Magyar Immunológiai Társaság ZooAkadémia - „Immunkoktél Laylának az első kis pesti orrszarvúnak”
Rendezvény kezdete: 2013.10.05. 12:30Rendezvény vége: 2013.10.05. 15:00 Tudományos információ: Dr. Kacskovics Imre, immunológus, Akadémiai és Szabadalmi Nívódíjas, az ELTE Immunológiai Tanszék docense Munkahely neve: Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Környezetvédelmi Egyesület Helyszín: Budapest, A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Környezetvédelmi Egyesület „ZooAkadémia” címmel megrendezésre kerülő tudományos előadás sorozatának rendezvényére 2013.10.05-én (szombaton) 12:30-kor a Varázshegy Óriások termében.
Dr. Kacskovics Imre, immunológus, Akadémiai és Szabadalmi Nívódíjas, az ELTE Immunológiai Tanszék docense
„Immunkoktél Laylának az első kis pesti orrszarvúnak”
Az újszülött immunrendszere a születést követő hetekben meglehetősen fejletlen és éppen ezért nem is tud hatékonyan részt venni a fertőzések megakadályozásában. Ezt az időleges védelmi hiányt pótolják az anya immunrendszere által termelt ellenanyagok, amit egyfajta „immunológiai tapasztalat” közvetítésének is felfoghatunk. 2007. január 23-án a budapesti állatkertben született meg Layla, a világon az első olyan életképes orrszarvúborjú, amely mesterséges termékenyítéssel fogant. Mivel Lulu, az anyaállat nem tudta szoptatni, a kis orrszarvút mesterségesen táplálták. Az ehhez szükséges immun-készítményt Kacskovics Imre immunológus és munkatársai készítették el. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Belgyógyász Társaság Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése” c. szintentartó, továbbképző és rezidens tanfolyam (Budapest, 2013.10.5.)
Rendezvény kezdete: 2013.10.05.Rendezvény vége: 2013.10.05. Szakterület(ek): Infektológia, Laboratóriumi medicina, Fül-orr-gégészet, Belgyógyászat, Tüdőgyógyászat, Háziorvostan, Foglalkozás-egészségügy
Helyszín: 1113 Budapest, Bartók Béla út 152., Hunguest Hotel Griff MICROBIOLOGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT III. - „Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése” c. szintentartó, továbbképző és rezidens tanfolyam 2013. október 5-én kerül megrendezésre Budapesten, a Hunguest Hotel Griffben (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.).
Akkreditáció: folyamatban
Célcsoport: fül-orr-gégészek, pulmonologusok (tüdőgyógyászok), gyermekgyógyászok, belgyógyászok, infektologusok, háziorvosok, orvosi mikrobiológusok, klinikai mikrobiológusok, szakápolók, szakasszisztensek, tüdőbeteg-gondozók
Kedvezményes regisztráció 2013.08.31-ig!
A program letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Magyar Diabetes Társaság MDT Családorvosi Munkacsoport II. Interdiszciplináris Fóruma
Rendezvény kezdete: 2013.10.05.Rendezvény vége: 2013.10.05. Szakterület(ek): Belgyógyászat, Diabetológia
Tel: +36 (20) 9 687 226 E-mail: csaladorvos@diabet.hu Helyszín: 1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2/a, Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika tanterme A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/haziorvos A rendezvényt belgyógyászok és családorvosok számára szóló továbbképzésként a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja akkreditálta (SE-TK/2013.II/00201, 14 pont). Az MDT-OMKB a rendezvényt 1 diabetológiai ponttal akkreditálta. A részvétel térítésmentes. A rendezvény programja letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.
Magyar Diabetes Társaság Diabetes Mellitus és társbetegségek - Ritka diabetes formák - nehéz esetek
Rendezvény kezdete: 2013.10.04.Rendezvény vége: 2013.10.05. Tudományos információ: Prof. Dr. Somogyi Anikó Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika Címe: Postacím: H-1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. Tel: (+36 1) 266 0120 Fax: (+36 1) 266 0816 E-mail: somogyi.aniko@med.semmelweis-univ.hu Szervező: Bagdi Károly Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11 Tel: (+36 1) 2990184, -85, -86 Fax: (+36 1) 299 0187 E-mail: kbagdi@convention.hu Helyszín: Budapest, Ramada Resort Budapest Hotel**** A továbbképzést a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar akkreditálta.
Tesztírás a továbbképzés végén írásos formában kerül sorra. Kreditpontértéke:
16 kreditpont. Szakdolgozók számára az akkreditáció folyamatban van.
A rendezvényért 1 diabetológiai pont jár.
Magyar Nephrologiai Társaság The 42nd Annual Meeting of the Korean Society of Nephrology (KSN 2022)
Rendezvény kezdete: 2022.05.26.Rendezvény vége: 2022.05.29. Helyszín: Virtual, A rendezvény Web oldala: http://www.ksnmeeting.kr KSN 2022 will be held on May 26-29, 2022. Under the current COVID-19 situation, we anticipate that foreign participants will experience difficulty in entering Korea freely. As such, the Organizing Committee is preparing a virtual format featuring on-line sessions that participants may attend safely.
KSN 2022 is the 7th international meeting since 2016 when the KSN expanded its national scientific meeting to an international meeting. Every year, more than 2,500 kidney professionals attend the annual meeting with some 150 experts from all over the world delivering the latest findings and engaging in high-quality discussions.
Theme: K-Nephrology! Together with Asia!
Important Dates:
Abstract Submission by March 3 (Thu), 2022
Abstract Acceptance Notice on April 6 (Wed), 2022
Online Registration by April 27 (Wed), 2022
Magyar Belgyógyász Társaság WFUMB Congress
Rendezvény kezdete: 2022.05.25.Rendezvény vége: 2022.05.28. Helyszín: Romania, Timisoara, A rendezvény Web oldala: https://wfumb2022.com/ Dear colleagues and partners,
It is a great honor for Timişoara and for Romania to host the WFUMB Congress 2022.
The 18th World Federation for Medicine and Biology Congress in conjunction with the 2022 SRUMB Annual Conference and the EUROSON 2022, will be the most important event of the year for all of us using ultrasound as a medical tool.
It is also an opportunity to visit our beautiful town, “The Little Vienna” or “The City of Flowers”, as Timişoara is called, and to discover the Romanian hospitality.
Location and Date
Timisoara Convention Center
Str Marasesti nr 1-3, 300086,
Timisoara, Timis, Romania
May 25-28, 2022
Organizers
World Federation for Ultrasound in Medicine and Biology
European Federation of Societies for Ultrasound in Medicine and Biology
Romanian Society of Ultrasound in Medicine and Biology
Official language
Scientific papers will be held in English.
Important dates:
1 May - Early bird registration fee
31 March - Deadline abstract submission
15 April - Abstract acceptance notification
More details on the website: https://wfumb2022.com/