|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
DOSZ XXVII. Tavaszi Szél Konferencia (2024.05.03-05.) |
Rendezvény kezdete: 2024.05.03. | Rendezvény vége: 2024.05.05. |
A rendezvény Web oldala: https://dosz.hu/rendezveny/xxvii__tavaszi_szel_konferencia |
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2024. május 3-5. között az Óbudai Egyetemmel együttműködésben ismét megrendezi a nagy múlttal rendelkező Tavaszi Szél elnevezésű multidiszciplináris, tudományos nemzetközi konferenciáját. A DOSZ a 2024. évi Tavaszi Szél Konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar, illetve angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg. A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás vagy poszter formájában nyílik lehetőség. Regisztráció A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület elérhető a DOSZ honlapján (https://dosz.hu/url/tszk2024). A regisztráció során a könnyebb kommunikáció érdekében a jelentkezőknek meg kell adniuk az elérhetőségi adataikat. A megadott adatok kezelése az adatvédelmi szabályzat szerint történik. A regisztráció első körben egy minimum 1800, maximum 3600 karakter terjedelmű absztrakt benyújtásával válik érvényessé. Az absztrakt a jelentkező tudományos munkájának kivonata, amelyben a kutatás hátterének bemutatása, a tudományos kutatás célja, kérdésfelvetése, majd az eddig elért eredmények és a további lehetőségek kerülnek röviden összefoglalásra, hivatkozások nélkül, a tudományos írás formai és tartalmi követelményeinek megfelelve. A témát körülíró öt kulcsszó megadása is kötelező. A jelentkezés és absztraktok leadási határideje: 2024. március 3. 23:59
A Konferencia tervezett szekciói: - Agrártudományi szekció
- Állam- és jogtudományi szekció
- Biológiatudományi szekció
- Filozófiatudományi szekció
- Fizikatudományi szekció
- Földtudományi szekció
- Had- és rendészettudományi szekció
- Hittudományi szekció
- Irodalomtudományi szekció
- Kémiai és környezettudományi szekció
- Kommunikációtudományi szekció
- Közgazdaságtudományi szekció
- Közigazgatás-tudományi szekció
- Matematikai és informatikai szekció
- Műszaki szekció
- Művészeti és művészettudományi szekció
- Nyelvtudományi szekció
- Orvos- és egészségtudományi szekció
- Pszichológiai és neveléstudományi szekció
- Sporttudományi szekció
- Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció
- Történelem- és politikatudományi szekció
Fontosabb határidők 2024. március 3. A regisztráció és az absztraktok leadásának határideje. 2024. március 22. A jelentkezők kiértesítése az absztraktok elbírálásáról. 2024. május 3-5. Konferencia (szekció előadások: pénteken és szombaton) 2024. június 12. A tanulmány, a szerzői nyilatkozat és a lektori szakvélemény megküldésének határideje.
További információért kérjük, látogasson el a www.dosz.hu weboldalra vagy forduljon bizalommal a Konferencia szervezőihez: - Konferenciával kapcsolatban: Viktor Patrik (OE-DÖK, viktor.patrik@uni-obuda.hu)
- Konferenciával kapcsolatban: Csuzi Henrik (OE, csuzi.henrik@uni-obuda.hu)
- Számlázással kapcsolatban: Kopcsjak Tamás János (DOSZ, iroda@dosz.hu)
|
|
|
 |
|
Magyar Ortopéd Társaság |
|
A mozgásszervi diszciplína víziója a megújuló Budai Egészségközpontban szakmai tájékoztató rendezvény |
Rendezvény kezdete: 2024.05.03. | Rendezvény vége: 2024.05.16. |
Helyszín: 1126 Budapest, Királyhágó utca 1-3. D/II. épület |
Kedves Kolléga! A Budai Egészségközpontban optimistán tekintünk a jövőbe, ennek jegyében egy több éven át tartó, átfogó kórházbővítési projektet indítunk el. Mind a szolgáltatások, mind az orvostechnológia minőségét tekintve egyértelműen a világszínvonalat célozzuk meg. A népegészségügyi igényekhez és a robbanásszerűen fejlődő orvostechnológia adta lehetőségekhez igazodva több területen is jelentős fejlesztéseket tervezünk. Célunk egy olyan modern kórház létrehozása, amely a pácienseknek biztonságot, kényelmet és hatékony ellátást nyújt, az orvosok, szakdolgozók és egyéb területek munkatársai számára pedig inspiráló, fejlődési lehetőségeket kínáló szakmai műhelyként szolgál.
A beruházás számunkra nem csak az infrastrukturális megújulást jelenti, hanem egy olyan példaértékű egészségügyi centrum megvalósítását, amely hosszú távon szolgálja a közösséget nemcsak fővárosi, hanem országos szinten is.
Ezen terveinkhez biztos alapot ad magasan képzett szakembergárdánk, a graduális és posztgraduális képzésben való aktív részvételünk, valamint a gyógyítást támogató letisztult betegszervezési folyamataink, szakképzett asszisztenseink és modern eszközparkunk.
Intézetünk vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a beruházással párhuzamosan tájékoztatást adjunk az egészségügyi szakmai közösségnek a Budai Egészségközpont szakmai víziójáról, valamint a zászlóshajónknak tekintett mozgásszervi ellátással kapcsolatos terveinkről.
Fentiekre való hivatkozással tisztelettel szeretnénk meghívni Önt „A mozgásszervi diszciplína víziója a megújuló Budai Egészségközpontban” szakmai tájékoztató rendezvényünkre!
Az eseményt két alkalommal 2024. május 03-án, illetve 2024. május 16-án tartjuk ugyanazon tartalommal.
A meghívó és a program megtekinthető ide kattintva |
|
|
 |
|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
MBT Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Tavaszi Tudományos Ülése |
Rendezvény kezdete: 2024.05.03. | Rendezvény vége: 2024.05.03. |
Helyszín: Kisvárda, Árpád út 26., Szent Damján Görögkatolikus Kórház |
Időpont: 2024. május 3. péntek Helyszín: Szent Damján Görögkatolikus Kórház (Kisvárda, Árpád út 26.)
Tisztelt Kolléga!
A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja sok szeretettel és tisztelettel meghívja Önt, valamint kedves munkatársait soron következő tavaszi szimpóziumára, amely 2024. május 3 án, Kisvárdán kerül megrendezésre . A rendezvény vezérfonala a belgyógyászat és az infektológiai betegellátás határterülete köré épül. A téma aktualitását az adja, hogy napjainkban a nagyfokú mobilitás lehetővé teszi azt, hogy a fertőzések viszonylag rövid időn belül távoli területekről is megjelenjenek hazánkban. Ezen kívül a nosocomiális fertőzések gyakorisága világszerte nő. Ennek hátterében a higiénés rendszabályok nem megfelelő betartása, az antibiotikumok kritikátlan használata jelentős szerepet játszik. Az idős, legyengült betegeknél a szélesspektrumú antibiotikumok adása nagymértékben növelheti a pseudomembranosus colitis kialakulását, melynek halálozási rátája magas.
Jelen programunk összeállításánál arra törekedtünk, hogy a régiónkban is előforduló leggyakoribb infektológiai beteg ségek rizikóit, diagnosztikus és terápiás lehetőségeit a szakma elismert szakemberei mutassák be, és ezzel is segítsék ezen betegek minél hatékonyabb diagnosztikáját, illetve kezelését.
Reméljük részvételével megtisztel bennünket, ezzel is emelve rendezvényünk színvonalát.
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Jelentkezési lap |
|
|
 |
|
Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság |
|
Obezitológiai továbbképző tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2024.04.27. | Rendezvény vége: 2024.04.27. |
Helyszín: 1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2/a, Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológia Klinikája |
Tisztelt Kollégák! 2024. április 27-én a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológia Klinikáján egész napos obezitológiai továbbképző tanfolyamot tartunk. A tanfolyamon mind személyesen, mind online formában (zoom) lehet részt venni, melyre várjuk jelentkezésüket.
Reméljük, sok-sok újdonsággal tud szolgálni a több, mint 20 előadás, melyben a legfontosabb tudnivalókat, új ismereteket járjuk körbe és az előadók személyében találkozhatnak az obezitológiai rendelésünk munkatársaival.
Jelentkezési lap
Program
Kollegiális üdvözlettel,
Dr. habil Barna István, klinikai főorvos SE Obezitológiai munkacsoport vezetője, tanfolyamszervező |
|
|
 |
|
Magyar Fejfájás Társaság |
|
2024 World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024,EDCC) |
Rendezvény kezdete: 2024.10.18. | Rendezvény vége: 2024.10.19. |
Tudományos információ: Morris Silvia |
Munkahely neve: Episirus Scientifica |
Címe: USA, |
E-mail: endocrine@episirus.org |
Szervező: Morris Silvia |
Munkahely neve: Episirus Scientifica |
Címe: USA, |
E-mail: info@episirus.org |
Helyszín: JAPAN, 530-0000, N/A |
Episirus Scientifica welcomes you to attend 2024World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024EDCC) to be held during October 18-19, 2024, in Osaka, Japan around the theme “Bridging Science and Clinical Practice”. This international meet (2024EDCC) anticipates hundreds of participants including keynote speakers, Oral presentations by renowned speakers and poster presenters besides delegates around the world. This conference perhaps a giant event that creates an ideal platform to share expertise addressing current advancements involved in Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Health. It will be a wonderful opportunity for all the delegates as it provides an international networking opportunity to collaborate with the world-class Endocrinology, Obesity and Medical Associations.
2024 World Endocrine, Diabetes & Cardiovascular Conference (2024EDCC) is a premiere educational event which is designed to advance knowledge and expertise in endocrine and obesity that rotate between continents and are organized in collaboration with national and international endocrinology and obesity societies and associations. This International Congress 2024EDCC is going to be held at Osaka, Japan during October 18-19, 2024.The conference is targeted to the international Endocrinology community as well as other healthcare professionals involved in multidisciplinary endocrine, diabetic, cardiovascular and metabolic challenges
Focus Areas / Session Topics
\
Clinical Endocrinology
Molecular Endocrinology
Endocrine Oncology, Endocrine Connections
Hypertension
Diabetes, Endocrine and Metabolism
Obesity
Cardiovascular Disorders
Neuroendocrine
Pediatric Endocrine
Nutrition and Lifestyle
Thyroid Disorders
Reproductive endocrinology
Diabetes, Obesity, Metabolism and Nutrition
Calcium and Bone
Adrenal and Cardiovascular Endocrinology
Environmental Endocrinology
Clinical Endocrinology
Endocrine related Cancer and Tumors
Neuroendocrinology and NET (neuroendocrine tumor)
Reproductive and Development Endocrinology
Thyroid
Cardiovascular medicine
Precision Medicine
Transgender Medicine and Research
Endocrinology and Genetics
Target Audiences
• Endocrinologists
• Pediatric endocrinologists
• Neuroendocrine Specialists
• Reproductive endocrinologists
• Primary care physicians
• Thyroid
• Andrologist and Gynecologists
• Diabetologists
• Cardiologists
• Nutritionists and Metabolic Specialists
• Other health professionals, such as nurses, physician’s assistants, and other clinicians who care for individuals with endocrine diseases |
|
|
 |
|
Magyar Ortopéd Társaság |
|
Török-Magyar Arthroplasztika Csoport 2. Konferenciája (Kappadókia, Törökország, 2024.10.18-20.) |
Rendezvény kezdete: 2024.10.18. | Rendezvény vége: 2024.10.20. |
Helyszín: Kappadókia, Törökország, Doubletree Hilton Hotel |
Török-Magyar Arthroplasztika Csoport 2. Konferenciája 2024. október 18-20. Kappadókia, Törökország Doubletree Hilton Hotel Csípő arthroplasztika Térd arthroplasztika A csípő ízület megtartó műtétei Térd körüli oszteotómiák
A 2023 decemberi első találkozó alkalmával több mint 15 török vendég, és több mint 30 magyar résztvevő aktív közreműködésével megalakult a Török Magyar Arthroplasztika Csoport. A második talákozóra Törökországban, a csodáslatos Kappadókiában kerül sor idén októberben. Szeretettel várjuk a magyarországi résztvevőket erre a felejthetetlennek ígérkező 3 napos programra. Jelentkezés és további részletek itt zahar.akos@gmail.com További részletek az ide kattintva letölthető meghívóban |
|
|
 |
|
Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
2024 World Pediatrics Conference |
Rendezvény kezdete: 2024.10.18. | Rendezvény vége: 2024.10.19. |
Helyszín: Osaka, ANA Crowne Plaza Osaka |
A rendezvény Web oldala: https://pediatrics.episirus.org/ |
On behalf of 2024 World Pediatrics Conference, we are thrilled to extend our warm invitation to the members of Hungarian Pediatric Association to join us for the upcoming Pediatrics Conference.
Date: October 18-19, 2024 Location: ANA Crowne Plaza Osaka Website: https://pediatrics.episirus.org/
Our conference aims to bring together renowned experts, clinicians, researchers, and industry professionals in the field of Pediatrics and neonatology. It promises to be an exceptional event filled with enriching educational sessions, thought-provoking discussions, and networking opportunities.
As a valued member of the Society, we are delighted to offer an exclusive group discount to encourage your society and its members to attend. By taking advantage of this offer, you and your colleagues can avail 20% off the regular registration fee. We encourage you to spread the word and invite as many members as possible to make the most of this opportunity. We truly believe that the Pediatrics and neonatology Conference will provide immense value to your society's members, fostering professional growth and knowledge exchange. Should you have any queries or require further assistance, please do not hesitate to contact our conference organizing team at pediatriccongress@episirus.org. We are here to support you in every possible way. Together, let's advance the field of Pediatrics and neonatology for the betterment of patient care. |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
ESDR Future Leaders Academy (Uppsala, Sweden, 2024.10.10-12.) |
Rendezvény kezdete: 2024.10.10. | Rendezvény vége: 2024.10.12. |
Helyszín: Sweden, Uppsala, |
A rendezvény Web oldala: https://esdr.org/events/esdr-future-leaders-academy-2024/ |

Chairs: Eniko Sonkoly (Sweden), Sara Brown (UK), Eli Sprecher (Israel) Application period: 22 January – 26 April 2024
APPLICATION PROCESS- Send a short CV, a letter of motivation and the FLA 2024 form to Thomas Florestan at thomas@esdr.org
GENERAL INFORMATION- The program is primarily open to European residents currently engaged in skin-related research (MD, PhD, Post-Doc, Resident etc).
- A LIMITED number of places will be made available for participants residing outside Europe.
- Participants must be 40 years old or under by 1 November of the year the FLA takes place. Exceptions may be made for career breaks, maternity/paternity leave etc.
- Applications are reviewed on scientific merit by the ESDR Scientific Program Committee.
- ESDR committees are also responsible for inviting senior faculty.
- ESDR covers accommodation costs for all participants and travel costs for ESDR members. If you are not a member you may apply prior to the Academy.
- Participants must commit to staying for the entire duration of the Academy and should travel alone.
- All participants give oral presentations of their work and be expected to attend mentoring events.
- Past participants are not eligible for consideration.
PROVISIONAL PROGRAMWEDNESDAY 9 OCTOBER 2024 Arrivals late afternoon or evening 19.00 Welcome drink & aperitif dinnerTHURSDAY 10 OCTOBER 2024 07.30-08.30 Breakfast 08.30-09.15 Registration 09.15-10.00 Welcome and Self-Introductions Enikö Sonkoly (Sweden), Sara Brown (UK), Eli Sprecher (Israel) 10.00-10.30 Guest speaker 1 (20mn + 10mn discussion) 10.30-10.50 Coffee Break 10.50-11.42 Oral Presentations by 4 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 11.42-12.30 Breakout Session #1 4 topics chosen by the mentees 12.30-13.30 Lunch (seated – mentors/mentees matched) 13.30-14.15 Presentation of Break-out #1 Sessions to Plenum 14.15-14.40 Mentor 1 Presentation (15mn + 10mn discussion) 14.40-15.32 Oral Presentations by 4 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 15.32-16.15 Coffee Break 16.15-17.00 Breakout Session #2 Career and Leadership 17.00-17.26Oral Presentations by 2 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 17.26-17.51 Mentor 2 Presentation (15mn + 10mn discussion) 17.51-18.05 Short break and Group Photo 18.05-19.05 Presentation from Industry Partners 19.05- Networking programFRIDAY 11 OCTOBER 2024 07.30-08.30 Breakfast 08.30-09.00 Guest speaker 2 (20mn + 10mn discussion) 09.00-09.25 Mentor 3 Presentation (15mn + 10mn discussion) 09.25-10.17 Oral Presentations by 4 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 10.17-11.00 Coffee Break 11.00-11.25 Mentor 4 Presentation (15mn + 10mn discussion) 11.25-12.17 Oral Presentations by 4 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 12.17-13.45 Lunch 13.45-14.10 Mentor 5 Presentation (15mn + 10mn discussion) 14.10-14.55 Breakout Session #3 Diversity 14.55-15.47 Oral Presentations by 4 Mentees (8 minutes plus 5 minutes discussion) 15.47-16.20 Coffee Break 16.20-16.45 Mentor 6 Presentation (15mn + 10mn discussion) 16.45-17.00 Closing Remarks and Outlook Enikö Sonkoly (Sweden), Sara Brown (UK), Eli Sprecher (Israel) 17.00 Break followed by Networking ProgramSATURDAY 12 OCTOBER 2024 08.00-09.30 Breakfast and event’s digest 09.30- Departures |
|
|
 |