Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 14. Debreceni Aneszteziológiai Napok (2016.10.13-15.)
Rendezvény kezdete: 2016.10.13.Rendezvény vége: 2016.10.15. Szakterület(ek): Andrológia
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Közpomt A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/DAN2016 Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!
Érdekes visszapörgetni az elmúlt 14 esztendő DAN-jainak programját, mert jól látható belőle, hogy a visszajelzésekből és látogatottsági adatokból okulva hogyan alakultunk át tisztán elméleti, tematikus konferenciából a témareferálókat és a gyakorlati alapú kurzusokat ötvöző tudományos rendezvénnyé. Munkatársaimmal együtt hisszük és bízunk benne, hogy az idei program is elnyeri majd a hazai aneszteziológusok és intenzív terápiában dolgozó szakemberek érdeklődését és szeretetét.
Elméleti előadásaink fókuszában idén olyan hangsúlyos témák állnak, mint az ARDS, a perioperatív folyadékterápia, a perioperatív szerv-protekció és az intenzív osztályos monitorozás. Ezek mellett a korábbi évekhez hasonlóan igyekeszünk gyakorlat-oritentált kurzusokkal kielégíteni a kollégák igényeit. A már hagyományosnak tekinthető agyhalál és donorellátás és a haemostasis és vérzéscsillapítás kurzus mellé „az idők szavára hallgatva” ultrahangos kurzust és ALS kurzust is szerepeltetünk a programban. Ez utóbbi aktualitását az ERC közelmúltban megjelent új ajánlása is aláhúzza, továbbá az is, hogy intézetünk munkatársai lázasan dolgoznak egy újraélesztéssel foglalkozó kézikönyv szerkesztésén. Tavaly nagy sikere volt a bronchoscopos kurzusunknak, amelyből azonban a létszámkorlát miatt sokan kimaradtak - ezt a hiányt is igyekszünk orvosolni.
A Pro Anaesthesia Debreceniensi oklevél idei kitüntetettjei Dr. Velkey György Főorvos (MRE bethesda Kórház) és Prof. Bíró Péter (UNI Zürich) lesznek. Mindketten ezer szállal kötődnek a debreceni anesztéziához, szeretetük és együttműködésünk mindannyiunk számára nagy megtiszteltetés.
Idén is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy testnek és léleknek is maradandó emléket jelentő DAN-t rendezzünk. Szeretettel várunk mindenkit!
Prof. Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
A Kongresszus helyszíne:
Kölcsey Központ (4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.)
Kedvezményes jelentkezés határideje:
2016. szeptember 10.
Akkreditáció:
DE/2016.II/00154-es kódszámon, akkreditált.
Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 50 kreditpont szerezhetnek, s a kreditpontok az OFTEX portálon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti pontszámként kerülnek jóváírásra.
A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 41–50 pontig minősített továbbképzés esetén: 20 pont.
Bővebb információ és online jelentkezés >>
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság XIII. Kongresszusa (Visegrád, 2016.10.13-15.)
Rendezvény kezdete: 2016.10.13.Rendezvény vége: 2016.10.15. Szakterület(ek): Haematologia, haemostaseologia
Helyszín: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, ILVANUS HOTEL és rendezvényközpont A fennállásának 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság 2016. október 13-15-én Visegrádon, a SILVANUS HOTEL és rendezvényközpontban ((H-2025 Visegrád, Fekete-hegy)rendezi XIII. Kongresszusát, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.
ABSZTRAKTBEJELENTÉSI HATÁRIDÕ: 2016. május 15.
KEDVEZMÉNYES JELENTKEZÉSI HATÁRIDÕ: 2016. május 31.
További részletes információk a meghívóban >>
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Pain Management - The Science Behind (Budapest, Pesti Vigadó, 2016.10.13-15.)
Rendezvény kezdete: 2016.10.13.Rendezvény vége: 2016.10.15. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Helyszín: Budapest, Pesti Vígadó Az International Association for the Study of Pain (IASP) jelenlegi és korábbi elnökén kívül eminens szaktekintélyeket kértek fel előadónak a fájdalom terápia mind elméleti mind pedig gyakorlati vetületeinek összefoglalására.
A kongresszuson jelentős részvételre számítanak, részvételhez csak a mellékelt űrlap kitöltése szükséges.
Az előzetes tudományos program letölthető ide kattintva >>
Jelentkezési lap >>
Magyar Dermatológiai Társulat 5CC - 7th 5 Continent Congress
Rendezvény kezdete: 2017.08.31.Rendezvény vége: 2017.09.03. Szervező: Hannah Wolff Senior Event Coordinator Munkahely neve: Logi-Vent GmbH · US Office, San Francisco Címe: www.logi-vent.de Tel: +1 415 510 9985 Fax: +49 4241 - 93 32 65 E-mail: hannah_wolff@logi-vent.de Helyszín: Spanyolország, 08028 Barcelona, Av. Diagonal, 661-671,, Palau de Congressos de Catalunya A rendezvény Web oldala: http://www.5-cc.com/barcelona-2016/home/ 1. Important Deadlines
Abstract submission: May 31, 2016
Abstract evaluation: June 30, 2016
Early bird registration: by May 1, 2016
Late date registration: by August 30, 2016
On site registration: from August 31, 2016
Hotel reservation deadline: April 30, 2016
2. What is the official meeting language and will there be simultaneous translation?
The official language of the meeting is English. Further information on simultaneous translation will be available soon.
Magyar Immunológiai Társaság Symposium - Defects of the innate immune system in autoinflammation and autoimmunity
Rendezvény kezdete: 2017.08.31.Rendezvény vége: 2017.09.01. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Germany, Dresden, A rendezvény Web oldala: http://www.kfo249dresden.de/Symposium 3rd International Scientific Symposium of the Clinical Research Group 249 on "Defects of the innate immune system in autoinflammation and autoimmunity" organized by Angela Rösen-Wolff, Min Ae Lee-Kirsch and Axel Roers which will be held from Thursday, August 31, to Friday, September 1, 2017 at the Center for Regenerative Therapies Dresden, Germany.
The symposium aims at bringing together scientist from diverse fields to discuss the latest scientific developments in the field of autoinflammation and autoimmunity with a particular focus on novel cell-intrinsic disease mechanisms.
Flyer >>
Preliminary program >>
Website >>
Magyar Dermatológiai Társulat ISA München 2017 - 5th Munich International Summer Academy of Practical Dermatology
Rendezvény kezdete: 2017.07.25.Rendezvény vége: 2017.07.29. Tudományos információ: Professor Thomas Ruzicka (Congress President) Munkahely neve: Department of Dermatology, University of Munich Címe: Frauenlobstrasse 9-11 / Thalkirchner Strasse 48
80337 Munich
Germany Munkahely neve: INTERPLAN Fortbildungswoche GmbH Címe: Landsberger Strasse 155
80687 Munich
Germany Tel: +49 (0)89 54 82 34-73 Fax: +49 (0)89 54 82 34-42 E-mail: Email: isa@interplan.de Helyszín: Germany, München, A rendezvény Web oldala: http://isa2017.com/ Connecting the Global Dermatological Community:
The 5th gathering of international experts and colleagues is planned for July 2017 and we extend this invitation to you to join us in Munich. ISA 2017 will once again present a unique and exciting platform where different cultures with a variety of approaches to skin diseases, varying access to and availability of treatment protocols, products and equipment will meet, learn and exchange. Emphasis is placed on the practical treatment of skin diseases, important in daily practice.
The entire spectrum of practical dermatology will be addressed including paediatric dermatology, infectious diseases, dermatosurgery, geriatric dermatology, aesthetic dermatology, laser treatment, leg ulcers and wound healing, dermatopathology, eczema, psoriasis, rosacea, photodynamic therapy, fillers and botulinumtoxin, trichology. The highly successful Master Classes and hands-on courses will be on offer again.
Registration: Online registration will be available in early December 2016. Watch this space for details concerning registration fees and course offer. Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Immunológiai Társaság 13th World Congress on Inflammation (London, UK, July 8th-12th, 2017)
Rendezvény kezdete: 2017.07.08.Rendezvény vége: 2017.07.12. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: UK, London, Hilton London Metropol Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.wci2017.org This congress is organized every two years by the International Association of Inflammation Societies.
This congress brings together a large number of immunology researchers to dicuss the latest developments in inflammation research, including cancer, fibrosis, and ageing, as well as traditional inflammatory diseases. You may find more information about our scientific program and abstract submission at our website: http://www.wci2017.org >>
Extended abstract submission deadline: May 22nd, 2017.