Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Debreceni Aneszteziológiai Napok
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Tudományos információ: Fülesdi Béla Címe: , Munkahely neve: EKHO '94 Kft Címe: 4032 Debrecen, Babits M. u. 8. Tel: 52 537 537 Fax: 52 538 538 E-mail: ekho94@t-online.hu Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!
Idén már nyolcadik alkalommal hívjuk és várjuk az ország valamennyi pontjáról az aneszteziológia és intenzív terápia iránt érdeklődőket. Az elmúlt években sikeresen és nagy érdeklődés által övezett hagyományt tovább folytatva, idén is több tematikus előadással igyekszünk a szakma egy-egy kiemelten fontos vagy érdekes területére ráirányítani a figyelmet. Olyan interdiszciplináris programot állítottunk össze, amely az aneszteziológiában és intenzív terápiában dolgozókon kívül a belgyógyászok, gyermekgyógyászok, pulmonológusok és háziorvosok számára is fontos és korszerű szakmai információkat közvetít.
A hagyományokhoz híven idén is „Pro Anaesthesia Debreceniensis” díszoklevélben részesül egy a debreceni, illetve régió anesztéziájáért sokat fáradozó, annak fejlődését előremozdító személyiség. Idén ez a díjazott Tassonyi Edömér Professzor úr lesz.
Új kezdeményezésként a régió tudományos műhelyében készült PhD munka bemutatását tervezzük, idén ez Nagy Géza Főorvos úr munkája lesz.
A rendezvényen kiemelt témák lesznek a szepszis és folyadékterápia aktuális kérdései, az optimális intra és perioperativ lélegeztetési stratégiák, néhány speciális perioperativ probléma megbeszélésre kerül sor. Bízunk benne, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot a kritikus állapotú betegek izomgyengeségére és annak kezelésére vonatkozó szekció és a gyermekaneszteziológiai szekció is. A képalkotó diagnosztika alkalmazása szakmánkban egyre nagyobb teret hódít, ezért szükségesnek éreztük, hogy erről is elhangozzék összefoglaló. A neves előadói gárda- úgy érezzük- garanciát nyújt arra, hogy ismét kiváló szakmai színvonalú három napot tölthetünk majd együtt.
A rendezvény szervezői tartalmas társasági programmal, a szokásos jó hangulatú fogadással, a cívisváros pedig hagyományosan meleg vendégszeretetével és épülő-szépülő környezetével hívja és várja Önöket.
Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár
DEOEC AITT
Jelentkezés és regisztráció:
EKHO 94 Kft
Fax: 06-52-538538
ekho94@t-online.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Dermatológiai Társulat Magyar STD Társaság XV. Nagygyűlése, IV. Venerológiai Továbbképző Tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Tudományos információ: Dr. Várkonyi Viktória, Dr. Tisza Tímea Munkahely neve: Magyar STD Társaság Címe: Társaság honlapja: www.stdtarsasag.hu E-mail: secretary@stdtarsasag.hu, varvik@t-online.hu, dr.tisza.timea@gmail.com Szervező: Bagdi Károly ügyvezető igazgató Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: H-1461 Budapest, Pf. 11., www.convention.hu Tel: 1/299-01-84 Fax: 1/299-01-87 E-mail: kbagdi@convention.hu Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Health Spa Resort Helia**** A rendezvény Web oldala: http://www.stdtarsasag.hu Első- és második értesítő és abstract felhívás, valamint regisztrációs lap a kapcsolódó linkek között megtalálható.
Kongresszusi naptár:
- második értesítő és absztrakt felhívás postázása: 2010. március 15.
- tudományos összefoglalók beküldése: 2010. május 15
- az elõadások elfogadásának visszaigazolása: 2010. június 15.
- kedvezményes regisztráció lehetõsége: 2010. június 30.
- várhatóan végleges program elektronikus megküldése: 2010. szeptember 15.
Magyar Ortopéd Társaság Magyar Sportorvos Társaság 2010. évi Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.10.14.Rendezvény vége: 2010.10.16. Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 44., Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/10mst 2010. október 14 – 16. között Budapesten, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán kerül megrendezésre a Magyar Sportorvos Társaság 2010. évi Kongresszusa, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak! Jelentkezési határidő: 2010. október 11. A jelentkezéssel, valamint a részletes szakmai programmal kapcsolatos információk a rendezvény web-oldalán olvashatók >> A kongresszus meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Magyar Pszichiátriai Társaság 'ELME MATER' 2010/II. félév
Rendezvény kezdete: 2010.10.13.Rendezvény vége: 2010.11.01. Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Új Klinikai Tömb, földszinti tanterem A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu/psych/rendframes.html A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja (Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése, CME)' E L M E M A T E R ' 2010/II. félév
2010. október 13. Állati Elme Mater: Mozgóképes ízelítő az állati viselkedésfarmakológia módszereiből Ea: Dr.Lévay György tudományos főmunkatárs (Richter Gedeon Gyógyszergyár, Budapest)2010. november 10. Történelmiség és tört-értelmiség: Itt nem élned, hanem halnod kell Ea: Prof.Dr.Zinner Tibor főosztályvezető (Legfelsőbb Bíróság, Budapest)2010. december 08. Kognitív remediáció Ea : Dr.Kovács Zoltán Ambrus c.egyetemi docens (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)2011. január 12. Ki kivel van? Közvetett következtetések és előrejelzett vonatkozások szkizofréniában Ea: Dr.Must Anita egyetemi tanársegéd (SZTE Pszichiátriai Klinika, Szeged)
A rendezvények időpontja: a hónap 2. szerdája, délután 14.30 óra. Az előadások várható időtartama a vitával együtt: 2 óra. Szervező: Dr.Szendi István, T: (62)-545-942, Fax: (62)-545-973 A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.
Magyar Ortopéd Társaság Manuális medicina elméleti és gyakorlati képzése
Rendezvény kezdete: 2010.10.12.Rendezvény vége: 2010.10.16. Helyszín: Budapest, A rendezvény Web oldala: http://manualismedicina.hu A Holisztikus Medicina Alapítvány a „Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja által akkreditált pontszerző tanfolyamot indít “Manuális medicina elméleti és gyakorlati képzése” címmel. A továbbképzés célja: a gerinc és a végtagok manuális medicina alapvető témaköreit érintő továbbképzés, ennek a gyógyászatban való alkalmazása céljából. Kiegészítve a képalkotó eljárások elméletével és gyakorlatával. A továbbképzés időtartama: 2 év alatt 7 kurzus, összesen 302 óra. A kurzusok negyedévenként 5 naposak. A továbbképzés célcsoportja: mozgásszervi betegségekkel foglalkozó orvosok: (ortopédus, reumatológus, neurológus, idegsebész szakorvosok, rezidensek és családorvosok), ill. főiskolát végzett gyógytornászok. A továbbképzés helye: Budapest Ideje: 2010. október 12-16-ig. - Bővebb felvilágosítás, jelentkezés http://manualismedicina.hu honlapon vagy - Szilágyi Ivánnál a 20/977-4863 telefonszámon
Magyar Ortopéd Társaság First ISMISS Congress in Turkey on Minimal Invasive Spine Surgery and Interventional Treatments
Rendezvény kezdete: 2008.04.05.Rendezvény vége: 2008.04.06. Helyszín: Turkey, Ankara, A rendezvény Web oldala: http://www.ismissturkey.org We would like to inform you that the early registration deadline of the "First ISMISS Congress in Turkey on Minimal Invasive Spine Surgery and Interventional Treatments" has been extended to December 28, 2007. We also kindly ask you to check the website for the Preliminary Scientific Programme and for further details.
The "First ISMISS Congress in Turkey on Minimal Invasive Spine Surgery and Interventional Treatments" endorsed by the "International Society for Minimal Intervention in Spinal Surgery (ISMISS)", affiliated with the "Turkish Spine Society", and supported "Turkish Society of Physical Medicine and Rehabilitation"," Turkish Neurosurgical Society" and "Turkish Society of Algoloy" will be held in Ankara - Turkey between April 5 - 6, 2008.
Looking forward to welcoming you in Ankara for an excellent scientific program!
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság PCICS 2008 - European Symposium of the Pediatric Cardiac Intensive Care Society
Rendezvény kezdete: 2008.03.27.Rendezvény vége: 2008.03.30. Helyszín: Monaco, Monte Carlo, A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/pcics/ Approximately one third of admissions of children to intensive care units are related to cardiac diseases, the vast majority congenital heart defects. Most of these children require heart surgery in the first weeks and months of life involving complex surgical and intensive care management. Much of the progress in recent years in improving survival has focused on better pre and postoperative intensive care. The PCICS is dedicated to bringing together an international group of physicians, surgeons, nurses and other related professionals to meet, discuss and learn how better to manage these deserving and challenging children.