileumi kongresszus kiváló alkalmat teremt az obezitológia legújabb tudományos eredményeinek, a klinikai gyakorlat tapasztalatainak, valamint a jövőbeni kihívásoknak a megvitatására. A rendezvény a szakterület legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit vonultatja fel, lehetőséget biztosítva az obezitológia terén már megszerzett tudás bővítésére és a szakmai kapcsolatok ápolására. A kongresszus tervezett főtémái: - Az obezitás legújabb kezelési stratégiái - A mozgásterápia szerepe a testsúlykontrollban és a társbetegségek megelőzésében - Az elhízás farmakoterápiás újdonságai - Az elhízás és kardiometabolikus következményei - Gyermekkori obezitás: megelőzés és kezelés - Az obezitás pszichoszociális vonatkozásai - Sebészeti beavatkozások szerepe az obezitás kezelésében - Dietetika és táplálkozástudományi innovációk A kongresszuson péntek 11.10 órai kezdettel kerekasztal beszélgetésen szerepel Kapu Tibor űrhajós, dr. Sydó Nóra társaságában. Moderátor: prof. dr. Bedros J. Róbert. Pénteken a tudományos program után 19.00-kor lesz az “Egészséges életért” MOMOT-díj átadása, majd ezt követően a gálavacsorán Mága Zoltán és zenekara, valamint vendégei szerepelnek, fergeteges előadásukkal. Kérjük, kísérje figyelemmel honlapunkat a frissülő információkért! Minden érdeklődőt szeretettel várunk a MOMOT XX. Jubileumi Kongresszusára! Prof. Dr. Bedros J Róbertelnök Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Dermatológiai Társulat MDT 98. Nagygyűlése és Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XXIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás (Budapest, 2025. november 20-22.)
Rendezvény kezdete: 2025.11.20.Rendezvény vége: 2025.11.22. Tudományos információ: Papp Zsombor Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: 1143 Budapest, Besnyői utca 13. I/1. Tel: +36 30/ 996 7081 E-mail: zspapp@convention.hu Szervező: Dr. Csoma Zsanett Renáta főtitkár és Prof. Dr. Wikonkál Norbert elnök Munkahely neve: Magyar Dermatológiai Társulat E-mail: secretary@derma.hu Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Novotel Budapest City & Budapest Congress Center A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MDT25/Koszonto Kongresszusi naptárÉrtesítés és absztrakt felhívás elektronikus postázása 2025. április 2. Tudományos összefoglalók beküldése >> 2025. június 30. Értesítés az előadások elfogadásáról 2025. július 30. Kedvezményes regisztráció >> 2025. október 25.! A Magyar Dermatológiai Társulat 98. Nagygyűlése 2025. november 20-22.
A kedvezményes regisztráció határidejét meghosszabbítottuk: 2025. október 25-ig !"Előadás megtartása, összefoglalók küldése: A kollegák előadás megtartására és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek.FIGYELEM! Az idei évben, az Experimentális szekció absztraktjait CSAK AZ ALÁBBI ANGOL NYELVŰ FELÜLETEN lehet feltölteni: https://www.convention.hu/Event/Abstract/MDT25EN KÖSZÖNTŐKedves Kollégák! A 2025-ös esztendő rendkívül izgalmasnak ígérkezik, társaságunk éves konferencia kínálatában számos színvonalas szakmai program szerepel. 2025. június 26-28. napjai között kerül megrendezésre éves kozmetológiai fórumunk Budapesten a nagymúltú nemzetközi szervezet, az International Academy of Cosmetic Dermatology-val közös szervezésben (>> ). Idén is Budapesten szervezzük a Magyar Dermatológiai Társulat legnagyobb éves rendezvényét, immáron 98. alkalommal. Nagygyűlésünk helyszíne a kiváló adottságokkal, megfelelő teremkapacitással rendelkező Novotel Budapest City Kongresszusi Központ lesz. Kongresszusunk arcául a 2025-ös esztendőben Melczer Miklós Professzor Urat választottuk, aki 1940-től 1962-ig vezette a Pécsi Bőrgyógyászati Klinikát. Nagy hangsúlyt helyezett a laboratórium fejlesztésére, bevezette az akkor rendkívül korszerűnek számító elektronmikroszkóp alkalmazását a bőrgyógyászati kutatások során. A demonstrációs gyűjteményt diákkal gyarapította, és a klinikai tanterem modernizálására is a támogatásával került sor. A már hagyományosnak számító tudományos- és továbbképző előadások, izgalmas esetbemutatások mellett, az idei évben kiemelt szerepet kap a mindennapi bőrgyógyászati praxisban felmerülő gyakorlati, terápiás nehézségeket okozó kórképek kezelési lehetőségeinek bemutatása is. Ismételten megrendezzük az Experimentális Dermatológiai Szekciót, amelynek keretén belül a hazai bőrgyógyászati kutató műhelyek legfrissebb kutatási eredményeinek prezentálására és megvitatására kerül sor. Terveink szerint a tudományos programban két új szekció bemutatkozására nyílik majd lehetőleg: a Teledermatológiai és a Bőrpatológiai Munkacsoport érkezik érdekes, magas színvonalú előadásokkal. A programban helyet kap a Kontakt Dermatitis Szekció is, és továbbra is nagy izgalommal várjuk a Dermatoszkópos szekció tartalmas, mindig nagy sikert arató vetélkedőjét. A szakmai programmal egyidőben megrendezésre kerül a XXIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás, és a hagyományos Szakdolgozói Szekció is. Természetesen az idei évben is átadásra kerül társulatunk Kaposi-emlékérme a hazai bőrgyógyászatban kiemelkedő tevékenységet végző kollégáink részére, valamint a Nékám-plakett, és idén is megválasztásra kerülnek szakmai szervezünk tiszteletbeli tagjai olyan külföldi bőrgyógyász kollégák közül, akik kiemelkedő szakmai, tudományos tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a bőrgyógyászat nemzetközi szinten történő műveléséhez és fejlődéséhez. A Magyar Dermatológiai Társulat 2025-ben Kenji Kabashima professzornak, a kyotoi Bőrgyógyászati Klinika vezetőjének adományozza a rangos Nékám-plakettet, tiszteletbeli tagként pedig Curdin Conrad professzort urat a lausanne-i egyetem Psorisasis Centrumának vezetőjét és Neil Rajan professzor urat, a newcastle-i egyetem Orvosi Genetikai Intézetének vezetőjét üdvözölhetjük felkért előadóink körében. A betegellátás és a kutatás területén egyaránt fontos szerepet kap a társszakmákkal való hatékony együttműködés és együtt gondolkodás. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságot üdvözölhetjük köreinkben, a 2025-ös Nagygyűlésen, így számos aktuális téma megbeszélésére nyílik majd lehetőség. Az idei Nagygyűlés kiemelt feladatai közé tartozik az MDT új vezetőségének megválasztása. Nagyon sok szeretettel várjuk kedves Kollégáinkat 2025. novemberében csodálatos fővárosunkban, Budapesten, a Magyar Dermatológiai Társulat 98. Nagygyűlésén.Prof. Dr. Wikonkál Norbert MDT elnökDr. Csoma Zsanett Renáta MDT főtitkár
Magyar Pszichiátriai Társaság MPT – Őszi Pszichiátriai Napok
Rendezvény kezdete: 2025.11.19.Rendezvény vége: 2025.11.21. Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Castle Hill Kedves Kollégák! Az MPT Elnöksége nevében örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy egy új hagyományt kívánunk teremteni az MPT - ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK megrendezésével, amelyre először idén, 2025. november 19-21. között kerül sor a Hotel Mercure Castle Hill ben. A rendezvény az OFTEX rendszerében akkreditált, pontértéke 40. A program célja, hogy a pszichiátria legújabb eredményeit és izgalmas témáit a szakmai közösség számára elérhetővé tegye, interaktív formában. Az előadások mellett tudományos műhelyek és kerekasztal-beszélgetések is helyet kapnak, melyek lehetőséget biztosítanak az aktív párbeszédre. ELŐADÓINK NÉVSORA A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL Boldogkői Zsolt, Csukly Gábor, Gonda Xénia, Herold Róbert, Kéri Szabolcs, Máttyássy Adrienn, Pászthy Bea, Purebl György, Rihmer Zoltán, Réthelyi János, Simon Mária. Hamarosan jelentkezünk a részletes programmal. Várjuk minden Kollégánkat a konferenciára! Üdvözlettel: a Tudományos Szervező Bizottság Szekeres György (elnök), Álmos Péter, Csukly Gábor, Molnár Károly, Osváth Péter
Magyar Pszichiátriai Társaság SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika az őszi félév utolsó előtti tanfolyama - Addiktológiai kórképek korszerű ellátása
Rendezvény kezdete: 2025.11.18.Rendezvény vége: 2025.11.18. Jelentkezés, regisztrációs díj, egyéb tudnivalók a honlapunkon ill. az OFTEX portálon olvashatók: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika folyamatos orvostovábbképző programjai https://www.oftex.hu Témakörök:Nyírő-OPAI addiktológiai modellje - dr. Olasz Anna (Nyírő) Alkohol megvonás klinikai managementje - dr. Szily Erika (SE PPK) Felépülés és Közösségi addiktológia - az előadó személyében változás történt, dr. Bodrogi Andrea látogat el hozzánk (Ébredések Alapítvány) Szakmacsoportok: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi klinikai pszichológia, igazságügyi orvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, neuropszichológiai szakpszichológia, orvosi pszichológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, pszichiátria, pszichoterápia
Magyar Fejfájás Társaság 2024 World Critical Care and Anesthesiology Conference
Rendezvény kezdete: 2024.10.18. 09:00Rendezvény vége: 2024.10.19. 17:00 Tudományos információ: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, E-mail: criticalcongress@episirus.org Szervező: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, E-mail: info@episirus.org Helyszín: JAPAN, 530-0000 OSAKA, Episirus Scientifica A rendezvény Web oldala: https://criticalcongress.episirus.org/ Episirus Scientifica welcomes you to attend 2024 World Critical Care and Anesthesiology Conference (2024 WCAC) to be held during October 18-19, 2024 around the theme ‘Explore global health issues and initiatives related to critical care and anesthesia’. This international meet (2024WCAC) anticipates hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers and poster presenters besides delegates around the world. This conference is perhaps a giant event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved in Critical Care and Anesthesiology. It will be a wonderful opportunity for all the delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world-class critical care, Anesthesia, trauma and Medical Associations.
2024 World Critical Care & Anesthesiology Conference (2024 WCAC) is a premiere educational event which is designed to advance knowledge and expertise in trauma and critical care that rotate between continents and are organized in collaboration with national and international Anesthesiologic, Pulmonary, Thoracic and Critical Care societies and associations. This International Congress 2024 World Critical Care & Anesthesiology Conference October 18-19, 2024. The conference is targeted to the international Critical Care Medicine community as well as other healthcare professionals involved in multidisciplinary critical care surgical challenges; For every community, there continues to be a need for surgical and medical teams to evaluate and treat the severely injured patients. It is appropriate that this Critical Care and Anesthesiology Conference Congress take the action of leading a continuing education venue for the complex operative and critical care surgical challenges and become the epitome of such series. The 2024 World Critical Care & Anesthesiology Conference (2024 WCAC) will be organized around the theme ‘Scientific advancement and exploration in Critical Care and Anesthesiology’
Few Topics which will be covered:
• Critical Care and Anesthetic Challenges
• Advances in Critical Care Technology
• Anesthesia for high risk patients
• ECMO
• Critical Care and Emergency Medicine
• Trauma and Anesthesiology
• Trauma Intensive Care
• Interventional Pulmonology
• Obstetric Anaesthesia
• Transplant Anesthesia
• Perioperative & Ambulatory Anaesthesia
• Pain and Regional Anesthesia
• Thoracic Surgery and Cardiac Anesthesia
• Pediatric Anesthesia and Pediatric Critical care
• Neuro Anesthesia and Neurocritical care
• ICU Management and Practice
• Pulmonary Hypertension
• Cardiac, Thoracic & Vascular
• Respiratory Care
• Neuroscience
• Global Health, Education and Development
• Research, Safety, Quality, and Sustainability
• Technology, Pharmacology & Artificial Intelligence
Target Audience:
Critical care and trauma surgeons
General surgeons
Emergency physicians
Anesthesiologists
Pulmonologists
Trauma coordinators
Surgical residents
Thoracic surgeons and cardiologists
Trauma and Critical Care Nurses
Physician assistants
Allergist & immunologist
Intensivists
Respiratory care specialists
Internists
Physicians
Advocates and researchers in public health and health promotion administrators
Training Institutes
Industry professionals
Researchers
Fellows or Postdoctoral Students
Therapists
Emeritus
Young Research Scientists
Business Delegates
Medical Students
Device Manufacturing Companies
Associations and Societies
Magyar Fejfájás Társaság 2024 World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024,EDCC)
Rendezvény kezdete: 2024.10.18.Rendezvény vége: 2024.10.19. Tudományos információ: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, E-mail: endocrine@episirus.org Szervező: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, E-mail: info@episirus.org Helyszín: JAPAN, 530-0000, N/A Episirus Scientifica welcomes you to attend 2024World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024EDCC) to be held during October 18-19, 2024, in Osaka, Japan around the theme “Bridging Science and Clinical Practice”. This international meet (2024EDCC) anticipates hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers and poster presenters besides delegates around the world. This conference perhaps a giant event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved in Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Health. It will be a wonderful opportunity for all the delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world-class Endocrinology, Obesity and Medical Associations.
2024 World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024EDCC) is a premiere educational event which is designed to advance knowledge and expertise in endocrine and obesity that rotate between continents and are organized in collaboration with national and international endocrinology and obesity societies and associations. This International Congress 2024EDCC is going to be held at Osaka, Japan during October 18-19, 2024.The conference is targeted to the international Endocrinology community as well as other healthcare professionals involved in multidisciplinary endocrine, diabetic, cardiovascular and metabolic challenges
Focus Areas / Session Topics
\
Clinical Endocrinology
Molecular Endocrinology
Endocrine Oncology, Endocrine Connections
Hypertension
Diabetes, Endocrine and Metabolism
Obesity
Cardiovascular Disorders
Neuroendocrine
Pediatric Endocrine
Nutrition and Lifestyle
Thyroid Disorders
Reproductive endocrinology
Diabetes, Obesity, Metabolism and Nutrition
Calcium and Bone
Adrenal and Cardiovascular Endocrinology
Environmental Endocrinology
Clinical Endocrinology
Endocrine related Cancer and Tumors
Neuroendocrinology and NET (neuroendocrine tumor)
Reproductive and Development Endocrinology
Thyroid
Cardiovascular medicine
Precision Medicine
Transgender Medicine and Research
Endocrinology and Genetics
Target Audiences
• Endocrinologists
• Pediatric endocrinologists
• Neuroendocrine Specialists
• Reproductive endocrinologists
• Primary care physicians
• Thyroid
• Andrologist and Gynecologists
• Diabetologists
• Cardiologists
• Nutritionists and Metabolic Specialists
• Other health professionals, such as nurses, physician’s assistants, and other clinicians who care for individuals with endocrine diseases
Magyar Fejfájás Társaság 2024 World Pediatrics Conference
Rendezvény kezdete: 2024.10.18.Rendezvény vége: 2024.10.19. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Tudományos információ: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, 19803 Wilmington, 3911 Concord Pike E-mail: pediatrics@episirus.org Szervező: Morris Silvia Munkahely neve: Episirus Scientifica Címe: USA, 19803 Wilmington, 3911 Concord Pike E-mail: pediatrics@episirus.org Helyszín: USA, 19803 Wilmington, 3911 Concord Pike, Episirus Scientifica A rendezvény Web oldala: https://pediatrics.episirus.org/ Episirus Scientifica welcomes you to attend 2024 World Pediatrics Conference (2024WPC) to be held during October 18-19, 2024 in Osaka, Japan around the theme ‘Scientific advancement and exploration in Pediatrics and Neonatology’ accredited with CPD credits which enable the professionals from worldwide to exchange their views on a wide variety of topics affecting child care and those suffering from pediatric diseases around the world. Since Genetic variance, developmental issues and Congenital defects are of a greater concern to pediatricians, we will be exploring more into these fields. This international meet (2024WPC) anticipates hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers and poster presenters besides delegates around the world. This conference perhaps a giant event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved in Pediatric and Neonatal care. It will be a wonderful opportunity for all the delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world-class Pediatric and Medical Associations.
Few Topics which will be covered:
Pediatric Biochemistry
Pediatric Epilepsy
Pediatric Genetics
Neonatology and Pediatric Intensive Care
Pediatric Infectious Diseases
Pediatric Neuroradiology
Child Nutrition
Pediatric Immunology
Pediatric Allergy and Dermatology
Pediatric Cardiology
Pediatric Psychology and Adolescent Medicine
Pediatric Neurology
Pediatric Hematology and Oncology
Pediatric Emergencies and many more
Target Audience:
Pediatrician
Pediatirc Cardiologists
Pediatric Neurologists
Pediatric Researchers
Pediatric Scientists
Pediatric Nurses
Pediatric Dermatologists
Pediatric Faculty
Medical Colleges
Pediatric Physicians
Training Institutes
Industry professionals
Researchers
Fellows or Postdoctoral Students
Therapists
Emeritus
Young Research Scientists
Business Delegates
Medical Students
Device Manufacturing Companies
Pediatric Associations and Societies
Magyar Gyermekorvosok Társasága 2024 World Pediatrics Conference
Rendezvény kezdete: 2024.10.18.Rendezvény vége: 2024.10.19. Helyszín: Osaka, ANA Crowne Plaza Osaka A rendezvény Web oldala: https://pediatrics.episirus.org/ On behalf of 2024 World Pediatrics Conference , we are thrilled to extend our warm invitation to the members of Hungarian Pediatric Association to join us for the upcoming Pediatrics Conference. Date: October 18-19, 2024Location: ANA Crowne Plaza Osaka Website: https://pediatrics.episirus.org/ Our conference aims to bring together renowned experts, clinicians, researchers, and industry professionals in the field of Pediatrics and neonatology. It promises to be an exceptional event filled with enriching educational sessions, thought-provoking discussions, and networking opportunities. As a valued member of the Society, we are delighted to offer an exclusive group discount to encourage your society and its members to attend. By taking advantage of this offer, you and your colleagues can avail 20% off the regular registration fee. We encourage you to spread the word and invite as many members as possible to make the most of this opportunity. We truly believe that the Pediatrics and neonatology Conference will provide immense value to your society's members, fostering professional growth and knowledge exchange. Should you have any queries or require further assistance, please do not hesitate to contact our conference organizing team at pediatriccongress@episirus.org . We are here to support you in every possible way. Together, let's advance the field of Pediatrics and neonatology for the betterment of patient care.