Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság Hematológia szakvizsga előkészítő tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2020.02.01.Rendezvény vége: 2020.02.28. Helyszín: Debrecen, Tisztelt Hematológus, Transzfuziológus Szakorvosjelölt Kollégák! A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság vezetősége azt az egyhangú döntést hozta, hogy a Hematológia szakvizsga előkészítő tanfolyam ezentúl csak minden második naptári évben kerüljön meghirdetésre, a hagyományoknak megfelelően február-márciusban. 2020. februárban Debrecenben lesz képzés, de ezt követően a következő kurzus csak 2022-ben kerül megszervezésre. A társaság a döntését azzal indokolja, hogy a kurzusok látogatottsága, vagyis a szakképzésben részt vevők száma nem indokolja a tanfolyam évenkénti megrendezését. Jelenlegi tapasztalataink szerint az előadók száma hozzávetőleg tízszeresen haladja meg a hallgatókét. Továbbá a képzésben részt vevő kollégákat a kétévenkénti ütemezés nem hátráltatja, hiszen a ráépített szakvizsga ideje 24 hónap, az alapszakvizsgáé pedig ettől hosszabb, tehát minden képzésben résztvevő hallgató szakképzési ideje alatt legalább egy alkalommal a kötelező kurzus elérhető. Az MHTT vezetősége nevében kollegiális üdvözlettel: Prof. Dr. Illés Árpád, az MHTT elnöke, DE ÁOK Hematológiai Grémium vezető
Magyar Ortopéd Társaság EFORT Instructional Courses 2010, Copenhagen
Rendezvény kezdete: 2010.09.17.Rendezvény vége: 2010.09.18. Szakterület(ek): Ortopédia
Szervező: Jes Bruun Lauritzen Munkahely neve: BJD-DK President, Denmark Helyszín: Denmark, DK-2400 Copenhagen, Auditorium, Bispebjerg Bakke 23, Bispebjerg Hospital, University of Copenhagen A rendezvény Web oldala: http://www.efort.org/ic/copenhagen2010 Fractures in the elderly are becoming an increasing challenge for quality care. Due to the demographic shift with an increasing number of elderly in the European population with increased life expectancy, fractures in the elderly constitute the major patient volume in the orthopaedic departments. The increasing quantity must be met by increasing quality in the treatment.
Orthopaedic surgeons from different European countries are invited to join us for this EFORT Instructional Course, which is performed together with the European Society for Trauma and Emergency Surgery, ESTES. With the recent fusion of orthopaedic and trauma care in Germany almost all locomotor trauma throughout Europe will be treated in the same type of department.
The course will be accredited with approximately 12 CME credits Kapcsolódó dokumentumok (2)