Rigó János 1928. november 29-én született Rimaszécsen, az akkori Csehszlovákia területén.

Középiskolai tanulmányait Sárospatakon végezte, ahová, mint szegény sorsú falusi gyermek, tehetségvizsgával került, és nyolc éven át teljes ellátásban, tandíjmentességben részesült.

Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte, 1954-ben szerzett orvosi diplomát „summa cum laude” jelzéssel.

1954-től 1960-ig a Debreceni I. sz. Sebészeti Klinikán dolgozott. 1958-ban sebészetből, 1960-ban baleseti sebészetből, 1962-ben ortopédiából szakvizsgázott.

1960-ban az újonnan alakult Ortopédiai Klinikára került, mivel érdeklődése az ortopédia és a traumatológia felé irányult. Pap Károly professzor irányítása alatt behatóan foglalkozott a törésgyógyulást befolyásoló funkcionális és biológiai tényezőkkel. A klinikán az igazgató-helyettesi teendőket végezte, illetve 1998-ig a klinika balesetsebészeti részlegének vezetője volt.

Szakmai látókörét Linzben, Rostockban és Lublinban tett tanulmányútjai során szélesítette.

1975-ben docensi, 1993-ban professzori, 1999-ben professor emeritus-i kinevezést kapott.

1980-1985. között megyei ortopédiai szakfőorvosi feladatokat látott el.

1973-ban védte meg kandidátusi disszertációját „Szegmentális és biológiai tényezők a törésgyógyulásban” címmel. Disszertációját később kibővítve, „Funkcionális töréskezelés” címen, könyv formájában is megjelentette.

1980-tól 1987-ig a mozgásszervi traumatológiát oktatta és vizsgáztatta.

Egyik szerzője az 1995-ben megjelent „Ortopédia” tankönyvnek. Társszerzője a Negyvenéves magyar traumatológia című könyvnek.

Tagja volt az Ortopédiai Társaság Vezetőségének és a Dollinger Emlékbizottságnak.

Számos bel- és külföldi ortopédiai és traumatológiai kongresszuson szerepelt előadással.

Kitüntetései:

Kiváló munkáért (1998)
Pro Sanitate (1991)
Dollinger-emlékérem (1994)

Rigó Professzor Úr áldozatos munkájával, szorgalmával, kedélyes modorával elnyerte mind a kollégák, mind a betegek megbecsülését és szeretetét. Amíg ereje engedte, rendszeresen bejárt a klinikára, részt vett az intézet életében, eljárt a tudományos és társasági rendezvényekre is. 90 éves korában még jó erőben és teljes szellemi frissességben köszönthettük a születésnapján. Betegségét méltósággal és türelemmel viselte.

Életútja, szakmai és emberi hozzáállása, erkölcsi tartása mindannyiunk előtt örök érvényű példaként áll.