Magyar Sebész Társaság XXVI. Kísérletes Sebészeti Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.Rendezvény vége: 2017.09.30. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: Herceghalom, A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST-KISERLETES2017 Kiváló ritmusban haladnak a XXVI. Kísérletes Sebészeti Kongresszus előkészületei, eddig közel száz absztrakt érkezett, ennek megfelelően 11 szekciót és 3 kerekasztal-beszélgetést szervezünk.
A kongresszus kiemelt témai között szerepelnek a kísérletes technológiai innovációk, az intervenciós és kísérletes kardiológia, valamint a graduális és posztgraduális oktatás aktuális kérdései. Kerekasztal foglalkozik az elektrosebészettel és a vadonatúj thermofúziós technikákkal. A hatalmas léptekben fejlődő endoluminális sebészetnek külön szekció tervezünk és ehhez kapcsolódóan gyakorlati tanfolyamot szervezünk haladó sebészek számára.
2017-től alapvetően változnak meg az Európai Unió kísérleti állatokkal kapcsolatos direktívái, emiatt - találkozóink történetében először, - fókuszba szeretnénk állítani munkánk nélkülözhetetlen egyedeit, valamint az állatkísérletek jogi és technikai szempontjait. A klinikai kutatások mellett természetesen szó lesz majd az I/R, a mikrokeringés, a szepszis, a regeneráció és adaptáció, valamint a transzplantáció és nanotechnológia legújabb kutatási eredményeiről.
A konferencia 48 kreditponttal akkreditált továbbképző tanfolyam is egyben (OFTEX kód: SE-TK/2017.II/00107).
A találkozó különösen értékes részének gondoljuk a gyakorlati kurzusokat. Ezeket - a kongresszussal párhuzamosan, a résztvevők számára kedvezményes áron - a helyszíntől pár 100 m-re lévő “George Berci” Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratóriumunkban szervezzük.
Témák:
• Bél- és éranasztomózis technikák az általános sebészetben
• Coronaria anastomosis workshop
• Elektrosebészet tanfolyam
• Alapszintű laparoszkópos tanfolyam
• Laparoszkópos varrástanfolyam
2017. szeptember 28-án szervezzük az alábbi kerekasztal beszélgetést:
16:00-17:30 III. Szekció: Állatkísérletek - kísérleti állatok aktuális kérdései kerekasztal - Program >>
Szeptember 29-én, pénteken szervezzük az alábbi kerekasztal-beszélgetést:
A. terem |14:00-15.30| Elektrosebészet - Program >>
Részletes program megtalálható a kongresszus (http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MST-KISERLETES2017 >> ), illetve intézetünk honlapján (http://semmelweis.hu/mutettan/2016/11/28/mst-kongresszus-workshopok >> ).
Szeretettel várjuk Önt és Kollégáit Herceghalmon!
Magyar Gyermekorvosok Társasága International Society for Social Pediatrics & Child Health Kongresszusa a Magyar Gyermekorvosok Társaságával együttműködve
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.Rendezvény vége: 2017.09.30. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Hotel Flamenco A rendezvény Web oldala: http://issop2017.com/ Időpont: 2017. szeptember 28-30.
Helyszín: Hotel Flamenco (1113 Tas vezér u. 3-7)
Web: http://issop2017.com/
Kedves Kollégák!
Különleges alkalom, hogy vendéglátói lehetünk a társaság 35. konferenciájának. Ez az első nemzetközi szociálpediátriai társaság, mely idén lesz 40 éves http://www.issop.org/ ).
A szociálpediátria, mely a gyermek egészségét holisztikus szemlélettel a család, a környezet, a közösség, valamint a társadalmi helyzet értékelésével közelíti meg, napjaink egyik legfőbb kihívására, a menekültválságra is reagálni kíván. A háború elől menekülő családok és gyermekek százezreit sújtó humanitárius krízisre a gyermekgyógyászok majd minden országban elsőként reagáltak. Ezt a hazai tapasztalatok is alátámasztják. Ott voltunk a pályaudvarokon, az átmeneti segélyhelyeken, a táborokban, a határátkelő pontoknál, ellátjuk a már hazánkban tartózkodó menekült gyermekeket a kórházakban, rendelőkben.
Így az ISSOP ez évi konferenciájának fő témája a menekült gyermekek ügye:
„Children on the Move: rights, health and well-being”
Kiemelt témák:
• a menekült gyermekek egészségi szükségletei, prevenció, korai intervenció, az elszenvedett bántalmak hatása
• a gyermekgyógyászok különleges feladatai, a menekült gyermekek jogainak érvényesítése ellátásuk során
• a menekült gyermekek érdekképviselete
• interszektorális együttműködés kezdeményezése, a jelenlegi helyzet javítását célzó stratégia kialakítása
Reméljük, hogy a konferencia ráirányítja a hazai gyermekgyógyászok figyelmét a szociálpediátria fontosságára és most kiemelten a humanitárius krízis által sújtott gyermekek szükségleteire.
Reméljük, hogy a szakmai és társasági programok erősíteni fogják a hazai és külföldi kollégák közötti szakmai és emberi kapcsolatokat is.
Tudományos bizottság: Nick Spencer (Nagy Britannia), Kovács Zsuzsanna (Magyarország); Barbara Rubio (Spanyolország); Jeff Goldhagen (USA); Luis Martin (Spanyolország); Ayesha Kadir (Dánia); Erika Sievers (Németország); Shanti Raman (Ausztrália); Gonca Yilmaz (Törökország)
Hazai szervező bizottság: Mészner Zsófia, Velkey György, Pászthy Bea, Altorjai Péter, Kovács Zsuzsanna.
Magyar Hypertonia Társaság A Magyar Hypertonia Társaság XXV. Jubileumi Továbbképző Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.Rendezvény vége: 2017.09.30. Szervező: Szalma Márta, Veres Gabriella Munkahely neve: Expert-Quality Kongresszus és Utazási Iroda Kft. Címe: 1052 Budapest, Kígyó u. 4-6.,
Levélcím: 1243 Budapest, Pf.: 553. Tel: 06 1 311-6687 Fax: 06 1 383-7918 E-mail: veres@eqcongress.hu Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/c, Hotel Azúr A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu/mht2017 Rendezvény időpontja: 2017. szeptember 28-30.
Rendezvény helyszíne: Hotel Azúr (8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/c.)
Legfontosabb határidők:
Szállás lemondási határidő: 2017. augusztus 18.
Részvétel lemondási határidő: 2017. augusztus 18.
On-line jelentkezési határidő: 2017. szeptember 20.
A rendezvényre jelentkezni az MHT honlapján van lehetőség: http://www.hypertension.hu/mht2017 >>
Magyar Stroke Társaság I. Pécsi Interdiszciplináris Vaszkuláris Konferencia, III. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszus, IV. European Section Meeting if IACS
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.Rendezvény vége: 2017.09.30. Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Belgyógyászat, Kardiológia
Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/PKPRK2017 Időpont: 2017.09.28-30.
Helyszín: Pécs, Kodály Központ
7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
Absztraktbejelentési határidő: 2017. június 1.
Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. július 1.
A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója tiszteletére közös szervezésben kerül megrendezésre a Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoport, a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság, a Magyar Stroke Társaság, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság és a European Section of the International Academy of Cardiovascular Sciences éves kongresszusa.
Kiemelt témáink előadásait plenáris ülések formájában, a kongresszuson részt vevő társaságok közösen tartják, ezzel biztosítva a multidiszciplináris ismeretek átadását a gyakorló orvost is érintő alaptudománytól kezdve az érdekes, technikai újdonságokat is tartalmazó diagnosztikai vizsgálatokon át, a mindennapi klinikai ismeretekig.
Jeles nemzetközi és hazai szaktekintélyeket hívtunk meg előadás tartására, de természetesen az idén is számos előadást fogunk kiválasztani a benyújtott összefoglalók alapján.
Ebben az évben is megrendezésre kerül a kardiológiai prevenciós és rehabilitációs szakdolgozói fórum, ahol pszichológusok, dietetikusok, gyógytornászok, ápolók és asszisztensek beszélhetik meg aktuális témáikat.
Izgalmas, sokszínű, magas színvonalú tudományos kongresszussal készülünk, melyre sok szeretettel várjuk Önöket!
A rendezvény társelnökei: Gallyas Ferenc, Páder Katalin, Pécsvárady Zsolt, Szapáry László, Vértes András
A szervező bizottság társelnökei: Menyhei Gábor, Szabados Eszter
További részletek, program, online jelentkezés a rendezvény weboldalán: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/PKPRK2017
Magyar Kardiológusok Társasága 3. Pécsi Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.Rendezvény vége: 2017.09.30. Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ Fő témák:
- A CV betegségek primer prevenciója: helyzetértékelés, jövőbeni tervek, lehetőségek
- Újdonságok a kardiológiában: RF management a 2016-os prevenciós guideline alapján. Antikoaguláns és antithrombocyta kezelés az új irányelvek alapján
- Az obesitas szerepe a CV betegségek kialakulásában. Megoldási lehetőségek a megelőzésben és a kezelésben
- Fizikai aktivitás: erőnlét, terhelhetőség megítélése. Fizikai tréning program CV esemény illetve beavatkozás után
- Telemedicina a kardiológiában
- Kardiológiai rehabilitáció speciális helyzetekben: időskor, veseelégtelenség, COPD, szívelégtelenség
- Újdonságok a sport kardiológia területén
- Pszichoszociális rizikófaktorok és kezelésük
Tudományos program:
Dr. Szabados Eszter
PTE kk I.sz. Belgyógyászati Klinika 7623 Pécs, Rákóczi út 2.
tel: 72-533-133; e-mail: szabados.eszter@pte.hu
Rendezvényszervezés:
Convention Budapest Kft.
Miklósi Ferenc
tel: 06-1-323-27-54, e-mail: fmiklosi@convention.hu
További információ, jelentkezés, absztrakt beküldés:
http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/PKPRK2017
Magyar Dermatológiai Társulat FOBI 2016 - 25. Fortbildungswoche für praktische Dermatologie und Venerologie (München)
Rendezvény kezdete: 2016.07.23.Rendezvény vége: 2016.07.29. Tudományos információ: Prof. Dr. Dr. h.c. mult. Thomas Ruzicka, Prof. Dr. Carola Berking, Prof. Dr. Jörg Prinz, Prof. Dr. Peter Thomas Munkahely neve: c/o Klinik und Poliklinik für Dermatologie und Allergologie Címe: Klinikum der Universität München
Ludwig-Maximilians-Universität
Frauenlobstraße 9-11
80337 München Helyszín: Németország, 81823 München, Am Messesee, Internationales Congress Center München (ICM) A rendezvény Web oldala: http://www.fortbildungswoche.de/ FORTSCHRITT durch FORTBILDUNG
Aktuelles Program: http://www.professionalabstracts.com/fobi2016/iplanner/
omitee
Wissenschaftliche Leitung
Prof. Dr. Dr. h.c. mult. Thomas Ruzicka
Prof. Dr. Carola Berking
Prof. Dr. Jörg Prinz
Prof. Dr. Peter Thomas
c/o Klinik und Poliklinik für Dermatologie und Allergologie
Klinikum der Universität München
Ludwig-Maximilians-Universität
Frauenlobstraße 9-11
80337 München
Wissenschaftliches Programm
Prof. Dr. Carola Berking
Magyar Ortopéd Társaság A plexus brachialis sebészi anatómiája és sérüléseinek ellátása (Szeged, 2016.07.01-02.)
Rendezvény kezdete: 2016.07.08.Rendezvény vége: 2016.07.08. Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet
Helyszín: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 40., ÁOK Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézet Kurzus és cadaver gyakorlat
Helyszín: SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézet (Szeged, Kossuth Lajos sgt. 40.)
Időpont: 2016. július 1-2.
A tanfolyam díja 30.000 Ft
Órák száma: 16
Kreditpont: 32 kreditpont
Célcsoport: Kézsebészet, ortopédia és
traumatológia, sebészet, traumatológia
Jelentkezés módja: Telefonon: 06 62 545531
A program letölthető ide kattintva >>
Magyar Dermatológiai Társulat PSO 2016 - 5th International Congress of Psoriasis
Rendezvény kezdete: 2016.07.07.Rendezvény vége: 2016.07.09. Munkahely neve: PSORIASIS 2016 - MCI France Címe: 24 rue Chauchat – 75009 Paris – France
For specific questions regarding:
General information: pso@mci-group.com
Registration & Accommodation: psoREG@mci-group.com
Exhibition and Sponsorship: psoEXH@mci-group.com
Abstract submission: psoABS@mci-grou Tel: 33.(0).1. 53.85.82.59 Fax: 33.(0).1. 53.85.82.83 E-mail: pso@mci-group.com Helyszín: France, 232;s Paris, 2 Place de la Porte Maillot, Palais des Congr& A rendezvény Web oldala: http://www.pso2016.com/ Ösztöndíj pályázat a kongresszusi részvételre. Részletes információ a kapcsolódó linken és az Aktuális pályzatok között.
The DEADLINE for ABSTRACTS submission is: February 12, 2016.and has been extended until Monday February 15th, 2016, midnight (Paris time).
Official language:
Organized by an International Scientific Society, all presentations will be given in English.
Dear Colleagues and Friends,
On behalf of the Psoriasis International Network (PIN) of FRT-Fondation René Touraine, represented by professors Luigi Naldi and Thomas Luger, it is our great pleasure to cordially invite you to participate to PSORIASIS 2016 - 5th Congress of the Psoriasis international Network. SOLAPSO – Latin American Society of Psoriasis is one of the most dynamic regional psoriasis networks within PIN and was handed the responsibility of the scientific coordination of the congress by the assembly of PIN National Representatives.
This congress series is directly aimed to serve the needs of practicing dermatologists involved in psoriasis care across countries in outpatient services, hospital settings, and private practice, focusing on the patient management and therapeutic strategies with a special emphasis on the daily medical practice. Therefore, we have invited keynote speakers throughout the world and from all fields of psoriasis research and care to report on their experiences and deliver insight into the latest results and clinical studies.
For 2016, in close collaboration with SOLAPSO, the 5th Congress of the Psoriasis International Network proposes a dynamic, interdisciplinary and interactive programme, including rheumatology points. A special attention will be given to psoriasis management in different scenarios, psoriatic arthritis and psychodermatology.
Furthermore, topics such as therapeutic targets in psoriasis, psoriasis in paediatrics, phototherapy, topical and systemic treatments and combined therapies, life quality and adherence to treatment, patient education, registries, pharmacoeconomics and psoriasis and internal medicine will also be addressed in workshops which allow you to directly interact with internationally experienced speakers.
Make sure that you don’t miss this unique opportunity to update your knowledge on psoriasis, and take also the advantage to enjoy Paris at this wonderful time of the year!
Sincerely, Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Tüdőgyógyász Társaság CHEST 2008
Rendezvény kezdete: 2008.10.25.Rendezvény vége: 2008.10.20. Helyszín: USA, Philadelphia, Pennsylvania Convention Center. A rendezvény Web oldala: http://www.chestnet.org/CHEST/program/welcome.php On behalf of the ACCP President and Board of Regents, it is a pleasure to invite you to attend CHEST 2008. I am sure you will find the program very useful and stimulating. To ensure the quality of the program, all the proposals submitted by the ACCP NetWorks and members were graded and selected on the basis of their merit. A template allocating percentages to all topics in pulmonary medicine, critical care medicine, and sleep medicine was adhered to, ensuring that the annual meeting remains balanced. In addition, provisions have been made, so cutting-edge, groundbreaking sessions can be added to the program, giving you the latest information possible.
Key dates to remember: August 29: Early registration discounts endSeptember 5: Exhibitor housing reservations dueSeptember 26: Attendee housing reservations dueOctober 8: Only online registration available
Refunds no longer issued for CHEST 2008October 23: Preregistration endsOctober 24: On-site registration begins