Magyar Dermatológiai Társulat DOSZ XXVII. Tavaszi Szél Konferencia (2024.05.03-05.)
Rendezvény kezdete: 2024.05.03.Rendezvény vége: 2024.05.05. A rendezvény Web oldala: https://dosz.hu/rendezveny/xxvii__tavaszi_szel_konferencia A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2024. május 3-5. között az Óbudai Egyetemmel együttműködésben ismét megrendezi a nagy múlttal rendelkező Tavaszi Szél elnevezésű multidiszciplináris, tudományos nemzetközi konferenciáját. A DOSZ a 2024. évi Tavaszi Szél Konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar, illetve angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg. A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás vagy poszter formájában nyílik lehetőség. Regisztráció A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület elérhető a DOSZ honlapján (https://dosz.hu/url/tszk2024 ). A regisztráció során a könnyebb kommunikáció érdekében a jelentkezőknek meg kell adniuk az elérhetőségi adataikat. A megadott adatok kezelése az adatvédelmi szabályzat szerint történik. A regisztráció első körben egy minimum 1800, maximum 3600 karakter terjedelmű absztrakt benyújtásával válik érvényessé. Az absztrakt a jelentkező tudományos munkájának kivonata, amelyben a kutatás hátterének bemutatása, a tudományos kutatás célja, kérdésfelvetése, majd az eddig elért eredmények és a további lehetőségek kerülnek röviden összefoglalásra, hivatkozások nélkül, a tudományos írás formai és tartalmi követelményeinek megfelelve. A témát körülíró öt kulcsszó megadása is kötelező. A jelentkezés és absztraktok leadási határideje: 2024. március 3. 23:59 A Konferencia tervezett szekciói: Agrártudományi szekció Állam- és jogtudományi szekció Biológiatudományi szekció Filozófiatudományi szekció Fizikatudományi szekció Földtudományi szekció Had- és rendészettudományi szekció Hittudományi szekció Irodalomtudományi szekció Kémiai és környezettudományi szekció Kommunikációtudományi szekció Közgazdaságtudományi szekció Közigazgatás-tudományi szekció Matematikai és informatikai szekció Műszaki szekció Művészeti és művészettudományi szekció Nyelvtudományi szekció Orvos- és egészségtudományi szekció Pszichológiai és neveléstudományi szekció Sporttudományi szekció Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció Történelem- és politikatudományi szekció Fontosabb határidők 2024. március 3. A regisztráció és az absztraktok leadásának határideje. 2024. március 22. A jelentkezők kiértesítése az absztraktok elbírálásáról. 2024. május 3-5. Konferencia (szekció előadások: pénteken és szombaton) 2024. június 12. A tanulmány, a szerzői nyilatkozat és a lektori szakvélemény megküldésének határideje. További információért kérjük, látogasson el a www.dosz.hu weboldalra vagy forduljon bizalommal a Konferencia szervezőihez: Konferenciával ka pcsolatban: Viktor Patrik (OE-DÖK, viktor.patrik@uni-obuda.hu )Konferenciával ka pcsolatban: Csuzi Henrik (OE, csuzi.henrik@uni-obuda.hu )Számlázással ka pcsolatban: Kopcsjak Tamás János (DOSZ, iroda@dosz.hu )
Magyar Ortopéd Társaság A mozgásszervi diszciplína víziója a megújuló Budai Egészségközpontban szakmai tájékoztató rendezvény
Rendezvény kezdete: 2024.05.03.Rendezvény vége: 2024.05.16. Helyszín: 1126 Budapest, Királyhágó utca 1-3. D/II. épület Kedves Kolléga! A Budai Egészségközpontban optimistán tekintünk a jövőbe, ennek jegyében egy több éven át tartó, átfogó kórházbővítési projektet indítunk el. Mind a szolgáltatások, mind az orvostechnológia minőségét tekintve egyértelműen a világszínvonalat célozzuk meg. A népegészségügyi igényekhez és a robbanásszerűen fejlődő orvostechnológia adta lehetőségekhez igazodva több területen is jelentős fejlesztéseket tervezünk. Célunk egy olyan modern kórház létrehozása, amely a pácienseknek biztonságot, kényelmet és hatékony ellátást nyújt, az orvosok, szakdolgozók és egyéb területek munkatársai számára pedig inspiráló, fejlődési lehetőségeket kínáló szakmai műhelyként szolgál. A beruházás számunkra nem csak az infrastrukturális megújulást jelenti, hanem egy olyan példaértékű egészségügyi centrum megvalósítását, amely hosszú távon szolgálja a közösséget nemcsak fővárosi, hanem országos szinten is. Ezen terveinkhez biztos alapot ad magasan képzett szakembergárdánk, a graduális és posztgraduális képzésben való aktív részvételünk, valamint a gyógyítást támogató letisztult betegszervezési folyamataink, szakképzett asszisztenseink és modern eszközparkunk. Intézetünk vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a beruházással párhuzamosan tájékoztatást adjunk az egészségügyi szakmai közösségnek a Budai Egészségközpont szakmai víziójáról, valamint a zászlóshajónknak tekintett mozgásszervi ellátással kapcsolatos terveinkről. Fentiekre való hivatkozással tisztelettel szeretnénk meghívni Önt „A mozgásszervi diszciplína víziója a megújuló Budai Egészségközpontban” szakmai tájékoztató rendezvényünkre! Az eseményt két alkalommal 2024. május 03-án , illetve 2024. május 16-án tartjuk ugyanazon tartalommal. A meghívó és a program megtekinthető ide kattintva
Magyar Nephrologiai Társaság MBT Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Tavaszi Tudományos Ülése
Rendezvény kezdete: 2024.05.03.Rendezvény vége: 2024.05.03. Helyszín: Kisvárda, Árpád út 26., Szent Damján Görögkatolikus Kórház Időpont: 2024. május 3. péntekHelyszín: Szent Damján Görögkatolikus Kórház (Kisvárda, Árpád út 26.) Tisztelt Kolléga! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja sok szeretettel és tisztelettel meghívja Önt, valamint kedves munkatársait soron következő tavaszi szimpóziumára, amely 2024. május 3 án, Kisvárdán kerül megrendezésre . A rendezvény vezérfonala a belgyógyászat és az infektológiai betegellátás határterülete köré épül. A téma aktualitását az adja, hogy napjainkban a nagyfokú mobilitás lehetővé teszi azt, hogy a fertőzések viszonylag rövid időn belül távoli területekről is megjelenjenek hazánkban. Ezen kívül a nosocomiális fertőzések gyakorisága világszerte nő. Ennek hátterében a higiénés rendszabályok nem megfelelő betartása, az antibiotikumok kritikátlan használata jelentős szerepet játszik. Az idős, legyengült betegeknél a szélesspektrumú antibiotikumok adása nagymértékben növelheti a pseudomembranosus colitis kialakulását, melynek halálozási rátája magas. Jelen programunk összeállításánál arra törekedtünk, hogy a régiónkban is előforduló leggyakoribb infektológiai beteg ségek rizikóit, diagnosztikus és terápiás lehetőségeit a szakma elismert szakemberei mutassák be, és ezzel is segítsék ezen betegek minél hatékonyabb diagnosztikáját, illetve kezelését. Reméljük részvételével megtisztel bennünket, ezzel is emelve rendezvényünk színvonalát.A meghívó megtekinthető ide kattintva Jelentkezési lap
Magyar Dermatológiai Társulat Várady WS 2015 - 30. Internationaler Várady-Workshop für Phlebologie Lymphologie und Angiologie
Rendezvény kezdete: 2015.04.17.Rendezvény vége: 2015.04.18. Munkahely neve: Venenklinik Frankfurt Címe: Rossmarkt 23, 60311 Frankfurt am Main
Info: www.Venenklinik-Frankfurt.de – www.phlebo-varady.de Tel: 0049-69-28 40 44 Fax: 0049-69-29 79702 E-mail: workshop@phlebo-varady.de, profvarady@aol.com Helyszín: Németország, Frankfurt/M, A rendezvény Web oldala: http://www.phlebo-varady.de 30. Internationaler
Várady-Workshop
für Phlebologie
Lymphologie und Angiologie
Jahrestagung des Internationalen Forums für Minichirurgie der Varizen mit über 1500 Mitgliedern einer der größten phlebologischen Gesellschaften weltweit.
Themen: Diagnostik, Operative und Konservative Therapie, Endoluminale
Verfahren, Kompressions,- und Sklerotherapie, Lymphologie,
Haemostaseologie und Thrombose etc.
Freitag, den 17.04.2015 Ort: Le Méridien Parkhotel Frankfurt
Vormittagsprogramm Kurse: Operation, Sklerotherapie, Diagnostik
Vorträge
Nachmittagsprogramm Satellitentagung: praktische Themen für niedergelassene Ärzte
Fortsetzung der Vorträge
ca. 18.00 Uhr Festvortrag mit anschliessendem Bankett
Samstag, den 18.04.2015 Ort: Le Méridien Parkhotel Frankfurt
Vormittagssitzung Fortsetzung der Vorträge
Nachmittagssitzung Fortsetzung der Vorträge
Berufspolitik .
Teilnahmegebühren : 100,-- € nur Bankett (Begleitperson): 40,-- €
Studenten frei ( ohne Bankett u. Mittagessen ) – Bescheinigung erforderlich!
Der Betrag beinhaltet: Kurse, Tagung, Kongress DVD (sämtliche Originalvotrträge der Tagung von 2013,
Bankett, Mittagessen am Samstag (ohne Getränke) (Mittagessen am Freitag Selbstzahler) und Kaffeepausen.
Die Teilnahmegebühr bleibt auch bei Nichtinanspruchnahme einer bzw. mehrerer Leistungen unverändert, da
sie Dank der Firmen niedriger als die gebotenen Leistungen ist (allein die Bankett- und Buffetkosten liegen bereits über diesem Betrag). Nur Satelitentagung ist kostenfrei.
Veranstaltungsort: Le Meridien Parkhotel -Wiesenhüttenplatz 28-38, 60329 Frankfurt
Ärztliche Leitung : Prof. Dr. med. Z. Várady, Hochschullehrer der Universität Zac./ Mexico
Prof. Hon. (Univ. Puebla) Dr. med. Z. Böhm, Chirurg und Phlebologe
Die Veranstaltung wird mit 16 Punkten zertifiziert (2014)!
Kapcsolódó dokumentumok (6)