|
Magyar Radiológusok Társasága |
|
XI. Horvát-Magyar-Szlovén radiológus találkozó (Sveti Martin Spa, 2013.10.18-19.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. | Rendezvény vége: 2013.10.19. |
Szakterület(ek): Radiológia |
Helyszín: Horvátország, Sveti Martin Spa, Hotel Golfer |
Kedves MRT Tagok!
A XI. Horvát-Magyar-Szlovén radiológus találkozó 2013. október 18-19-én kerül megrendezésre Horvátországban, Sveti Martin Spa-ban, a Hotel Golferben http://spa-sport.hr/ Az érkezés 17-én du. történne, a zárás pedig szombaton kora délután lesz.
A rendezvényre sok szeretettel várnak minden érdeklődő magyar radiológust!
Ez a fórum a tapasztalt kollegák referátumaihoz kapcsolódva elsősorban a fiatal generáció angol nyelvű előadással történő bemutatkozását célozza meg. A korábbi rendezvények alapján biztosak lehetünk benne, hogy egy jó hangulatú, kapcsolatteremtésre és ápolásra kitűnő lehetőséget nyújtó eseményen vehetünk részt.
A hagyományoknak megfelelően, korlátozott számban lehetőség van arra, hogy az előadók a delegáció tagjaként vegyenek részt az eseményen, akiknek költségeit (szállás, étkezés, részvételi díj) a rendezők vállalják.
Kérünk tehát mindenkit, aki delegáció tagként szeretne részt venni a 11. Horvát-Magyar-Szlovén szimpóziumon legkésőbb 2013. június 1-ig (szombat) küldje el szándékát a
fotitkar@socrad.hu e-mail címre.
A bírálati szempontokhoz kérjük adja meg az alábbi adatait:
Név:
Státusz: (rezidens/szakorvosjelölt/szakorvos/egyéb)
Munkahely:
Tagja-e a MRT-nek/rendezett-e tagdíja?
Eddigi oktatási tevékenység:
Eddigi tudományos tevékenység: (előadás, cikk)
A Cakovec-en tartandó angol nyelvű előadás (8 perc) témája:
dr. Morvay Zita
a MRT főtitkára |
|
|
 |
|
Magyar Radiológusok Társasága |
|
Modern Májsebészet - Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (Budapest, 2013.10.18.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. | Rendezvény vége: 2013.10.18. |
Szakterület(ek): Sebészet, Onkológia, Radiológia |
Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki Kórház |
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=429&subpage=1483 |
Akkreditáció:
A továbbképző tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a E-TK/2013.II/00252 számon akkreditálta, sikeres tesztírással orvosoknak szabadon választható 8 pont adható.
Helyszín:
Uzsoki utcai Kórház - Konferencia Terem
1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
www.uzsoki.hu
Általános információ:
Papp Zsombor
Convention Budapest Kft.
H-1461 Budapest, Pf: 11.
Telefon: (06 1) 299 0184, -85, -86
Fax: (06 1) 299 0187
E-mail: zspapp@convention.hu
A program és további részletes információk elérhetőek a rendezvény honlapján >> |
|
|
 |
|
Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
Good Clinical Practice (ICH-GCP) a gyermekgyógyászati vizsgálatokban (Budapest, 2013.10.17-18.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.17. | Rendezvény vége: 2013.10.18. |
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat |
Helyszín: |
Tisztelt Kollégák!
Ezúton kiemelten szeretném felhívni szíves figyelmüket a mellékelt, gyermekorvosok számára speciálisan összeállított továbbképző tanfolyamra. Dr. Kerpel – Fronius Sándor professzor úr ( Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézete)a két napos program összeállításával az új gyógyszerek bevezetéséhez egyre fontosabb, gyermekeken végzett gyógyszer vizsgálatok módszertani alapjainak és sajátosságainak elsajátításához nyújt magas színvonalú segítséget. Mivel jelenleg sajnos Magyarországon kevés a Good Clinical Practice (GCP) vizsgával rendelkező gyermekorvos, a 2013. október 17- 18-án Budapesten, a Semmelweis Egyetemen tartandó továbbképző tanfolyamra minél nagyobb számú kolléga jelentkezését várjuk! A tanfolyam megrendezését mind a GYEMSZI, mind az ETT Klinikai- farmakológiai Etikai Bizottsága messzemenően támogatja.
A tanfolyam helyszíne:
Budapest, Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Ideje: 2013.10.17-18.
Tisztelettel,
Dr. Fekete György
egyetemi tanár
A tanfolyam adatlapja letölthető ide kattintva >> |
|
|
 |
|
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
Meghívó dr. Lócsei Zoltán PhD értekezésének nyilvános védésére (Budapest, 2013.10.17.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.17. | Rendezvény vége: 2013.10.17. |
Szakterület(ek): Endokrinológia, anyagcsere betegségek |
Helyszín: Budapest, Szentkirályi u. 46., Semmelweis Egyetem II-es Belgyógyászati Klinikája tanterme |
Dr. Lőcsei Zoltán “Egyes endokrin paraméterek immunanalitikai módszerrel mért értékeinek klinikai validitását befolyásoló preanalitikai tényezők" című PhD értekezésének nyilvános védésére október 17-én 14 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem II-es Belgyógyászati Klinikája tantermében (Budapest, VIII. Szentkirályi u. 46.) |
|
|
 |
|
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
The 15th world congress of the International Confederation for Plastic Reconstructive and Aesthetic Surgery |
Rendezvény kezdete: 2009.11.29. | Rendezvény vége: 2009.12.03. |
Munkahely neve: IPRAS 2009 Congress Secretariat |
Címe: B-18, Swasthya Vihar, Vikas Marg,
New Delhi-110092
India |
Tel: +91-11-23231871 |
Fax: +91-11-23222756 |
E-mail: desk@ipras2009.org |
Helyszín: India, 110021 New Delhi, Diplomatic Enclave 50, B Chanakyapuri, Hotel Ashok |
A rendezvény Web oldala: http://www.ipras2009.org/ |
Deadline for "Early Bird" Registration is 31 December 2008
Accepting abstracts on-line through our website until 1st March 2009
Térkép
További információk |
|
|
 |
|
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
Third Annual QMP Reconstructive Surgery Symposium |
Rendezvény kezdete: 2009.11.20. | Rendezvény vége: 2009.11.22. |
Helyszín: USA, MO 63105 St. Louis, 100 Carondelet Plaza, The Ritz-Carlton |
A rendezvény Web oldala: http://www.qmp.com/meeting2009/reconstructive/info.htm |
At the conclusion of this symposium, participants should be able to discuss the clinical decision making and current techniques for various reconstructive surgery procedures of the head and neck, breast, extremity, and thorax and abdomen. Participants should also be able to explain safety considerations and how to avoid and manage complications and optimize results for these procedures. In addition, participants should be able to describe long-term results, benefits, and risks associated with these reconstructive surgery procedures.
Homepage: www.qmp.com/meeting2009/reconstructive/info.htm |
|
|
 |