Magyar Nephrologiai Társaság A debreceni Belklinika múltja és jelene - Ünnepi megemlékezés (Debrecen, 2013.01.25.)
Rendezvény kezdete: 2013.01.25.Rendezvény vége: 2013.01.25. Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb Kedves Kolléganő/Kolléga úr!
Szeretettel meghívjuk Önt és munkatársait a 2013. január 25-én 10.00 órától a Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömbben megrendezendő emlékünnepségünkre.
A 100 éves múltról és annak kiemelkedő iskolateremtőiről egy közel kétórás emlékünnepség keretében fogunk megemlékezni.
A belklinikákat magába foglaló Belgyógyászati Intézet megalakulásával új korszak kezdődött a debreceni belgyógyászat történetében. Az egykori épületek a kor kihívásainak megfelelően teljesen megújultak, melynek részeként az I. és II. sz. Belklinika egybeépült. Az emlékünnepség zárásaként lehetőséget biztosítunk vendégeinknek a Belgyógyászati Intézet meglátogatására.
Iskolateremtőink előtt tisztelgünk, amikor az ünnepség részeként felavatjuk Fornet Béla professzor mellszobrát, amely Dr. Kövér József szobrászművész alkotása.
Terveink szerint az Elméleti Tömbben a három belklinika múltját és jelenét bemutató kiállítást is szervezünk, amely 2013. január 25-én már 08.00 órától látogatható.
A program után lehetőséget biztosítunk a Kenézy-villában megnyílt Kenézy Gyula Orvostörténeti Múzeum megtekintésére is.
Kérjük, a mellékelt jelentkezési lapot szíveskedjen 2013. január 20-ig visszaküldeni a szervezőiroda e-mail címére (belklinika100@clubservice.hu ) vagy faxon az 52/522-223-as telefonszámra.
A találkozás reményében üdvözöljük és várjuk a hazánkban és külföldön élő egykori és jelenlegi munkatársainkat.
Tisztelettel:
Dr. Paragh György
egyetemi tanár
intézetvezető, tanszékvezető
DEOEC Centrumelnöke
Dr. Leövey András
professor emeritus
Dr. Kárpáti István
tanszékvezető egyetemi docens
az emlékülés főszervezője
Az emlékünnepségen való részvétel térítésmentes.
A meghívó, program és technikai információk letölthetőek ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Magyar Reumatológusok Egyesülete Budapesti Immunológiai Fórum (BIF 3) - 2013.01.24-26.
Rendezvény kezdete: 2013.01.24.Rendezvény vége: 2013.01.26. Szakterület(ek): Reumatológia, Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Danubius Hotel Flamenco A rendezvény Web oldala: http://www.newcongress.hu Helyszín: Danubius Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.
A Budapesti Immunológiai Fórum célja a klinikai immunológia megértéséhez nélkülözhetetlen immunológiai alapfogalmak és az immunmoduláció különböző módszereinek áttekintése.
Az elõadások elsõsorban a gyakorló klinikusok számára kívánnak a mindennapokban is hasznos ismereteket nyújtani.
A tanfolyam kiemelt témái a legizgalmasabb immunológiai témák lesznek: alapvetõ fontosságú immunbiológiai folyamatok áttekintése, fertõzések immunológiája, az osteoporosis immunológiája, genetika és immunlabor vizsgálatok értékelése. A biológiai terápiák finanszírozásáról szakmapolitikai fórumot szervezünk.
A BIF 3 akkreditált rendezvény, reumatológia, reumatológia és fizioterápia, fizioterápia, belgyógyászat, diabetológia, klinikai immunológia és allergológia, orvosi mikrobiológia, rehabilitáció, gastroenterológia, háziorvostan, üzemorvostan szakképesítéssel rendelkezõk részére szabadon választható tanfolyam, tesztírás kötelezõ.
36 kreditpontot írunk jóvá annak, aki sikeresen tölti ki a tesztlapot.
Oftex kódszám: PTE ÁOK/2013.I./00146
Fontos határidők:
Kedvezményes regisztrációs díjjal történő jelentkezés és befizetés határideje: 2012. december 10-ig meghosszabbítva.
Végső jelentkezési határidő: 2013. január 5. (Január 6-től helyszíninek minősül a regisztráció)
Szállásfoglalási és befizetési határidő: 2012. december 10-ig meghosszabbítva.
Szakmai információ:
Dr. Nagy György
Semmelweis Egyetem III. Belgyógyászati Klinika, I. Reumatológiai Tanszéki Csoport, Budapest (email: gyorgyngy@gmail.com telefon: 30 231 33 44)
Normál, 3 napos regisztráció >>
BIF3 Napi regisztráció >>
Letölthető jelentkezési lap >>
További információk:
A www.newcongress.hu honlapon.
A Fórum teljes körű technikai szervezője és kivitelezője:
New Congress Hungary KFT.
Szervezõ: Csonkáné Czibolya Éva
Szervezõ Iroda 3014 Hort, Határ út 18.
Levelezési cím: 3014 Hort, Pf.:18. Tel./fax:
+36 37 378 539 (üzenetrögzítő)
Mobil: +36 20 227 7106
E-mail: nch@newcongress.hu és info@newcongress.hu
További részletes információk, szakmai programtervezet, regisztrációs díjak, szállásköltségek letölthetőek a második értesítőben>>
Magyar Gyermekorvosok Társasága International Congress of Pediatrics 2013
Rendezvény kezdete: 2013.08.22.Rendezvény vége: 2013.08.28. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Australia, Melbourne, A rendezvény Web oldala: http://www.ipa-world.org/ipacongress Az International Congress of Pediatrics 2013 c. rendezvény Ausztráliában, Melbourne-ben kerül megrendezésre, 2013. augusztus 22-28. között.
A rendezvényre már eddig is rekordszámú poszter bejelentés érkezett és kiváló szakmai fórumnak érkezik.
További részletes információk a rendezvény weboldalán olvashatóak.
Magyar Immunológiai Társaság ICI Milan 2013 - 15th International Congress of Immunology
Rendezvény kezdete: 2013.08.22.Rendezvény vége: 2013.08.27. Tudományos információ: Sergio Romagnani (honorary president) and Luciano Adorini (president) Munkahely neve: Triumph C&C Címe: Via Lucilio, 60
00136 Roma
www.triumphgroup.it Tel: +39 06 353 40 213 Fax: +39 06 355 30 262 E-mail: ici2013@triumphgroup.it Helyszín: Italy / Olaszország, Milan, A rendezvény Web oldala: http://www.ici2013.org/home/ Important Dates
Online Registration & Hotel Booking Opening - September 3, 2012
Abstract Submission Opening - September 3, 2012
Abstract Submission Deadline - extended til February 28th, 2013 !!!
Early Registration Deadline - March 30, 2013
Late Registration Deadline - July 19, 2013
Dear Colleagues and Friends,
The Italian Society of Immunology, Clinical Immunology and Allergology (SIICA) is honoured to host in Milan the 15th International Congress of Immunology (ICI) from August 22 to 27, 2013.
SIICA represents over 1,000 immunologists active in Italy, and several of its members are recognized as international leaders in their field, actively contributing to the development of Immunology. Therefore, the scientific organization of the ICI will count on a dedicated and competent local scientific committee, in addition to a distinguished international committee.The meeting will cover all aspects of Immunology, from the more traditional to the most innovative, with emphasis on translational aspects and clinical applications. A scientifically inspiring program will be assembled in a range of formats to cover a wide variety of interests and provide the state of the art in all different facets of Immunology. An introductory Immunology course just before the ICI, and satellite symposia at several locations in Italy will complement the scientific program.Milan has a rich historic heritage, dating back to its times as capital of the Western Roman Empire. Leonardo da Vinci, the quintessential Renaissance polymath artist and scientist, while in the Milan area drew his iconic Vitruvian man shown in the 15th ICI logo. Today Milan is a dynamic and trendy city, a renowned international centre of fashion and design as well as of arts and science. The City has just opened the largest and most modern congress center in Europe , which will comfortably accommodate the ICI participants.We are confident that our scientific organization, together with the well-known Italian hospitality will make the 15th ICI a memorable event.We look forward to hosting you in Milan in 2013.Luciano Adorini
President
15th International Congress of Immunology Kapcsolódó linkek (3)
Kapcsolódó dokumentumok (6)
Magyar Dermatológiai Társulat 3rd International Summer Academy of Practical Dermatology (ISA 2013) - München, 2013.07.21-26.
Rendezvény kezdete: 2013.07.21.Rendezvény vége: 2013.07.26. Szakterület(ek): Bőrgyógyászat
Helyszín: Németország, 81669 München, Hochstrasse 3, Holiday Inn Munich City Centre A rendezvény Web oldala: http://wwww.isa2013.com ISA 2013 Young Professional Development Programme offers Educational Grants to international dermatologists in training.
The meeting provides a professional platform for an active and vivid exchange between experts in all fields of dermatology and those at the start of their career.