Magyar Kardiológusok Társasága III. Budapesti Kardiológiai Napok - Visszaadott életévek
Rendezvény kezdete: 2015.11.13.Rendezvény vége: 2015.11.14. Tudományos információ: Prof. dr. Kiss Róbert PhD Munkahely neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórház Címe: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44. E-mail: titkarsag@mkardio.hu Szervező: Miklósi Ferenc E-mail: convention@convention.hu Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Aquaworld Resort Társaságunk támogatásával most egy olyan háziorvosoknak, kardiológusoknak, belgyógyászoknak és más orvosoknak szóló továbbképző rendezvényt szerveztünk, mely egyfajta folytatása a korábban Budapesti Kardiovaszkuláris Szimpózium néven korábban megrendezett eseményeknek. Két ízben már részt vehettek a korábbi Budapesti Kardiológiai Napokon, amely a diabetes és a keringési betegségek közötti kapcsolatot kereste, majd pedig a keringési betegségek kezelésének életmentő vonatkozásait a "visszaadott életéveket" taglalta. Az előző két rendezvényt a hallgatóság jól fogadta, teli előadóteremben lehettünk együtt.
További részletek letölthetőek a kapcsolódó dokumentumok alól.
Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE Ifjúsági Fórum (Esztergom, 2015.11.13-14.)
Rendezvény kezdete: 2015.11.13.Rendezvény vége: 2015.11.14. Helyszín: Esztergom, Bellevue Konferencia-, és Wellness Hotel Kedves Fiatal Reumatológusok!
Szeretettel hívunk Titeket az idei MRE Ifjúsági Fórumra, Esztergomba!
Várunk minden Magyarországon dolgozó 40 év alatti reumatológus rezidens, szakorvosjelölt vagy szakorvos kollégát, aki tagjai a Magyar Reumatológusok Egyesületének.
A részvétel mellett biztatunk mindenkit előadás tartására is!
Üdvözlettel a szervezők:
Deák Magdolna, T. Kovács Kata, Végh Edit és Juhász Péter
Helyszín: Bellevue Konferencia-, és Wellness Hotel, Esztergom
Időpont: 2015. november 13–14.
Jelentkezési lap és absztrakt elektronikus beküldése:
e-mail: ifjusagiforum2015@gmail.com >>
Meghívó >>
Jelentkezési lap >>
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság International Congress of Immunogenomics and Immunomics
Rendezvény kezdete: 2006.10.08.Rendezvény vége: 2006.10.12. Helyszín: Budapest A rendezvény Web oldala: http://www.bcii2006.org Dear Colleague,
There are only a few months left to register to attend the International Congress of Immunogenomics and Immunomics (www.bcii2006.org).
The BCII 06 providing systems biology approach in immunology will bring together immunologists, bioinformaticians, researchers, clinicians and engineers to present and discuss the latest developments in genomics, proteomics, bioinformatics, and instrumentation, and their application to basic and clinical immunology. This multidisciplinary meeting will ensure an
exciting exchange of ideas and will help bridge the gap between previously separated fields.
List of symposia:
* Gene networks and systems biology in immunity
* Systems modelling, computational immunology
* Artificial immune systems and other biologically-inspired paradigms
* Immune databases and database tools
* Intelligent vaccine design
* Immuno-gene therapy
* Genetic redirection of lymphocyte function
* Pharmacogenomics and drug development in immune diseases
* Deciphering immune intracellular signalling pathways
* Oncogenomics, antitumor immunome
* Autoimmunity, autoimmune immunome
* Pathogen analysis, infection genomics and prediction of immune-athogen interactions
* Allergy genomics, allergome (allergen immunome)
* Mast cell and basophil genomics (immune-cellome)
* Neuro-immuno genomics
* Inflammation genomics
Részletesebb információ a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság 2nd ESE Postgraduate Course in Clinical Endocrinology
Rendezvény kezdete: 2006.10.12.Rendezvény vége: 2006.10.14. Tudományos információ: Prof. Ivica Lazúrová, MD, PhD Munkahely neve: 1st Department of Internal Medicine, Medical Faculty, University Košice Címe: Trieda SNP 1, 040 01 Košice, Slovakia Tel: Phone: +421 55 640 3516, cellular phone: +421 903 E-mail: lazurova@central.medic.upjs.sk Szervező: Izabela ŽUPČANOVÁ Munkahely neve: PROGRESS CA s.r.o. Címe: Krivá 18, 040 01 KOŠICE Tel: Tel.: +421 55 6806 261, +421 55 6806 156 Fax: +421 55 6806 156 E-mail: progressca@dodo.sk Helyszín: Kassa, Szlovákia A rendezvény Web oldala: http://kongresy.azimut.sk/ese/ On behalf of the organizing committee we invite you to the 2nd ESE Postgraduate Course in Clinical Endocrinology which will be held in Kosice, Slovakia in October 2006.