Magyar Pszichiátriai Társaság Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Hétvége
Rendezvény kezdete: 2013.11.30.Rendezvény vége: 2013.12.01. Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel Kedves Doktornők, Doktor Urak!
A pszichiátriában a továbbképző rendezvényeken való részvétel emlékezetes marad minden résztvevő számára. A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új adatokat ismerhetnek meg, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Ennek a rendezvénynek a tudományos programját is a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány alakította ki, amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása.
Készséggel működünk együtt az alapítvánnyal, hogy a hazai élvonal előadóinak lehetőséget nyújtsunk. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt fontosak lesznek.
Prof. Dr. Füredi János
a tanfolyam szakmai koordinátora
Az esemény weboldala elérhető ide kattintva .
Az részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)

Magyar Kardiológusok Társasága ALAPFOKÚ ECHOKARDIOGRÁFIÁS TANFOLYAM
Rendezvény kezdete: 2013.11.29.Rendezvény vége: 2013.11.30. Helyszín: 5000 Szolnok, Tiszaliget, Garden Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/echo/ Kreditpont: 22 (szabadon választható tanf.)
KEDVES KOLLÉGANŐK, KOLLÉGÁK!
A Magyar Kardiológusok Társaságának Echokardiográfiás Munkacsoportja elkötelezett az állandó képzés mellett. Célunk, hogy közelebb hozzuk a képzést a kardiológusokhoz. Ezért rendeztünk Egerben, Pécsett, Kaposváron, Győrben és Szekszárdon (Szálkán) tanfolyamot. A nagy érdeklődés miatt folytatjuk a sort, 2013. novemberében Szolnokon. A négy Orvostudományi Egyetem és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet munkatársai tartják az előadásokat. Így többféle szemlélet megismerésére van lehetőség, az előadások utáni beszélgetésben meg lehet ismerni a gyakorlatot is. Mivel a tanfolyam a teljes spektrumot felöleli, elfogadjuk az akkreditációhoz szükséges továbbképzésnek.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Temesvári András
MKT Echocardiográfiás Munkacsoportjának
vezetője
Dr. Herczeg Béla
A Jász- Nagykun-Szolnok megyei Kórház Kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosa
Tervezett program>>
Magyar Ortopéd Társaság XVII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlés szeminárium és work- shop
Rendezvény kezdete: 2013.11.29.Rendezvény vége: 2013.11.30. Szervező: Kaposvári Krisztina Munkahely neve: New Instant Bt. Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41. Tel: +36 1 212- 3014 Fax: +36 1 225- 0304 E-mail: newirendezveny@newinstant.hu Helyszín: 8600 Siófok, Somogyi Bacsó út 18, CE Plaza Hotel A Semmelweis Egyetem Ortopéd Klinika szervezésében.
ABSZTRAKT LEADÁS, kedvezményes jelentkezés OKTÓBER 15!
Kedves Kollegina/Kolléga!
Szeretettel meghívjuk a XVII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlésre, mely Prof. Dr. Szendrői Miklós SE Ortopédiai Klinika igazgatója, a Vándorgyűlés elnöke és a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika szervezésében kerül megrendezésre.
2013-ben már a 17. Vándorgyűlésre és a nemzetközileg is sikeres rendezvényünkre kerül sor.
A korábban "elfelejtett testrész", a láb sebészete területén az utóbbi évtizedben gyökeres változás következett be hazánkban, melyben az M.P.L.T. és az alapító, örökös elnök, Prof. Dr. Nemes György is vezető szerepet vállal.
A lábsebészet nagy előnye, hogy egynapos sebészetben, magánrendeléseken is a műtétek nagy része elvégezhető, itthon és külföldön is az e területen történt jártasság nagy előnyt jelent.
Kollegiális üdvözlettel:
Dr. Szokoly Miklós Phd. orvosigazgató
a Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet. és Baleseti Központ Orvos igazgatója,
a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság elnöke
Prof. Dr. Szendrői Miklós Ph.D., D.Sc. klinika igazgató
a SE Ortopédiai Klinika igazgatója, a vándorgyűlés elnöke Kapcsolódó dokumentumok (2)

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 8th Congress of the Serbian Society of Cardiovascular Surgeions (20th – 22nd of October, 2017, Belgrade)
Rendezvény kezdete: 2017.10.20.Rendezvény vége: 2017.10.22. Szakterület(ek): Belgyógyászat, Sebészet
Helyszín: Serbia, Belgrade, A rendezvény Web oldala: http://www.srscvs.org/index-en.html Dear friends,
Serbian Society of Cardiovascular Surgeons is organising its’ 8th Congress on 20th – 22nd of October, 2017, in Crowne plaza hotel, Belgrade. We have confirmation of 10 international experts, invited speakers, and we are expecting about 200 cardiovascular surgeons, nurses and technicians from Serbia and surrounding countries. Besides invited talks, abstracts sessions and workshops will be organized with expected high level of CME points. We are expecting also participation of cardiologist, angiologist and dermatologists in our scientific program. Join us with your abstract presentation (deadline is 01.07.2017) or your valuable and active discussion and spend some nice time in beautiful city of Belgrade.
Abstract submission until 01.07.2017.on srscvsabstract@gmail.com (up to 300 words).
Registration form should be sent to srscvscongress@gmail.com.
More details, and registration form on the website: http://www.srscvs.org/index-en.html >>
Magyar Immunológiai Társaság The EFIS-EJI Ceppellini School course on Tumour Immunology: from tissue microenvironment to immunotherapy
Rendezvény kezdete: 2017.10.16.Rendezvény vége: 2017.10.18. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Italy, Naples, A rendezvény Web oldala: https://www.ceppellini.it/up-coming-courses The EFIS-EJI Ceppellini School of Naples announces its October course on “Tumour Immunology: from tissue microenvironment to immunotherapy “directed by Catherine Sautčs-Fridman, Wolf Fridman, Université Paris Descartes, Paris F-75006, France and Ennio Carbone, Universitŕ Magna Grecia di Catanzaro 88100, Italy
Venue and Date: Naples, 16 - 18 October, 2017
Please note the deadline for application is 15 August.
Keep in mind that EFIS-EJI provides funding for travel, registration, and sojourn for European applicants.
Program >>
Application form and information on the Ceppellini School can be found at http://www.ceppellini.it >>