Magyar Táplálkozástudományi Társaság Aktualitások a táplálkozástudományban – szakértők a nappalinkban - I. szakmai webinárium
Rendezvény kezdete: 2020.09.15.Rendezvény vége: 2020.09.15. Helyszín: Online, Kedves Tagtársunk! Örömmel értesítjük, hogy a MTTT tagsága és más érdeklődők számára, „Aktualitások a táplálkozástudományban - szakértők a nappalinkban” címmel szakmai webinárium sorozatot szervezünk. Elsősorban a táplálkozástudomány területén jártas, de határterületek iránt is érdeklődő szakemberek számára változatos, érdekes témákban kértünk/kérünk fel neves szakembereket, hogy rövid, egy-másfél órás webináriumok keretében, online platformon keresztül, ingyenesen elérhető előadásokat tartsanak, amelyeket követően előadóink kérdésekre is válaszolnak. Az MTTT első szakmai webináriuma a COVID-19 humán egészségügyi és élelmiszer-biztonsági vonatkozásairól szól majd. Felkérésünket elfogadta Prof. Dr Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Rektora, a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, Prof. Dr Bánáti Diána , a Szegedi Tudományegyetem leendő Rektori Megbízottja, a Mérnöki Kar egyetemi tanára, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) korábbi elnöke. A rendezvényt megnyitja és az esemény moderátora Prof. Dr Rurik Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az MTTT Elnöke. Az előadások nyelve magyar. Az online platformon az előadások diaképei követhetőek lesznek. Az előadásokat technikai okokból nem rögzítjük, azok egy alkalommal hangzanak el. Mivel az online részvétel létszáma az ingyenesen használt platform miatt korlátozott, ezért a regisztráció során előnyben részesülnek a MTTT aktív (tagsági díjukat rendezett) tagjai.Regisztrálni az alábbi email címen lehet: mttt@sph.unideb.hu A regisztrációhoz kérjük a nevet, email címet, munkahely megnevezését. A jelentkezés sorrendjében fogadjuk az érdeklődőket. A jelentkezésről visszajelzést küldünk és az esemény előtt küldjük a linket, információt, hogyan lehet kapcsolódni az eseményhez. Prof. Dr Rurik Imre MTTT Elnök
Magyar Diabetes Társaság MDT Családorvosi Munkacsoport XV. Tudományos Ülése
Rendezvény kezdete: 2020.09.12. 10:00Rendezvény vége: 2020.09.12. 16:00 Tudományos információ: Prof. dr. Kempler Péter, dr. Oláh Ilona E-mail: csaladorvos@diabet.hu Szervező: Stand-Art Event Managemet Kft. E-mail: csaladorvos@diabet.hu Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika tanterme A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/haziorvos PROGRAM:
Üléselnök: dr. Oláh Ilona, Prof. dr. Várkonyi Tamás
dr. Rosta László: A korai glycaemiás kontroll előnyei
Prof. dr. Várkonyi Tamás: A VERIFY vizsgálat céljai, felépítése és eredményei
Prof. dr. Kempler Péter: A VERIFY vizsgálat eredményeinek elhelyezése a hazai környezetben
Ebédszünet
Üléselnök: Prof. dr. Kempler Péter, dr. Hidvégi Tibor
Dr. Keresztes Katalin: Minden cukorbeteg szívbeteg?
Dr. Oláh Ilona: SGLT2-gátlók a szívelégtelenség kezelésében T2DM-ben
Dr. Hidvégi Tibor: A vércukormérés múltja, jelene és jövője
Prof. dr. Kempler Péter: Indokolt-e neuropathia diabetica kombinált kezelése?
A rendezvényt belgyógyászok és családorvosok számára szóló továbbképzésként a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja SE-TK/2020.II/00054 kódszámmal akkreditálta (14 pont). A részvétel térítésmentes.
Jelentkezés a munkacsoport oldalán és az OFTEX portálon!
Magyar Dermatológiai Társulat XI. Népegészségügyi Konferencia MTA 2020 - élő közvetítés
Rendezvény kezdete: 2020.09.10. 09:00Rendezvény vége: 2020.09.10. 13:00 Helyszín: 1051 Budapest - online, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia díszterme A rendezvény Web oldala: https://egeszsegprogram.eu/hirek-sajtoszoba/maesz-vezeto-hirek/20200909 Tekintettel a magas érdeklődésre, valamint a visszaigazolások szerint teltház lévén, betartva a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének biztonságai szabályait idén a 2020. szeptember 10-én tartandó XI. Népegészségügyi Konferencia 4 kamerás élő közvetítéssel is elérhető lesz a helyszínről a következő linken: https://egeszsegprogram.eu/hirek-sajtoszoba/maesz-vezeto-hirek/20200909
Tisztelt Bizottsági Tagok, Együttműködő Szakmai Szervezetek!
Fogadják nagy szeretettel a XI. Népegészségügyi Konferenciának az összefoglalóját, előadások kivonatát és az eseményen készült képgalériákat.
Összefoglaló megtekintése az alábbi linken:
https://egeszsegprogram.eu/hirek-sajtoszoba
Előadás kivonatok megtekintése az alábbi linken:
https://egeszsegprogram.eu/kozerdeku-adatok
Képgaléria megtekintése az alábbi linken:
https://egeszsegprogram.eu/galeria/kepek/2020
Tisztelettel:
Dr. Barna István
Szakmai Bizottság elnöke MÁESZ 2010-2020-2030
Magyar Ortopéd Társaság Válltanfolyam (Balatonfenyves, 2020.09.10-11.)
Rendezvény kezdete: 2020.09.10.Rendezvény vége: 2020.09.11. Helyszín: Balatonfenyves, Yacht Klub Időpont: 2020. szeptember 10-11.
Helyszín: Balatonfenyves, Yacht Klub
1 nap: Vállsérülések: az alapok, diagnosztika
2. nap: Vállsérülések: az alapok, az ambulancián, a rendelőben, a rehabon
Tisztelt Orvos-, és Gyógytornász Kollégák!
A Válltanfolyam több szakmát szólít közös eszmecserére, szótáregyeztetésre a Vállsérülések összetett ellátásának megkönnyítésére.
Az első napon Radiológusok és Vállsebészek veszik sorra az egyes diagnosztikai vizsgálatok, műtéti beavatkozások képeit, kiemelve, hogyan értelmezendőek, miben segítenek, hogyan léphetünk tovább a vállsérülések diagnosztikájában.
Esetbemutatásokban hasonlítják a képalkotó vizsgálatok anyagát a műtéti képekkel!
A második napon a vállsérüléseket a sérüléshez képest eltelt idő szempontjából vizsgálják!
• Megkönnyítik, rendszerezik a tennivalókat az akut ellátásban - Baleseti ambulancián – dolgozóknak.
• A krónikus ellátásban – szakrendelőben – dolgozóknak segítenek észrevenni a szövődményeket vagy nem ellátott eseteket.
• A rehabilitációban dolgozókat támogatják abban, hogy az egyes vállsérülések gyógyulási folyamatában hol vannak a megtorpanások, és mi mennyi ideig tart!
A tanfolyamot neves magyar előadók , a Magyar Radiológus Társaság Musculoskeletális Szekciója és a Magyar Váll és Könyöksebészeti Egyesület támogatja.
A tanfolyamot gyönyörű környezetben, kiváló konyhával a Balatonfenyvesi Yacht clubban, remélhetőleg kellemes időjárás mellett, tartalmas esti szórakozással (Július 2-a Kékszalag - közepes szél esetén a mezőny a tanfolyamzáráskor vitorlázik el előttünk) kombinálva ajánljuk.
A tanfolyam két napos. A két nap egyben és külön-külön is látogatható. Akkreditációs pontérték az első napra 16, a másodikra 12 pont. Szakmaszerinti pontszámként az alábbi szakmákra adtuk be a minősítésre a programot (a többi szakmában szabadon választható pontszám lesz):
• fiziotherápia
• ortopédia
• ortopédia-traumatológia
• radiológia
• rehabilitációs medicina
• reumatológia
• sebészet
• traumatológia
Részvételi díj:
- orvosoknak 30 ezer Ft /fő/nap
- gyógytornászoknak 25 ezer Ft/fő/nap
A részvételi díj tartalmazza az ebéd-, és büfészolgáltatás is. Mindkét napi részvétel esetén, 09.10-én a vacsorát is.
A továbbképzés ebédszüneteiben lévő workshopok ingyenesek, azonban a résztvevők száma korlátozott (20 fő / nap).
Tanfolyamunkat 80 főre hirdetjük , melyből naponta 60 orvost és 20 gyógytornászt tudunk fogadni. A létszám feltöltése a részvételi díj (vagy költségátvállalási nyilatkozat megküldésével) befizetésének sorrendjében történik.
A kurzusra jelentkezni, vagy további információt kérni Bodzay Petránál lehet. Elérhetősége: bodzay.petra@baleseti.hu, +36 1 299-7762.
Szálláslehetőségről (akár hajóhelyekről) Barkáné Gyöngyinél tudnak érdeklődni a sales@fenyvesyachtclub.hu e-mail címen és a +36 30/437-7333-as telefonszámon, aki a Yacht Club Hotelen kívül is tud Önöknek szállást ajánlani.
Program 1. nap
Program 2. nap
Jelentkezési lap
Magyar Kardiológusok Társasága IX. Marosvásárhelyi Kardiológiai Konferencia
Rendezvény kezdete: 2010.06.23.Rendezvény vége: 2010.06.26. Helyszín: Románia, Marosvásárhely, Helyszín: Románia, Marosvásárhely, a Kardiológiai Klinika előadóterme, amely a Maros megyei Sürgősségi Klinika földszintjen található.
(Gheorghe Marinescu utca 50.), illetve a református Vártemplom gótikus terme (Bernady tér 5.)
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Magyar Dermatológiai Társulat 6th Congress of the European Association of Dermatologic Oncology (EADO)
Rendezvény kezdete: 2010.06.16.Rendezvény vége: 2010.06.19. Tudományos információ: Alexander J. Stratigos, MD (Associate Professor of Dermatology) Munkahely neve: Department of Dermatology, University of Athens Címe: Athens, Greece Munkahely neve: Erasmus Conferences Tours & Travel S.A. Címe: 1, Kolofontos & Evridikis str. - 161 21 Athens, Greece, Tel: +30 210 72.57.693, 72.57.531 Fax: +30 210 72.57.532, 72.59.347 E-mail: info@eado2010.org Helyszín: Greece / Görögország, 16671 Vouliagmeni - Athens, 40, Apollonos str., The Westin Athens Astir Palace Beach Resort A rendezvény Web oldala: http://www.eado2010.org Following the excellent tradition of previous EADO Congresses, the 6th EADO Congress will provide a high level of updated knowledge on melanoma and cutaneous oncology while offering the opportunity to enjoy some of the historical monuments and the natural beauties of Athens and its surroundings.
Scientific Topics: Epidemiology of melanoma, Primary prevention and sun protection, Secondary prevention and early detection of melanoma, Management of nevi, Non-invasive diagnostic procedures, Emerging methods of early detection, Dermoscopy, Histopathology of melanoma, Staging and prognosis of melanoma, Surgical management of melanoma, Sentinel lymph node biopsy, Genetics and genetic testing in melanoma, Immunotherapy of melanoma, New drugs, Management of metastatic melanoma, Targeted therapies, Epidemiology and risk factors of NMSC, Non-surgical treatment of NMSC, Actinic keratoses, Cutaneous lymphoma, Rare tumors (Kaposi sarcoma, Merkel cell carcinoma, histiocytic tumors
IMPORTANT DATES
-Deadline for abstract submission: February 28th, 2010
-Author’s notification: March 20th, 2010
-Deadline for early registration fees: March 31st, 2010
-Deadline for pre-registration: June 15th, 2010
Magyar Ortopéd Társaság 4th Advanced Resurfacing Course, Het Pand, Ghent, Belgium
Rendezvény kezdete: 2010.06.16.Rendezvény vége: 2010.06.19. Helyszín: Belgium, Ghent, Het Pand A rendezvény Web oldala: http://www.resurfacing-congress.com Following the success of last year’s Advanced Course of Resurfacing in Ghent (both scientifically and socially), I am pleased to invite you to the 4th Advanced Resurfacing Course on 16-19 June 2010 in “Het Pand” in Ghent, Belgium. Its format remains: the meeting aims to stimulate, educate, and instil the most advanced up-to-date information about resurfacing arthroplasty. A prestigious faculty showcases their experience exceeding 10,000 metal-on-metal hip resurfacing arthroplasty procedures combined! Experts address the newest techniques and bring updates on theory and practice about resurfacing arthroplasty, making it a not-to-miss forum for orthopaedic surgeons. During this interactive course lively discussions and Q&A sessions with participant voting are again at the forefront of the sessions. Instrument /prostheses demonstrations and various workshops should increase knowledge of all resurfacing practitioners. Pertinent basic science and evidence-based elements are presented together with faculty’s practical experience in clinical and technical issues. A trade exhibition will present the most recent advances in equipment while providing the perfect location for refreshment and social encounters. Kapcsolódó dokumentumok (1)