Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság Negyedik közös MMT-MSZNET Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2021.11.04.Rendezvény vége: 2021.11.06. Helyszín: Mátraháza, Lifestyle Hotel A rendezvény Web oldala: http://mmtmsznet2021.congressline.hu Kedves Kollégák!
Az International Menopause Society tematikus választása a 2020-as Menopauza Világnapra (World Menopause Day,WMD) a korai ovárium elégtelenség (Premature Ovarian Insufficiency )volt, ezért a 2021-es kongresszusunk fő témájának is ezt választottuk. A kongresszus mottóját úgy fogalmaztuk meg, hogy az kifejezze a két Társaság együttes törekvéseit. Összeállítottuk az egyéb főbb témaköröket, ahol szintén törekedtünk arra, hogy azok lefedjék a reproduktív endokrinológia és a menopauzális medicina minden területét. Szeretnénk mindenki számára lehetőséget adni a szereplésre, különös tekintettel a fiatalabb generációra, ezért a referátumok mellett hangsúlyt fektetünk a saját eredmények és esetek bemutatására. Sor kerül az MMT “Kiemelkedő tudományos tevékenységért díj” és az MSZNET “Szilágyi András díj” átadására. Az első két ikerkongresszust Galyatetőn rendeztük, ami szintén népszerűséget hozott a rendezvénynek. A soproni jubileumi kitérő után 2021-ben ismét visszatérünk az üdítő mátrai hegyekbe, ezúttal Mátraházára. Természetesen társasági eseményekben sem lesz hiány.
Időpont: 2021. november 4-6,
Helyszín: Hotel Lifestyle, Mátraháza
A jelentkezéssel kapcsolatos részletes információkat a frissített kongresszusi értesítőben olvashatjátok: ide kattintva
A régóta várt személyes találkozás reményében, szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Baráti üdvözlettel,
Jakab Attila
Az MMT és az MSZNET elnöke
Magyar Dermatológiai Társulat KIIF kötelező szintentartó továbbképzés (Debrecen, 2021.11.04-06.)
Rendezvény kezdete: 2021.11.04.Rendezvény vége: 2021.11.06. Tudományos információ: Dr. Tarr Tünde tanszékvezető egyetemi docens, főszervező Munkahely neve: Debreceni Egyetem Tel: +36 52 255 218 E-mail: antal.andrea@med.unideb.hu Szervező: Ritter Andrea Csomáli Vivien Munkahely neve: Weco Travel Kft. Tel: +36 1 266 7032 E-mail: makit@wecotravel.hu Helyszín: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza A rendezvény Web oldala: http://makit.hu/kongresszus.aspx?web_id=&tmi=0&cid=19243 Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) A Klinikai Immunológiai és Allergológiai szakvizsgával rendelkező kollégáknak fontos kötelező szintentartó tanfolyamot hirdet a Debreceni Egyetem ÁOK Belgyógyászati Intézet Klinikai Immunológiai Tanszéke. Bőrgyógyász szakvizsga mellett is fontos, választható tanfolyamról van szó, országszerte ismert előadókkal, 50 pontos. Regisztráció, Jelentkezési lehetőség és végleges program a www.makit.hu weboldalon található. Céges és csoportos regisztráció esetén kérjük jelentkezzenek a konferencia titkárság elérhetőségein. Akkreditálás A NEFMI 64/2011. (XI.29.) rendelete lehetőséget biztosít arra, hogy az 50 pont elérését lehetővé tevő, szintentartó tanfolyam résztvevői 5 évente 1 alkalommal 1 szakmára vonatkozóan térítésmentesen (államilag finanszírozottan) vegyenek részt kötelező szintentartó továbbképzésen. Amennyiben Ön ennél a tanfolyamnál kíván élni ezzel a lehetőséggel, kérjük jelentkezéskor jelezni szíveskedjen azt. Az 50 kredit pont igazolásához a jelenléti ív aláírása, a sikeres írásbeli tesztvizsga, valamint a résztvevők címének és pecsétszámának feltüntetése is szükséges!
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Nephrologiai Társaság 9th Congress of the Vascular Access Society (VAS 2015)
Rendezvény kezdete: 2015.04.15.Rendezvény vége: 2015.04.18. Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: Spain, Barcelona, A rendezvény Web oldala: http://www.vas2015.org Dear Colleagues and Friends,
We would like to invite you to the 9th Congress of the Vascular Access Society which will take place on April 15-18 2015 in the cosmopolitan city of Barcelona, Catalonia, Spain.
The Vascular Access Society is a multidisciplinary Society where nephrologists, surgeons, interventional radiologists, dialysis nurses and vascular or radiological technologists are involved. The main objective of the Society is focused on scientific developments in vascular access for hemodialysis. Undoubtedly, the vascular access is the lifeline for many patients with acute renal failure or end-stage renal disease because their only option to move forward is to have good access to the blood stream in order to perform hemodialysis.
Our aim is that all participants feel good in this Congress. We have tried to put together an attractive scientific program and we would like to achieve an active participation engaging all attendees during the meeting. We will try to make the congress interactive by using technology to help the audience exchange knowledge in a more agile way.
Therefore, we will organize, for example, real-time polling of the audience and Question-and-Answer Sessions to show the different points of view of the attendees. We are also planning hands-on workshops with simulation models and patients. A number of lunch-Symposium sponsored by the Industry is foreseen. We do not forget the important scientific contribution of free communications and posters.
The congress will take place at the Palau Congresos Barcelona (FIRA Montjuic) which is very close to Palau of Montjuic and Plaça d’Espanya. The Congress venue is very well connected to the rest of the city by public transport and only a few minutes from the “heart” of Barcelona: “Plaça de Catalunya”
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság The 8th International DIP Symposium on Diabetes, Hypertension, Metabolic Syndrome & Pregnancy
Rendezvény kezdete: 2015.04.15.Rendezvény vége: 2015.04.18. Szakterület(ek): Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Hipertónia, Belgyógyászat, Diabetológia
Helyszín: Germany, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/dip/2015/timetable.aspx The 8th International DIP Symposium on Diabetes, Hypertension, Metabolic Syndrome & Pregnancy will take place in Berlin, Germany from April 15-18, 2015.
DIP is now considered a leading symposium in the field of maternal and fetal medicine, presenting data and management protocols to ensure the optimal outcome of pregnancies complicated by diabetes, hypertension, and metabolic syndrome.
The field of diabetes and pregnancy has come of age; from the inception of the terminology 'gestational diabetes' and 'diabetes in pregnancy' to the creation of an entire sub-specialty. This currently includes not only abnormal carbohydrate metabolism and diabetes, but all other risk factors and complications related to obesity, metabolic syndrome, hypertension and pregnancy. This symposium documents the 'gestation' of the field.