|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
Megemlékezés a 70 éve elhunyt Korányi Sándorról - A Magyar Nephrologia Emléknapja (Budapest, 2014.04.12.) |
Rendezvény kezdete: 2014.04.12. | Rendezvény vége: 2014.04.12. |
Szakterület(ek): Nephrologia |
Helyszín: Budapest, Fiumei úti Nemzeti Sirkert Panteonja |
"Amíg lesz magyar klinika és magyar egyetem, Korányi Sándornak, mint a legjobbak egyikének emléke mindig élni fog."
(Haynal Imre nekrológ)
2014. április 12. napján szombaton 11 órakor a fiumei úti Nemzeti Sirkert Panteonjában Korányi Sándor sírjánál megemlékezést tartunk.
A megemlékezésen beszédek hangzanak el a Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) nevében ("Korányi Sándor a nephrologus"), illetve a Korányi Társaság nevében ("Korányi Sándor a belgyógyász").
A megemlékezésre mindenkit szeretettel várunk!
A megemlékezést a Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) kezdeményezte azzal a céllal, hogy hagyományt teremtsenek, és Korányi Sándor halálának évfordulóján minden évben megtartsák a Magyar Nephrológia Emléknapját.
„Ezért vagyunk mi most itt valamennyien, hogy hódoljunk Korányi Sándor, a kiváló orvos és nagyszerű ember emlékének.”
(A Nephrologiai Történeti Bizottság első megemlékezéséből).
Dr. Reusz György
egyetemi tanár
MANET elnöke
Dr. Kárpáti István
egyetemi docens
MANET főtitkára
Dr. Radó János
egyetemi tanár
MANET Történeti Bizottság elnöke
|
|
|
 |
|
Magyar Sebész Társaság |
|
Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongresszusa (Győr, 2014.06.12-14.) |
Rendezvény kezdete: 2014.04.12. | Rendezvény vége: 2014.04.14. |
Szakterület(ek): Sebészet |
Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel |
A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu/ |
Helyszín: Győr, ETO Park Hotel
Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.
A rendezvény akkreditált sebészeti továbbképző tanfolyam. Kreditpont-értéke 50 pont.
Főtémák:
• Áthatoló mellkasi és hasi sérülések (egyben az érsebészet és a mellkassebészet szekciója)
• A nyelőcső és a tüdősebészet határterületi kérdései (egyben a mellkassebészet szekciója)
• A májmetastasisok multimodalis kezelése
• Acut pancreatitis kezelése a 2013-as guideline tükrében
• Epeúti sérülések kezelési stratégiája
• Az IBD sebészete
• Új evidenciák az emlőrák kezelésében
• Sebészet és Onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban
• Ellentmondások a hasi sebészetben (face to face debate)
• Korszerű technológiák, új sebészeti eszközök
• A sebészet, a média és a jog
Fontos határidők:
Tudományos összefoglalók beküldése: 2014. március 31.
Értesítés az összefoglalók elfogadásáról: 2014. április 20.
Kedvezményes regisztráció: 2014. április 30-ig.
További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a www.mst2014.hu
|
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
Gyakorlati Allergológia Továbbképző Tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2014.04.11. | Rendezvény vége: 2014.04.12. |
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia |
Tudományos információ: SZERVEZŐ BIZTOTTSÁG: Prof. Dr. Kárpáti Sarolta tanszékvezető egyetemi tanár Prof. Dr. Temesvári Erzsébet egyetemi tanár Dr. Pónyai Györgyi egyetemi adjunktus |
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Bőr Nemikortani és Bőronkológiai Klinika |
Címe: 1085 Budapest, Mária u. 41. |
Tel: (06 1) 2660465 / 5716 mellék |
Fax: (06 1) 2674685 |
E-mail: temerz@bor.sote.hu |
Szervező: Papp Zsombor |
Munkahely neve: Convention Budapest Kft. |
Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11.
Web-információ: www.convention.hu |
Tel: (06 1) 2990184, 2990185, 2990186 |
Fax: (06 1) 2990187 |
E-mail: zspapp@convention.hu |
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum |
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/GYATT2044 |
TISZTELT KOLLÉGÁK!
Az allergiás betegségek egyidősek az emberiséggel, előtérbe kerülésüket (egyetemi oktatásban történő megjelenés, szakorvos képzés) az allergiás betegek számának robbanásszerû emelkedése magyarázza. A betegszám rohamos növekedése az elmúlt évtizedekben a civilizáció fejlődéséhez köthető, összefüggésbe hozható számos új, az immunválaszt befolyásoló szennyező és allergizáló anyag környezeti megjelenésével. Az allergiás, atópiás immunválasz alapja genetikai diszpozíció, a civilizációs hatásként napi expozícióba kerülő, korábban csak elvétve használt kémiai vegyületek (pl. fémek, növényi anyagok, illatok) napjainkra a leggyakoribb allergénekké váltak.
A globális környezetszennyezés nem csak a humán, hanem a növényi biológiai folyamatra is hat, befolyásolva többek között a pollenek morfológiáját és immunrendszerünkre való hatását is. Az allergiás megbetegedések a gazdaságilag fejlett országok lakosságának közel egyharmadát érinti. Hazai vonatkozásban is hasonló arány tapasztalható az asthmás esetek és a rhinitises valamint a kontakt ekzemában, urticariában szenvedő betegek számának folyamatos növekedésével.A gyógyszer és az élelmiszer allergiás esetek gyakoriságának látványos halmozódása szintén jellemző hazai adat.
A kórképek kivizsgálását segítő diagnosztikai lehetőségek tárháza az utóbbi években egyre bővült. Segítségükkel feltárhatók és igazolhatók a különféle allergiás tüneteket provokáló anyagok, ezen metodikák a differenciál diagnosztikus vizsgálatokat is lehetővé teszik, és ezzel a legfontosabb terápia, a prevenció lehetőségét is megteremtik.
A részben környezeti ártalom eredményeként jelentkező allergia mára multidiszciplináris betegséggé vált. A legtöbb allergén számos szervet érintő tünetcsoportot provokál, alkalmanként egy-egy tünet együttes dominanciájával . Az orvosi ellátásban így az allergiás tünetek, tünet együttesek nem csak a bőrgyógyászati gyakorlatban jelentkeznek, növekvő gyakoriságuk a napi betegellátás szintjén a medicinát mûvelő minden kollégát érint. A terápiás feladatok megoldására az összes szakma "gyakorlati allergológiai" ellátási protokollja kialakult. Erre a gyakorlatra alapozva, az orvostudomány több szakágának (gyermekgyógyászat, bőrgyógyászat, pulmonológia, belgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet, klinikaiallergológia-immunológia) tapasztalatait összegezve állítottuk össze nemzetközileg elismert szakemberek tudására alapozva a továbbképző tanfolyam anyagát , célozva az allergiás betegek kivizsgálásának és ellátásának minden szinten történő javítását.
Prof Dr Kárpáti Sarolta
tanszékvezetõ egyetemi tanár
Prof Dr Temesvári Erzsébet
egyetemi tanár |
|
|
 |
|
Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság |
|
Professor John G. Gribben előadása (Budapest, 2014.04.11.) |
Rendezvény kezdete: 2014.04.11. | Rendezvény vége: 2014.04.11. |
Szakterület(ek): Haematologia, haemostaseologia |
Helyszín: Budapest, Üllői út 26., Semmelweis Egyetem, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Arányi Lajos Tanterem |
A Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézete sok szeretettel meghívja Önt és kedves munkatársait Professor John G. Gribben, a londoni Barts Cancer Institute, Centre for Haemato-Oncology Igazgatójának Update on targeted therapies in chronic lymphocytic leukaemia című előadására.
Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Üllői út 26., Budapest, Arányi Lajos Tanterem.
Időpont: 2014. április 11. (péntek), 13:30.
A szervezők nevében:
Dr. Bödör Csaba
Tudományos munkatárs
Dr. Borbényi Zita
az MHTT elnöke |
|
|
 |
|
Magyar Immunológiai Társaság |
|
Henry Kunkel Society meeting in Belgrade (April 10-12, 2025) |
Rendezvény kezdete: 2025.04.10. | Rendezvény vége: 2025.04.12. |
Helyszín: Serbia, Beégrade, |
A rendezvény Web oldala: https://www.henrykunkelsociety.org/meetings/ |
We are excited to announce that the 2025 annual Henry Kunkel Society Meeting will take place on April 10-12, 2025 at the Metropol Palace in Belgrade Serbia. The registration is discounted for the Balkan region, $ 50 for the students and $ 100 for the rest.
The focus of the meeting is "Genes and immunity", and they have gathered an impressive number of eminent speakers. More details and online registration: https://www.henrykunkelsociety.org/meetings/ |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
11th World Congress of Melanoma and 21st EADO Congress (Athen, Greece, 2025.04.03-05.) |
Rendezvény kezdete: 2025.04.03. | Rendezvény vége: 2025.04.05. |
Helyszín: Greece, Athen, |
A rendezvény Web oldala: https://worldmelanoma2025.com/ |
Dear Colleagues, The World Congress of Melanoma has always been a unique forum of exchange between physicians, scientists, nurses and students. It constitutes a lively exchange of clinical experiences, research work and clinical trial output among experts from all continents reflecting the enormous progress in the field of melanoma and skin cancer. The congress also offers a great opportunity for young colleagues to interact with distinguished faculty, discuss with industry partners and communicate with representatives of patient organizations, creating a formidable learning environment. The 11th World Congress of Melanoma & 21st EADO Congress will be no exception to the rich heritage, reputation and influence of the previous World Congresses. From a scientific perspective, the program of the conference will provide a comprehensive overview of the most recent advances in melanoma and cutaneous oncology. A variety of plenary lectures, interactive symposia, and workshops will cover the field of melanoma as squamous cell carcinoma, merkel cell carcinoma, basal cell carcinoma, actinic keratosis, cutaneous sarcoma, adnexal tumors and cutaneous T- and B-cell lymphomas. The entire spectrum of each disease will be presented including epidemiology, prevention and early detection, diagnostics and staging, surgical and radiotherapy and systemic and intralesional therapies. Certain unique elements will be introduced such as special advocacy sessions with the participation of invited policymakers, public health professionals and patient organizations. A series of “gross and microscopic case” sessions will provide a continuous stream of presentations of interesting cases with a specific teaching point presented by residents and younger colleagues. “Socratic dialogues” will also take place in small groups comprised of selected young colleagues from different countries who will be mentored by world-famous experts. Aspired by examples from ancient Greek heritage, the 11th World Congress of Melanoma & 21st EADO Congress will focus on young colleagues, not only serving as a platform of exchanging knowledge but also aiming to a deeply influential effect in their career paths. Most importantly, the conference will be an opportunity to celebrate the therapeutic milestones achieved in the battle against melanoma. Under the auspices of two renown authorities in the field of continuous medical education, the Melanoma World Society (MWS) and the European Association of Dermato-Oncology (EADO), the conference will honor the remarkable collective achievements in the field and, through its proceedings, will define the work ahead to the ultimate goal of melanoma cure. The unique surroundings of the cultural city of Athens and the springtime environment will contribute to what we expect will be a landmark event. Looking forward to welcoming you in Athens 2025! Alexander J. Stratigos, Athens, Greece Local Congress President |
|
|
 |