| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| Magyar Orvostudományi Napok (Budapest, 2014.11.5-7.) |
Rendezvény kezdete: 2014.11.05. | Rendezvény vége: 2014.11.07. |
| Helyszín: Budapest, Hotel Novotel |
| A rendezvény Web oldala: http://www.dekantil.hu |
Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), a tavalyi nagy sikerű rendezvényre való tekintettel 2014. november 5-7 között Budapesten a Hotel Novotelben ismét Magyar Orvostudományi Napokat rendez.
A Szövetségünk ezirányú hagyományaira épülő, rangos eseményen magasan kvalifikált vezető szakemberek, multidiszciplináris klinikai megközelítéssel, közérthető formában rövid áttekintést adnak a legfontosabb betegségek naprakész elméleti és gyakorlati ismereteiről. A kongresszus az MTA által szervezendő Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részét képezi. A 42 kreditpontot jelentő rendezvényen mintegy 250-300 kolléga részvételére számítunk. Az előzetes tudományos program megtalálható a honlapunkon itt.
Frissítse fel Ön is általános és szakirányú orvosi tudását háromnapos rendezvényünkön, és a medicina legújabb ismereteinek elsajátításával végezze napi gyógyító munkáját! Várjuk mielőbbi jelentkezését a honlapon található jelentkezési lapon. Az előadóterem limitált befogadóképessége miatt a regisztráció elfogadásakor a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe.
Online jelentkezés ide kattintva >>
További részletes információk, előzetes program ide kattintva >>

| Magyar Reumatológusok Egyesülete |

A Szövetségünk ezirányú hagyományaira épülő, rangos eseményen magasan kvalifikált vezető szakemberek, multidiszciplináris klinikai megközelítéssel, közérthető formában rövid áttekintést adnak a legfontosabb betegségek naprakész elméleti és gyakorlati ismereteiről. A kongresszus az MTA által szervezendő Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részét képezi. A 42 kreditpontot jelentő rendezvényen mintegy 250-300 kolléga részvételére számítunk. A tudományos program megtalálható ide kattintva >>
Frissítse fel Ön is általános és szakirányú orvosi tudását háromnapos rendezvényünkön, és a medicina legújabb ismereteinek elsajátításával végezze napi gyógyító munkáját! Várjuk mielőbbi jelentkezését a honlapon található jelentkezési lapon >>. Az előadóterem limitált befogadóképessége miatt a regisztráció elfogadásakor a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe.
|
|
|
 |
| |
| Magyar Ortopéd Társaság |
|
| 8th Congress of the Czech Society for Orthopaedics and Traumatology |
Rendezvény kezdete: 2004.11.18. | Rendezvény vége: 2004.11.20. |
| Szakterület(ek): Ortopédia |
| Tudományos információ: Prof. MUDr. Pavel Dungl, Dr.Sc. |
| Munkahely neve: Orthopaedic Clinic Bulovka |
| Munkahely neve: Intercongress S.R.O. |
| Címe: Pernerova 11, 186 00 Praha 8, Czech Republic |
| Tel: +420-224-818-615, +420-222-311-227, +420-222-311-2 |
| Fax: +420-224-818-615, +420-222-311-227, +420-222-311-2 |
| E-mail: intercon@comp.cz |
| Helyszín: Prága, Csehország |
| A rendezvény Web oldala: http://www.intercongress.cz/ortbulcongress/index.html |