Magyar Dermatológiai Társulat MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT 86. NAGYGYŰLÉSE DERMATOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM ÉS XII. DERMATO-PHARMA SZAKKIÁLLÍTÁS
Rendezvény kezdete: 2013.12.12.Rendezvény vége: 2013.12.14. Szakterület(ek): Bőrgyógyászat
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Ramada Resort - Aquaworld Budapest A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MDT2013 A Magyar Dermatológiai Társulat működésének kiemelkedő eseménye az évről évre megrendezett Nagygyűlés és Dermato-Pharma Szakkiállítás, az idén immár 86. alkalommal. Ezen tudományos konferencia célja, hogy a szakma képviselői beszámoljanak eredményeikről, az őket foglalkoztató tudományos problémákról. A minden év decemberében megrendezésre kerülő Nagygyűlés azonban arra is jó alkalom, hogy évente pár napra együtt legyen a szakma, a társszakmák, fiatalok és az idősebbek egyaránt, hogy találkozzunk, beszélgessünk, ismerkedjünk egymással.
2013. december 12-14. között már egy új helyszínen, a Ramada Resort Aquaworld négycsillagos wellness szálloda-, és konferencia-komplexumban találkozunk. Bízunk benne, hogy a tudomány és a programok örömei mellett lehetőségünk lesz együtt örülni egy konferencia-rendezésre dedikált helyszín által nyújtott kényelemnek is.
A 2013. évi 86. Nagygyűlés várható fő témái: onkológia, STD, dermatochirurgia és a már hagyományosnak mondható experimentális kutatás. A konferencia programjaként plenáris programokat és párhuzamosan futó előadásokat tervezünk, a rendezvény ismét magas pontszámmal kerül akkreditálásra.
Az Elnökség ezúton invitálja a tisztelt kollégákat, érdeklődőket a 86. Nagygyűlés és XII. Dermato-Pharma Szakkiállításra.
Kérjük, tanulmányozza át a regisztráció módját, s tegye meg jelentkezését.
Várjuk Önöket tisztelettel és szeretettel!
Magyar Dermatológiai Társulat Magyar Dermatológiai Társulat Közgyűlése (Budapest, 2013.12.12.)
Rendezvény kezdete: 2013.12.12.Rendezvény vége: 2013.12.12. Szakterület(ek): Bőrgyógyászat
Helyszín: 1044 Budapest, Íves út 16., Ramada Resort - Aquaworld Budapest A Magyar Dermatológiai Társulat 86. Nagygyűlésén a Magyar Dermatológiai Társulat Vezetősége Önt, mint a Társulat tagját meghívja a 2013. évi társulati közgyűlésére, amely közgyűlés Vezetőség- és Elnökválasztó közgyűlés is.
A közgyűlés napirendi pontjai:
1. Az MDT leköszönő vezetőségének beszámolói
a. Elnöki beszámoló
b. Főtitkári beszámoló
c. Pénztárosi beszámoló, közhasznúsági jelentés elfogadása
2. Az MDT Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója
3. Az MDT Jelölő Bizottság elnökének beszámolója
4. Az MDT új vezetőségének megválasztása
a. Elnök megválasztása
b. Alelnök megválasztása
c. Főtitkár megválasztása
d. Pénztáros megválasztása
e. Vezetőségi tagok megválasztása
5. Az MDT Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása
6. Az alapszabály módosítása, különös tekintettel arra, hogy a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényt hatályon kívül helyezte a jogalkotó, és a jelenleg hatályos, az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. rendelkezéseinek megfelelően szükséges az alapszabály módosítása.
7. Különfélék
A közgyűlés helye:
Ramada Resort - Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16.
A közgyűlés időpontja: 2013. december 12. (csütörtök), 18:50 óra.
Amennyiben a megjelölt időpontban a Magyar Dermatológiai Társulat közgyűlése a megjelent tagok számára tekintettel nem határozatképes, úgy a Magyar Dermatológiai Társulat a megismételt közgyűlést 2013. december 13. (péntek) 17:15 órakor tartja, a meghívóban megjelölt napirendi pontokkal érintett kérdésekben azzal, hogy ezen megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.
Prof. Dr. Remenyik Éva
az MDT elnöke
Dr. Wikonkál Norbert
az MDT főtitkára
Magyar Pszichiátriai Társaság A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele
Rendezvény kezdete: 2013.12.12.Rendezvény vége: 2013.12.12. Helyszín: Pécs, Ferencesek u. 8. Kedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.
Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!
A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András
Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!
Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság A cardiovascularis reanimació elmélete és gyakorlati kivitelezése
Rendezvény kezdete: 2013.12.13.Rendezvény vége: 2013.12.13. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia, Foglalkozás-egészségügy, Háziorvostan, Kardiológia, Sebészet
Tudományos információ: Dr. Szabó Szilárd Munkahely neve: Istenhegyi Magánklinika Zrt. E-mail: dr.szabo.szilard@gmail.com Szervező: Kaposvári Krisztina Munkahely neve: New Instant Bt. Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41. Tel: 30/221-1513 Fax: 1/225-0304 E-mail: newirendezveny@newinstant.hu Helyszín: 1028 Budapest, Bartók Béla út 152., Hunguest Hotel Griff*** A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu Célcsoport: • aneszteziol.-intenzív terápia • foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) • foglalkozásegészségügy • háziorvostan • intenzív terápia • mellkassebészet • sebészet • szívsebészet • tüdősebészet • üzemorvostan
8:00 Regisztráció
9:00 A cardiovascularis reanimació elmélete
Dr. Rácz Edit Főorvos, FIPP. OITI Fájdalom ambulancia és Péterfy Kórház Fájdalom Ambulancia Dr. Stogicza Ágnes MD, FIPP Seattle University of Washington, USA Dr. Eröss Loránd Főorvos, FIPP PhD OITI Funkcionalis Idegsebészet Dr. Ruszkai Zoltán Péterfy S. u- Kórház és Baleseti központ Dr. Szintay István Péterfy
11:20 A reanimáció gyakorlati kivitelezése
Dr. Rácz Edit Főorvos, FIPP. OITI Fájdalom ambulancia és Péterfy Kórház Fájdalom Ambulancia Dr. Stogicza Ágnes MD, FIPP Seattle University of Washington, USA Dr. Eröss Loránd Főorvos, FIPP PhD OITI Funkcionalis Idegsebészet Dr. Ruszkai Zoltán Péterfy S. u- Kórház és Baleseti központ Dr. Szintay István Péterfy
14:00 A reanimáció gyakorlati kivitelezése Dr. Rácz Edit Főorvos, FIPP. OITI Fájdalom ambulancia és Péterfy Kórház Fájdalom Ambulancia Dr. Stogicza Ágnes MD, FIPP Seattle University of Washington, USA Dr. Eröss Loránd Főorvos, FIPP PhD OITI Funkcionalis Idegsebészet Dr. Ruszkai Zoltán Péterfy S. u- Kórház és Baleseti központ Dr. Szintay István Péterfy
Tudományos szervező: Dr. Szabó Szilárd Istenhegyi Magánklinika
Pontérték: 14 kreditpont!!!
SE-TK/2013.II/00297
Díja: 6.000.-Ft
Jelentkezési lap elérhető, a www.newinstant.hu oldalon.
New Instant Bt.
Kaposvári Krisztina
E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
Telefon: +36 (30) 221-1513
Fax: +36 (01) 225-0304
Levelezési cím: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
Magyar Radiológusok Társasága Senior-Junior Radiológus Találkozó (Budapest, 2013.12.14.)
Rendezvény kezdete: 2013.12.14.Rendezvény vége: 2013.12.14. Szakterület(ek): Radiológia
Helyszín: Budapest, Sándor u. 2/A., Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika tanterme A Magyar Radiológusok Társaságának Vezetõsége és Ifjúsági Bizottsága tisztelettel meghívja Önt a hagyományos Senior-Junior Radiológus Találkozóra
Helyszín: Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika tanterme Budapest, Korányi Sándor u. 2/A.
Időpont: 2013. december 14. szombat 10.00 óra
A Tudományos ülést követõen közös ebéd a Kaltenberg Sörözõ, Milleneum külön termében.
(Az ebéden való részvételi szándékát kérjük jelezze a fotitkar@socrad.hu e-mail címen.)
Szeretettel várjuk rendezvényünkre!
Prof. dr. Baranyai Tibor
MRT elnök
Dr. Morvay Zita
MRT Főtitkár
Dr. Lévai Andrea
MRT IB elnök
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság Fifth Annual QMP Aesthetic Surgery Symposium
Rendezvény kezdete: 2009.10.01.Rendezvény vége: 2009.10.04. Helyszín: USA, IL 60601 Chicago, Illinois, 1 West Wacker Drive, Renaissance Chicago Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.qmp.com/meeting2009/aesthetic/index.htm At the conclusion of this symposium, participants should be able to discuss the clinical decision making and current techniques for various aesthetic surgery procedures including: forehead and temporal lifting, orbital and periorbital rejuvenation, face and neck rejuvenation, breast surgery, body contouring after massive weight loss, and cosmetic medicine. Participants should also be able to explain safety considerations and how to avoid and manage complications and optimize results for these procedures. In addition, participants should be able to describe long-term results, benefits, and risks associated with these aesthetic surgery procedures.
Homepage: www.qmp.com/meeting2009/aesthetic/index.htm
Magyar Dermatológiai Társulat V. EMAA (European Masters in Aesthetic and Anti-Aging Medicine) Konferencia
Rendezvény kezdete: 2009.10.02.Rendezvény vége: 2009.10.03. Helyszín: Franciaország, Párizs, Palais des Congres of Paris A rendezvény Web oldala: http://www.euromedicom.com/?rub=2c&c=9&num=73 Részvétel díja: Július 1. előtti regisztráció esetén tudományos társaság tagjainak 300 EUR, hallgatóknak, ápolóknak, asszisztenseknek 250 EUR. Szállás: a környékbeli szállodákban, melyekben helyet szeptember 15. előtt kell foglalni. Közvetlen információ kérhető az alábbi e-mailen keresztül: hotels@conferenciatravel.com
A tervezett programból: -Minden, amit tudni kell az injekciókról és a legjobb technikákról -A legújabb plasztikai eljárások -Praktikus bőr öregedése elleni gyógyszerek -Tréningek és élő bemutatók szakértők segítségével -Képzési szekció a plasztikai és az általános orvosok részére a hatékony és biztonságos bőr öregedés elleni eljárásokról -2 WOSAAM Testületi Bizonyítvány: Bőr öregedés elleni és Táplálás
További információ: http://www.euromedicom.com/?rub=2c&c=9&num=73
Kapcsolódó dokumentumok (1)