Magyar Transzplantációs Társaság Jótékonysági Koncert
Rendezvény kezdete: 2013.07.28.Rendezvény vége: 2013.07.28. Helyszín: 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 8., Budapesti Olasz Kultúrintézet Az Európai Orvostanhallgatók Zenekara és Kórusa (EMSOC) 2013. július 28-án 19 órakor ad jótékonysági koncertet a Budapesti Olasz Kultúrintézetben (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.).
A koncert során az alábbi darabok hangoznak el:
1. Kodály Zoltán: Galántai Táncok
2. Carl Orff: Carmina Burana
Az együttes zenekara ebben az évben megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli, így különleges megtiszteltetés a szervezők számára, hogy 2013-ban Magyarország kapta az EMSOC megrendezésének a lehetőségét. A résztvevők, közel 100 európai orvostanhallgató és fiatal orvos Szegeden 10 napig intenzív próbákat tart, hogy a rendezvény végén két jótékonysági koncertet adjon előbb Szegeden, majd Budapesten. Az utóbbi koncert jegybevételének nagy részét az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikának kívánjuk felajánlani, ezáltal a beteg gyermekeket segíteni.
Magyar Dermatológiai Társulat AMWC 2010 - 8th Anti-aging Medicine World Congress
Rendezvény kezdete: 2010.04.08.Rendezvény vége: 2010.04.10. Tudományos információ: Dr. Béres Gizella ügyvezető Munkahely neve: Ellman Magyarország Kft Címe: 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 42. ,
www.ellman.com, www.pelleve.com Tel: +36-30-203-4205 Fax: +36-29-381-087 E-mail: gberes@monornet.hu Helyszín: Monaco, A rendezvény Web oldala: http://www.ellman.com The World Congress for Global Ageing Management
Tisztelt Kollégák!
Az Ellman cég az AMWC kapcsán Monacoban Pelleve workshopot szervez.
A workshopon a részvétel díjtalan, továbbá nem szükséges feltétlen regisztrálni az AMWC-re, mert külön szervezés.
Előzetes regisztráció szükséges, aki részt szeretne venni nálam jelentkezzen!
Az AMWC-re még kedvezményesen lehet regisztrálni március 10-ig. Érdeklődés esetén átküldöm a kongresszusi tájékoztatót
Köszönettel:
Dr. Béres Gizella
Ügyvezető
Ellman Magyarország Kft.
2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 42.
Tel: 36-30-203-4205
Dear Colleague, Dear Participant,
On behalf of the Organizing Committee, it is a great privilege to invite you to participate to the 8th Anti-Aging Medicine World Congress in Monte-Carlo from April 8 to 10, 2010, held under the High Patronage of S.A.S. Le Prince Albert II de Monaco.
The Congress's Scientific Committee has invited a distinctive array of International Experts in Anti-Aging Medicine and Aesthetic Surgery and Dermatology, to share with you, during 3 days, the latest information and techniques on these fields.
Join this major scientific event in the exiting Principality
of MONACO!
Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (1)