Magyar Gyermekorvosok Társasága Bókay Akadémia: A Fészek
Rendezvény kezdete: 2025.04.03.Rendezvény vége: 2025.04.03. Helyszín: 1083 Budapest, Bókay János utca 54., I. emelet, Gyermekgyógyászati Klinika Tanterme Szeretettel várjuk a gyermekorvos kollégákat a Bókay Akadémia A FÉSZEK című előadássorozatára április 3-án 16 órára Bókay utcai részleg tantermébe (1083 Budapest, Bókay u,. 54. I. em.) vagy online: https://semmelweis.zoom.us/j/93723351652 A Bókay Akadémia előadásai hosszú hagyományokra tekintenek vissza, és évről évre elismert szakemberek segítségével nyújtanak korszerű tudást a szakmai közösség számára. Rendhagyó módon a nyitóelőadások egy-egy betegcsoportot egy másik tudományos paradigma felől értelmeznek és mutatnak be. A klinikai tapasztalatok és a legfrissebb kutatási eredmények megosztásával a Bókay Akadémia jelentős szerepet tölt be a szakterületek fejlődésében. Program: 16:00 – 16:30 Orbán Zoltán ornitológus (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület): Madárbarát kert 16:30 – 16:45 Dr. Méder Ünőke PhD egyetemi adjunktus (Gyermekgyógyászati Klinika): A kenguruzás hatása a koraszülöttek korai kötődésére 16:45 – 17:00 Hazay Tímea programalapító, elnök (A Te Hangodat Ismerem Alapítvány): A te hangodat ismerem 17:00 – 17:20 Cserép Melinda PhD egyetemi tanársegéd (Gyermekgyógyászati Klinika): Protektív tényezők a családi életben Az előadásokon való részvétel térítésmentes , regisztrálnia azon kollégáknak szükséges, akik továbbképzési pontjóváírást szeretnének (ez esetben online teszt kitöltésére kerül sor). A tanfolyam összesen 10 továbbképzési pontot ér, Szakma szerinti - Távoktatás tanfolyamon megszerzett nek minősül. Ha a résztvevő nem rendelkezik a felsorolt szakvizsgák bármelyikével, akkor számára szabadon választható tanfolyam i pontként lehet elszámolni a megszerzett pontjait.1. csecsemő és gyermek fül-orr-gége gyógyászat 2. csecsemő és gyermek kardiológia 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia 4. csecsemő- és gyermekgyógyászat 5. gyermek gasztroenterológia 6. gyermek hemato-onkológia 7. gyermek- és ifjúságpszichiátria 8. gyermekneurológia 9. gyermeksebészet 10. gyermektüdőgyógyászat 11. infektológia 12. iskolaegészségt., ifjúságvéd. 13. klinikai szakpszichológus 14. neonatológia 15. pszichotherápia
ONLINE REGISZTRÁCIÓ: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=89174&tableid=0&retcode=tanflist Jelentkezési határidő: 2025. 04. 15. Csatlakozzon hozzánk, tanuljunk és fejlődjünk együtt! További dátum és téma a sorozatban: 2025. május 8.: AZ EGÉSZ https://semmelweis.hu/bokayklinika/oktatas/bokay-akademia/bokay-akademia-az-egesz-2025-majus-8-csutortok-1600-ora/

Magyar Nephrologiai Társaság Debreceni Egyetem, Nephrologiai Klinikopathologiai Esetismertetés
Rendezvény kezdete: 2025.04.02.Rendezvény vége: 2025.04.02. Helyszín: Online, A rendezvény Web oldala: https://meet.google.com/yan-xncy-egh A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Nephrologiai Tanszéke, Pathologia Intézete és a Debreceni Akadémiai Bizottság Orvostudományi Szakbizottság Nephrologia és Hypertonia Munkabizottsága tisztelettel meghívja Önt a Debreceni Nephrologiai Klinikopathológiai Esetismertetés előadássorozat hetedik évad második ülésére.Az online rendezvény időpontja: 2025. április 02. szerda, 16 óra. A rendezvény az alábbi linken keresztül érhető el: https://meet.google.com/yan-xncy-egh Tudományos ülésünkön az alábbi eseteket mutatjuk be: 1. eset: 41 éves férfi, biopszia: 2025. 03.03.; dg: diabetes, MGUS – amikor a vesebetegség etiológiája többes; klinikum: Dr. Bak István, szövettan: Dr. Bidiga László 2. eset: 48 éves férfi, biopszia: 2022.09.21.; dg: nephrosis syndroma késői szövődménnyel; klinikum: Dr. File Ibolya, szövettan: Dr. Bidiga László 3. eset: 48 éves férfi, biopszia: 2025.02.18.; dg: nephrosis syndroma - differenciáldiagnosztikai kihívások; klinikum: Dr. Markóth Csilla, szövettan: Dr. Bidiga László A tudományos ülés akkreditációja megtörtént, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, háziorvostan, nephrologia, patológia és reumatológia szakképesítésekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható. A továbbképzési pontokat (egységesen 2 pont) előzetes OFTEX regisztrációt követően az ülés alatt elküldött adatokkal (teljes név és pecsétszám) tudjuk jóváírni.A meghívó megtekinthető ide kattintva
Magyar Dermatológiai Társulat ESDR 2014
Rendezvény kezdete: 2014.09.20.Rendezvény vége: 2014.09.13. Helyszín: Dánia, Koppenhága, A rendezvény Web oldala: http://www.esdr2014.org/ 44th Annual Meeting of the European Society for Dermatological Research
A 2014. évi 44. ESDR kongresszuson díjat nyert magyar kutatók/orvosok:
Peter Bognar (Budapest, Hungary): Reduced inflammatory threshold indicates skin barrier defects in transglutaminase 3 knockout mice
Eszter Emri (Debrecen, Hungary): Correlation among metallothionin expression, intratumoural macrophage infiltration and the risk of metastasis in human cutaneours malignant melanoma
Zsuzsanna Lengyel (Pécs, Hungary): Altered expression patterns of clock gene mRNAs and clock proteins in human skin tumours
Az MDT Experimentális Dermatológiai Szekció nevében gratulálunk a díjazottaknak!
Magyar Nephrologiai Társaság ISN’s Nexus Symposium Hypertension and the Kidney
Rendezvény kezdete: 2014.09.25.Rendezvény vége: 2014.09.28. Helyszín: Australia, Brisbane, A rendezvény Web oldala: http://www.isnnexus.org/brisbane/ This Nexus meeting will highlight the latest advances in unraveling the role of the kidney in hypertension featuring a range of clinically relevant topics including the kidney as a requisite cause of hypertension, the role of the immune system in hypertension, the rationale behind evolving guidelines for treatment of hypertension in patients with kidney disease, new concepts of sodium homeostasis, and the role of renal denervation in hypertension therapy.
Abstract Submission Deadline: June 20, 2014
Early Registration Fee Deadline: July 4, 2014

Magyar Immunológiai Társaság C-Hep Congress Berlin 2014
Rendezvény kezdete: 2014.05.01.Rendezvény vége: 2014.05.03. E-mail: CHEP@comtecmed.com Helyszín: Germany / Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/chep/2014/ 3rd World Congress on Controversies in the Management of Viral Hepatitis (C-Hep)
Early registration fees until February 1, 2014
Abstract submission: http://www.comtecmed.com/chep/2014/Young_Poster.aspx
Young Investigators Poster Submission
We are delighted to announce a special opportunity for young investigators. The C-Hep Young Investigator Poster Exhibition will be held during the third C-Hep Congress on May 1-3, 2014 in Berlin, Germany. Successful poster presenters will be provided with a poster board at the Congress and their poster abstract text will be published on the Congress website.
An award will be granted to the winning author. Posters will be evaluated by the C-Hep Awards Committee. First prize will receive 500 Euros and the two runners-up will receive free registration to the 2015 C-Hep conference.
Dear Friends and Colleagues,
Following the success of the 1st and 2nd World Congress on Controversies in the Management of Viral Hepatitis (C-Hep), we are very pleased to invite you to participate in the 3rd C-Hep Congress which will be held in Berlin, Germany on May1-3, 2014.
The large attendance and enthusiastic feedback from the 1st Congress and in particular the 2nd Congress held in Berlin this October ,illustrated the need for this unique meeting completely focusing on the needs of the busy clinician caring for HCV and HBV infected patients.
The C-Hep Congress attempts to summarize all the key new data recently presented – and how it might be implemented in routine care of Hepatitis B and C patients. Overviews, state of the art lectures and controversial debates with the outstanding faculty of the top world leaders presenting both pro and con positions challenge and explore the optimal treatment for patients, with emphasis on the appropriate use of new and emerging drugs.
This educational Congress focuses on clinical practices in Viral Hepatitis and benefits not only Hepatologists and Infectious Diseases specialist, but also general practitioners, internists and primary care physicians with a desire to gain knowledge on these exciting advances.
The format includes a significant allocation of time for interactive debates and questions from the audience to each panel of experts. Participants are encouraged to take an active role in the discussions with faculty members which follow each debate, in a unique and open environment. The date of May 2014 has been carefully chosen to allow inclusion of data presented at all the major meetings throughout the coming year.
We look forward to welcoming you at the 3rd C-Hep Congress in the lovely city of Berlin.
Sincerely,
Jürgen Rockstroh MD
Jonathan M. Schapiro MD
Germany
Israel
Co-Chairpersons
Kapcsolódó dokumentumok (1)