|
Magyar Kardiológusok Társasága |
|
Magyar Szívsebészeti Társaság XVII. Kongresszusa |
Rendezvény kezdete: 2010.11.04. | Rendezvény vége: 2010.11.06. |
Helyszín: 7624 Pécs, Kaptár Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont |
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/12 |
Tudományos témáink a szívsebészet egy-egy fontos, lényeges témakörét ölelik fel, amelyek talán új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel is szolgálhatnak a résztvevőknek. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészeti anesztézia legújabb eredményeiről, hiszen az egyre több társbetegségekkel rendelkező betegek perioperatív (intenzív) kezelése igen nagy jelentőséggel bír. Újdonságként szeretnénk bevezetni a szívsebészet határterületi kérdéseit a mellkas sebészet és érsebészet vonatkozásában. A kongresszuson betekintést szeretnénk nyújtani a technikáiba, eredményeibe, rangos, nemzetközileg is elismert előadók tolmácsolásában. Külön figyelmet kívánunk szentelni az invazív kardiológia jelentős fejlődéséből adódó, az utóbbi években a szívsebészetnek egyre nagyobb kihívást jelentő beavatkozásainak. A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát is ezek a témakörök határoznák meg, felölelve a szívsebészet teljes vertikumát.
Kreditpontok: várhatóan 20 pont
Fontos határidők: Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01 Jelentkezési határidő: 2010.10.25 Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01 Absztrakt beküldés: 2010.09.10 Absztrakt elbírálás: 2010.09.20 Lemondási határidő: 2010.09.03
|
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
MIT XXXIX Vándorgyűlés, Szeged |
Rendezvény kezdete: 2010.11.03. | Rendezvény vége: 2010.11.05. |
Tudományos információ: Dr. Kemény Lajos intézetvezető egyetemi tanár, Dr. Széll Márta tudományos tanácsadó |
Munkahely neve: Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika |
Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 6. |
Tel: 62/ 54-57-99, 54-52-48 |
Fax: 62/54-59-54 |
E-mail: szell@mail.derma.szote.u-szeged.hu |
Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda |
Címe: 6701 Szeged, Pf.: 1022.
http://prof-congress.hu/ |
Tel: (62) 484-531, 484-532 |
Fax: (62) 450-014 |
E-mail: info@prof-congress.hu |
Helyszín: Szeged, Ifjúsági Ház Rendezvényközpont |
A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2010/mit-10/index.html |
Kedves Kollégák!
Örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Immunológiai Társaság Szegeden rendezi XXXIX. Vándorgyűlését, 2010. nov. 3-5 között.
A konferencia helyszíne a Tisza-parton frissen felújított Ifjúsági Ház Rendezvényközpont lesz (http://www.ihrendezvenykozpont.hu/galeria). A konferenciára várjuk tudományos előadások, poszterek bejelentését, amelynek határideje 2010. szeptember 10.
Tisztelettel hívjuk fel az orvoskollégák figyelmét arra, hogy a konferencia egyik vezérmotívuma a transzlációs orvosbiológiai kutatás lesz, és a téma neves hazai művelői továbbképző előadásokat fognak tartani.
Sarkadi Balázs: Őssejtek terápiás alkalmazása
Falus András: Rendszerbiológiai megközelítések
Széll Márta: Terápiás célpontok azonosítása genomikai módszerekkel
Prechl József: Terápiás célpontok azonosítása proteomikai módszerekkel
Erdei Anna: Természetes immunelemek mint terápiás célpontok
Kemény Lajos: Célzott terápiák a bőrgyógyászatban
Czirják László: Célzott terápiák a reumatológiában
Prohászka Zoltán: Célzott terápiák kardiovaszkuláris betegségekben
Illés Zsolt: Célzott terápiák neuroimmunológiai betegségekben
Maródi László: Immunglobulin terápiák
Rajnavölgyi Éva: Dendritikus sejtek mint terápiás célpontok
A rendezvényt az OFTEX-ben regisztráltuk, előreláthatóan 10 pontot lehet majd kapni a rajta való részvételért.
A konferencia lebonyolításában a Congress & Hobby Service cég lesz segítségünkre (http://prof-congress.hu/). A Vándorgyűlés további részleteiről (regisztrációs díjak, szállásfoglalás, étkezések stb.) a cég honlapján olvashatnak majd részletesen a kedves érdeklődők, valamint e-mail-ben is küldünk további információkat.
Bejelentkezési lehetőség április 15-től!
Reméljük, vendégeink között üdvözölhetjük Önt és kollégáit a napfény városában november elején!
Prof. Dr. Kemény Lajos
A MIT XXXIX. Vándorgyűlésének elnöke
További információk a kongresszus weboldalán olvashatók. |
|
|
 |
|
Magyar Immunológiai Társaság |
|
8th Vaccine & ISV Congress |
Rendezvény kezdete: 2014.10.26. | Rendezvény vége: 2014.10.28. |
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia |
Helyszín: USA, Philadelphia, |
A rendezvény Web oldala: http://www.vaccinecongress.com/ |
26-28 October 2014 | Philadelphia, PA, USA
Részletes információ: http://www.vaccinecongress.com/
Topics will include:
• Human vaccines - infectious diseases
• Human vaccines - non-infectious diseases
• Veterinary vaccines
• Vaccine safety
• Clinical studies and field trials
• Immunology / animal models
• Vectors / adjuvants / drug delivery
• Production / manufacturing
• Regulatory / societal / economic / programmatic / legislation subjects |
|
|
 |
|
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság |
|
ESTAIC Congress 2014 |
Rendezvény kezdete: 2014.10.23. | Rendezvény vége: 2014.10.25. |
Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia |
Helyszín: Romania, Timisoara, |
A rendezvény Web oldala: http://congress.esctaic.org/ |
The 25 Congress of the European Society of Computing and Technology in Anesthesia and Intensive Care (ESCTAIC) will be held on
October 23-25, 2014 In Timisoara, Romania
Our Meeting will be held with the kind support of Prof. Dr. Dorel Sandesc president of the Romanian Society of Anesthesia and Intensive Care in parallel with National Guidelines and Protocols Course in Anesthesiology, Intensive Care and Emergency Medicine.
The scientific program will include panels, workshops, tutorials and also
poster presentation
Deadline for proposals to the scientific program: February 1st, 2014
Proposals to be addressed to: Chairman@esctaic.org
Deadline for posters: July 1st, 2014
Proposals to be addressed to: Secretary@esctaic.org
|
|
|
 |
|
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
EndoBridge 2014 |
Rendezvény kezdete: 2014.10.23. | Rendezvény vége: 2014.10.26. |
Helyszín: Turkey, Antalya, |
A rendezvény Web oldala: http://www.endobridge.org/ |
EndoBridge will take place in Antalya, Turkey between October 23-26, 2014. EndoBridge is the first scientific meeting jointly organized by the Endocrine Society of United States & the European Society & the Society of Endocrinology and Metabolism of Turkey. This international meeting will provide a comprehensive update of recent advances in full spectrum of endocrinology including diabetes and lipid disorders. The format of the meeting will include state-of-the-art lectures delivered by world-renowned faculty as well as interactive case discussion sessions and small group discussions. Simultaneous translation in Russian, Arabic and Turkish will be provided. For further information about EndoBridge 2014, visit http://www.endobridge.org/
|
|
|
 |