|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.) |
Rendezvény kezdete: 2015.05.09. | Rendezvény vége: 2015.05.10. |
Helyszín: Galyatető, Galya Hotel |
„Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Részletek a kapcsolódó dokumentumokban! |
|
|
 |
|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája |
Rendezvény kezdete: 2015.05.08. | Rendezvény vége: 2015.05.09. |
Helyszín: 1024 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ |
Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!
Jól, s a visszajelzések szerint tartalmasan, izgalmasan, szakmailag megmozgatóan zajlott le májusban a Pszichoterápia 10. konferenciája.
Nagyon szeretnénk, ha nem ismétlődne meg az a helyzet, ami idén történt: sok szakmabeli kényszerült választásra két olyan konferencia között, melyek mindegyike széles, közös szakmai felületet, találkozási lehetőséget ad. Annak nagyon örülünk, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években éppen ezért rendszeresen figyelembe veszik, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.
A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük. Amikor tavaly év vége felé tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Pszichológiai Társaság februárról május közepére tette át kongresszust, már nem volt mit tennünk. Tanulmány és vita formájában igyekszünk minél többet közreadni a konferencián elhangzottakból a Pszichoterápiában. Amit nem tudunk így továbbadni, az a közvetlen hangulat, eszmecsere, találkozás.
Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében: Szőnyi Gábor |
|
|
 |
|
Magyar Immunológiai Társaság |
|
ECI 2012 - European Congress of Immunology |
Rendezvény kezdete: 2012.09.05. | Rendezvény vége: 2012.09.08. |
Munkahely neve: British Society for Immunology (BSI) |
Munkahely neve: Congress Secretariat |
Címe: 1st Floor, Chesterfield House,
385 Euston Road, NW1 3AU
London, UK |
Tel: +44 (0) 20 7383 8030 |
Fax: +44 (0) 20 7383 8040 |
E-mail: eci2012@kenes.com |
Helyszín: Scotland / Skócia, Glasgow, |
A rendezvény Web oldala: http://eci-glasgow2012.com/ |
The European Congress of Immunology 2012 (ECI 2012) is a highly anticipated gathering of clinicians and researchers of basic and clinical immunology.
Over 5,000 delegates are expected to attend this triennial event – the biggest of its kind in Europe. ECI 2012 is a unique opportunity to join fellow immunology experts and participate in a rich and varied scientific programme that will present the latest findings in the field.
Deadlines:
Abstract Submission will open in January 2012.
Early registration until 24/07/12.
Welcome Letter
Dear Colleagues,
I am delighted to invite you to participate in the 3rd European Congress of Immunology (ECI2012) to be held in Glasgow, UK, 5-8 September 2012. The congress, under the auspices of EFIS (the European Federation of Immunology Societies), is organised by the British Society for Immunology (BSI). This congress, which is held every three years, follows the two hugely successful congresses held in Paris (2006) and Berlin (2009).
ECI 2012, with the theme “A healthier future through research, education and innovation” will have 4 parallel tracks with equal emphasis on basic and clinical immunology. There will be 24 symposia and 72 workshops covering all aspects of immunology: Innate immunity, adaptive immunity, Diseases of the immune system, and Immune interventions.
The speakers will be leading basic and clinical immunologists from all over the world. Several European Societies dealing with immunology, mostly in applied science have shown enormous enthusiasm in organising additional symposia. There will also be lunch time symposia sponsored by our industrial partners.
The congress, with 5000 participants, the largest gathering of the European immunologists, will provide a unique environment to network with colleagues from all over Europe and beyond. The Scottish Exhibition and Convention Centre, a modern and well planned facilities, will provide a relaxed and interactive venue for exciting scientific exchange and to view the latest development offered by related industry. There will be at least 500 bursaries to facilitate the participation of young scientists.
I look forward to welcoming you to Glasgow for this exciting and unique event.
Foo Yew Liew
President, ECI 2012 |
|
|
 |