Magyar Nephrologiai Társaság RenBikeTour Velence
Rendezvény kezdete: 2018.05.19.Rendezvény vége: 2018.05.19. Helyszín: Velence, A rendezvény Web oldala: http://www.renbiketour.hu Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a két hasi dializált vesebeteg Pingitzer Károly és Horváth Róbert által indított RenBikeTour kerékpártúrák lebonyolítását 2018-ben is folytatjuk!
Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő RenBikeTour Velence biciklitúra során
2018. május 19-én szombaton
ismét lehetőséget kínálunk minden érdeklődőnek a kisebbik tavunk szervezett megkerülésére!
TERVEZETT PROGRAM:
Indulás 2018. május 19-én szombaton 11.00 órakor
a gárdony-agárdi Napsugár strandról
Cím: H-2484 Agárd, Chernel István u. 1.
(az agárdi fénysorompós vasúti átjáróval szemben a tóparton.)
Táv: 35 km, a Velencei tó körüli kerékpárúton
Gyülekezés 9.00 órától a Napsugár strand ingyenesen használható parkolójában,
a strand bejáratánál.
A résztvevőknek 3 csoportban javasoljuk a táv megtételét:
1. csoport: kerékpárral, kényelmes tempóban, 1 vagy több megállással, lehetőség szerint csoportokban.
2. csoport: Kerékpáros gyorsasági verseny, amit a vállalkozó kedvű, rendszeresen kerékpározó fiataloknak javasolunk (akár 2 gyorsasági kör megtételével is!)
3. csoport: Futva, akár egyéniben, akár előre szervezett csapatokban váltókkal.
A további részleteket tartalmazó részletes meghívó letölthető ide kattintva >>
A RenBikeTour Velencé-re történő regisztráció, valamint a RenBikeTour programjaival kapcsolatos további információk a http://www.renbiketour.hu >> honlapon elérhetőek!
Magyar Pszichiátriai Társaság Érzelmi-És Viselkedészavarok Kezelése Játékterápiával. Elméleti És Módszertani Alapismeretek, Korai Intervenció (Modul 1)
Rendezvény kezdete: 2018.05.18.Rendezvény vége: 2018.05.19. Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/erzelmi-es-viselkedeszavarok-kezelese-jatekterapiaval-elmeleti-es-modszertani-alapismeretek-korai-intervencio-modul-1/ Részvételi díj: 28.000 Ft
Rövid tájékoztató: A játékterápia gyermekközpontú módszer, melyben a játék az elsődleges, a beszéd a másodlagos médium. A játékterapeuták olyan gyermekekkel játszanak, akik pszichés nehézségekkel és nehéz élettapasztalatokkal küzdenek – beleértve például a depressziót, szorongást, magatartászavarokat, ADHD-t, egyéb emocionális és viselkedési problémákat, zavarokat, a válást, a családon belüli erőszakot, a kríziseket, traumákat.
Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>
Magyar Pszichiátriai Társaság A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)
Rendezvény kezdete: 2018.05.18.Rendezvény vége: 2018.05.19. Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ Kedves Kollegina!
Kedves Kolléga!
Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing
Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár
Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához
Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com
Magyar Gyermekorvosok Társasága 26th Annual European Society for Paediatric Infectious Diseases (ESPID) Meeting
Rendezvény kezdete: 2008.05.13.Rendezvény vége: 2008.05.16. Munkahely neve: Kenes International / ESPID 2008 Címe: 17 Rue du Cendrier, PO Box 1726
CH-1211 Geneva 1, Switzerland Tel: +41 22 908 0488 Fax: +41 22 732 2850 E-mail: espid@kenes.com Helyszín: Austria, Graz, Messe Center Graz, Stadthalle A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/espid Dear Colleagues,
On behalf of the Local Scientific and Organising Committee, it is my great pleasure to invite you to the 26th Annual ESPID Meeting, to be held May 13-16, 2008 in Graz, Austria.
We are very happy to have the opportunity to host the ESPID meeting for the first time in our country.
The main topic of the conference is “Viral Infections”. It is our intention to provide you with an interesting and high quality Scientific Program discussing epidemiology, diagnosis, prevention, treatment, and clinical presentation of important diseases. Original contributions by clinicians as well as researchers are highly welcome.
Graz is a delightful holiday destination in the southeast of Austria with fascinating environs and a vibrant cultural scene, and is renowned for its friendliness and hospitality. The old town of Graz is a UNESCO world cultural heritage with picturesque courtyards with Gothic, Renaissance and Baroque architecture.
We look forward to welcoming you to Graz for ESPID 2008.
Werner Zenz
Chairman of the Local Organizing Committee
Magyar Stroke Társaság 13th meeting of the European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics
Rendezvény kezdete: 2008.05.10.Rendezvény vége: 2008.05.13. Helyszín: Italy, Genova, A rendezvény Web oldala: http://www.neurosonology2008.it/index.html Recently, the application of ultrasound in neurosciences has significantly widened its horizon, not only in the diagnostic realm thanks to a better image resolution and more accurate flow measurements, but it entered the therapeutic realm with new and very exciting avenues: ultrasound enhanced thrombolysis in acute ischemic stroke, ultrasound-mediated drug delivery, ultrasound-mediated gene delivery. Indeed, over the last few years, we have seen an increasing interest in neurovascular ultrasound especially by young scientists who are dedicated to these aspects of ultrasonography, bringing new ideas and a very modern approach to diagnosis, monitoring, therapy and rehabilitation.
Homepage: www.neurosonology2008.it
Letölthetők további információk a kongresszus honlapjáról és a "Kapcsolódó dokumentumok" alól. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Neuroszonológiai Társaság 13th meeting of the European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics
Rendezvény kezdete: 2008.05.09.Rendezvény vége: 2008.05.13. Szervező: Organizing Secretariat Munkahely neve: Avenue media S.r.l. Címe: Via Riva Reno 61.
40122 Bologna - Italy Tel: +39 051 6564300 Fax: +39 051 6564334 E-mail: congressi@avenuemedia.it Helyszín: Italy, Genova, Cotone Congressi Genova, Area Porto Antico - 16128 A rendezvény Web oldala: http://www.neurosonology2008.it/source/welcome.html The topics of the 13th Congress will cover most of the classical and new applications of ultrasound, from acute stroke to parenchyma and perfusion imaging, from monitoring in surgery and stenting to many different clinical condition such as migraine, diabetes, atherosclerosis, syncope, hypertension.
Following the success of the theoretical and practical Certification in Neurosonology obtained last year in Budapest, during the tutorials delegates will be offered the possibility to gain the International Certificate in Neurosonology.
ABSTRACT
Abstracts (with a maximum of 250 words) must be submitted 30th March 2008.
Abstracts longer than 250 words will be returned to the authors.
ABSTRACTS must be sent by E-mail as a Word file to the following
email:
mdelsette@neurologia.unige.it and alice@neurologia.unige.it
More abstract information >>
The registration form has to be sent no later than 31 April 2008.