Magyar Dermatológiai Társulat MDT rendkívüli közgyűlés (Debrecen, 2020.09.09.)
Rendezvény kezdete: 2020.09.09.Rendezvény vége: 2020.09.09. Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem ÁOK Bőrgyógyászati Tanszék Tisztelt Tagtársunk!
A 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésében rögzített felhatalmazás alapján a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke 2020. május 25-én 1/2020. (05.25) számú, 2020. június 8-án 2/2020. (06.08) és 3/2020. (06.08) számú elnöki határozatokat hozott.
A 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 5. § (7) bekezdése alapján az elnöki határozat formájában meghozott döntések vonatkozásában a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívni, amely közgyűlés napi rendi pontjai között szerepeltetni kell az elnöki határozati formában meghozott döntések közgyűlés által történő megerősítését, megszavazását, esetlegesen azok módosítását.
Ezért Társulatunk közgyűlést hirdet.
A közgyűlés időpontja: 2020. szeptember 9. (szerda), 14:00
A közgyűlés helyszíne: Debreceni Egyetem ÁOK Bőrgyógyászati Tanszék
(4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.)
Az ülés napirendi pontjai:
1. A Magyar Dermatológiai Társulat 2019. évi beszámolójának elfogadása
2. A Közhasznúsági jelentés elfogadása.
3. Felügyelő Bizottsági Tag választás
4. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabály elfogadása
Amennyiben a megjelölt időpontban a Magyar Dermatológiai Társulat közgyűlése a megjelent tagok számára tekintettel nem határozatképes, úgy a megismételt közgyűlésre 2020. szeptember 9-én, szerdán, 14:30 órakor, Debreceni Egyetem ÁOK Bőrgyógyászati Tanszéken (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.) kerül sor, az e meghívóban megjelölt napirenddel. Az MDT Alapszabályával összhangban a megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.
A napirendhez tartozó dokumentumok (a 2019. évi beszámoló, annak kiegészítő melléklete, valamint a 2019. évi közhasznúsági jelentés) megtalálhatók a Társulat honlapjának (www.derma.hu) zárt, csak tagok számára fenntartott részén. A belépéshez a tagsági regisztrációnál választott egyéni azonosítóra és jelszóra van szükség. Az azonosító/belépéshez szükséges adatokról emlékeztető kérhető a honlapon át.
Kérem a meghívó kézhezvételéről szíves visszajelzését erre az emailcímre: mdtfotitkar@gmail.com , legkésőbb 2020. szeptember 7. délig.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Nephrologiai Társaság MANET vezetőségi ülés és 2020/1. sz. Közgyűlés
Rendezvény kezdete: 2020.09.09.Rendezvény vége: 2020.09.09. Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., félemelet, Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Alumni tréning terem Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) vezetősége tisztelettel meghívja Önöket Társaságunk 2020. évi első közgyűlésére, melynek halasztását a „járványügyi veszélyhelyzet” indokolja.
A közgyűlés ideje: 2020. szeptember 9. (szerda) 9. 30 óra
Amennyiben a közgyűlés nem lenne határozatképes a második közgyűlést az alábbi időpontban tartjuk meg:
A második közgyűlés ideje: 2020. szeptember 9. (szerda) 12. 30 óra
A közgyűlés helye: Budapest Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Alumni tréning terem
(Cím: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. félemelet).
A meghívó és a napirend megtekinthető ide kattintva
Magyar Pszichiátriai Társaság TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2020.09.02.Rendezvény vége: 2020.09.04. Helyszín: Tisztelt Résztvevő!
A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.
Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.
A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.
Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.
Megértését köszönve,
üdvözlettel:
Dr. Móré E. Csaba sk.
osztályvezető főorvos
DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
Felnőtt Pszichiátriai Osztály
Dr. Zsuga Judit sk.
egyetemi docens
a Debreceni Egyetem
Népegészségügyi Kar dékánja
Dr. Frecska Ede sk.
egyetemi docens
DE Klinikai Központ
Felnőtt Pszichiátriai Osztály
doki.NET 12th Congress of the European Federation of Neurological Societies
Rendezvény kezdete: 2008.08.23.Rendezvény vége: 2008.08.26. Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Tudományos információ: European Federation of Neurological Societies Munkahely neve: European Federation of Neurological Societies Címe: 1070 Vienna, Breite Gasse 4-8. Austria Tel: +431 889 0503 Fax: +431 889 0503 13 E-mail: headoffice@efns.org Szervező: Kenes International Munkahely neve: Kenes International Címe: 1-3 rue de Chantepoulet, PO Box 1726
CH-1211, Geneva 1, Switzerland Tel: +41 22 908 0488 Fax: +41 22 732 2850 E-mail: efns08@kenes.com Helyszín: Spain, 28042 Madrid, Parque Ferial Juan Carlos I, IFEMA - CENTRO DE CONVENCIONES A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/efns/index.asp EFNS Madrid 2008 brings together neurologists from various specialities with a full scientific programme including teaching courses, main topics, focused workshops, satellite symposia, short communications and posters focusing on different neurology fields: Parkinson's disease, Movement and muscle disorders, dementia, Cerebrovascular diseases, stroke and epilepsy.
doki.NET XXVI CINP Congress (Collegium Internationale Neuro-Psychopharmacologicum)
Rendezvény kezdete: 2008.07.13.Rendezvény vége: 2008.07.17. Tudományos információ: Dan Rujescu Munkahely neve: Department of Psychiatry Címe: Ludwig Maximilians University
Nußbaumstr. 7
80336 Munich, Germany E-mail: dan.rujescu@med.uni-muenchen.de Munkahely neve: CINP Central Office Címe: 1 Tennant Avenue
College Milton South
East Kilbride, Glasgow G74 5NA
Scotland, UK E-mail: cinp@glasconf.demon.co.uk Helyszín: Germany, 81823 Messegelände, Munich A rendezvény Web oldala: http://www.cinp2008.org