Magyar Sebész Társaság VII. FiSeSz-FiGaMu Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2019.03.29.Rendezvény vége: 2019.03.31. Helyszín: Balatonalmádi, A rendezvény Web oldala: https://fisesz2019.misandbos.hu/ Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!
Reméljük, a naptáratokban már ott szerepel a tavaszi, 2019.03.29-31. között megrendezésre kerülő VII. FiSeSz-FiGaMu Kongresszus, ahova már megtaláltátok az esetet és kidolgoztátok a beadásra kívánt absztraktot!
Ne feledjétek, a legkésőbbi határidő 2019. február 28.!
A kongresszusra az alábbi három fő témában várunk esetismertetéseket:
• Proctológia
• Emlősebészet
• Cystosus pancreas laesiok (FiGaMu - FiSeSz közös szekció)
A fő programok mellett nem maradhatnak el a változatos kongresszus előtti kurzusok. Lesz műtősasszisztensi szekció, szervezünk laparoscopos skillt, különböző workshopokat és részletesen körüljárnánk a perioperativ időszak sebészeti és aneszteziológiai vonatkozásait.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni. Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért ahogy azt a korábbiakban már megszokhattátok, az előadás menetébe kérünk minimum 3, szavazással megválaszolható kérdést beépíteni, melyre a közönség soraiból egy szavazógép segítségével lehet majd válaszolni.
Mindenkinek jó munkát, várjuk az absztraktokat!
Üdvözlettel:
FiSeSz vezetőség
További információ >>
Online jelentkezés >>
Absztrakt beküldés >>
Magyar Immunológiai Társaság Magyar Reproduktív Immunológiai Társaság VII. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama
Rendezvény kezdete: 2019.03.28.Rendezvény vége: 2019.03.28. Helyszín: 1023 Budapest, Frankel Leó út 25–29., Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Közösségi Központ, Budapest Egészséges és pathológiás terhesek gondozása továbbképző tanfolyam
2019. március 28–29.
Magyar Reproduktív Immunológiai Társaság VII. Kongresszusa
2019. március 30.
Helyszín: Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Közösségi Központ, Budapest
(1023 Budapest, Frankel Leó út 25–29. Lukács épület, földszint)
Fő téma: Egészséges és pathológiás terhesek gondozása
- Az in vitro fertilizáció sikerességének fokozása, vetélések, koraszülések kezelése
- Intravénás immunglobulin-terápia vetélésekben és meddőségben
- Gyulladásos bélbetegségekben szenvedő terhesek gondozása
- A preeclampsia patofiziológiája, immunológiai vonatkozásai
- Asztmás betegek gondozása terhesség alatt
- Pulmonális hypertonia és a terhesség
- Gyulladásos reumatológiai, autoimmun betegek gondozása várandósság alatt
- Fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, vérnyomáscsökkentők, immunmodulánsok és egyéb gyógyszerek alkalmazása várandósság idején
- Thrombophylia megelőzése és kezelése terhességben
- Metabolikus szindróma, hiperinflammáció és a terhességi komplikációk
- Varia
Absztraktok benyújtását a fenti témákban várja a Tudományos Bizottság.
Program >>
Első értesítő >>
Jelentkezési lap >>
Magyar Nephrologiai Társaság Nephrológiai klinikopathológiai esetbemutatás
Rendezvény kezdete: 2019.03.28.Rendezvény vége: 2019.03.28. Helyszín: Szeged, A SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága nephrológiai klinikopathológiai esetbemutatást szervez, melyre tisztelettel meghívjuk.
Három esetet fogunk prezentálni:
1. 67 éves férfi, Bx 2018.10.03., H.: IgAN és membranosus NP
(klinikum: Dr. Bitó László, szövettan: Prof. Iványi Béla).
2. 65 éves férfi, Bx 2019.02.26., H.: IgAN és esetleg nagyon korai diabeteses NP
(klinikum: Dr. Gajdán Nikolett, szövettan: Prof. Iványi Béla).
3. 26 éves nő, Bx 2019.02.12., H: IgAN és kifejezett hypertoniás jelek, egyéb szervekben nem vagy csak enyhe HMOD, 7 hónappal korábban toxaemia
(klinikum Dr. Schulcz Domonkos, szövettan: Prof. Iványi Béla).
A rendezvény helye és időpontja:
2019. március 28. csütörtök, 16 óra
SZTE Pathológiai Intézet, 6724 Szeged, Állomás u. 2.
A tudományos ülést a Szegedi Tudományegyetemen utólag akkreditáltatjuk. A pontok jóváírásához szükség van a pecsétszámra és a jelenléti ívet aláírni.
A meghívó letölthető ide kattintva
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság 2nd Annual Summit on Surgery
Rendezvény kezdete: 2019.03.25.Rendezvény vége: 2019.03.26. Szakterület(ek): Érsebészet, Aneszteziológia, intenzív terápia, Fül-orr-gégészet, Ortopédia, Sebészet, Plasztikai sebészet
Tudományos információ: Jack Horrison Munkahely neve: EuroSciCon Címe: Budapest, Budapest Tel: +14422635477 E-mail: surgery@eurosciconmeet.com Szervező: Jack Horrison Munkahely neve: EuroSciCon Címe: Budapest, Budapest Tel: +14422635477 E-mail: surgery@eurosciconmeet.com Helyszín: Hungary, Budapest, Budapest, EuroScicon A rendezvény Web oldala: https://surgery.euroscicon.com/ We are happy to inform you that we will be hosting a live conference in Budapest in 2019. The theme of this year's debate is "Trowel is the latest innovation in the latest patient care techniques", which provides an international space for discussing current and future challenges. Surgical interventions include fast keynote presentations, oral discussions and exhibitions. New research and discoveries during surgery show that they are learning and offering new ideas for professionals, craftsmen and subcontractors to examine the region of surgery to share their test encounters and enjoy intelligent exchanges.
Magyar Nephrologiai Társaság Diabesity in renal transplantation CME Course
Rendezvény kezdete: 2016.12.02.Rendezvény vége: 2016.12.03. Szakterület(ek): Nephrologia, Diabetológia
Helyszín: Spain, Barcelona, A rendezvény Web oldala: http://thttp://diabesity.ecihucan.es/sitges2016 It is our pleasure to announce the CME course"Diabesity in renal transplantation" which will take place in Sitges, Barcelona, December 2 and 3, 2016.
This CMD is a joint initiative of two working groups of the ERA-EDTA: DIABESITY and DESCARTES.
In this course we will discuss several aspects of obesity and post-transplant diabetes in renal transplantation.
In this course we will discuss several aspects of obesity and post-transplant diabetes in renal transplantation.
Travel grant opportunity for young doctors attending the CME - Click here >>
Magyar Dermatológiai Társulat RIEF 2016 - 1st B. I. Similars Forum – Regional Immunology Expert Forum
Rendezvény kezdete: 2016.12.01.Rendezvény vége: 2016.12.02. Szervező: Sonja Mak Munkahely neve: Update Europe – Society for Postgraduate Medical Training Címe: Lazarettgasse 19, 1090 Vienna, Austria Tel: +43/1/405 57 34 E-mail: office@update.europe.at, s.mak@update.europe.at Helyszín: Austria, Vienna, Schloss Schönbrunn Apothekertrakt Dear Sir/Madam,
The aim of this forum is to give an overview on the latest research findings and the current treatment situation in Central Eastern Europe in the field of immunology as well as to discuss the potential role of biosimiliars in the given field.
The speakers will be leading experts in the field of immunology from Central Eastern European countries as well as representatives from the public health sector and patient advocacy groups.
For detailed information, please see the attached Scientific programme.
We are pleased to inform you that the travel expenses and accommodation (max. 2 nights for one person) in Vienna will be covered by Boehringer Ingelheim. The organisers of the event – Update Europe - Society for Postgraduate Medical Training – will assist the travel and accommodation arrangements of the participants.
Please note that participation in the expert forum requires registration. The deadline for registration is 15 November 2016. Since we only have a limited capacity, please understand that registrations will be accepted and processed in the order in which they are received, up to the maximal number of participants.
For further information please contact Update Europe (Sonja Mak, Tel. +43/1/405 57 34, Email: s.mak@update.europe.at).
We hope that the 1st B. I. Expert Forum meets your interest and we would appreciate it very much if you would distribute this letter including the attachments to the members of your society.
With kind regards,
Sonja Mak
Project Manager
Update Europe – Society for Postgraduate Medical Training Kapcsolódó dokumentumok (2)