Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság MOOT Közgyűlés és Vezetőség választás
Rendezvény kezdete: 2021.05.27.Rendezvény vége: 2021.05.29. Helyszín: Tisztelt Tagtársak!
Boldog, COVID-mentes, Új Évet minden tagtársunknak!
Nehéz év van mögöttünk. Nem csak a kongresszusunk, de a közgyűlésünk is elmaradt. Az elnök, főtitkár és vezetőség választás is lehetetlenné vált mind személyes részvétellel, mind elektronikus választással. Eleinte úgy tűnt, hogy nagy anyagi ráfordítással, az elektronikus az szavazást meg lehet oldani, - erről tájékoztattuk a tagságot - de az új jogszabályok miatt ennek a reálitása társaságunk esetében lényegében nullára csökkent. Ezzel egy időben a COVID miatti egészségügyi vészhelyzet miatti törvényi szabályozás lehetővé tette, hogy a társaság elnöksége a következő közgyűléséig tovább működjön. Az elnökség felkérte a vezetőséget, hogy tanácsadó testületként támogassa az elnökség munkáját. Biztos vagyok benne, hogy ez a szükség hozta megoldás nem fogja akadályozni a MOOT eredményes működését a járványidőszak alatt!
A következő közgyűlésünkre és a vezetőség választásra a május 27-29. között megrendezésre kerülő MOOT kongresszuson kerül sor.
Reménykedve a májusi személyes találkozásban
Prof. Dr. Takács István
Magyar Nephrologiai Társaság Szegedi Nephrológiai Klinikopathológiai Esetbemutatások 38. évfolyamának 7. ülése
Rendezvény kezdete: 2021.05.20.Rendezvény vége: 2021.05.20. Helyszín: Online, A SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága online megszervezi a Szegedi Nephrológiai Klinikopathológiai Esetbemutatások 38. évfolyamának 7. ülését, melyre tisztelettel meghívjuk.
Három esetet fogunk prezentálni:
1. 22 éves nő, Bx 2021. Gyógyszerszedést (vs. metamizol-nátrium) követő oligo-anuriás akut veseelégtelenség. (klinikum: Dr. Légrády Péter, szövettan: Prof. Iványi Béla / Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
2. 55 éves nő, Bx2021. Nephrosis szindróma. Elhízás (BMI 35kg/m2 felett). 5 éve ismert a hypertonia. 2-es típusú diabetes nem áll fenn. (klinikum: Dr. Bitó László, szövettan: Prof. Iványi Béla / Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
3. 46 éves férfi, Bx 2021. Nephrosis szindróma. Súlyos elhízás (BMI 43,5 kg/m2). 7 éve ismert a hypertonia. 2-es típusú diabetes nem áll fenn. (klinikum: Dr. Bitó László, szövettan: Prof. Iványi Béla / Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
A rendezvény időpontja:
2021. május 20. csütörtök, 16 óra
A rendezvényre az alábbi ingyenes ZOOM linken lehet csatlakozni:
https://zoom.us/j/98749212686?pwd=QVF3RllZRWh3eFljbFJLNWZRc2hNUT09
A tudományos ülést a Szegedi Tudományegyetemen utólag akkreditáltatjuk. A pontok jóváírásához szükség van a pecsétszámra, amit az ülés ideje alatt a ZOOM Chat-ben - teljes névvel – együtt Légrády Péternek kell elküldeni.
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Magyar Sebész Társaság Trauma, Shock, Inflammation and Sepsis Congress
Rendezvény kezdete: 2007.03.13.Rendezvény vége: 2007.03.17. Tudományos információ: Chairman: Prof. Dr. Eugen Faist Munkahely neve: Dept. of Surgery, LM University Munich, Klinikum Grosshadern E-mail: eugen.faist@med.uni-muenchen.de Szervező: Silvia Marth (Administrative Secretary) Munkahely neve: Ludwig-Maximilians-University, Klinikum Grosshadern, Dept. of Surgery Címe: D-81377 Munich, Germany Tel: +49-89-70 95-54 61/24 61 Fax: +49-89-70 95-24 60 Helyszín: München, Germany A rendezvény Web oldala: http://www.tsis2007.org Az absztraktok beadási hatrárideje: 2006. november 5. - Az absztraktokat csak elektronikus formában lehet benyújtani! A kongresszus hivatalos nyelve angol.
A kongresszus meghívója, és a regisztrációs lap kapcsolódó dokumentumban olvasható.
General Information:
Congress venue
Auditorium Section, Clinical Center Großhadern
Marchioninistr. 15, D-81377 Munich, Germany
Scientific Secretariat
Prof. Dr. Eugen Faist
Deadline for Submission of Abstracts: November 5th, 2006. The abstracts accepted will be published in Shock.
Congress Language: The official language is English.Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Ortopéd Társaság IFSSH and IFSHT Hand in Hand
Rendezvény kezdete: 2007.03.11.Rendezvény vége: 2007.03.15. Munkahely neve: IFSSH and IFSHT 2007 Congress Secretariat Tel: +61-2-9254-5000 Fax: +61-2-9251-3552 E-mail: registration@hands2007.com Helyszín: Sydney, Ausztrália A rendezvény Web oldala: http://www.hands2007.com Absztrakt leadási határidő: 2006.06.14.
Topics: IFSSH-Surgery: brachial plexus injuries and OBPP; congenital; tendon injury/repair; Dupuytren's; distal radioulnar joint; fractures of of the radius; scaphoid and other carpal fractures; carpal instability; other wrsit conditions; hand fractures (phalangeal and metacarpal); thumb basal joint OA; degenerative joint disease; rheumatoid hand; paralysis/spasticity tendon transfers; septic hand; nerve compression syndromes and soft tissue degeneration; nerve injuries/repair; chronic regional pain syndrome; tumours; hand transplantation; replantation; multilating hand injuries; soft tissue cover; free tissue transfer.
IFSHT-Therapy: Complex regional pain syndrome; arthritis and joint replacements; wrist instabilities; elbow disorders; occupational and musicians injuries; sporting injuries to the hand; nerve compressions; outcome measurements; major trauma; shoulder pathology; therapy for tendon reparis; scar management; splinting the PIP joint