|  | 
| Magyar Kardiológusok Társasága | 
|  | 
| Magyar Szívsebészeti Társaság XVII. Kongresszusa | 
|  Rendezvény kezdete: 2010.11.04. | Rendezvény vége: 2010.11.06. | 
| Helyszín: 7624 Pécs, Kaptár Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont | 
| A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/12 | 
| Tudományos témáink a szívsebészet egy-egy fontos, lényeges témakörét ölelik fel, amelyek talán új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel is szolgálhatnak a résztvevőknek. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészeti anesztézia legújabb eredményeiről, hiszen az egyre több társbetegségekkel rendelkező betegek perioperatív (intenzív) kezelése igen nagy jelentőséggel bír. Újdonságként szeretnénk bevezetni a szívsebészet határterületi kérdéseit a mellkas sebészet és érsebészet vonatkozásában. A kongresszuson betekintést szeretnénk nyújtani a technikáiba, eredményeibe, rangos, nemzetközileg is elismert előadók tolmácsolásában. Külön figyelmet kívánunk szentelni az invazív kardiológia jelentős fejlődéséből adódó, az utóbbi években a szívsebészetnek egyre nagyobb kihívást jelentő beavatkozásainak. A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát is ezek a témakörök határoznák meg, felölelve a szívsebészet teljes vertikumát. 
 Kreditpontok: várhatóan 20 pont
 
 Fontos határidők:
 Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01
 Jelentkezési határidő: 2010.10.25

 Absztrakt beküldés: 2010.09.10
 Absztrakt elbírálás: 2010.09.20
 Lemondási határidő: 2010.09.03
 
 | 

| Magyar Dermatológiai Társulat | 
|  | 
| WCCS 2018 -  17th World Congress on Cancers of the Skin 2018 | 
|  Rendezvény kezdete: 2018.08.15. | Rendezvény vége: 2018.08.18. | 
| Helyszín: Australia, Sydney, International Convention and Exhibition Centre | 
| A rendezvény Web oldala: http://wccs2018.com/ | 
| Welcome from the Chair 
 Dear Colleagues,
 
 On behalf of the Organising Committee and The Skin Cancer Foundation, I wish to extend an invitation to you and your networks to participate in the 17th World Congress on Cancers of the Skin 2018®, to be held in Sydney at the International Convention and Exhibition Centre from 15 – 18 August 2018.
 
 The “World Congress on Cancers of the Skin” has become a major interdisciplinary and influential Congress for clinicians and basic scientists working in the challenging fields of Melanoma and Non-Melanoma Skin Cancer. This exciting Congress endeavours to bring over 1,000 attendees together from across the world.
 
 It is our pleasure to host the 2018 Congress in the newly revamped International Convention Centre in Sydney, Australia. We feel privileged and honoured that many of the world’s leading experts in the field will actively participate and inspire attendees.
 
 As the organisers of this Congress we invite you to share with us days of scientific communication in the iconic city of Sydney, Australia. Sydney itself is Australia’s most spectacular city and is perched directly on the stunning Sydney Harbour. WCCS 2018 attendees will be able to travel by ferry to many of the scenic attractions of Sydney, including Manly Beach, Luna Park and the famous Taronga Zoo with the Sydney Harbour Bridge and Opera House a short stroll away.
 
 We encourage you to save the dates in your calendar and register your expression of interest today, this way you can be kept up to date with the latest information and program news. We look forward to welcoming you to WCCS 2018 in Sydney Australia.
 
 Yours sincerely,
 Professor Alan Cooper OAM