A tanulmányt augusztus a Journal of the American Heart Association című folyóiratban publikálták. A kutatásban azt figyelték meg, hogy akik a szívinfarktusuk utáni évben erős fájdalmat éreztek – a fájdalom nem feltétlenül függött össze a szívük állapotával – azok kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatás megfigyelési időszakában azokhoz képest, akiknek nem volt fájdalmuk.
„Szívinfarktus után a fájdalmat fel kell ismerni, és a jövőbeli halálozás jelentős kockázati tényezőjeként kell számontartani – figyelmeztetett Linda Vixner, a tanulmány vezető szerzője. Vixner a svédországi Falun városában lévő Dalarna Egyetem Egészségügyi és Jólléti Intézetének docense.
A krónikus fájdalom jelzi a beteg szívének állapotát is
A kutatásban kimutatták, hogy a szív- és érrendszeri kockázat a fájdalom hosszának időszakával, és kiterjedésével arányosan növekszik – írták a tanulmány szerzői. „Mindez azért lehet, mert a krónikus fájdalommal élő szívbetegeknek igen gyakran további kockázati tényezőik is vannak: például dohányoznak, el vannak hízva, alacsony szintű a fizikai aktivitásuk, egészségtelen az étrendjük és jellemzően rossz körülmények között élnek” – fejtették ki a szerzők. „Továbbá az erős fájdalom akadályozhatja a kardiológiai rehabilitációt és azokat a tevékenységeket, amelyek jót tesznek a szív- és érrendszer egészségének, ilyen például a rendszeres testmozgás” – magyarázta Vixner. „A csökkentett mennyiségű vagy akár teljesen elhagyott fizikai aktivitás kockázatnövelő tényező.” A szerző viszont azt is hozzátette, hogy ezidáig még nem készült olyan nagy kiterjedésű kutatás, amely a szívinfarktus utáni halálozást megelőző fájdalmat vizsgálta volna.
A mostani kutatásban a tudósok 18 ezer olyan svédországi lakos adatait vizsgálták, akiknek 2004 és 2013 között infarktusuk volt. A résztvevők átlagéletkora 62 év volt, és hozzávetőlegesen a negyedük volt nő. A fájdalom meglétét és intenzitását a szívinfarktus utáni második hónapban lezajlott orvosi kontroll alkalmával rögzítették. A vizsgálati alanyok továbbá az infarktusukat követő évben kérdőíven számoltak be a fájdalmaikról. A résztvevőket három csoportra osztották aszerint, hogy nem éreztek fájdalmat, enyhe vagy erős fájdalmat éreztek. A kutatásban szereplő vizsgálati alanyok 45 százaléka nyilatkozott az infarktus utáni évben úgy, hogy enyhe vagy erős fajdalmai vannak. Az enyhe fájdalomról számot adó páciensek 35 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a 8,5 éves nyomon követési időszakban, mint a kik nem éreztek semmiféle fájdalmat. Akik pedig erős fájdalomról tájékoztattak, kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg a fájdalom nélkül élő betegtársaikhoz képest. Akik már a két hónapos kontroll alkalmával is fájdalomról nyilatkoztak, azoknak a 65 százaléka egy év múlva is hasonló állapotról számolt be. Mivel a pácienseket nem kérték arra, hogy nyilatkozzanak a fájdalom hosszáról, a kutatók arra következtetnek, hogy minden bizonnyal hosszú ideig tartott.
„A fájdalom jelentős funkcióvesztést okoz, és akár teljes bénultsághoz is vezethet, és mindez jelentős és általános egészségromlást hozhat” – figyelmeztetett Vixner. „A fájdalommal élő pácienseknek különösen fontos, hogy mérsékeljék a többi kockázati tényezőiket, például a dohányzást, a magas vérnyomást és a magas koleszterinszintet.”
