Magyar Radiológusok Társasága MRT-MRAE közös kongresszus
Rendezvény kezdete: 2025.06.19.Rendezvény vége: 2025.06.21. Helyszín: Szeged, A rendezvény Web oldala: https://asszisztencia.hu/radiologia/2025 Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Magyar Radiológusok Társasága és a Magyar Radiográfusok Egyesülete 2025. június 19–21. között ismét közösen rendezi kongresszusát Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (TIK). A konferencia mottója: Életmentő Szűrések A rendezvény programjában hangsúlyos szerepet kap az onkoradiológiai, a mellkasi képalkotás, de beszélünk intervenciókról, MR biztonságról és sugárvédelmi kérdésekről is. Az onkoradiológiai szekcióra szeretettel várjuk onkológus, míg a neuroimmunológiai szekcióra neurológus kollégáinkat is. A konferencia keretein belül szatellita szív CT és virtuális colonoscopia tanfolyamokat is szervezünk, amelyek gyakorlati betekintést nyújtanak a legmodernebb technológiák alkalmazásába. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy számos külföldi előadó, köztük az Európai RadiológusTársaság vezetőségi tagjai és az Európai Radiográfus Egyesület elnökségi tagja is elfogadták meghívásunkat, így az esemény valóban nemzetközi lesz. A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) is képviselteti magát. Természetesen készülünk társasági programokkal is, hiszen a konferenciák ízét a kávészünetek és esti programok beszélgetései adják meg. A meghívó letölthető ide kattintva A program megtekinthető ide kattintva További részletek, online regisztráció a Kongresszus honlapján: https://asszisztencia.hu/radiologia/2025 Szegeden júniusban szép az idő — ünnepeljük együtt az MRT 32. és az MRAE 25. kongresszusát! Szeretettel várjuk Önöket!

Magyar Ortopéd Társaság Magyar Ortopéd és Traumatológus Társaság I. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2025.06.25.Rendezvény vége: 2025.06.26. Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47., Semmelweis Egyetem, Elméleti Orvostudományi Központ Témajavaslatok 1. Csípősebészet Robot-asszisztált, PSI és minimál invazív technológiák a primer és revíziós csípőprotézis műtétekben Nagy igénybevételű sportolók csípőízületi betegségeinek sebészi és konzervatív kezelése Protézisválasztás hatása a hosszútávú eredményekre primer és revíziós protetikában Gyorsított rehabilitáció (Fast-track) és a korai mobilizáció szerepe a funkcionális kimenetel javításában Törésminta változása combnyaktörések esetén-oszteoporotikus törések Dual mobility rendszerek indikációja csípőtáji törések esetén Augmentálható tomportáji implantátumok 2. Térdsebészet Keresztszalagpótlás legújabb technikái és biológiai augmentáció Robotika és PSI a térdprotézis-beültetésben: indikációk és valós klinikai előnyök Porcfelszínképzés és meniscuspótlás új lehetőségei Új irányzatok a térdprotézis műtétek perioperatív rehabilitációjában 3. Váll- és könyöksebészet Glenohumeralis instabilitás modern kezelési elvei Akut és krónikus AC ízületi ficamok ellátása Rotátorköpeny rekonstrukció és rehabilitáció Vállprotézis kiterjesztett indikációval (fiatalok, poszttraumás artrózis, csontdefektus) technika, eredmények Könyöktáji szalagsérülések, Proximális radiustörések Scapulatörések 4. Tumorsebészet Korszerű szövetpótlási lehetőségek mozgásszervi tumor műtétek során (protézis, custom made implantátumok, biológiai rekonstrukció) A posztoperatív rehabilitáció kérdései tumorsebészeti műtétek után 5. Gerincsebészet Akut, illetve sürgősségi gerincsebészeti állapotok Gerincdeformitás - szűréstől műtétig A derékfájás multidiszciplináris megközelítése Spinalis infekciók hazai helyzete 6. Gyermekortopédia és traumatológia Gyermekkori csípőbetegségek korszerű diagnosztikája és kezelése Növekedési porc körüli műtétek és deformitás-korrekciós lehetőségek Cerebralis paresis ortopédiai kezelése – modern műtéti technikák Modern technikák a gyermek mozgásszervi rehabilitációban 7. Boka- és lábsebészet Arthroszkópia lehetőségei a boka és lábsebészetben Szalagsérülések és instabilitás a boka körül Korrekciós osteotomiák 8. Szeptikus mozgásszervi sebészet Multidiszciplináris infekciókezelés: diagnózistól kezelésig-PJI-FRI: szeptikus munkacsoport 9. Fiatal ortopéd és traumatológus előadások A PhD munka keretében végzett és a klinikai munka feldolgozását bemutató előadások külön szekcióba kerülnek beosztásra és külön kerülnek értékelésre
Magyar Dermatológiai Társulat IACD 2025 - MDT Kozmetológiai Szekció Kongresszusa (2025.06.26-28.)
Rendezvény kezdete: 2025.06.26.Rendezvény vége: 2025.06.28. Tudományos információ: Prof. Dr. Wikonkál Norbert egyetemi tanár, MTA doktora és Prof. Dr. Holló Péter egyetemi tanár, MTA doktora, a kongresszus társelnökei Munkahely neve: Magyar Dermatológiai Társulat Címe: 1085 Budapest, Mária u.41. Szervező: Papp Zsombor cégvezetõ és Lukács Szilivia regisztrációs menedzser Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., Várkert Bazár Tel: (+36 30) 996 7081 E-mail: zspapp@convention.hu Helyszín: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6., Várkert Bazár A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/IACD25HU/Koszonto International Academy of Cosmetic Dermatology (IACD) és a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) Kozmetológiai Szekció XXIII. KongresszusaKedves Kollégák! A Magyar Dermatológiai Társulat 2025. júniusi Kozmetológiai Konferenciája új fejezetet nyit az MDT hazai rendezvényeinek sorozatában, ugyanis – nemzetközi szintre lépve – partnerszervezetünkkel, az amerikai központú International Academy of Cosmetic Dermatologyval együttműködésben szervezzük meg. A Kozmetológiai Konferencia mintegy negyedszázados hazai története, az IACD nemzetközi konferenciáinak hosszú sora és az együttműködő szervezetek kiemelkedő szakmai háttere a garancia arra, hogy minden szempontból különleges és inspiráló szakmai programon vehetnek részt. A konferencián áttekintjük és bemutatjuk az esztétikai bőrgyógyászat legújabb trendjeit, innovációit, illetve a gyakorlati alkalmazásuk fontos kérdéseit, a töltési technikáktól és a szálas eljárásoktól kezdve a botulinumtoxin alkalmazásán át az esztétikai lézerekig. Közben kitekintünk olyan határterületekre is, mint például az aktinikus keratózis kezelése. Kiemelt figyelmet szentelünk a gyakorlati tudás átadásának is, ezért a programban szerepelnek kiscsoportos tréningek, workshopok is, amelyeken a résztvevők első kézből szerezhetnek fontos tapasztalatokat egy-egy kezeléstípusról vagy eljárásról. A konferencia helyszíne ugyancsak különleges: a budai Várnegyed szívében található, közelmúltban megújult Várkert Bazár lenyűgöző építészeti eleganciájával és történelmi környezetével méltó háttér a rendezvényhez. Ez az egyedülálló lokáció kivételes inspiráció nemcsak a szakmai programokhoz, hanem a hazai és nemzetközi kapcsolatépítéshez is. Hisszük, hogy Budapest egyedülálló vonzereje, a két orvosszakmai szervezet összefogásával összeállított magas színvonalú szakmai program, valamint a különleges kiállítói mix hozzájárul ahhoz, hogy résztvevőink számára ez a rendezvény egyszerre legyen kiemelkedő szakmai továbbképzési-tapasztalatszerzési lehetőség, és felejthetetlen élmény. Szeretettel várjuk Önöket. Tisztelettel: Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklós a szervezőbizottság elnöke az MTA doktora főigazgató Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház a Semmelweis Egyetem egyetemi tanáraRegisztráció >> Tervezett program (angol nyelven) >>

Magyar Immunológiai Társaság EFIS-EJI Course on: Innate Immunity: from Evolution to Revolution (Sorrento /Naples/, Italy, 31 Oct-4 Nov. 2012)
Rendezvény kezdete: 2012.10.31.Rendezvény vége: 2012.11.04. Munkahely neve: Effe Erre Congressi Címe: http://www.frcongressi.it/ Fax: +39-081-2429572 E-mail: info@frcongressi.it Helyszín: Italy, Sorrento (Naples), A rendezvény Web oldala: http://www.ceppellini.it/ EFIS-EJI Ruggero Ceppellini Advanced School of Immunology
La Scuola Superiore d'Immunologia Ruggero Ceppellini
Presents an Advanced EFIS-EJI Course on:
Innate Immunity 2012: from Evolution to Revolution
-Innate Immunity: Evolution
-Innate Immunity: Effector and Regulatory Mechanisms
-Innate Immunity in Therapy
The Course will cover broad aspects of innate immunity, including different cells, molecules, basic and clinical science, and an evolutionary perspective.
The official language is English. The number of participants is limited to 70.
Early Registration fee (until September 13, 2012) is € 500.00 and includes course material, lunches, a welcome buffet dinner, coffee breaks and a guided tour of Roman ruins.
Faculty and participants can all stay in the same hotel, at very reasonable prices (see Hotel Registration Form).
Several partial or full bursaries are available from funding provided by EFIS-EJI, with preference given to applicants from developing countries. Deadline for application is September 13, 2012.
We encourage participants and instructors to arrive Wed. 31 Oct, and stay until Sunday 4 Nov.
Also available: Special one-day participation for €30 (includes course material and coffee breaks) or €50 (also includes lunch).
RSVP required, fee to be paid at the course venue. Kapcsolódó dokumentumok (1)