|
Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság |
|
MHTT XXVIII. Kongresszusa |
Rendezvény kezdete: 2021.11.04. | Rendezvény vége: 2021.11.06. |
Helyszín: Online, |
Kedves Kollégák!
Szeretettel és tisztelettel meghívom Önöket a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság XXVIII. virtuális Konferenciájára, melyet november 4-5. között rendezünk meg.
A konferencia weboldala már elérhető a https://mhtt2021debrecen.hu/ címen, melyet folyamatosan frissítünk a rendezvénnyel kapcsolatos információkkal.
Az online rendezés miatt elsősorban továbbképző jellegű előadások, referátumok közvetítése történik a szakma elismert képviselői által. Ugyanakkor úgy érezzük, hogy lehetőséget kell adni a saját munkák bemutatására is, hiszen ezt már tavaly sem tudtuk megtenni, ezért poszterek bemutatására lehetőség lesz. Terveink szerint előre felvett 3 perces hanganyaggal úgynevezett hangos posztereket fogunk bemutatni. A hagyományaink szerint a posztereket szakmai zsűri fogja értékelni és az első 3 helyezettet díjazásban fogjuk részesíteni.
Tisztelettel kérjük, hogy a poszter szekcióhoz az absztraktokat legkésőbb 2021. október 20-ig küldjék be. Az absztraktbeküldéssel kapcsolatban bővebb információt a weboldalon találhatnak: https://mhtt2021debrecen.hu/absztrakt/
A konferenciára regisztrálni szintén a Konferencia weboldalán lehet: https://mhtt2021debrecen.hu/registration/ MHTT tagoknak és nem tagoknak egységesen: 20.000 Ft Transzfúziológusoknak kedvezményesen : 10.000 Ft Céges képviselőknek: 20.000 Ft Egyetemi hallgatóknak, nyugdíjasoknak, nappali PhD hallgatóknak és szakdolgozóknak: ingyenes
A Társaság vezetősége bízik a kongresszus sikerében, melyhez a kollégák aktív közreműködése nélkülözhetetlen.
Sok szeretettel hívunk minden, a hematológia, transzfuziológia iránt érdeklődő szakembert a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság XXVIII. konferenciájára és a közben megtartott MHTT közgyűlésre.
Látva, hogy az előző évi kecskeméti konferencia milyen sikeres volt, bízunk benne, hogy idén is hasznos tapasztalatokkal, kellemes élményekkel tudjuk gazdagabbá tenni a résztvevőket.
Dr. Illés Árpád egyetemi tanár az MHTT elnöke, a Szervezőbizottság elnöke |
|
|
 |
|
Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság |
|
Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság Közgyűlése (2021.11.06.) |
Rendezvény kezdete: 2021.11.06. | Rendezvény vége: 2021.11.06. |
Helyszín: 3233 Mátraháza, Hrsz. 7160, Lifestyle Hotel Mátra Achat konferencia terme |
A Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság tisztelettel meghívja Önt a 2021. november 6. napján (szombat) 12:50 órakor tartandó Közgyűlésére.
A közgyűlés helye:
Lifestyle Hotel Mátra Achat konferencia terme
3233 Mátraháza, HRSZ. 7160.
a Magyar Menopausa Társaság és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság 2021. november 4-6. napja között tartandó
IV. Kongresszusa után és helyszínén
Napirendi pontok:
1) Elnöki-Főtitkári és Ellenőrző Bizottsági beszámolók
2) 2020. évi Pénzügyi beszámoló
3) Egyebek
Határozatképtelenség esetén (kevesebb, mint 50% + 1 fő) a megismételt Közgyűlés 2021. november 6. napján 13 óra 05 perckor változatlan napirendi pontokkal kerül megtartásra, a megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.
Feltétlen számítunk megjelenésére.
Debrecen, 2021. október 6.
Tisztelettel,
Dr. Jakab Attila, az MSZNET elnöke - Dr. László Dániel, az MSZNET főtitkára - Dr. Béres László, az MSZNET pénztárnoka
|
|
|
 |
|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care |
Rendezvény kezdete: 2019.11.04. | Rendezvény vége: 2019.11.05. |
Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Onkológia, Hipertónia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Urológia, Nephrologia, Sebészet, Transzplantációs medicina, Allergológia, klinikai immunológia, Radiológia, Diabetológia, Belgyógyászat, Érsebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat |
Tudományos információ: Tharani R |
Címe: United Kingdom, London, |
Tel: +442037691778 |
E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org |
Szervező: Tharani R |
Címe: United Kingdom, London, |
Tel: +442037691778 |
E-mail: annualnephrology@pulsusevents.org |
Helyszín: Japan, Radisson Hotel Narita |
A rendezvény Web oldala: https://pediatricnephrology.cmesociety.com/ |
18th Annual Conference on Pediatric Urology and Nephrology Care invites all the Pediatrics, Urology, Nephrology and other related students & professionals to gather for the grand meet up at Radisson Hotel Narita, Tokyo, Japan on November 18-19, 2019. We welcome your participation in this conference. Should you, in addition, desire to present your research, unique technique or clinical experiences, kindly submit us your abstract. This can be done by sending to the attention of the scientific committee at https://pediatricnephrology.cmesociety.com/abstract-submission The Abstracts of the conference will be published in the Conference Proceedings as well as Selected papers published in Journal of Nephrology & Renal Diseases. Download brochure https://pediatricnephrology.cmesociety.com/conference-brochure |
|
|
 |
|
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
ISAPS Course Monaco - Live Plastic Surgery |
Rendezvény kezdete: 2019.11.07. | Rendezvény vége: 2019.11.09. |
Helyszín: Monaco, Monte Carlo, |
A rendezvény Web oldala: https://www.euromedicom.com/lps/en/participants/about-isaps-course-monaco.html |
For the 1st year of the program, ISAPS COURSE MONACO will be dedicated to facial rejuvenation.
More findings and understanding of the facial anatomic architecture and the evolution of surgical technique have altered the landscape of surgical practice of the aging of the face and neck.
Different advanced techniques will be addressed for a better care of the area with a long-term result.
For two and a half days, the world’s specialists in the sphere of facial plastic and aesthetic surgery will teach, debate and demonstrate their knowledge in LIVE.
We promise you that ISAPS COURSE MONACO - Live Plastic Surgery will be an exceptional event.
Early bird registration: Before 31/07/2019
More information on the website
|
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
EADV course: Commercial Sex Workers - STI problems |
Rendezvény kezdete: 2019.11.08. | Rendezvény vége: 2019.11.09. |
Helyszín: Romania, Bucharest, |
A rendezvény Web oldala: https://eadv.org/eadv-school/305 |
Application deadline: Closed
Course aims
1 . To educate dermatovenereologists on all aspects of Commercial Sex Work(CSW).
2. To demonstrate the influence of sexually transmitted infections (STI) on CSWs and if not prevented into wider Society.
3. To demonstrate the role of prostitution and the role played by dermatovenereologists in the diagnosis, treatment and prevention of STIs.
4. To illustrate the multifactorial social and economic causes of CSW at present times influencing STIs /CSW in Europe .
5. To appreciate the different legal systems and social models and their role on CSWs.
6. To appreciate that technical progress via the media and the web has influence in attitudes to CSW but also in education for prevention of STIs in both CSWs and their clients.
7. Resistance of antibiotics to some STIs (e.g. gonorrhoea). STI prevention (including mother to child)
|
|
|
 |