Magyar Kardiológusok Társasága X. Aritmia és Pacemaker Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2015.10.01.Rendezvény vége: 2015.10.03. Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24, Hunguest Hotel Forrás Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kollégák!
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a X. Jubileumi Aritmia és Pacemaker Kongresszus idén Szegeden kerül megrendezésre az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának és a Szegedi Tudományegyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központjának közös szervezésében 2015. október 1-3 között.
Az elmúlt 15 évben immáron ez a 3. Kongresszus, amely Szegedre vonzza a téma iránt érdeklődőket, és ezt elismerésnek érezzük azon hagyományok és munka iránt, mely évtizedek óta intézményünkben az aritmológia elektrofiziológia területén töretlenül folyik. A Jubileumi program különleges aktualitását az is adja, hogy a Kardiológia Központ és az Elektrofiziológiai Részleg ez év elejétől egy teljesen megújult, modern környezetben kezdte meg munkáját.
Mindenkit nagy szeretettel hívunk a Kongresszuson való részvételre, bizton remélhetjük, hogy ebben az évben a Jubileumi rendezvény rangjához illő nemzetközi színvonalú programot sikerül összeállítsunk. Erre garanciát jelentenek majd a szakma neves meghívott tengerentúli, európai és hazai képviselői. Törekszünk azonban arra is – és ez az egyik alapvető célunk -, hogy a Kongresszus programja ne csak a szűkebb elektrofiziológiai szakma képviselőit vonzza, hanem háziorvos, belgyógyász és kardiológus kollégák érdeklődését is felkeltse.
A Kongresszus színteréül a Napfény Városának egyik legkellemesebb helyszínét, a Hunguest Hotel Forrás komplexumot választottuk, mely minden bizonnyal garancia lesz a tudományos programokon túl, az azt követő regenerálódásra is.
A Szervező Bizottság nevében:
Dr. Sághy László PhD
Elektrofiziológiai Munkacsoport
vezetője
II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ
Fő témák:
• Legújabb eredmények a szívritmuszavarok gyógyszeres és eszközös kezelésében
• Pitvarfibrilláció korszerű kezelése
• Hogyan csináljuk? - Trükkök és tippek a ritmuszavarok katéteres kezelésében – nemzetközi előadók részvételével.
• Hogyan csináljuk?- Esetbemutatások a hazai centrumokból
• Szabad előadások magyar és nemzetközi centrumokból
• Szakasszisztensi szekció
Akkreditáció: A kongresszus szabadon választható továbbképzésként 16 ponttal akkreditálásra került.
Bővebb információkat és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól! Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Sportorvos Társaság Sportorvosi ismeretek (szakvizsga-előkészítő)
Rendezvény kezdete: 2015.09.28.Rendezvény vége: 2015.10.09. Szakterület(ek): Sportorvoslás
Helyszín: Budapest, Alkotás u. 48., Országos Sportegészségügyi Intézet 14. épület, Tanácsterem A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=58446&tableid=0&retcode=tanflist Szabadon választható akkreditált tanfolyam
Pontérték: 50 kreditpont
Helye: Országos Sportegészségügyi Intézet 14. épület, Tanácsterem
Budapest XII.ker. Alkotás u 48.
A tanfolyam díja: 43.500.- Ft
Kapcsolattartó:
Kovácsné Kocséry Beatrix 061 488 6100/242,
Dr. Halasi Tamás PhD 06 20 927 9654
Jelentkezési határidő: 2015.09.07.
Jelentkezni lehet az OFTEX >> portálon.

Magyar Dermatológiai Társulat Onkodermatológia - MDT Rezidensképzés 2015
Rendezvény kezdete: 2015.09.25. 10:00Rendezvény vége: 2015.09.25. 16:30 Tudományos információ: Dr. Oláh Judit, az MDT Onkodermatológiai Szekció elnöke Munkahely neve: SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Munkahely neve: Magyar Dermatológiai Társulat E-mail: mdtpresident@gmail.com Helyszín: 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14. földszint, Janssen Akadémia, Krisztina Palace A rendezvény Web oldala: http://www.derma.hu/kongresszus.aspx?web_id=&cid=13886&p=0 A jelentkezés lezárult.
Program:
Kezdés 10 óra, délelőtt 10-13h
Megnyitó – Bata-Csörgő Zsuzsanna, Szeged
1. A bőrdaganatok epidemiológiája, hazai adatok – 20 perc – Liszkay Gabriella, Budapest
2. Hámeredetű bőrdaganatok korszerű kezelése – 20 perc - Wikonkál Norbert, Budapest
3. Biológiai szerek onkológiai vonatkozásai – 20 perc – Szegedi Andrea, Debrecen
4. Diszkusszió
5. „Live Oncoteam” – vezető: Oláh Judit, Szeged.
Kis Erika – sebészet, Szeged
Hideghéty Katalin –radioterápia, Szeged
Varga Erika – szövettan, Szeged
Ócsai Henriette – molekulárisan célzott kezelés, Szeged
Lengyel Zsuzsanna – adjuváns kezelés, Pécs
Gyulai Rolland - immunterápia metasztázisokban, Pécs
Ebéd 60 perc
Délután 14–16:30
6. A bőrdaganatok klinikai diagnosztikája – 30 perc – Somlai Beáta, Budapest
7. Onkológiai szerek bőrtünetei – 20 perc – Ócsai Henriette, Szeged
8. D-vitamin contra fényvédelem a bőrdaganatok szempontjából – 20 perc – Emri Gabriella, Debrecen
9. Diszkusszió
„A Rendezvény a Janssen-Cilag Kft. támogatásával kerül megrendezésre a Janssen Akadémia épületében (1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.).” Kapcsolódó dokumentumok (1)

Magyar Ortopéd Társaság Török-Magyar Arthroplasztika Csoport 2. Konferenciája (Kappadókia, Törökország, 2024.10.18-20.)
Rendezvény kezdete: 2024.10.18.Rendezvény vége: 2024.10.20. Helyszín: Kappadókia, Törökország, Doubletree Hilton Hotel Török-Magyar Arthroplasztika Csoport 2. Konferenciája 2024. október 18-20. Kappadókia, Törökország Doubletree Hilton Hotel Csípő arthroplasztika Térd arthroplasztika A csípő ízület megtartó műtétei Térd körüli oszteotómiák A 2023 decemberi első találkozó alkalmával több mint 15 török vendég, és több mint 30 magyar résztvevő aktív közreműködésével megalakult a Török Magyar Arthroplasztika Csoport. A második talákozóra Törökországban, a csodáslatos Kappadókiában kerül sor idén októberben. Szeretettel várjuk a magyarországi résztvevőket erre a felejthetetlennek ígérkező 3 napos programra. Jelentkezés és további részletek itt zahar.akos@gmail.com További részletek az ide kattintva letölthető meghívóban