Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE 90. éves jubileumi vándorgyűlése
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.07. Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: Budapest, A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE:
Danubius Hotel Helia****
1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.
REGISZTRÁCIÓ:
A vándorgyűlésre való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról:
http://congress-service.hu/rendezveny/mre2018
Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.
A programtervezet letölthető ide kattintva
A Vándorgyűlés támogatói megtekinthetőek ide kattintva
KÖSZÖNTŐ:
A Magyar Reumatológusok Egyesülete 1928-ban jött létre, így 2018-ban a 90. születésnapját ünnepli.
Ehhez a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan ebben az évben ünnepélyes, számos tekintetben különleges és meglepetésekkel teli vándorgyűlést tervezünk. Az MRE idei vándorgyűlését Budapesten, a Hotel Heliában rendezzük 2018. október 4-7. között.
Külön nagy megtiszteltetés, hogy az EULAR évente rendezett Posztgraduális Kurzusát 2018.
október 1-3. között , tehát a vándorgyűléshez kapcsolódóan, ugyancsak a Hotel Héliában rendezi.
Ezen a szakmai kiválóságai tartanak továbbképző előadásokat. Mindent megteszünk, hogy minél több hazai reumatológus rezidens, szakorvosjelölt és szakorvos hallgathassa meg a kiváló előadásokat.
A jubileumi MRE vándorgyűlés október 4-én reggel kezdődik. Erre a jeles alkalomra az egyesület 19 külföldi tiszteletbeli tagját hívtuk meg, hogy velünk ünnepeljenek. A 19 meghívott nemzetközi
szaktekintély és több magyar vezető kutató közreműködésével csütörtökön egész nap és pénteken
délig kutatási előadásokból álló kaleidoszkópot rendezünk. Csütörtök este ünnepélyes megnyitó, az elmúlt 10 év reumatológiai történetét bemutató eloadások, meglepetés eloadás, majd a reumatológus és szakdolgozó kollégák gyermekei közremuködésével kulturális műsor formájában ünnepeljük meg a jubileumot. Ugyancsak ekkor avatjuk tiszteletbeli taggá Annamaria Iagnocco, Mikecz Katalin és
Johannes Bijlsma professzorokat.
A „hagyományos” MRE vándorgyűlés október 5-én pénteken ebéd után kezdődik és vasárnap
délutánig tart. Ennek formátuma a megszokottnak felel meg. Néhány szakmai kerekasztalt (pl. gyermekreumatológia, a célzott terápia speciális szempontjai) tervezünk. Emellett párhuzamosan
az MRSZE is megtartja éves kongresszusát és betegfórumot is tervezünk.
A vándorgyűlésen adjuk át a Bozsóky-emlékérmeket, a Petrou Petros-díjat, a de Chatel-díjat és a Díszokleveleket is.
Minden kedves Kolléganőt és Kollégát szeretettel várunk Budapestre az MRE 90. éves születésnapi vándorgyűlésére!
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
az MRE és a kongresszus elnöke
Prof. Dr. Kiss Emese
az MRE főtitkára
Magyar Ortopéd Társaság Hajlító- és feszítőínsérülések ellátási stratégiái a kézen és varrattechnika gyakorlati kurzus
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.04. Helyszín: 1082 Budapest, Ortopédiai Klinika, Üllői út 78/B A kurzus időpontja: 2018. október 4.
Helyszín: Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, 1082 Budapest, Üllői út 78/B
Jelentkezés: az OFTEX portálon >> keresztül!
Kedves Kollégák!
A kézsebészet iránt érdeklődőknek ajánljuk hajlítóín varrattechnikák GYAKORLATI elsajátítását célzó tanfolyamunkat - „Hajlító- és feszítőínsérülések ellátási stratégiái a kézen és varrattechnika gyakorlati kurzus”. A tanfolyam során résztvevőink az elméleti képzés anyagát hajlító/feszítőín modellen gyakorolhatják. A tanfolyam során az elméleti képzés magába foglalja: A kéz hajlítóínrendszerének anatómiáját, sérüléseit, a hajlítóínvarrat típusokat , a hajlítóinvarratok biomechanikáját, locking/non-locking technikákat, a primer ínvarratok indikációit, a gyűrűszalagok szerepét a hajlítóínsérülésekben, a hajlítóínsérülések ellátását a Verdan zónák alapján, a gyermekkori hajlítóínsérüléseket, szövődménylehetőségeket, a halasztott hajlítóín ellátás indikációit és technikáit. Az extensorapparátus anatómiáját, sérüléseit, az ínvarratok típusait, ellátási stratégiákat a Verdan-zónák alapján. A gyakorlati képzés során minden részvevő saját felnőtt illetve gyermek hajlítóín modellen gyakorolhatja a különböző típusú magöltéseket (Locking Kessler/Pennington), epitendinosus öltéseket(egyszerű/Silfverskjiold), illetve az extensorapparátus varrattechnikáit.
Amennyiben tanfolyamunk felkeltette érdeklődését, várjuk jelentkezését!
Üdvözlettel,
dr. Hetthéssy Judit Réka
kézsebész
egyetemi tanársegéd
Semmelweis Egyetem
Ortopédiai Klinika
06206663705
Magyar Kardiológusok Társasága A Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 26. kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2018.10.04.Rendezvény vége: 2018.10.06. Tudományos információ: Dr. Lupkovics Géza Munkahely neve: Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Kardiológia Osztály Helyszín: 8749 Zalakaros, Üdülő sor 1. A rendezvény Web oldala: https://mktintervencio.misandbos.hu/ Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Munkacsoportjának 2018. évi Vándorgyűlését a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kardiológiai Osztálya szervezheti meg.
Fontos határidők: Kedvezményes jelentkezési határidő: 2018. szeptember 3. Absztrakt beküldési határidő: 2018. szeptember 15.
Továbbképzési pontérték: Folyamatban
Jelentkezés: mktintervencio.misandbos.hu
-----
További információ a kapcsolódó dokumentumban.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Gyermekorvosok Társasága Az Osztrák Gyermekorvos Társaság 53. éves Nagygyűlése (Eisenstadt, 2015.09.24-26.)
Rendezvény kezdete: 2015.09.24.Rendezvény vége: 2015.09.26. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Ausztria, Eisenstadt, Eszterházy Kastély A rendezvény Web oldala: http://www.paediatrie2015.at/ Az Osztrák Gyermekorvos Társaság 2015. szeptember 24-26. között Eisenstadtban, az Eszterházy Kastélyban tartja 53. Nagygyűlését, melyre szeretettel invitálják a magyar kollégákat is.
További részletes információk, online regisztráció és program a rendezvény weboldalán>>
Magyar Dermatológiai Társulat EAAD 2015 - 5th Congress of Euro-Asian Association of Dermatovenerologists
Rendezvény kezdete: 2015.09.18.Rendezvény vége: 2015.09.20. Tudományos információ: Andris Rubins, MD,PhD , Professor and Chairman, President of the 5th EAAD Congress Munkahely neve: Department of Dermatovenerology University of Latvia E-mail: info@eaad2015riga.org Helyszín: Latvia, National Library of Latvia Riga, 3 M&, 363;kusalas Street A rendezvény Web oldala: http://www.eaad2015riga.org/ Dear Colleagues,
It is my great pleasure to inform your association about wonderful event
– 5th Congress of Euro-Asian Association of Dermatovenerologists (EAAD)
- what will take part in the capital of Latvia – Riga, September 18-20,
2015.
Many prominent well-known dermatologists from the Baltic States, Europe,
Asia and the rest of the world have been invited and included as the
speakers.
Keeping its historical identity Riga has been constantly growing in the
fields of economy and culture during last years. Coordinated transport
system with a large international airport, regular train, ferry and bus
traffic with the largest European cities, modern hotels equipped with
all the necessary work and leisure, Latvian National Library is just few
minutes walking from all major hotels, hundreds of pubs and restaurants
as an energy sources for the Congress delegates, as well as polite and
friendly citizens ready to help guest of the city, Riga is the best
place for the 5th EAAD Congress.
Official language
English language. Translation to Russian language will be provided.
Certificate of attendance
A Certificate of attendance will be available at the Registration Desk on request.
Exhibition
A commercial and technical exhibition will take place in the Conference Centre of the National Library of Latvia on the 18th, 19th and 20th of September.
Poster exhibition
Poster exhibition will take place in the Conference Centre of the National Library of Latvia on the 18th, 19th and 20th of September.
ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: April 30, 2015.