Magyar Neuroszonológiai Társaság Neuroszonológiai Továbbképzés
Rendezvény kezdete: 2010.03.12.Rendezvény vége: 2010.03.13. Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64., Danubius Health Spa Resort Hélia Kedves Kollégák! A neuroszonológia egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi vaszkuláris diagnosztikában és terápiában. Emiatt éreztük szükségét, hogy egy gyakorlatorientált kurzust szervezzünk, mely vizsgával zárul, s a sikeresen vizsgázók jártassági igazolványt kapnak. A kurzust ismert hazai neurológusok/neuroszonológusok tartják, s témája felöleli az ultrahangos képalkotás technikai alapjait, az ultrahangkészülék beállításának problémáit, s természetesen a duplex vizsgálatok, a TCD és TCCD vizsgálatok technikáját, értékelését is.A kurzus írásbeli vizsgával zárul (90 tesztkérdés), s a sikeres írásbeli vizsgát tett résztvevők (75% elérése) másnap gyakorlati vizsgán vesznek részt. Ebből adódóan elsősorban azokat várjuk, akik jártassági igazolványt kívánnak szerezni, de szeretettel ajánljuk a kurzust azoknak is, akik még most ismerkednek a neuroszonológiával. Mivel párhuzamosan egy azonos témájú angol nyelvű kurzust is tartunk a European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics szervezésében (előadók: M. Kaps, G‐M. van Reutern, C. Baracchini), az angolul jól beszélő kollégáknak lehetőségük nyílik erre a tanfolyamra jelentkezni, s ha ennek végén sikeres írásbeli és gyakorlati vizsgát tesznek, nemzetközi igazolást kaphatnak, melyet természetesen a Magyar Neuroszonológiai Társaság is elfogad.Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. A Magyar Neuroszonológiai Társaság nevében: Dr. Oláh László (elnök) A részvételi díj magában foglalja a tudományos üléseken való részvételt, a konferencián elhangzó előadások kivonatát, konferencia dokumentációt, az ebédet 2010. március 12‐én és 13‐án, a kávészünetekben a frissítőket.Jelentkezés: a rendezvényre előzetes jelentkezés szükséges. Részvételi szándékát a mellékelt Jelentkezési Lap kitöltésével és visszaküldésével jelezheti 2010. február 5‐ig. A továbbképzésre csak korlátozott számú jelentkezést áll módunkban elfogadni, a jelentkezések elfogadása a beérkezés sorrendjében történik. A Meghívó, a Jelentkezési Lap, és a Szállásfoglalási Formanyomtatvány a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Magyar Sebész Társaság A sebészet határterületi kérdései - Gondolkodó Sebészet: Idegsebészet – aktualitások az agysebészetben. Rehabilitáció és (ideg)sebészet
Rendezvény kezdete: 2010.03.11.Rendezvény vége: 2010.03.11. Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika Tanterme Helyszín és időpont : Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 1082, Budapest Üllői út 78. Tanterme, 17:00-19:00
Idegsebészet – aktualitások az agysebészetben. Rehabilitáció és (ideg)sebészet
- Dr. Banczerowski Péter idegsebész főorvos, c. egyetemi docens Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet
- Dr. Dénes Zoltán osztályvezető, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya
További Információ a kurzus vezetőjénél:
Dr. Szijártó Attila
Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika
1082, Budapest Üllői út 78.
+36-20-825-89-25
E-mail: szijartoattila@gmail.com
Magyar Sebész Társaság III. Magyar „NOTES” Konferencia
Rendezvény kezdete: 2010.03.06.Rendezvény vége: 2010.03.06. Szervező: Lukovich Péter Tel: 06 20 825 8900 E-mail: hungaronotes@hungaronotes.hu Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem A rendezvény Web oldala: http://www.hungaronotes.hu/index.php/hireink/1-frisshirek/107-notes2010 Az évente megrendezésre kerülő Magyar NOTES Kongresszus 2010-ben olyan témákat választott, mely a korábbi hallgatóság megtartása mellett új érdeklődők megnyerésére is alkalmas. Ezek a NOTES és a különböző társszakmák kapcsolata, illetve a sebészet és határterületei köré csoportosulnak. A NOTES Egyesült Államokbeli fogadtatásáról, a legfrissebb eredményekről ezúttal első kézből, amerikai előadótól kaphatunk információkat.2010-ben, első alkalommal élő műtéti közvetítést is tervezünk, melynek során a kongresszus résztvevői a single port cholecystectomiát tekinthetik meg. Időpont: 2010. március 6.Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78. (Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tanterem) Tavaly már lehetőség nyílt arra, hogy a kiállítók standján egy-egy újdonsággal megismerkedhessünk. Idén - kongresszus előtti program formájában - a cégek saját prezentáció formájában be is mutatják új eszközeiket. A kongresszus zárása már hagyományosan a gyakorlásé, melyen ezúttal igazi újdonságokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.Reméljük, idén is izgalmas programot sikerült összeállítani. Szeretettel várunk tehát mindenkit, aki a NOTES után érdeklődik! A program a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
A kongresszus várható creditpont-értéke: 16.A rendezvény web-oldalára >> Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Dermatológiai Társulat ICTD 2016 - International Conference on Tropical Dermatology
Rendezvény kezdete: 2016.08.11.Rendezvény vége: 2016.08.14. Helyszín: Sri Lanka, Colombo, A rendezvény Web oldala: http://www.ictd2016.org/ WELCOME
The International Conference on Tropical Dermatology, organized by the Sri Lanka College of Dermatologists, will be held in Colombo, Sri Lanka from 11th to 14th August 2016. This is the first ever International Conference on Tropical Dermatology.
Eminent speakers from all over the world will be gracing this event. In keeping with the theme, we look forward to sharing the “topics from tropics” with you.
Magyar Dermatológiai Társulat FOBI 2016 - 25. Fortbildungswoche für praktische Dermatologie und Venerologie (München)
Rendezvény kezdete: 2016.07.23.Rendezvény vége: 2016.07.29. Tudományos információ: Prof. Dr. Dr. h.c. mult. Thomas Ruzicka, Prof. Dr. Carola Berking, Prof. Dr. Jörg Prinz, Prof. Dr. Peter Thomas Munkahely neve: c/o Klinik und Poliklinik für Dermatologie und Allergologie Címe: Klinikum der Universität München
Ludwig-Maximilians-Universität
Frauenlobstraße 9-11
80337 München Helyszín: Németország, 81823 München, Am Messesee, Internationales Congress Center München (ICM) A rendezvény Web oldala: http://www.fortbildungswoche.de/ FORTSCHRITT durch FORTBILDUNG
Aktuelles Program: http://www.professionalabstracts.com/fobi2016/iplanner/
omitee
Wissenschaftliche Leitung
Prof. Dr. Dr. h.c. mult. Thomas Ruzicka
Prof. Dr. Carola Berking
Prof. Dr. Jörg Prinz
Prof. Dr. Peter Thomas
c/o Klinik und Poliklinik für Dermatologie und Allergologie
Klinikum der Universität München
Ludwig-Maximilians-Universität
Frauenlobstraße 9-11
80337 München
Wissenschaftliches Programm
Prof. Dr. Carola Berking
Magyar Ortopéd Társaság A plexus brachialis sebészi anatómiája és sérüléseinek ellátása (Szeged, 2016.07.01-02.)
Rendezvény kezdete: 2016.07.08.Rendezvény vége: 2016.07.08. Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet
Helyszín: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 40., ÁOK Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézet Kurzus és cadaver gyakorlat
Helyszín: SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézet (Szeged, Kossuth Lajos sgt. 40.)
Időpont: 2016. július 1-2.
A tanfolyam díja 30.000 Ft
Órák száma: 16
Kreditpont: 32 kreditpont
Célcsoport: Kézsebészet, ortopédia és
traumatológia, sebészet, traumatológia
Jelentkezés módja: Telefonon: 06 62 545531
A program letölthető ide kattintva >>
Magyar Dermatológiai Társulat PSO 2016 - 5th International Congress of Psoriasis
Rendezvény kezdete: 2016.07.07.Rendezvény vége: 2016.07.09. Munkahely neve: PSORIASIS 2016 - MCI France Címe: 24 rue Chauchat – 75009 Paris – France
For specific questions regarding:
General information: pso@mci-group.com
Registration & Accommodation: psoREG@mci-group.com
Exhibition and Sponsorship: psoEXH@mci-group.com
Abstract submission: psoABS@mci-grou Tel: 33.(0).1. 53.85.82.59 Fax: 33.(0).1. 53.85.82.83 E-mail: pso@mci-group.com Helyszín: France, 232;s Paris, 2 Place de la Porte Maillot, Palais des Congr& A rendezvény Web oldala: http://www.pso2016.com/ Ösztöndíj pályázat a kongresszusi részvételre. Részletes információ a kapcsolódó linken és az Aktuális pályzatok között.
The DEADLINE for ABSTRACTS submission is: February 12, 2016.and has been extended until Monday February 15th, 2016, midnight (Paris time).
Official language:
Organized by an International Scientific Society, all presentations will be given in English.
Dear Colleagues and Friends,
On behalf of the Psoriasis International Network (PIN) of FRT-Fondation René Touraine, represented by professors Luigi Naldi and Thomas Luger, it is our great pleasure to cordially invite you to participate to PSORIASIS 2016 - 5th Congress of the Psoriasis international Network. SOLAPSO – Latin American Society of Psoriasis is one of the most dynamic regional psoriasis networks within PIN and was handed the responsibility of the scientific coordination of the congress by the assembly of PIN National Representatives.
This congress series is directly aimed to serve the needs of practicing dermatologists involved in psoriasis care across countries in outpatient services, hospital settings, and private practice, focusing on the patient management and therapeutic strategies with a special emphasis on the daily medical practice. Therefore, we have invited keynote speakers throughout the world and from all fields of psoriasis research and care to report on their experiences and deliver insight into the latest results and clinical studies.
For 2016, in close collaboration with SOLAPSO, the 5th Congress of the Psoriasis International Network proposes a dynamic, interdisciplinary and interactive programme, including rheumatology points. A special attention will be given to psoriasis management in different scenarios, psoriatic arthritis and psychodermatology.
Furthermore, topics such as therapeutic targets in psoriasis, psoriasis in paediatrics, phototherapy, topical and systemic treatments and combined therapies, life quality and adherence to treatment, patient education, registries, pharmacoeconomics and psoriasis and internal medicine will also be addressed in workshops which allow you to directly interact with internationally experienced speakers.
Make sure that you don’t miss this unique opportunity to update your knowledge on psoriasis, and take also the advantage to enjoy Paris at this wonderful time of the year!
Sincerely, Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (1)