Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság MPHEST közgyűlés
Rendezvény kezdete: 2005.03.05.Rendezvény vége: 2005.03.05. A szokásos évi közgyűlés időpontja március 5., színhelye a Budapest Szálló.
Mindenképpen fontos lenni a tagság megjelenése, tekintettel arra, hogy a vezetőség fontosnak tartja az alapszabály módosítását több ponton. Az utolsó frissítés 1997-ben történt. Az azóta eltelt csaknem egy évtized számos ponton elavulttá, túlhaladottá, hiányossá tette alapszabályunkat, mely gyakran igen komoly mértékben hátráltatta a vezetőség munkáját, de a tagok jogainak érvényesítését is.
Az alapszabály módosításához a tagok 50%-ának + 1 főnek, azaz jelenleg 84 főnek az egyetértő igen szavazata szükséges. (Vagyis nem a jelenlévőké!). Nagyon fontos a megfelelő jelenléti szám, ezért kérünk mindenkit, jelenjen meg a közgyűlésen. Külön pontban kívánunk foglalkozni majd etikai ügyekkel is, melyek száma az utóbbi időben sajnálatos módon megszaporodott, és az előző közgyűlésen is nagy vihart kavartak.
Tervezünk továbbá a közgyűlést követő ebéd után egy érdekesnek ígérkező fórumot is. A pontos programot 2-3 hét múlva postázzuk, de már most kérünk mindenkit jegyezze be előjegyzési naptárába a közgyűlés időpontját.
A vezetőség

Magyar Diabetes Társaság XIV. Dunántúli Diabetes Hétvége
Rendezvény kezdete: 2005.03.04.Rendezvény vége: 2005.03.06. Szakterület(ek): Diabetológia
Tudományos információ: Dr. Oroszlán Tamás Munkahely neve: Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg Címe: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1. Tel: 06 (92) 507500 / 1740 Fax: 06 (92) 507527 E-mail: pharmadiab@axelero.hu Szervező: Congress & Hobby Service Címe: 6701 Szeged, Pf.: 1022. Tel: 06 (62) 484-531 Fax: 06 (62) 450-014 E-mail: congress1@axelero.hu Helyszín: Balaton Kongresszusi Központ és Színház, Keszthely További részletes információ: << kattintson ide! >>
Magyar Kardiológusok Társasága ICCA 2008
Rendezvény kezdete: 2008.12.03.Rendezvény vége: 2008.12.06. Szervező: Ms Nadine Koebke Munkahely neve: Convents Congress Organisation Címe: Obertorstrasse 17a
64823 Gross-Umstadt, Germany Tel: +49-(0)6078–931 68 77 Fax: +49-(0)6078–931 68 79 E-mail: nkoebke@convents.biz Helyszín: Germany, Frankfurt, A rendezvény Web oldala: http://www.iccaonline.org/
8th International Course on Carotid Angioplasty and other Cerebrovascular Interventions
This course addresses physicians involved in the prevention and treatment of stroke, including neurologists, radiologists, neuroradiologists, vascular surgeons, neurosurgeons and cardiologists. It will give an overview of the latest developments in interventional techniques to treat atherosclerotic cerebrovascular disease and acute ischemic or embolic stroke.
Didactic lectures given by leading interventional specialists will be combined with lectures and posters highlighting about the latest scientific research in the field. Live cases will be transmitted simultaneously from the catheterization laboratories. The attendees will have the opportunity to see different approaches and techniques, step by step for beginners as well as the most difficult cases for experienced interventionalists. Oral abstracts and posters will be presented.
This congress will be accredited by EBAC and the German Cardiac Society
Congress Topics ICCA 2008
- What is the Best Stent for the Carotids?
- How to Select the Best Embolic Protection Device
- Asymptomatic Carotid Stenosis: To Treat or to Wait Until They are Symptomatic?
- Vulnerable Plaque: Does it Tell us who Needs Which Treatment?
- New Trends in Vertebral Stenting
- How to Recanalize the Subclavian Artery
- A new Frontier: Intracranial Stents
- Cerebral Aneurysms
- How to Build an Acute Stroke Program
- How to Manage Complications in the Cath-lab
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság SEPSIS 2008
Rendezvény kezdete: 2008.11.19.Rendezvény vége: 2008.11.22. Tudományos információ: Nathalie Mathy, Ph.D. Munkahely neve: European Society of Intensive Care Medicine Címe: Avenue Joseph Wybran, 40
B-1070 Brussels
Belgium Tel: +32 - (0)2- 559 0353; +32 - (0)475 - 867 302 Fax: +32 - (0)2 - 527 0062 E-mail: rdcoordinator@esicm.org Munkahely neve: Index Communications Meeting Services Címe: Crown House
28 Winchester Road
Romsey
Hampshire
SO51 8AA
UK Tel: + 44 (0) 1794 511331/2 Fax: + 44 (0) 1794 511455 Helyszín: Spain, Granada, A rendezvény Web oldala: http://www.sepsisforum.org/conferences/sepsis/ The International Sepsis Forum (ISF) is a unique collaborative effort between industry and academia. It is the first initiative to focus solely on management of patients with severe sepsis. While sepsis and it's sequelae are still associated with high morbidity and mortality rates, new data on patient management is emerging that may ultimately significantly improve the current situation. Such findings need to be evaluated and incorporated when appropriate, into existing treatment protocols. The Conference is aimed at intensivists, infectious disease specialists, pulmonologists, microbiologists, immunologists, nurses and others with an interest in SEPSIS.
Abstract Submission Deadline: 5th September 2008. Abstract Submission Registration
Magyar Gyermekorvosok Társasága 1st International Congress of UENPS (Union of European Neonatal and Perinatal Societies)
Rendezvény kezdete: 2008.11.17.Rendezvény vége: 2008.11.19. Címe: Via M. Mercati, 33
00197 Rome, Italy Tel: +39 06 80693320 Fax: +39 06 3231136 E-mail: uenps2008@emec-roma.com Helyszín: Italy, 00148 Rome, Via Colonnello Tommaso Masala, 54, Rome Marriott Park Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.uenps2008.eu UENPS is the Union of European Neonatal and Perinatal Societies and unifies, 24 countries, 300,000,000 inhabitants and 3,500,000 births each year. Its aim is to converge experience and studies and to spread knowledge and link people and nations.
Our dream is to create a European Culture in Neonatology and Perinatology. A scientific global society aimed at caring for children throughout Europe and beyond.
This is why UENPS is open to all the national scientific societies who dedicate themselves to the perinatal and neonatal cause.
In Rome, all the best scientists, clinicians and researchers from every corner of the world will meet to discuss and present new data in a global perspective. Kapcsolódó dokumentumok (1)